Az Empoli elleni mérkőzés

serie_a_2018-19_logo.jpgAz Atlético Madrid elleni lenyűgöző teljesítményt a Juventus könnyelmű lazsálással vezette le a Genoa elleni mérkőzésen, s az idegenbeli vereség azzal járt, hogy a Napolival szemben felhalmozott 18 pont előny 15 pontra olvadt.

A bajnokságból már csak tíz forduló maradt, ezért az így is tetemes előny azt jelenti, hogy a zebramezeseknek még öt győzelmet kell bezsebelniük ahhoz, hogy zsinórban nyolcadszor is elhódítsák a scudettót.

Ahogyan azt szinte már megszokhattuk, a válogatott szünet komoly vezéráldozatot is tartogatott a torinóiak számára, hiszen a csapat portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo idő előtt hagyta el a pályát hazája Szerbia elleni EB-selejtező mérkőzésén, s az izomsérülés ugyan nem mutatkozott igazán komolynak, a támadó bizonyosan kihagy több bajnoki mérkőzést, bízva abban, hogy ott lehet az Ajax Amszterdam elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben.

A két csapat legutóbb október végén találkozott egymással, s akkor a házigazda Empoli szerezte meg a vezetést Francesco Caputo találatával. A bajnoki címvédő a második játékrészben aztán magasabb fokozatra kapcsolt, s Cristiano Ronaldo előbb a Paulo Dybala buktatásáért megítélt váltotta gólra, majd káprázatos távoli lövéssel vette be az ellenfél kapuját, s ezzel bebiztosította a három pontot.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Chiellini, Cáceres, Alex Sandro, Bonucci, Cancelo, Rugani, Spinazzola

Középpályások: PjanićMatuidi, Emre Can, Bentancur, Nicolussi Cavigliia

Támadók: Dybala, Mandžukić, Kean, Bernardeschi

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7414726161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pott70 2019.03.30. 17:24:20

Jó lesz már végre újra meccset látni!
Hajrá Juve!

Génmanipuláltházikecske 2019.03.30. 17:49:03

Forza Juve!
Pont kényszerben van az Empoli, dominálnunk kell ellenük....

Zsolt16 2019.03.30. 17:49:27

Dybala megsérült, Bentancur fog kezdeni helyette.

Zombijuve 2019.03.30. 18:03:59

Lassan,lassan elfogyunk!

giorgio007 2019.03.30. 18:14:37

Úgy tudtam, h olyan naív dolog volt várni ezt a meccset. Az Empoli szebb támadásokat vezet.

Alex8610 2019.03.30. 18:25:12

Vajon most lesz kapuralovesunk az első félidőben? Ez megint egy vödör szar. Ivelgetunk befele aztán ennyi.Komolyan felőlem maradhat Allegri de én ezt már nem akarom nézni a következő szezonban.Kozben majdnem gólt is kapunk és haza pályán helyzetunk nincs egy Empoli ellen...

ZED! 2019.03.30. 18:29:12

@Alex8610: Eddig még nem volt, miért nem kean kezd mandzu meg pihen, mert megint fáradt úgy látom...

pedronegroo 2019.03.30. 18:29:53

Szevasztok! Valaki valami használható linket?

ZecH 2019.03.30. 18:30:09

@Alex8610: Komolyan mondom szegyen... Probalok pozitivan gondolkodni, de egyetlen aprosagot sem tudok felhozni ami jo lenne a mutatott jatekban... Miert is vesszuk ennyire tutira ezt az idei scudettot? Ilyen jatekkal meg siman el lehet bukni.... Botrany!

Mitya10 2019.03.30. 18:30:16

Eddig úgy tűnik csak Emre Can fogta fel h ma este meccsünk van...

Alex8610 2019.03.30. 18:35:06

@pedronegroo: www.sport247.live/en/home/57c1b753874c2

Itt tudod nézni de inkább valami hasznosabbal töltsd az idődet :)
Nálam is már csak háttérzajként megy.

lordjamal 2019.03.30. 18:35:42

Ha van antifocista, Matuidi az. Botrany mennyire zavarja a labda, esze meg kb semmi a jatekhoz.

Dante01 2019.03.30. 18:35:52

Több, mint fél óra alatt semmit nem tudok felhozni ami miatt végig kellene néznem ezt a meccset, pedig nagyon szeretnék mondani valamit.

pedronegroo 2019.03.30. 18:37:12

@Alex8610: Köszi, nekem is csak háttérzajnak kell :)

ZecH 2019.03.30. 18:37:42

@Mitya10: Sandro, Pjanic (kar vedeni), Matuidi zero. Mandu 7rol fejelt tisztan ez 10/10gol volt korabban, brutalisan forman kivul van. Cancelo, Can, Berna probalkoz(na)... de ahhoz 3an kevesen vannak...

giorgio007 2019.03.30. 18:44:06

Kezdem azt hinni, h edzésen Allegri annyit mond a brigádnak, h azt csináltok amit akartok. Meccs előtt ugyanezt.

ZecH 2019.03.30. 18:47:43

A futtyszo mindent elarul... ennel sokkal tobb kene. Ha szezon elejen lennenk ezzel a jatekkal cel az lenne h ne essunk ki...

pedronegroo 2019.03.30. 18:49:36

@Alex8610: Ööööö esetleg valami jó filmet....

epaska 2019.03.30. 18:53:15

Ez mi a faszom? XD Hogy lehet így focizni egy kiesőjelölt ellen? Allegri takarodjon... Ez. Védhetetlen... És ezen múlik 110 ezer forintom..

ZecH 2019.03.30. 18:57:52

@epaska: Ha jon a szokasos bemakolunk egyet akkor lesz 110ezer forintod... de attol meg egy rakat kaka az egesz. Barmi is legyen a vege, ha szeptemberben ott folytatjuk ahol ezt abbahagytuk akkor harakirit kovetek el...

Juventino86 2019.03.30. 18:57:52

Nálam simán Spinazzola lenne a kezdő Alibi Sandro helyett.

ZecH 2019.03.30. 18:59:17

@Juventino86: +1millio. Sandro = nulla.. es ez nem ujkeletu ez stabil evek ota... az elso szezonjat tudta lehozni nalunk jo formaban, azota minosithetetlen!

Juventino86 2019.03.30. 19:02:19

@ZecH: Egészen borzalmasan játszik...

ZecH 2019.03.30. 19:05:22

@Juventino86: Az a baj h 3 lehet cserelni...... pedig 8at kene.... legalabb!

Juventino86 2019.03.30. 19:08:54

Benta is teljesen le van épülve.

Mitya10 2019.03.30. 19:30:19

Keant a kib.szott kezdőbe végre!!!!!!!

ZED! 2019.03.30. 19:30:30

@ZED!: Ezt írtam egy fél órával ez előtt... Allegrinek most esett le..

Juventino86 2019.03.30. 19:30:38

Ezért kell Mario!!!! Szépen fejelte le, Kean befejezése szép volt!! Ez kell!!!

Juventino86 2019.03.30. 19:32:01

El sem tudom mondani, h Spinazzola mennyivel jobb, mint Sandro!

juve28adam 2019.03.30. 19:32:10

Hihetetlen ez a kölyök.

ZED! 2019.03.30. 19:32:56

@Juventino86: Erre talán még éppen jó, egyébként nálam már régóta kuka a csávó..
Nálam már kean lenne a kezdő, de az Én vagyok!

Dante01 2019.03.30. 19:33:37

Kell ez a kölyök, mint egy falat kenyér!

ZecH 2019.03.30. 19:34:27

@Juventino86: Ult mindket csere... mondjuk nem volt nehez jobbakat hozni...

Bianconero 2019.03.30. 20:26:52

Örülök Kean-nek, le a kalappal! Holnap popcorn, Roma-Napoli. :-)

Andras74 2019.03.30. 20:47:12

@Juventino86: addig kéne eladni, amíg pénzt adnak érte.
Sajnos, Sandrót, Costát, Parancsot, Matyit el kell nyáron adni.
Fel kell forgatni ezt az állóvizet.

Juventino86 2019.03.30. 20:58:19

@Andras74: Valamennyire szükség van rá, igen.

spaolo1981 2019.03.30. 20:59:49

Szégyen és gyalázat, hogy már megint nyertünk, a 25. győzelem 29 meccsből! Elfogadhatatlan, hogy Allegri nem tudja motiválni a játékosait 18 pontos előny mellett! Ha ez így megy tovább bukjuk a 8.scudettót, ami nem is baj, mert úgysem ér semmit. Most komolyan, nem tök mindegy mi lesz a bajnokságban májusig? Felőlem a mester a primaverat is felrakhatja. A lényeg, hogy lehetőleg senki ne sérüljön meg az Ajax elleni meccsekre, és majd reméljük a többi háromra.

GGábr81 2019.03.30. 21:05:34

Keanback volt. De a második félidőben azért kicsit fociztunk is.
Mi mákja van ennek a csávónak. 3 góljából 2 kapu irányába sem megy, ha a védőn nem pattan meg, de lövésből lesz a gól. Tartja ezt egy régi dakota közmondás.

ZecH 2019.03.30. 21:16:36

@spaolo1981: Fogom az ironiat, csak sajnos az eredmeny nem minden. Akarhogy is de 60 percig nezhetetlen volt a meccs, zero teljesitmeny. A vegere elfaradt az ellen es feljottunk, talan megerdemelten nyertunk vegulis de szenvedes meccset nezni es ez nincs rendjen es tovabbra is allitom, hogy ez vissza fog utni ha a kovetkezo szezonban tenyleg nem vagunk ala jopar csavonak, mert lelketlenek, mar nem epitenek csak rombolnak. A korabbi nevsorral kb egyetertek... mehetnek akiknek mar semmit nem jelent a scudetto, vagy a kupa mert anelkul hogy ebben a 2 szeriaban jok lennenk nem leszunk jok a BLben sem sosem!

Génmanipuláltházikecske 2019.03.31. 08:50:10

@spaolo1981: Ezt minden párharc előtt eljátsza, azt amikor ég a ház kapkodhatjuk a fejünket győzelmi kényszerben!

spaolo1981 2019.03.31. 09:08:54

@ZecH: Igaz amit írsz, de ezt a bajnokságot már el kell engedni. A fiúk bizonyították, hogy tudnak ők játszani, ha kell. Ez a pár forduló ami hátra van ilyen lesz és kész. Viszont jövőre tényleg kell a frissítés, több szempontból is. Egyrészt öregszik a gárda, kettő tele vagyunk jóllakott sztárokkal, akiket rohadtul nem hoz lázba a hétvége. Gyakorlatilag évek óta vagyunk mi, meg a többi 19 csapat, és csak annyi tétje van a meccseknek, hogy márciusban vagy áprilisban leszünk bajnokok.

hurbiny3k 2019.03.31. 09:51:56

@spaolo1981: Nem tudom, ez a kilátogató szurkolók minimum arcon köpése.. Én néha a tv előtt is azt érzem.. Megint felrekefelt a Hölgyem..

alexGicamo 2019.03.31. 10:42:13

@ZecH: Teljesen egyetértek ! Aki nem tud teljes szívvel , motiváltan játszani, az mehet Isten hírével ! Kész ! Igenis elvárom , hogy motiválja őket a 8.scudetto is , ha 10000000 pont előnyünk van , akkor is . Hogy miért ? Nagyon egyszerű a válasz : JUVENTUS !

GGábr81 2019.03.31. 11:03:29

Mondjuk én csak a második félidőt láttam, de teljesen jól szórakoztam. Lehet ezért nem értem az elégedetlenkedést, de nekem a második félidővel semmi bajom nem volt, még fociztak is a srácok. Helyzetek, lövések, gól, végül magabiztos eredményőrzés. Nem volt az rossz. Bár nem vesztek rá, hogy az első félidőt visszanézzem hihi.

Cannavaro 2019.03.31. 19:10:54

Én maradtam az összefoglalónál!! ;) Én jártam jobban, mert 2 órával többet szórakozhattam hétvégén! Amíg Allegri van, addig nem nézek bajnoki meccset, ezt megfogadtam, és ahogy olvasom, nem kell megszegnem a szavam, mert semmit sem veszítek! Forza Juve! Forza EDZŐVÁLTÁS!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása