Marino: „Allegri már döntött a távozásról”

allegri_massimiliano_edzesen.JPGMassimiliano Allegri már eldöntötte, hogy nyáron elhagyja a Juventus csapatát, az ő helyét pedig Didier Deschamps fogja átvenni, állítja Pierpaolo Marino.

A Napoli, Udinese és Atalanta csapatát is megjárt sportvezető jelenleg szakértőként tevékenykedik, a Tuttosport munkatársának pedig a Juventus és a livornói születésű mester nyáron elváló útjairól beszélt.

„Massimiliano Allegri nem fog a Juventusnál maradni, de önként fogja elhagyni Torinót.

A Juventus vezetősége már egyeztetett Didier Deschamps-pal az olasz mester helyettesítése kapcsán.”

A Juventusnál játékosként is megfordult francia szakember még a Serie B-ben irányította az Öreg Hölgy együttesét, azonban a vezetőséggel a szezon végén összeegyeztethetetlen ellentétek adódtak, így bár a klub célkitűzését magabiztosan megvalósította a kerettel, végül elhagyta az együttest.

Azóta a szakember megfordult az Olympique Marseille padján, illetve 2012 óta a francia válogatottat irányítja, legnagyobb edzői eredménye pedig egyértelműen a 2018-as vb-győzelem; a szerződése 2020 júliusáig köti a francia szövetséghez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6214710291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2019.03.23. 14:15:59

Az a baj, hogy ez igencsak reális... Legalábbis erre utalhat Zidane
hirtelen visszatérése.

frenky441 2019.03.23. 14:34:52

Inkább jöjjön vissza Conte csak Deschamp ne, vagy akárki mert én nem leszek Juve szurkoló!

alexGicamo 2019.03.23. 14:50:25

Nem meglepő !
Bárki is lesz az utódja, a támadófoci legyen a mantrája, a játékosainkat pedig az eredeti posztjaikon játszassa !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

2019.03.23. 14:54:03

@JuventusFanatikus: Hogy Zidane visszatért a Realhoz, vagy az hogy Torinóban látták?

TYUKI 2019.03.23. 15:13:46

@frenky441: akor szurkolsz másnak!!!!

2019.03.23. 15:36:32

@frenky441: Maxi nem egy nyugodt "Ferguson típus", ahhoz képest nem is olyan kevés ideje van itt. Törvényszerű, hogy előbb utóbb megy, vagy küldik. A "töltött káposzta jellegű" edző-visszahozatal meg csak akkor működne (talán), ha nem haraggal váltak volna el korábban. Intelligens úriembereknél, mint amilyen Lippi volt. Conténál valószínűtlen, hogy működne.

rockitbaby 2019.03.23. 15:36:39

@JuventusFanatikus: Hát nem is tudom. Most lett világbajnok, igen komoly esélye van arra, hogy megismételje azt, amit játékosként sikerült: vb után eb-t nyerni. Erősen kétlem, hogy neki ez most jelen pillanatban opció lenne.

Én azt mondanám, hogy két forgatókönyv lehetséges. Egyik, hogy mindezek ellenére Allegri-t meggyőzik a maradásról és reményeink szerint rátalál régi önmagára. A másik, hogy jön Conte és építkezünk.

2019.03.23. 15:46:39

@rockitbaby: Ezek eléggé B és C opciók, nem? Amint komolyabban döccen az a szekér Allegri megint robbanni fog és helyzetfüggő, hogy Agnelli is robbanjon. Conte meg nem egy olyan edző aki miatt megérné építkezni, másrészt az a bizonyos "káposzta".

rockitbaby 2019.03.23. 15:59:39

@Dr. Grant: Én is úgy vélem, hogy ha valamilyen perverz módon komoly tavaszi hadjáratot egy füles kupával koronáznánk meg, Maxi megítélése is változni fog. De nem kell messzire menni, elég az ATMA elleni párharcot nézni. Első meccs után mindenki azonnal cserét kiáltott, utána meg hozsannázták a visszavágó után.

Szerintem jelenleg nincs elérhető jobb edző nála, így csak maximum akkor keresgéljünk, ha tényleg menni akar.

Thuglife! 2019.03.23. 16:24:44

@rockitbaby: Első meccs után mindenki azonnal cserét kiáltott, utána meg hozsannázták a visszavágó után.
akkor én kivétel vagyok :)
én úgy láttam az atletico nem akart focizni csak védeni az előnyt,Ronaldo pedig 3 góljából kettőt fizikális fölényének köszönhetően szerzett.
nem látom ebben Allegri szerepét!
ha valamit levonhatunk ebből a párharcból az az volt Allegri leégette a Juventust ország világ előtt és valaki más vagy mások visszehelyezték a futballtérképre.
az idegenbeli meccsen a beszari összeállításon kívül gondolok itt a fino alla fine vagy a Juventusnál csak a győzelem számít magasztos irányelvek meggyalázására.

pott70 2019.03.23. 16:30:43

Allegri ne menjen sehova,csak a szerelmeit hanyagolja lehetőleg.
Van Ő annyira intelligens, hogy képes legyen megújulni,és szerintem egyik fél sem járna túl jól a váltással.

Leram7 2019.03.23. 17:05:12

Ha Allegri elmegy és ugye Zidane már nincsen, kb csak rosszabb jöhetne nála, ezért maradni a kell.

frenky441 2019.03.23. 18:04:17

@Génmanipuláltházikecske: Te agyoniskolázott én már akkor Juve drukker voltam amikor még Deschamp, Conte, Zidane még itt sem játszott. Az ilyen nevek mint Souza, Jugovic, Toricelli, Vialli és a Fehér Holló játszott a csapatban, lehet neked ezek a nevek nem mondanak semmit!!!

Na akkor ki is Juve drukker?

babo0410 2019.03.23. 18:06:05

Érdekes egyébként, hogy korábban sokan örültek volna Deschampsnak, most miért nem? És honnan tudja ez a szakértő, hogy Allegri megy, és pont DD jön a helyére? TUTTOSPORT.
Majd hiszem, ha látom. Egyébként ha jönne DD nem reagálnék sehogy, mert nem tudom, hogy jó lenne-e vagy nem. Meglátjuk.

babo0410 2019.03.23. 18:10:58

@frenky441: De olyan kijelentéseket nem érzel cikinek, hogy ha XYZ lesz az edző, akkor nem leszek szurkoló? Ez pont divatszurkolói mentalitás. Szurkolhatsz akármilyen rég óta a csapatnak, ha egy XYZ edző miatt nem leszel többet, akkor te sose voltál igazi drukker.
Nekem nem az a fontos ki ül le a padra, hanem az, mit érünk el vele.
Habár egy Mourinhonak, Mancininek vagy Guardiolának nem annyira örülnék, de kitartanék attól még a csapat mellett. Mondjuk szerencse, hogy ezen nevek közül maximum Guardiola merülhetne fel nálunk.

Grinta 2019.03.23. 18:31:17

@frenky441: Felének a nevét mégse tudod leírni rendesen.Egyébként pedig Fehér Toll.
Nagyon nem kell csodálkozni ha elküldenek a francba,csak azért mert az edzőtől! teszed függővé az elköteleződésed a csapat iránt.
Én a kapusedzővel nem vagyok kibékülve-a kapusaink két mérkőzésenként gólt kapnak.Ez veszélyes!(by soros)

Juvegaspy 2019.03.23. 18:42:49

@Grinta: Ritkan lehet jatszott :D

Dante01 2019.03.23. 18:47:13

@frenky441: Ha szurkolsz egy csapatnak és ha az főleg a Juventus akkor meg kell értened, hogy nem az a lényeg ki az edző, kik a játékosok, mert ez elmúlik. A csapat viszont örök! Nagyon sokan vagyunk itt akik már nagyon régóta szurkolunk a csapatnak nem csak te hidd el, de akármennyire is szidunk egy-egy játékost vagy edzőt olyat soha nem mondunk, hogy nem szurkolunk a csapatnak. Vannak nézhetetlen meccseink és vannak nagyon rossz döntések vezetői szinten, de attól még nincs olyan amitől nem szurkolnánk a csapatnak.

del pipi 2019.03.23. 18:55:41

@frenky441: Most sokan ki lesznek! Ja és az Fehér Toll! Tudod? Ravanelli! De te vagy az!

del pipi 2019.03.23. 18:56:33

@Grinta: Oké! utána olvastam a te kommentedet.

del pipi 2019.03.23. 18:59:51

Amúgy én drukkolok Allegrinek hogy nyerje meg a BL-t, viszont én az új edzőnek is örülnék, szerintem mindenkinek kell a frissítés! De főleg a csapatnak.

JuventusFanatikus 2019.03.23. 18:59:52

@Dr. Grant: Természetesen, hogy visszatért a Realhoz.

Génmanipuláltházikecske 2019.03.23. 19:09:57

@frenky441: Lehet mondanak, csak nem éltem akkor mikor ők itt játszottak, de ha én kitudtam tartani amikor Amaurik, Zebinák,De Cegliék, Manningerek játszottak itt, szerintem te is ki tudod bírni.
Kommented felért kb egy hogy sz*pasd magad 2.0-val

Alex8610 2019.03.23. 19:14:14

Én Contet se zarnam ki.Azert tapasztalatot szerzett mióta elment és ha a fél keret megint lecserelodik nem baj ha jövőre újra sz*r szag lesz az öltözőben.Kell egy ilyen mentalitásu edző.
@Génmanipuláltházikecske: ooh azbaranykorszak :)

Drotkoszoru 2019.03.23. 19:18:12

@rockitbaby: "Első meccs után mindenki azonnal cserét kiáltott, utána meg hozsannázták a visszavágó után."

Én sem tartoztam ezek körében. Az első meccs után is azt mondtam, hogy nem szabadna lecserélni Allegrit.

@Thuglife!: Magyarán a madridi vereségért csak és kizárólag Allegri a hibás, a visszavágón aratott 3-0-s győzelemben és fordításban meg az égvilágon semmi szerepe nem volt. Most már minden világos, jó néha ilyen reális, objektív, minden ellenszenvet nélkülöző véleményt olvasni ezen a blogon.

Ami az "edzőkérdést" (?) illeti: nincs különösebb bajom Deschamps-al, kizárólag vakszerencsével nem lehet vb-t nyerni, bajnoki címig vezetni a Marseille-t, illetve Bl-döntőig a Monacót. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a 2020-as Eb-ig otthagyná a francia válogatottat; de amúgy sem tartom jobb szakembernek, mint Allegrit. Marino meg honnan tudná most őszintén? Valami országos cimborája Maxinak, és elmondta neki, hogy a szezon végén távozik? Egyértelműen nem lehet persze kizárni, de ez nem több egyszerű találgatásnál. Válogatott szünet van, kell valamiről beszélni és írni.

Génmanipuláltházikecske 2019.03.23. 19:30:26

@Alex8610: Aranyidők bezony.
@babo0410: Jól mondod, ritka az ilyen szurkoló mint a Fehér Holló.

frenky441 2019.03.23. 19:52:57

@del pipi: @Génmanipuláltházikecske: @Dante01: Ebben igazatok van tényleg elírtam, de Deschamp akkor sem kell és tartom a véleményem mert ennyi erővel akár Mourinhot is leültethetnénk a padra, ugyanaz nem?

De ez csak azért van mert sok hozzá nem értő labdarúgó szerint Deschsamp a megoldás, csakhogy a top edzőtől nagyon messzevan!!!

Shyr Kahn 2019.03.23. 20:17:15

@frenky441: Sztem pedig DD az egyik, ha nem a legjobb alternativa (lenne). Sztem azonban nem fog jonni. Sikeres idoszakon van tul es eleg valoszinu, hogy folytatni szeretne a francia valogatottnal a tovabbi sikerek halomzasat.

En sokakkal ellentetben most is ugy latom, hogy Allegrivel megfaradt a jatekosok kapcsolata es valtani kell. Sztem eleg nagy kerdes, hogy az ATMA elleni visszavago mennyiben koszonheto neki (ugy tunt a motivacio hianyzott elsosorban es csak masodlagosan volt a siker a taktikanak betudhato). A kovetkezo meccseken meglatjuk, hogy mennyire kepes konstans teljesitmenyre sarkalni a jatekosokat, hiszen aazon az egy szem ATMA meccsen kivul a csapat sztem nagyon gyengen muzsikal.

niccolo 2019.03.23. 22:35:37

@frenky441: Conte előbb itt játszott (91)mint a te csapatodból akit leírtál bárki! Sorsa, Jugovic később jött mint Deschamps. Egy picit hülyeséget írtál

2019.03.23. 22:50:36

@JuventusFanatikus: Mi az összefüggés? "Erre utalhat Zidane hirtelen visszatérése" Nem értem. Ennyit nem ittam. :-DDD

rockitbaby 2019.03.24. 06:01:42

@frenky441: Hogy ki a top edző azt nem te döntöd el vagy határozod meg. DD világbajnok lett csapatával, ami tény, nem volt olyan nehéz, ha jó a keret; de attól még edző kell hozzá. Az olaszok is győztek Lippi irányításával, de nem volt elég a keret, kellett hozzá az edző is.

Elvállalta a csapat vezetését akkor, amikor senki más nem tette volna és szépen vissza is juttatott az első osztályba. Bőven többet fejlődött távozása óta, mint Conte. De akkor kíváncsi vagyok milyen dolgokat írtál Conte kinevezésekor, lévén ő nagyon messze volt a top edzőtől...

Génmanipuláltházikecske 2019.03.24. 08:01:18

@rockitbaby: Azért Lippi, olyan időszakban irányított ahol megkellett küzdeni minden meccsén, és ezt nmem túlzásból írom.
Az idei VB-n egyik csapat se emlkedett ki teljesen, és a Franciáknak talán egy nehzebb meccsük volt az pedig az Argentínok elleni nyolcaddöntő. Azon se ugorjunk át, hogy egy szinte megnyert EB-t bukott el majdnem ugyanazzal a kerettel.

rockitbaby 2019.03.24. 08:12:12

@Génmanipuláltházikecske: Az eb a vb előtt volt, és ha máshonnan próbálod meg nézni, akkor azt is mondhatnád, hogy az után a bukott döntő után tanult, és javított a csapaton és a hozzáállásán. Két olyan dolog, amit pl Conte nem tett meg a távozása óta.

A Lippi rész azért volt, hogy nem elég a jó csapat, a jó keret, kell az edző is. Máskülönben a brazilok már régen taroltak volna hosszú évek óta. Az emberek hajlamosak az edző szerepét lekicsinyleni, ha erős a kerete, mondván, ezzel bárki meg tudná csinálni ezeket a dolgokat. Ráadásul egy szövetségi kapitánynak sokkal kevesebb ideje és lehetősége van a csapat építésére, mint egy klub edzőnek.

Nem játszanak szép focit a franciák DD irányírásával? 5-6 meccsen dől el egy tornagyőzelem, eredménykényszer van. Egy vereségen sok minden múlik. Nálunk egy vereséggel anyit értek el az "üldözők", hogy már "csak" 15 pont az előny.

HA Allegri megy és HA DD-t meg tudjuk győzni, hogy az eb előtt inkább klub edző legyen, akkor szerintem ő lenne a legjobb opció.

Génmanipuláltházikecske 2019.03.24. 08:20:10

@rockitbaby: A Lippi részt megértem, de véletlen se említsük DD-vel. Abban az időben klasszisokkal jobbak voltak mindentéren a stáb tagok, játékosok, edzők stb. DD-nek egy nehezebb meccse volt az 5-6 meccsközül ezért nem lehet leírni, vagy nem is akarják őt sztáredzőként leírni mert azzal a válogatottal még bőven nem mutatta ki a foga fehérjét, és elég nagyvalószinü, hogy most se fogja, ezért is kételkednek benne annyian..

del pipi 2019.03.24. 08:21:31

@frenky441: Lehet hogy nem is top edzőre van szüksége a juvénak, bár nem tudom hogy honnan számítunk valakit top edzőnek, amit gondolok hogy muszáj lenne váltani.

rockitbaby 2019.03.24. 08:30:46

@Génmanipuláltházikecske: Akkor ha DD ennyire nem tekinthető jó edzőnek, akkor Conte? Lefektette az alapokat, amit nem tudott kihasználni nemzetközi szintéren, majd folyamatosan panaszkodott végül távozott. A Chelsea-nél ez annyiban különbözik, hogy még a játékosaival is összebalhézott.

Az elérhető lehetőségek közül akár tetszik, akár nem DD lenne a legjobb. Már ha azt kivesszük ebből a kalapból, hogy Allegri marad.

Génmanipuláltházikecske 2019.03.24. 09:04:53

@rockitbaby: Majd meglátjuk. Motivációs szintéren Conte messze kiemelkedő a fent említett edzők közül ha így vesszük.

JuventusFanatikus 2019.03.24. 09:16:13

@Dr. Grant: Akkor megpróbálom az elejéről. Ugye, Solarit kirúgták, és pletykáltak össze-vissza minden nevet a helyettesítésére, míg Zidanét inkább úgy kezelték, mint a jövő egyik Juve trénerét. Majd elutazott Torinóba, pár napra rá jött a hír, hogy Zidane nem lesz Juve edző, mert Agnelli inkább DD-t akarja, majd még aznap Real edző lett ismét a francia. Abban biztosak lehetünk, hogy Zizu nem azért hagyta a Realt tavaly, hogy egy rossz szezon alkalmával visszatérjen, valami terve volt, ami nem jött össze. Valószínűleg a Juve padjára szeretett volna ülni, de valamiért meghiúsult ez a terv, és egyes hírek szerint ennek az okozója Didier Deschamps,vagy csak nem sikerült megegyezni Agnellivel.

2019.03.24. 10:40:27

@JuventusFanatikus: Huhh. OK. Így már értem. :-) Nem elképzelhetetlen elmélet, csak minden feltételezés benne, ami újságírói pletykákon alapul. Ezt ebben a formában még Mulder ügynök is megirigyelné. :-P Tehát tetszik. :-D
Ezek:
- Zidane-nak prioritás, hogy a Juve edzője akart lenni
- Ráadásul azért járt Torinoban, hogy a mostani átvételről tárgyaljon
- inkább Juve edző akart lenni, mint visszatérni a Realhoz
- Agnelli inkább akarja DD-t, mint Zidane-t/nem tudtak megegyezni

Egyik sem elképzelhetetlen, mivel logikus feltételezések - tehát lehet igaz is akár - de semmi tényalapja nincs, egyiknek sem, amiről tudnánk. Ugyanígy elképzelhető lehetőségek:
- Perez f@sz volt és Zidane csak indulatból mondott fel ott, ahol nem sokan értek el ilyen sikereket edzőként - így azért elképzelhető, hogy elégtételt érzett (Pogbához hasonlóan), amikor újra hívták. A visszatérés kapcsán csak azt várta hogy Perez valamilyen szempontból behódoljon az akaratának, vagy valamilyen igényének. Ebben az esetben semmi köze a Juve-edzőkérdéshez.
- Zidane ki is fejtette még 2005-6 körül, hogy neki a Real a csúcs, mert sokkal nagyobb klub, mint a Juve. (Lehet, hogy az újságírók kiélesítették, de az összehasonlítás nem volt szerencsés) Ez alapján az sem fix, hogy annyira a Juvét akarná edzőként, minthogy a Realhoz akarjon visszamenni. Még akkor is, ha esetleg a felmondásakor nem gondolt a visszatérésre.
- Zidane csak a kedvenc borozóját, vagy éttermét látogatta meg Torinóban és akkor már beköszönt hozzájuk is, mert többekkel jó viszonyt ápol. Vicces, de még ez is lehet, ebben az esetben sincs semmi köze a Juve-edzőkérdéshez. :-)
- Az is lehet, hogy ez csak nyomásgyakorlás volt Perez felé, ami a játszmájuk része és csak azért csinálta, hogy Perez visszavonulót fújjon (már amennyire tőle telik).
- De amit én legvalószínűbbnek érzek jelen esetben (is), ami a Juve átigazolási politikáját is jellemezte eddig is: egyiküknek sincs igazán elképzelése, hanem mindenféle udvariaskodás, meg zavarórepülés/kirándulgatás után (amibe az újságírók mindent belemagyaráznak) a pénz dönt el mindent, vagy az "ahogy esik, úgy puffan" elv. És még a prioritási sorrend is csak egy teória marad...
Az egészről mindent elmond, hogy egyik héten azt írják, hogy Agnelli konkrétan ki akarja b*szni Maxot, másik héten meg azt írják, hogy könyörgött neki az odavágó után, hogy ne mondjon fel a visszavágó előtt. :-D

NagyonJuve 2019.03.24. 10:45:11

@JuventusFanatikus: szerintem meg a juve igazgatói stábjába akart volna leülni. Volt is egy nyilatkozata az ügynökének. Kérdezték valamelyik csapat edzője lessz e? Nyilván a manu murinho alatt mire azt válaszolta az ügynöke zidant nem érdekli az edzősködés. Majd a másik kérdés a juve elnöki stábjában? Arra a válasz ez egy érdekes lehetőség. Szerintem zidan nem edzőnek akart ide jönni. Csak kivárt hogy akkor mi is lessz.

delpi0823 2019.03.24. 10:47:53

@Shyr Kahn: Voltak jo meccseink azert meg a szezon elejen, a ket united elleni meccset a blben is nyugodtan ide vehetjuk, azon egeszen jol footballoztunk azert.De a bajnoksagban meg azert latszik sajnos hogy eleg motivalatlanok a jatekosok sajnos.....

rockitbaby 2019.03.24. 10:49:33

@Génmanipuláltházikecske: Utoljára az olasz válogatottat tudta kellően motiválni, a Chelsea csapatánál már nem nagyon ment neki a dolog, ráadásul össze is balházott a gólzsákkal, majd kiebrudalta. Innen indult az egész kálvária, ami abban teljesedett ki, hogy előbb megvették Morata-t irreálisan magas összegért, majd - a miszerencsénkre - voltak olyan hülyék, hogy Higuaint is átvállalják a Milantól.

Conte ott hihetetlen mértékű kárt okozott. De hogy a motivációra visszatérve, szerintem az első éve után már itt sem nagyon, mint motivátor munkálkodott. Megtört volt, rugalmatlan, végletekig ragaszkodott dolgokhoz és még a BL kiesést - ami lássuk be az ő sara volt, egy Galata semmilyen körülmények között nem lehet ennyivel jobb, mint mi - áthárította a vezetőségre, miszerint nem elég jó keretet adtak neki.

JuventusFanatikus 2019.03.24. 11:01:05

@Dr. Grant: Persze, a Te verziód is egy lehetőség, ahogy az enyém is, és nehéz eldönteni, hogy ugyan melyik lehet az igaz, vagy előfordulhat egy harmadik elmélet is. Lényeg a lényeg, hogy az én verzióm azért alakult ki, mert valahogy úgy álltak össze a dolgok, hogy egybe lehet őket kapcsolni, egyik hír tökéletesen passzolt a másikra. Persze, ezek elméletek, nyáron kiderül melyikünk kombinált jobban:)

Il Principino 2019.03.24. 11:53:08

Én megnézném mit hozna ki DD ezzel e kerettel,de ha Allegri marad annak is örülök majd!
Contéból és Mourinhoból nem kérek!!!
Bár én azt is el tudom képzelni,hogy Sarrit kirúgják nyár végén és jön Torinóba!

Il Principino 2019.03.24. 11:55:48

Conte,mint nagy motívátor?Sztem úgy könnyű volt anno motiválni vkit,ha előtte évekig semmit nem nyertél,vagy 7. helyen végeztél...
A mostani keret hazai fronton már jól lakott társaság,bl-ben meg Conte motivácója lószart sem érne..

2019.03.24. 13:15:27

@JuventusFanatikus: No offense, tényleg, de akkor nem jött át a mondanivalóm. :-P A lényege az lett volna, hogy halvány fogalmunk nem lehet, hogy mi van a háttérben, mert 0 az az infó, ami valami konkrétum, (fél)hivatalos nyilatkozat, bármi, ami nem pletyka. És nem ilyen bohóctól származó infó, ami szintén pletyka kategória.
Jópofa az elméleted és nem azért kreáltam még egyet, mert a Tiéd nem tetszett, vagy az "valószínűbb" lenne, hanem azért mert akármennyit tudnánk gyártani, ami közül nincs mi alapján választani. :-)

2019.03.24. 13:17:25

@Il Principino: Érdekes felvetés, biztos, hogy számít. Bár kettejük közt még így is nagy különbség van ilyen szempontból. Persze Contét nálam kizárja a "káposzta" elv.

JuventusFanatikus 2019.03.24. 13:27:27

@Dr. Grant: Úgy nézzem már egyikünk sem ért semmit:D Jó lesz felhagyni a témával, még mielőtt tovább kuszáljuk a szálakat:D

2019.03.24. 13:41:52

@JuventusFanatikus: Dehogynem. :-) A "nincs"-en nincs mit nem érteni. :-P

Génmanipuláltházikecske 2019.03.24. 15:23:49

@rockitbaby: Azért nyert a cselszkivel egy PL-t. DD-nek meg jutott egy VB-hez viszonyított harmat gyenge válogatott mezőny. Amikor ténylegesen oda kellett volna tennie magát a Franciákkal, akkor nem ment neki.

rockitbaby 2019.03.24. 18:07:22

@Génmanipuláltházikecske: DD meg egy Conte idejéhez képest jóval szerényebb kerettel, mínusz pontról indulva visszajutatta a csapatot az első osztályba. Valamint ha jól tévedek a Mourinho Porto-ja DD Monaco-ját verte a BL döntőben. Szóval ő már jutott BL döntőbe, Conte max játékosként.

Génmanipuláltházikecske 2019.03.24. 18:17:15

@rockitbaby: Allegri kétszer is jutott BL döntőbe, akkor már jobb edző mint Didier?

Bianconero 2019.03.24. 22:04:06

Miért lépne le DD a galloktól az EB előtt? Miért hazudott pár hete Allegri, hogy nyáron dönt csak? Kamu az egész, bár az érdekesebb fajta. :-) Del Piero nem akar edzősködni lassan?

west30 2019.03.24. 23:02:18

@Bianconero: Nem kell ahhoz lelepnie a valogatottol,hogy Juventus edzo legyen.Nem megszokott dolog,de lehetne a Juventusnal es a valogatottnal is edzo egyszerre.

Shyr Kahn 2019.03.25. 01:55:32

@Génmanipuláltházikecske: Allegri a Juveval jutott BL dontobe (ne feledjuk, hogy bar a Barca elleni dontot eselytelenkent erte el a Juve, de milyen jatekosaink is voltak? Tevez, Pirlo, Vidal, Pogba, egy jo Marchisio esatobbi). DD egy harmatgyenge es eselytelen Monaco-val. A lenyeg, hogy azota a Marseille-el (bajnoksag megnyerese sok ido utan, ligakupa, szuperkupa) illetve ket VB-n is sokat mutatott. Szvsz a legutobbi EB a jatekosok egojan ment el, de vajon a francia valogatott mennyire volt eros DD elott? Es mit is tettek le az asztalra 2006 es 2012 kozott? Sztem azert sosem volt annyira rossz csapatuk, de az egot valakinek le kellett tornie es csapatot kellett kovacsolnia. Sztem baromira nehez a francia nemzeti csapatot szov kapitanykent vinni. Pontosan az a valogatott ahol a csapatszellem kozel nulla, mig a jatekosok egoja eleg magas.

2019.03.23. 13:30 |

Címkék: pletyka edző nyilatkozat