A Juventus megállás nélkül figyeli a labdarúgás világának tehetségeit, s úgy tűnik, hogy egy újabb ígéret került a klub hálójába. A hivatalos bejelentés ugyan még várat magára, de a Flamengo ifjú védője, Wesley az Instagram-on tett közzé egy fényképet, amelyen a Juventus edzőruhájában látható, helyszínként pedig Olaszország és Torinó szerepel.
"Egy új történet, amit isten tartogat számomra." - szól a képhez mellékelt rövid kommentár. A mindössze 19 esztendős jobbhátvéd 2017-ben hazája korosztályos válogatottjával megnyerte a dél-amerikai U17-es bajnokságot.
A játékost, akit sebessége miatt "Gasolina" becenéven ismernek, az a Mino Raiola képviseli, aki a közelmúltban remek munkakapcsolatot alakított ki a Juventus vezetőségével.
Mivel a szerződéshosszabbítás ügyében komoly nézeteltérése adódott jelenlegi munkaadójával, Wesley május óta nem lépett pályára csapatában, s most várhatóan ingyen csatlakozik az olasz rekordbajnokhoz.
A közzétett fényképhez számos like és kommentár érkezett, s a hozzászólók között a pillanatnyilag a Real Madridnál szereplő Vinícius Júnior, valamint az AC Milan színeiben játszó Lucas Paquetà is gratuláltak honfitársuknak és egykori csapattársuknak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.