Elemzés: az Ajax elleni meccs

ajax_juventus_tadic_vs_rugani.JPGMondhatni, győzelemmel felérő döntetlen játszott a Juventus, ugyanis sokat számíthat még az az idegenben lőtt gól. Az eredményt jónak nevezhetjük, mivel az Ajax jól és szépen játszott, s a Juventus esetében nem minden úgy alakult, ahogy a szurkolók és a játékosok szerették volna. Valószínűleg Allegri mester hasonlóan tervezte el az összecsapást, de azt nem szerette volna, hogy csapata ennyire alá legyen rendelve ellenfelének. A szerencse is a Juve mellett állt, mivel a hollandok több helyzetet alakítottak ki, és többször is veszélyeztették a kaput. Amit igazán nehezményezhetünk, az a kevés helyzet, a nehézkes labdakihozatalok. Nem is feltétlen a Bianconeri volt különösen gyenge, hanem az amszterdami gárda volt különösen jó, mind egyéni teljesítmények, mind taktika tekintetében. A két félidő közel hasonló volt, ezért egy kalap alatt említem.

kepernyofelvetel_88.pngEgyedül a végeredmény az, ami kecsegtető a Zebrák számára, a többi statisztika már kevésbé, mondhatjuk akár megalázónak is. Még a labdabirtoklás jónak tekinthető, mert kétség nélkül a kontrák erőltetése volt a cél, de a lövések számában nagy a különbség. Egyetlen kaput eltaláló lövés arcpirító, legyen bárki is az ellenfél. A kevés lövés egyik oka az volt, hogy a labdakihozatalok nagyon rosszul mentek. Sok volt a pontatlanság, a rosszul lekezelt labda. Pjanić a labdakihozatalokban nem hozta azt (79% passzpontosság nagyon kevés tőle), amit megszokhattunk tőle, Matuidi és Mandžukić labdatemető volt. Igazából az egész középpálya nem tudta megfelelően kihozni a labdát, de a csapat szintjén is nagyon gyenge a 76%. A hazai együttes nagyon jól támadott le, így sikerült nekik teljesen meglőniük a vendégeket. Egy kontrára építő együttesnek nem szabadna, hogy ennyire gondot okozzon a játékszer kihozatala, mert különben láthattuk, hogy mi történik. Bernardeschi, Douglas Costa és Cancelo tudta kihozni gyorsan a játékszert a saját térfélről, az olasz szélső többször is lehetőséghez jutott, de túljártak az eszén, klasszis, hibátlan becsúszó szerelésekkel akadályozták meg, hogy tovább vezesse a bogyót. Mario játszatása ezúttal kevésbé volt jó húzás, csupán a védekezésben tudott csapata hasznára lenni, támadáshoz semmit nem tudott hozzátenni. Ronaldo sem volt éppen olyan remek, a góljával tudott igazán nagyot alkotni. Talán jobb ötlet lett volna, ha a horvát helyén kezd a portugál, és Costa a kezdetektől bevethető, de utólag okos az ember, a mérkőzés előtt én is így állítottam volna fel a kezdőt, ahogy a Mister. A negatívumokat ugyan kiemeltem, de van azért pozitívum is, ez pedig a védekezés és Rugani játéka. A Juve szokásosan 4-4-2-ben védekezett, folyamatosan szűkítette a területeket, és hátrált a védelem. Az Ajax játékosai kicsit szabadabban mozoghattak, mert kevésbé léptek ki rájuk az emberek, de mégis állt mindig előttük valaki, aki képes volt megállítani, vagy blokkolni. Szinte az egész csapat jó volt védekezésben, elégedett vagyok velük. Különösen a közbeavatkozások mentek jól láthatóan, azaz a labdák lefülelése, ebben különösen a középpálya jeleskedett. Kiemelném Daniele Ruganit, aki mindenki meglepetésére szinte klasszis teljesítményt nyújtott. Számára nagyon megfelelt ez a stílus, helyezkedésével kiemelkedett a többiek közül, mesterien olvasta a játékot és a fejjátéka még mindig kiváló. Nem került sűrűn olyan szituációba, mikor gyorsan érkezik az ember, és gyorsan kell dönteni. Ebben nagyon gyenge, és ez van felróva neki (jogosan), de mivel nem igazán lett engedélyezve az Ajaxnak a kontra, ezért nem is nagyon kerülhetett ilyen szituációba, és  játszhatta azt, ami nagyon jól megy neki, állóháborúban túljárni a csatárok eszén. Magával a taktikával elégedett vagyok, én is ezt választottam volna Allegri helyében, csak a kivitelezésekkel akadtak gondok, nem is kicsik, és persze volt egy remeklő ellenfél is, aki még talán a győzelmet is megérdemelte volna.

A kép magáért beszél. A Juventus egészen az ötösön belül helyezkedett, egészen annyira magára húzta ellenfelét, amely inkább a szélekről tört be. Az olasz rekordbajnok a kontrákat a bal oldalon vezette inkább, különösen mikor Costa beállt. Ehhez hasonló hőtérképet egy Chievo-Juventus meccsen szokhattunk meg.

Akadt pár kiemelkedő teljesítmény, mint Ruganié, Ronaldóé, Bentancuré, Szczęsnyé, Douglas Costaé, de Pjanić. Bernardeschi, Bonucci és Alex Sandro is a jobbak közé tartozott.

kepernyofelvetel_87.png

Egyéni teljesítmények: 

  • Szczęsny: Ötször kellett védenie, néha bravúrra is késztették, meg vagyok elégedve vele.
  • Cancelo: A gólpasszán kívül szinte csak kárt csinált. Rengeteg eladott labda (61% pontosság siralmas egy védőtől), a kapott gólnál is ő hibázott. Az asszisztjánál is mérges voltam rá, míg a labda be nem ért a halóba, mert Bentancur tisztán kaphatta volna, ő pedig ennek ellenére is inkább beívelte Ronaldónak. A visszajátszást látva tisztán kivehető, hogy egy bevett figurát láthattunk, Bentancur elviszi a védőt, CR-nek pedig nincs más dolga, mint beszaladni az üres területre. Kicsit csalódtam Cancelóban, mert pont a kontrákhoz tudott volna sokat hozzátenni és segíteni a labdakihozatalokat. Megnyert öt párharcot, kétszer szerelt, egyszer tisztázott, egyszer közbeavatkozott.
  • Rugani: Nagyon örül a lelkem, hogy ilyen jól játszott ez a fiú, és megmutatta tudását. Nagyon meglepett, nem gondoltam volna, hogy a semmiből ilyen teljesítményt tesz le az asztalra. A szezonban egyetlen ehhez hasonlító teljesítményt sem nyújtott, a legnagyobb összecsapáson mégis oktat. Annyira azért belekötnék, hogy a labdakihozatalokban iszonyat gyenge volt, egyetlen hosszú passza sem ért célba és 78% volt a passzpontossága. Szinte az összes párharcát megnyerte (5/4), négyszer tisztázott, egyszer blokkolt, kétszer közbeavatkozott, egyszer cselezett. Így tovább, fiú!
  • Bonucci: Honfitársa bizony ezúttal jobb volt, Leonardóval kapcsolatban van egy kis hiányérzetem. Erőltette a hosszú passzokat (23/12), de elég pontatlan volt (73%). Kétszer tisztázott, kétszer közbeavatkozott, egyszer szerelt, két párharcot megnyert.
  • Sandro: Jól játszott, elégedett vagyok vele. Védekezésben remekelt, támadásban meg legalább annyit tudott nyújtani, hogy 91% pontossággal passzolt, ami nagy szó ezen az összecsapáson. Kiosztott egy kulcspasszt, háromszor tisztázott, háromszor blokkolt, egyszer közbeavatkozott, egyszer cselezett és megnyert tizenkét párharcot.
  • Bentancur: Fantasztikus volt támadásban is, de főleg védekezésben alkotott maradandót. Neve mellett szerepel öt szerelés, tizenkét megnyert párharc (nagy szó egy középpályásnál, pláne, hogy tizenhat párharcban volt része), két közbeavatkozás, négy csel, egy kulcspasszt. Megőrizte a hidegvérét, keveset szabálytalankodott, lap nélkül hozta le az összecsapást.
  • Pjanić: Nekem nagyon tetszett a játéka, védekezésben extra volt, különösen közbeavatkozásban volt kiemelkedő (öt közbeavatkozást jegyezhet fel). Kétszer szerelt, három párharcot nyert meg (ez mondjuk nagyon alacsony szám), kiosztott egy fontos passzt. A labdakihozatalokban több szerepet kellett volna vállalnia, többet várok el ezen téren tőle, de amit védekezésben mutatott, azzal meg vagyok elégedve.
  • Matuidi: Annyira nem volt feltűnő, sajnos kevés jó emlék maradt meg róla. A kontráknál nem sok haszna volt sajnálatos módon, de védekezésben nem lehet rá panasz. Megnyert hat párharcot, egyszer tisztázott, háromszor közbeavatkozott, bemutatott három cselt.
  • Bernardeschi: Az első félidőben rengeteget tevékenykedett, szinte egymaga vezette a kontrákat, veszélyt jelentett Onana kapujára, de az utolsó pillanatban, egy klasszis megoldással mindig meg tudták állítani. A statisztikái igencsak siralmasak tűnnek, csak három párharcot nyert meg, hétszer vesztette el a játékszert, egyszer cselezett, egyszer tisztázott. Ehhez a számokhoz képest hasznosabbnak tűnt a pályán.
  • Mandžukić: Ez nem az ő mérkőzése volt. A kontrák elakadtak rajta, lassú is volt az ellentámadásokhoz, csak védekezésben volt haszna. Megnyert hét párharcot, kétszer szerelt.
  • Ronaldo: Ő a góljával tudott igazán sokat hozzátenni, és látszódott rajta, hogy minden helyzetecskét megbecsül, nem lövöldözi el a labdákat távolról, biztosra akar menni. Az ellentámadásokban valamennyire hasznos tudott lenni. Kiosztott két kulcspasszt, megnyert öt párharcot, egyszer tisztázott.

 

  • Costa: Kicserélték addig, míg nem láttuk a pályán, más magyarázat nincs. Az idei Costa nem csinált ilyeneket, fantasztikus volt. Olyan cseleket csinált, szegény Veltman még most sem tudja pontosan, mi is történt. Megcsinált négy cselt, megnyert négy párharcot és lőtt egy kapufát is
  • Dybala: Az ég világon semmi pozitívat nem tudok róla mondani.
  • Khedira: Labdához sem ért, de még a közelében sem volt, úgyhogy rajta sajnos nincs mit értékelni.

 

Meccs embere: Nem könnyű választani, mert lehetne a gólszerző, a kapus, az olasz védőtehetség, vagy az uruguayi középpályás. Engem összességében talán Bentancur vett meg igazán, rá teszem a voksom, de nem könnyű döntés.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6014758947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2019.04.12. 11:26:55

Mandzukicot játszatni ugy hogy kontrákba van némi esélyünk allegri óriási bakija volt lehet itt super máriozni de ö már nem super lassu korülményes szabálytalankodásokba jó , csatártol amit ö nyujt az édes kevés nem csak most a tavaszi idénybe végig, lehet pihentetni kellene jó pár meccsen de föleg a bl meccseken nem kéne játszatni max ha védjuk az eredményt, bl tempoba ö és khedira felejtös Kean t kéne mostmár beépiteni végleg a a helyére ömeg csere max, jó az x de maga amecs égés volt az ajáték amit tudtunk nyujtani vissza vágon ez nem lesz elég de lesz Costa Chiello Can, Kean, igy ha felálunk akkor sima gyzelem is lehet!Forza Juve.

Génmanipuláltházikecske 2019.04.12. 13:08:06

@jeneiPALI: És akkor kit raksz center pozícióba, akikre fel lehet játszani a labdát?

del pipi 2019.04.12. 13:32:38

@Génmanipuláltházikecske: Kecske úr tisztelettel! nem fontos hogy valaki egy helyben álljon a fosban az is elég ha lemozog és kéri a zs-t!

Génmanipuláltházikecske 2019.04.12. 14:10:11

@del pipi: :'D Így se szólítottak még. Kean szerintem nincs annyira agilis még levegőben, hogy erre képes legyen, Horvát tankunk meg az idei szezonban a fej játéka eléggé hasznos volt.

del pipi 2019.04.12. 14:31:35

@Génmanipuláltházikecske: Pontosan arra hajaztam hogy 100-szor agilisabb , és bár szeretem Mandzukicot de ebben a szezonban csak levelezőn futballozik. Miért nem génmanipuláltházizebra?

Shyr Kahn 2019.04.12. 15:18:14

Köszi a posztot és a véleményt! A statisztikákban, ha nem is, de a CR-nyivel jobbak voltunk. Azért az a megindulás (hirtelen ritmusváltás) és befejezés olyan volt, mintha egy másik mérkőzésen játszana. Még szerencse, hogy Cancelo időben kapcsolt és szépen visszakanyarította a labdát. Még több ilyen összjátékot (azért ne túl sokat, nehogy megszokja az ellenfél) és akkor a visszavágón nem kell annyira aggódni.

rockitbaby 2019.04.12. 15:29:09

@Génmanipuláltházikecske: Mandzu azért van a pályán, mert CR7-et védekezésben tehermentesíteni kell, valamint a védőket jól köti le. Nem agilis, lassú, körülményes és nem egy támadás megy és minap is ment el rajta.

Arról nem is beszélve, hogy az Ajax ellen, ha tényleg kontrára akartunk játszani, Mandzu pont nem volt való. Ő akkor jó, ha mi birtokoljuk a labdát.

del pipi 2019.04.12. 16:07:41

@rockitbaby: Csak azt nem értem hogy a csatároknak mi a tökömért kell leharcolniuk magukat védekezéssel? Ezért érzem mindig úgy mintha kevesebben lennénk.

del pipi 2019.04.12. 16:08:48

@Génmanipuláltházikecske: De nem szar ötlet mi? Holnaptól nyúlom!

rockitbaby 2019.04.12. 17:01:13

@del pipi: Ez a lényeg. Nem kell. De CR nem védekezik. Azonban az ő részét is el kell végezni. Mandzu két ember helyett védekezik. CR7 érdekében beáldozzuk.

Grinta 2019.04.12. 17:03:27

@del pipi: Mert a csatár védekezik először,ehhez konvergál a többi csapatrész.

Bianconero 2019.04.12. 18:46:18

Mandzu hasznosabb mint látszik. A vezetőink jobban értik a focit mint mi, nem véletlenül hosszabbítottak vele. Elölről nem az ő góljait hiányolom, inkább Dybaláéit. Meg a nem létező gólerős támadó középpályásunkéit. Még jó, hogy van CR. :-)

spaolo1981 2019.04.12. 20:37:13

A visszavágó miatt nem aggódom. Az Ajaxban ennyi van és nem több, mi pedig tudunk ennél jobban játszani, pláne Torinóban. A hollandok tetszetős focit játszottak, látszott rajtuk, hogy élvezik a játékot, a közönségük pedig még tovább tüzelte őket. Az utolsó húsz percben a lelkesedés vitte őket előre, egy kis szerencsével nyerhettünk volna, de összességében igazságos az iksz.
Lehet, hogy nekik volt több helyzetük, de elvégre ők voltak otthon, és azért nem szerencsével jutottak el idáig. Ha pár év múlva is együtt lenne ez az Ajax, és nem kapkodnák őket szét a nyáron, na akkor már igazán veszélyesek lehetnének.
A torinói meccsen kezdetném Costát, a másik szélen pedig egy sokkal jobb Cancelora van szükség. Nem tudom Allegri megkockáztatja-e, hogy Kean kezdjen, talán a focizni akaró hollandok ellen érdemes lenne betenni a kezdőbe.

del pipi 2019.04.12. 20:52:33

@Grinta: Nem arról beszéltem hogy a csatár megzavarja a labda kihozatalt és vissza zár a FÉLPÁLYÁIG!!!!!! De nem a tizenhatoson emészti az erejét a játékcsináló. Én erre gondoltam. Lehet hogy én csak blsz 1 és az nb3-ig jutottam de az edző tudta hogy a gólvágó és a szervező mindig szabad.

rockitbaby 2019.04.13. 09:23:42

@del pipi: Nos, ahogy írtad gólbágó és szervező szabad. Nálunk nincs szervező, ad hoc módon támadunk. Ellenben a gólvágónk, CR7, igen csak szabadon van. Mandzu végzi a kulimunkát, ő gólt szerez. De a benne rejlő lehetősév kontrákra alapuló játékban nem jön ki.

del pipi 2019.04.14. 08:57:11

@rockitbaby: Ebben is sok az igazság ! De tartom hogy az utolsó tíz meccsen(lehet hogy több) Mandzukic-al eggyel kevesebben vagyunk:

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása