Allegri: „Az első félidő rosszul sikerült”

allegri_massimiliano_mosoly_1.jpgMassimiliano Allegri a Juventus meccsét követően megérdemelt győzelemről beszélt, s egyúttal tanáccsal is szolgált Moise Kean számára.

A rossonero vendégcsapat szerezte meg a vezetést lengyel gólgyárosa révén, azonban a Juventusnak sikerült otthon tartania a három pontot Paulo Dybala és Moise Kean találataival.

„Fontos győzelmet szereztünk, és ez különleges meccs volt, hiszen a Milan ellen léptünk pályára. Most már csak egy győzelemre vagy döntetlenre van szükségünk.

A játékosok megfelelő válasszal szolgáltak, közöttük pedig többen voltak, akik mostanában kevés játéklehetőséghez jutottak.” - mondta a mester a Sky Sport Italia számára a meccs után.

„Az első félidő nem sikerült jól, mivel kissé kaotikus volt a csapat, azonban a szünet után rendezettebbé váltunk, és tisztán járattuk a labdát.

Az AC Milan volt az ellenfél, ezért kizárt volt, hogy elterelődjön a figyelmünk. Tudtam, hogy lesznek gondjaink ellenük, mivel most használtuk először Alex Sandrót középhátvédként hármas védőfalban, miközben De Sciglio és Spinazzola volt a széleken, Bernardeschi pedig a középpályán. Kiesett sérülés miatt Emre Can is, így ott is kicsit változtatnunk kellett a dolgokon.

Mindig azt mondom, hogy a játékosokat a lehető legjobb pozíciójukon kell játszatni, de amikor 18 pontos előnnyel rendelkezik egy csapat a tabella tetején, akkor elengedhetetlen, hogy az ember módosítson itt-ott. Például Blaise Matuidi két éve folyamatosan fut, legutóbb mintha egy részeg ember lett volna a pályán, ezért kellett neki a pihenést, és mást kellett helyette pályára küldeni.

Krzysztof Piątek előtt adódott az első lehetőség pár perccel a kezdés után, a kapu mellé fejelte a labdát, és már akkor gólt kellett volna kapnunk, de ezen kívül a Milan nemigen tudott építkezni, kivéve amikor mi hibáztunk.”

Paulo Dybala értékesített egy tizenegyest, miután Mateo Musacchio földre vitte, de elég idegesnek tűnt, amikor Moise Kean váltotta.

„Paulo Dybala játszani akar, ahogy mindenki, azonban a gól minden bizonnyal több önbizalmat ad neki. Egy nagy klubnál az összes csapattárs arra törekszik, hogy elvegye a másik kezdőcsapatbeli pozícióját, ezért a harc állandó.

Moise Kean a padról állt be és gólt szerzett, fiatal srác, és nagyszerűen teljesít, ezért lehetővé kell tenni számára, hogy folytassa az útját. Nagyra értékeltem a mai ünneplését.

A padról beállók ma mind döntő jelentőségűnek bizonyultak, ezért egy edző kapcsán nem csak az a kérdés, hogy ki lesz kezdő, hanem az is, hogy ki tud beállni, és változtatni a meccs menetén.

A klubnál mindannyian azon a véleményen voltunk, hogy a legjobb, ha Kean nálunk marad. Ő az egyetlen alternatíva center poszton Mario Mandžukić mellett. Az is volt a célunk, hogy velünk edzhessen, mivel technikailag is fejlődnie kell. Még rendkívül nyilvánvaló technikai hibákat vét, és könnyelműen elveszíti a labdát.

Szerintem nagy segítséget jelent, hogy bajnokokkal edzhet, mivel így megtanulja, hogy egy profi futballistának egy nagy klubnál nem elég, ha van két jó lába, a megfelelő mentalitás és kemény munka is elengedhetetlen.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr414744707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CR7juve 2019.04.06. 22:17:54

Minden egyes nyilatkozatában kritizálja Kean-t. Gondolom az a célja ezzel, hogy ne szálljon el magától. De jó lenne néha azt is olvasni tőle, hogy igen, követ el hibákat (ki nem), de Kean pontosan azt csinálja, amit elvárunk egy centertől - gólt rúg minden meccsen.

Rikoo 2019.04.06. 22:23:26

@CR7juve: Szerintem nagyon jól kezeli a helyzetet. Neveli őt.
Biztos, hogy a kulisszák mögött más dolgok is történnek és más beszélgetések folynak.

Matteo89 2019.04.07. 08:06:41

Azert latszik Keanen hogy meg nem kiforrott jatekos, rengeteget kell meg tapasztalnia. Persze amig minden meccsen szerez golt, addig az elfedi a hibakat, legalabbis a szurkolok szamara.

del pipi 2019.04.07. 08:22:22

Nincs itt semmi technikai probléma , max rutintalanság. De hát csak 19 éves, amikor ment az USA-ban a felkészülés én már akkor mondtam a fiamnak hogy ez a gyerek jó nagyon , kérdés tud majd játszani vagy sem? Most már simán lehetne játszatni a bajnokságban mert annak már úgyis vége.

Thuglife! 2019.04.07. 10:21:42

labdakezelés,labdavezetés...ha néha passzol akkor elég rossz ütemben teszi.csupán ennyi technikai problémái vannak amikben nagyon sokat kell fejlődnie.szóval csak az alap.
(és ha most valaki belinkeli nekem válaszul hogy sarokkal vette át a labdát az udinese ellen...ahol védő a közelben se volt,de legalább k..haszontalan volt-ne tegye,csak magát járatja le.)
Ami szembetünő mennyivel gyorsul a csapat játéka is a pályáralépésével.Dybalával meg csak a lötyögés megy .

alexGicamo 2019.04.07. 12:30:41

@CR7juve: Ezt nevezik építő kritikának .

GGábr81 2019.04.07. 15:15:53

Elsőnek Bonu ért oda gratulálni Kean-hez. Mit kellett sprintelnie!

Il Principino 2019.04.07. 18:18:59

Can sérüléséről mit lehet tudni?

west30 2019.04.07. 19:24:37

@Il Principino: Kerdeses az Ajax ellen,holnap dol el elvileg.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása