Chiellini sérülés miatt kihagyhatja a szerdai meccset

chiellini_giorgio_karszalaggal_1.jpgFriss információk szerint nagy az esélye, hogy Giorgio Chiellini kihagyni kényszerül az Ajax elleni negyeddöntő első meccsét szerdán, mivel izomsérülésre panaszkodott vádlijánál.

A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint Giorgio Chiellininél izomprobléma jelentkezett a hétfői edzést követően.

A napilap szerint ezért nagyon kérdéses a tapasztalt védőjátékos pályára lépése Amszterdamban, így pedig Massimiliano Allegri számára csak Daniele Rugani marad bevethető középhátvédként.

A Juventus keretében más középhátvéd nincs, mivel Medhi Benatia januárban mindenképpen távozni kívánt, a helyére érkezett Martín Cáceres lesérült több hétre, illetve Andrea Barzagli is sérüléssel küzd.

Ráadásul a Liverpoolnál olykor védőként is játszó Emre Can is megsérült a legutóbbi bajnokin, a jobb bokájában érzett fájdalom miatt kellett őt még a meccsen lecserélni.

A bianconero csapat orvosi stábja a fenti játékosok mellett izgulhat még Cristiano Ronaldo és Douglas Costa állapota miatt, hiszen az ő szerdai játékuk sem tekinthető teljesen biztosnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr814749775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.04.09. 09:01:36

Rugani-Bonucci.... jöhet megint a #COMEBACK

Rikoo 2019.04.09. 09:05:53

Ronaldo elvileg fix, hogy tud játszani illetve Douglas Costa is felépült.
Emre Can, viszont valószínűleg nem lesz elérhető, mint láthattuk a lassításokon is nagyon csúnyán kifordult a bokája. De reméljük a legjobbakat.
Az Ajaxnál De Jong ugyanezzel a peoblémával küzd.

jeneiPALI 2019.04.09. 09:11:38

Chiello fontosabb mint Cr nálam

delpi0823 2019.04.09. 09:19:23

@Rikoo: Ez nagyon rossz hir a Bonucci-Rugani kettos finoman szolva se egy eletbiztositas.......Can helyett valoszinu benta jatszik majd,az o jateka se valami tul jo mostanaban.....De kokemenyen bele kell allni mar az elso meccsbe mint az atletico madrid elleni visszavagon es akkor gond nem lehet az biztos.

karesssz 2019.04.09. 09:22:28

az 1ik legfontosabb ember. nagyon rossz hír.

Sztovicska 2019.04.09. 09:41:19

Can kiesése nem jön jól. Ha a rugani-bonucci páros lesz akkor boritékolható legalább egy kapott gól. Arról nem beszélve hogy bentancurnak is kell csere Mert őt ismerve már az első félidőben be fog sárgulni ha elkezd megint darálni

Rocky80 2019.04.09. 10:15:09

Többet kell lőni mint kapni...

Zsolt16 2019.04.09. 10:35:29

Akkor Rugani megint bizonyíthat. Sokadjára. Arra biztosan nem építhetünk, hogy kapott gól nélkül majd lehozzuk valahogy, minél többet kellene rúgni inkább.

Zsolt16 2019.04.09. 10:42:33

@venember83: És lehetőleg 3 alatt kapni...

del pipi 2019.04.09. 10:57:58

Ez rossz hír! De ne kezdjük már hogy jaj ez játszik meg az nem...a meccs holnap kezdődik 21-órától és 90 percig tart majd, erre írtam a múltkor hogy egy csomó embernek van energiája meccs közben sivalkodni és még vége sincs már a csapat szar már kikaptunk. Majd meccs után együtt rovázunk jó? De még akkor is lesz egy visszavágó, úgyhogy nyugi tovább megyünk! Ami egy kicsit aggaszt az ami utána jön.

JuventusFanatikus 2019.04.09. 10:58:48

Azt hiszem sugározhatnák ezt a meccset 18 karikással, mert már látom hogy fogja Tadić, Neres és Ziyech megforgatni Ruganit és Bonuccit.

del pipi 2019.04.09. 11:05:25

@JuventusFanatikus: Most beszéltem velük! Azt mondják holnap nem lesz körhinta!

Zsolt16 2019.04.09. 11:15:09

@JuventusFanatikus: Odáig már el sem fognak jutni, mivel Benta már a középpályán szétrúgja őket.

JuventusFanatikus 2019.04.09. 11:16:31

@del pipi: Most megnyugodtam. De attól Michela kisasszony csomagolhatna Danielenek egy csomag Pamperst és hasfogót.:D

JuventusFanatikus 2019.04.09. 11:17:56

@Zsolt16: Attól tartok, hogy tényleg szétrúgja őket, és könnyen rebben neki a piros, de még Miralemnek is oda kell figyelni a sárgákra.

juve28adam 2019.04.09. 11:36:58

Nálam nagyobb veszteség mintha Ronaldot kellene nélkülözni. Előre félek Rugani és Bonucci szerencsétlenkedésétől....és még Can sincs.

ZecH 2019.04.09. 12:22:39

@juve28adam: Ennel nagyobb ervagast tenyleg nehez elkepzelni. Az egyetlen megbizhato vedo a keretben...

Rikoo 2019.04.09. 12:41:37

@delpi0823: @Sztovicska: Állítólag nagyobb esély van arra, hogy Khedira játszik, mint Bentancur.

TYUKI 2019.04.09. 12:49:48

Gond hogy kiesik de az Ajax ellen a széleket figyelni!!!

JuventusFanatikus 2019.04.09. 12:56:42

Agresti: CR biztosan bevethető, Emre Can nem edz, Chiellini külön munkát végez.

Rikoo 2019.04.09. 13:18:38

@JuventusFanatikus: Komolyan nagyobb esély tűnhet erre.
Emre Can esetében, pedig az volt a csoda, hogy visszatért a pályára a Milan ellen.
Borzasztóan nézett ki az a boka.:(
Ha Chiello külön munkét végez az nálam azt jelenti, hogy összedrótozzák majd.

Rikoo 2019.04.09. 13:29:17

Úgy néz ki Chiello nem utazik Amszterdamba.:(
Lesznek komoly hiányzók és komoly visszatérők, na most tényleg igaz lehet az, hogy több gólt kell lőni, mint kapni.

Zombijuve 2019.04.09. 14:21:36

Mindegy, hogy ki játszik szerdán, a visszavágón fog eldölni a továbbjutás.

Magyar Közöny 2019.04.09. 14:22:10

Most tényleg fontosabb lett volna Chiello, mint Cr.
Láthattuk, hogy egy védelem nélküli (Ramos hiánya) hátvédsoron hogy átgázoltak, ráadásul még Khedira is ott lesz.
Rugani-Bonu, erősen szólva sem egy világverő tengely.

Juvegaspy 2019.04.09. 14:40:23

Na mar hivatalos Chiello nem jatszik.
Allegri mar parszor bizonyitott... Most is igy legyen. Rugani itt az ido.
Azert am az Ajax csodat csinalt a Real ellen oke de meg sztem a Napoli szintjen sincs. Olyan Roma Atalanta szint kb szal akkora problemat azert nem kene hogy okozzanak

adi88 2019.04.09. 14:54:54

@Juvegaspy: Nem értem miért kell lenézni őket, meg lekicsinyítve beszélni róluk. Nem ok nélkül jut el valaki idáig. Pláne annak tudatában, hogy a legfontosabb játékosunk nem lesz ott. Láthattuk júdást mennyit ér a milan ellen meg ugy az egész szezonban.

Andras74 2019.04.09. 15:32:16

@adi88: A Róma meddig jutott egy évvel ezelőtt?
Jobb volt, mint a Juventus?

harciretek 2019.04.09. 15:45:43

Három igazi verőember van a keretünkben, akik a BL ezen szakaszában nagyon kellenének, főleg idegenben, ebből kettő kidőlt. Maradt Mandzukic, mint "ítéletvégrehajtó". Nem jó hír ez, Can és Chiellini az Atletico elleni visszavágó legjobbjai voltak, CR-el egyetemben. Nincs más hátra, többieknek kell tököt növeszteni, hajrá. Sok a kérdőjel a sérültek miatt a csapat körül, kíváncsian várom, hogy mit talál ki Allegri, esetleg kinél várható hirtelen felépülés.

Szczesny - Sandro, Bonucci, Rugani, Cancelo - Pjanic, Matuidi, Khedira - CR7, Mandzukic, Dybala

Én most ezt a kezdőt várom, Dybala pedig elkaphatná a fonalat, mert Bernardeschi fokozatosan kiszorította. Ennek ellenére, szerintem holnap őt várom a kezdőbe. Spinazzola, DS, Bentancur, DC, Bernardeschi, Kean lenne a cserepad...

Rikoo 2019.04.09. 15:50:16

@harciretek: Cancelo is sérüléssel küszködik, az ő helye sem 100%-ig biztos. Dybala helyett szerint Bernardeschi kezd majd.

gomorra21 2019.04.09. 16:01:30

Kedvelem Ruganit, és drukkolok neki, ugyanakkor valamiért az az érzésem, hogy amikor egy nagy meccs előtt kidől Chiellini, nem csak a Juve szurkolók bazmegelnek egy nagyot, hanem ő is.

JuventusFanatikus 2019.04.09. 16:33:30

Chiellini nincs a keretben.

adi88 2019.04.09. 16:50:07

@Andras74: komolyan nem emlékszel meddig jutott a roma? Igen a BL-ben jobbak voltak akár tetszik akár nem.

alexGicamo 2019.04.09. 17:04:38

Fasza ! Kifogytunk a védőkből ! A gyengélkedőben teltház van ... Csak nehogy emiatt bukjuk a meccset ! :-/

venember83 2019.04.09. 17:14:28

@alexGicamo: azért olyan nagyon nem kell meglepődnünk ezen a sérüléshullámon.

Juvegaspy 2019.04.09. 17:26:19

@adi88: dehogy voltak jobbak.
Nem lenezem az Ajaxot hisz tenyleg csodat tettek a Real ellen. De tegyuk fel egyszer volt Budan kutyavasar.. Ezt az Ajaxot a Napoli 10bol 8szor elpicsazna.
A Real meg 10bol 9szer. :)

Juvegaspy 2019.04.09. 17:32:24

@harciretek: Bonu a 3 vedos rendszerben er valamit.
Sandro mar jatszott ott s jobbnak tunt mint DS
Szal szvsz
Lengyel
Rugani Bonu Sandro
Cancelo Bentancur Pjanic Berna
Dybala
Mandzsu CR

alexGicamo 2019.04.09. 17:33:48

@JuventusFanatikus: Remélem, csak a meccs utáni lakomára szánt ökröt forgatják majd meg a tábortűz felett ! :D

alexGicamo 2019.04.09. 17:37:00

@ZecH: Úgy van ! Ez igencsak gáz a vezetőségre nézve .

steven.h 2019.04.09. 17:38:46

@JuventusFanatikus: Barzagli elvileg elutazott, ő játszhat?

JuventusFanatikus 2019.04.09. 17:41:55

@steven.h: Sajnos úgy néz ki, hogy nem.

Juventino86 2019.04.09. 17:46:57

Barzagli a keretben van. Mindenképp őt kezdetném, még ha benne van, hogy fél óra után lesérül. Még jelenlegi állapotában is megbízhatóbb Ruganinál.

JuventusFanatikus 2019.04.09. 17:50:11

@Juventino86: Az Öreg járókerettel is jobb, de nem hinném, hogy alkalmas egészségileg arra, hogy játsszon. Minden bizonnyal a sajtó már emlegette volna, mint lehetséges kezdőt.

@alexGicamo: Két olyan csávó, hogy még saját maguk fogják levágni is, nem csak elkészíteni.:)

gomorra21 2019.04.09. 18:02:48

@Juvegaspy: korrekt. Mondjuk én Benta helyett Matuidit tenném be, sokkal nagyobb a rutinja, nem kell félni a kiállítástól, és centire betartja az utasításokat. Komálom az uruguayit, de ez most nem az ő meccse lesz.

Il Principino 2019.04.09. 18:09:53

Én most aláírnám a döntetlent!Területünk lesz,mert jönni fognak a hollandok.
Barza papát én nem raknám be,lassú ő ehhez az Ajaxhoz,tavaly Sonhoz is az volt már :(
Az a baj hogy ezúttal hamar jön a visszavágó,ha jól tudom,nem lesz idő a sebeket nyalogatni,nagyon kell koncentrálni!2-1-es vereség fér maximum bele..

Il Principino 2019.04.09. 18:10:50

@gomorra21: Matuidi sztem kezdeni is fog,hétvégén pihenhetett.

Bianconero 2019.04.09. 18:11:41

Montero még bevethető egy last minute benevezéssel? Szerencsére elöl igencsak gólerős a társaság mostanában, még ha be is csúszik 1-2 gól és netán szűken kikapunk, tuti lesz idegenben lőtt gól. De szerintem amúgy X lesz, mondjuk 2-2, Bonucci 4 góljával. :-)

Drotkoszoru 2019.04.09. 18:56:29

Az UEFA honlapja szerint a Szczęsny - De Sciglio, Bonucci, Rugani, Alex Sandro - Bentancur, Pjanić, Matuidi - Bernardeschi - Mandžukić, Ronaldo kezdő 11-el állunk fel 4-3-1-2-ben (bár ez szerintem inkább 4-3-3 lehet, Bernardeschivel a jobb-, Ronaldóval a baloldalon).

venember83 2019.04.09. 19:41:25

@alexGicamo: a Cagliari ellen 9 sérült volt, ha nem tévedek, de minden évben komoly gondot okoznak a sérülések, amik miatt a sokszor hosszabb időre kieső játékos helyett csapágyasra kell járatni másokat, így meg a kulcsemberek a szezon végére már nem hozzák a legjobbjukat, hogy finoman fogalmazzak. A szezon első felében a kiesett középpályások okoztak gondot, most éppen a védősor képviselői kerültek sorra.

Juvegaspy 2019.04.09. 20:51:34

@gomorra21: Teljesen igazad van nem is ertem hogy hagytam ki.
:)

Grinta 2019.04.09. 20:58:28

@Drotkoszoru: Cancelo úgy unblock hova tűnt??

alexGicamo 2019.04.09. 21:05:53

@venember83: Ja vagy úgy ! Hát, sajna, ebben igazad van !

Rikoo 2019.04.09. 21:19:07

@Grinta: Izomsérüléssel küszködik Cancelo.

Grinta 2019.04.09. 21:27:26

@Rikoo: Igazából a pazar ősze után kérdezem ezt.Mert Ő zseniális (volt).Formájára is utaltam ezzel,meg nyilván arra is hogy nem játszik.

Drotkoszoru 2019.04.09. 23:33:42

@Grinta: @Rikoo: Érdekes dolog ez, mert egy hétfői interjúban azt nyilatkozta, hogy már teljesen rendben van.

juventushungary.hu/ronaldo-es-en-keszen-allunk/

Ha ez valóban igaz, akkor mindenképp a portugálnak kellene kezdenie, mert De Sciglio ehhez a szinthez vajmi kevés, a támadásokhoz pedig teljesen fogalmatlan. Agresti szerint egyébként Cancelo kezd, reméljük neki lesz igaza.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása