Allegri: „Két trófeával a szezon nem lehet kudarc”

allegri_massimiliano_kabatban.jpgMassimiliano Allegri a Juventus 4-1-es győzelmét követően boldogan nyilatkozott, ám azzal is tisztában van, hogy az Atlético Madrid ellen teljesen más meccs vár az Öreg Hölgyre.

Moise Kean két gólt jegyzett, illetve a meccsen Blaise Matuidi és Emre Can is betalált.

„A srácok nagyon jól teljesítettek ma, de nem voltak kétségeim efelől. Még öt győzelemre van szükségünk a bajnoki cím bezsebeléséhez, a Napoli eredményeitől függetlenül, és ez határozottan jó pozíció számunkra.

Az eredmények nagyszerűek voltak mindeddig, most pedig az a feladatunk, hogy végig versenyben legyünk, és begyűjtsünk egy vagy két trófeát.” - mondta a mester a Sky Sport Italia munkatársának.

„Egyéni szinten javulnunk kell a labdakezelés tekintetében, több labdát kell megjátszanunk előre, de fiatal játékosokról van szó, akik idővel és tapasztalat révén minden bizonnyal javulni fognak.

Moise Kean nagyon jó, amikor a kapu felé kell törni, és értékesíteni kell a helyzetet, de javulnia kell helyezkedés és lehetőségek kiválasztása tekintetében, azonban ez teljesen természetes egy 2000-ben született srácnál.

Az Atléico Madrid ellen teljesen más meccs vár ránk, élesebbek, gyorsabbak kell lennünk, a labdát pedig sokkal gyorsabban kell majd járatnunk.”

Andrea Barzagli visszatért a pályára, de 25 perc után cserére szorult, ez vajon hatással lesz Massimiliano Allegri terveire a keddi BL-visszavágó tekintetében?

„Martín Cáceres nem valószínű, hogy támadásokat segítő szélső hátvédet fog játszani. Van néhány opcióm, de meglátjuk, mi fog történni. A meccs akár 120 percig is tarthat, szóval az opcióinkat nyitva kell tartanunk, és a teljes képre kell koncentrálnunk.

Douglas Costa várhatóan tud majd játszani kedden, de ez nem mondható el Mattia De Sciglióról. Nagyon jól kell teljesítenünk az ellenfél kapuja előtti harmadban, mivel az Atléti megpróbál majd a lehető legjobban betömörülni. Ki kell használnunk a pálya széleit, szét kell húznunk az ellenfelet, és mindenekelőtt figyelnünk kell a lepattanókra.

Minél több ismeretlenes az egyenlet, annál jobban tetszik. Szeretem, amikor új dolgokat kell kitalálni, amikor a játékosokat különböző posztokra lehet beállítani, különben az egész futball unalmas lesz… Az ellenfélnél kiesett Filipe Luis, nálunk pedig Mattia De Sciglio, így az egyenlőség jegyében mindkét csapat veszített egy szélső hátvédet.”

A Juventus BL-ből való kiesése vajon nem fogja megváltoztatni a mester és a szurkolók közötti kapcsolatot?

„A Juventus mindig versenyben volt a Bajnokok Ligájában az itteni tevékenységem során. Amikor megérkeztem, a szurkolók nagyon szkeptikusak voltak nem csak velem szemben, hanem a csapattal és a klubbal szemben is.

Az én időm alatt mindig továbbjutottunk a legjobb tizenhat közé, kétszer döntőt játszottunk, és csak a végső győztessel szemben maradtunk alul.

Az egyenlet nem egyszerű. A Bayern Münchennek tíz évbe telt a BL-győzelem, míg a Chelsea pont akkor nyerte meg, amikor nem érdemelte meg, hiszen az egész döntőben a kapuhoz szegezte őket az ellenfél.

A meglátásom szerint helytelen negatívan tekinteni ezeket az eredményeket, mivel szerintem itt nagyon jó munkát végeztünk. Tény, hogy minden történetnek meg kell szakadnia, de egy nyolcadik scudetto felé haladunk, és megnyertük az Olasz Szuperkupát.

Szerintem túl magasak az elvárásokat túl magasra emelték egyesek, a BL-győzelem pedig megszállottság tárgya lett. A Bajnokok Ligájában való futballnak örömnek és szórakozásnak kellene lennie. Más sorozat, mint a többi, és ha a labda rosszul pattan, nincs idő a fordításra, a csapat már ki is esett.”

A mestert a nyári távozásról is kérdezték, a BL-ben elért eredményektől függetlenül.

„Az AC Milan együttesét négy év után hagytam ott, ez az ötödik évem a Juventusnál, és remélhetőleg folytathatom a munkát. Meglátjuk. Az a fontos, hogy milyen munkát végeztünk el.”

Kedden nem kisebb feladat vár a Juventusra, mint megfordítani a madridi 2-0-át az Atlético Madrid ellen.

„Amióta megérkeztem, a Bajnokok Ligája mindig a célkitűzések egyike volt, de ha az emberek azt mondják, hogy kudarc a kieséses szakaszban való távozás, azt nem tartom helyesnek. A Bajnokok Ligájában a verseny fokozódott, és kedden a legjobbunkat fogjuk nyújtani. Ha továbbjutunk, az nagyszerű lesz, de ha nem, akkor jövőre újrapróbálkozunk.

Minden évben eljutottunk a kieséses szakaszhoz, meglátjuk, idén mi történik. Emlékszem, hogy az első szezonban a Malmö ellen játszottunk, egyes emberek pedig sápadtak voltak a félelemtől.

Még ha mást is hallok folyamatosan, a Juventus BL-ből való kieséses nem kudarc. Ezt az egészet nevetségesnek találom. Ha továbbjutunk, nagyszerű, de ha nem, ez csak egy futballmeccs, és újra fogunk próbálkozni. Elméletben már két trófeát is nyertünk idén. Ez nem lehet kudarc.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1514678398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R1Chard 2019.03.09. 09:28:08

Számomra érthetetlen ez az ember. Minden nyilatkozatában csak magát védi. Egy Juventus számára nem kudarc a kiesés a kiesés ilyen korán? Valaki keltse már fel, vagy tényleg lehet itt kéne, hogy vége legyen a közös útnak, mert akkor ez egy kis hitü edző, akivel soha nem fog a juventus Bl-t nyerni. És majd minden évben olvasni lehet ugyanezeket az alibi szövegeket. Mert, hogy ezt a gyenge bajnokságot még a közeljövőben majdnem csak gond nélkül fogjuk nyerni az szinte biztos, már ha a többi csapatot nézzük, illetve a Juventus játékosállományát.

jeneiPALI 2019.03.09. 09:30:27

Ezzel akerettel kiesni szégyen lesz és akkor remélem jövöre nem te leszel az edzö elöre mosakodsz ez nem jó!FJ

Mitya10 2019.03.09. 09:55:56

Remélem azt vágja h a Filipe Luis vs DS hiány nem ugyanabban a kategóriában értendő :D Nekik a legjobb szélső hátvédjük nekünk a legszarabb esett ki... Hamarosan jön a meccs nagyon kíváncsi vagyok mit agyal ki az "önkritikus" Mesterünk.

niccolo 2019.03.09. 10:05:01

@jeneiPALI: Psg nek,Realnak nem szégyen,vagy az összes többinek aki nem nyeri meg a kupát nem szégyen? Conténak nem írtátok, hogy lefőt a kávé, Lippi ís elbukott pár döntőt mégse kívántam a kirúgását. Új edzővel azt hiszitek 5 BL cím lesz sorozatban,Áh....

R1Chard 2019.03.09. 10:21:40

@niccolo: Hogyne lenne szégyen. Csak ők fel is vállalják. Nem úgy akarják előadni, mintha ez lenne a természetes.

Il Principino 2019.03.09. 10:22:42

No,akkor közkivánatra DS nem játszik!Cáceres vagy Spinazzola játszik helyette,esetleg 3 védős felállás lesz.Melyik ujjamba harapjak,egyikük sem egy életbiztosítás,tulajdonképpen Sandro a legstabilabb teljesítményt nyújtó szélső védőnk,aki szintén nem lesz.Ha tippelnem kéne,akkor az indián fog a jobb szélen kezdeni,már csak a nemzetközi rutinja miatt is..

Bianconero 2019.03.09. 10:32:16

ATM ellen szép játékkal kiesni nem szégyen senkinek, küzdés és elképzelés nélkül kiesni már az és jogos csalódás is. Lenne, de nem lesz, mert simán továbbmegyünk! Chiellini, Dybala és CR remekelni fog, meglátjátok. :-)

niccolo 2019.03.09. 10:52:17

@R1Chard: miért az nem természetes hogy csak egy csapat nyerhet? Kiesés nem szégyen, csak csalódás,ezen a szinten bárki kieshet

Rikoo 2019.03.09. 10:53:56

@niccolo: Egyetértek. Ennyi erővel 1 csapatot kivéve az összes topklub szezonja csalódás.

Rikoo 2019.03.09. 10:54:41

@Rikoo: Bocsánat, szégyen.

karesssz 2019.03.09. 11:02:03

csak 1 nyerhet. számomra az lenne a szégyen ha a csoportból se jutnánk tovább. Allegrinek igazavan

hurbiny3k 2019.03.09. 11:12:10

Akkor lenne igaz, ha vállalható lenne a játékunk.. Így, hogy három nézhető meccset játszottunk a szezonban, nekem elég nagy szégyen.. Arra a madridi meccsre "pihentünk" hetek óta, és ahelyett, hogy ledaraltuk volna őket kolbasznak, folytattuk az alibi.. Ez szégyen szerintem..

Juvetto 2019.03.09. 11:21:02

Godín a hétközi edzésen fájlalta a combját, így feltehetően kihagyja az Atlético mai bajnokiját, és állítólag kérdéses a Juve elleni játéka is. De persze mindez simán lehet csak "színház" is.

niccolo 2019.03.09. 11:23:32

@hurbiny3k: tegyük fel el jutunk a döntőig,kínkeserves gyözelmekkel, megnyerjük a kupát egy potya öngóllal, aki a Juventust szereti büszke lesz a csapatra és elfelejti a vergődést, aki unszimpátiával van néhány játékos és edző iránt annak mindegy úgyis milyen játékkal nyerünk.

hurbiny3k 2019.03.09. 11:27:25

@niccolo: Tudom, a győzelem az egyetlen, ami számit.. Gondolom én vagyok az egyetlen, aki labdarúgást szeretne látni.. Tulajdonképp járhatnék Vidi meccsekre is ezen az elven- persze csak kicsiben- de elég gyakran nyernek.. Mea culpa..

niccolo 2019.03.09. 11:57:35

@hurbiny3k: értelek és igazad van,én is szeretném ha jó támadó focit játszanánk, de sajnos ez van, mi szurkolók nem tudunk tenni ellene,ha szidjuk a csapatot trágár szavakkal, akkor se szólhatunk bele a kezdőcsapat összeállításába.

hurbiny3k 2019.03.09. 12:00:50

@niccolo: Értsd meg, én nem a védekező foci ellen vagyok, sőt.. Vilageletemben olasz focit néztem.. De ne nevezzük már védekezőnek az alibizést meg az esetlegességet.. Tovabbadjuk aztan majd valaki megoldja.. Mondjuk a keret minőségét dicséri, hogy ilyen eredmenysorunk van mellette.. Nem szoktam trágár szavakkal illetni a csapatot, ha mégis, nyugodtan hordjatok le..

venember83 2019.03.09. 12:03:55

@Juvetto: hadicselek sorozata. DS nem is sérült, rá nem készülnek. Mindenki a támadókat fogja, DS meg beszólózik a kapuig, az ötösnél Oblak felvágja, tizenegyes és kiállítás. CR középpályáról vágja be a tizit, ami így hármat ér.

niccolo 2019.03.09. 12:07:48

@hurbiny3k: bocsánat a trágár részt nem rád értettem, az alibifocit énsem szeretem, pl.szögletet rúgunk és a harmadik labdaérintés már a kapusunknál van a labda, meg hasonló példák..üdv

Il Principino 2019.03.09. 12:12:26

@venember83: hát még Khedira műtétje,az csak az igazi elterelés :D

Andras74 2019.03.09. 12:21:06

@niccolo: teljesen igazad van.
A bajnoki címet - ezzel a kerettel - szégyen lenne elbukni, de a Bl az más kávéház.....
Sok nagy csapat nem nyeri meg, évről-évre.

tomsz 2019.03.09. 12:31:23

Kedves Max!

Jó lenne a fejekben rendet tenni, vagy, ha többre nem vagy képes, akkor lemondani. Egy JUVENTUSNAK igenis katasztrófa a kiesés. Az utolsó pillanatig hiszek a csodában, de kérlek te is higyj, az nélkül nem megy. Sajnos úgy tűnik nekem, hogy beletörődtünk a kiesésbe.. Mogyorókat vissza a zacsiba srácok, innen is van visszaút.. Csak nem azzal a játékfelfogással, amivel idén játszunk...

Juventino86 2019.03.09. 13:17:28

Én kedvelem és tisztelem Allegrit, de régóta nagyon gázok a nyilatkozatai. Mintha előre menekülne. Nem önmagában a kiesés a gázos, mert az Atletico sajnos jó csapat. A mutatott játék az, ami probléma. Mert akkor vagy csúnyán játszunk, de eredmény az van, vagy szép játék és eredmény is kell. Az nem járja, hogy a játék csúnya, és még ki is esünk. Kiégett már nálunk Allegri. Érdemei elismerése mellett meg kell majd köszönni a munkáját legkésőbb nyáron.
Ha továbbjutunk, akkor is kellenek új impulzusok. Nagyon szurkolok a csapatnak mindentől függetlenül, és remélem, hogy meg tudják csinálni!!!!

alexGicamo 2019.03.09. 13:35:58

@venember83: Igen ! Biztos, hogy így lesz ! Mentalista vagy ? :-D

hieronimus 2019.03.09. 13:57:14

Real Madrid szurkolóként egy pár megjegyzést,ha megengeditek...
A City,Pool,United,stb milliárdokat költenek évről évre,és nemzeközi porondon ,eddíg csak a betli volt számukra.
Ezzel nem azt akarom mondani,hogy gyenge csapatok,de valami elképesztően össze kell állni ahhoz,hogy végső győztes legyen valaki..
Hallgatom,hogy Allegri,így Allegri úgy...
Hihetetlen sokszor tapasztaltam ugyan ezt a Realnal Zidaneról,kopasz kokler,szakmaiatlan,nincs tapasztalat,és sorolhatnám..
Hányszor fütyülte ki Cristianot a közönség,nem is tudom már..
Többszörös BL győztes,6szoros golkirály 121gol 42 golpassz,aranylabdák,és a szurkolók fütyülnek...
Az egyik ok ez is lehetett amiért váltott..
Nálam Allegri top 5-ös edzö,ez nem kérdés szakmailag..Viszont az is igaz,hogy szerintem nincs meg a kémia teljesen közte ,és a játékosok között,tetézve azzal,hogy megjelent nálatok //sajnos// Cristiano..
Szemmel látható,hogy egyelöre nem tudja kezelni teljesen ezt a helyzetet,és a csapattársaik sem..
Féltékenység,az elnyomottság érzése?--ezt innen nehéz megállapítani,de valahogy nem müködik egyelöre teljesen jól,az bizony látszik..
Idő kell ezt megemészteni,és beállni a sorba mindenkinek, de Ronaldonak is...
Egy ami biztos,Ronaldotol nem fogtok alibi focit látni,lehet,hogy sokszor nem játszik jól,de sosem alibizik..
Én azt gondolom,hogy 2-3 igazolással//középpálya,szélsö hátvéd//komoly esély lesz a Juventusnak nagyon hamar nyerni..
Kedden pedig ki fogjátok csapni az Atleticot,mint a szélvihar,aztán Simeone mester foghatja a cuccot,és teheti ahova akarja...
Sok szerencsét,én mindenesetre szurkolok a Juventusnak...
Tipp..2-0..tizenegyesekkel Juventus...

2019.03.09. 14:08:10

Én most már Agnellit is szeretném meghallgatni a témában. :-D

GGábr81 2019.03.09. 15:02:55

Igaza van, de nem erről kell most beszélni. Nem jó érzésem van tőle. Remélem nem ezzel motiválja a játékosokat.

Dante01 2019.03.09. 15:06:43

Mindig bízni kell srácok soha nem szabad feladni. És nyernünk kell és nyerni is fogunk.
Ami pedig Allegrit illeti tény, hogy top 5 edző, de nincs meg benne az ami most kell a Juventusnak.

niccolo 2019.03.09. 15:10:00

@hieronimus: +1! Korrekt írás, köszi a szurkolást.

alexGicamo 2019.03.09. 16:24:45

@hieronimus: Jó meglátásaid vannak , szerintem . Köszönjük szépen ! Úgy legyen ! :-)

Apuleius 2019.03.09. 16:35:56

Nem érne rá akkor nyilatkozni ilyeneket, ha már ki vagyunk esve? Addig inkább nem magyarázkodni kellene, hanem mindent megtenni a továbbjutásért, s kommunikációban is azt erősíteni, hogy meg tudjuk csinálni.

Sztovicska 2019.03.09. 16:52:14

Csak egy apróság de edző bá a matek meg nem megyen! Milyen 5 győzelem kell a bajnoki cimig? Ha még öt győzelem után is 16p előny lesz akkor lesz még hátra 6 forduló ami megszerezhető 18p. Ha már a matekról van szó ezt benézte. Amúgy meg igazából rossz a nézhetetlen beszari játék de szerintem az eredmények miatt lehet bizni a sikerben. Ha meg sikerülne elérni ki tudja lehet őnis tudna változtatni a felfogásán.

Sztovicska 2019.03.09. 16:54:07

@ZED!: Az egyetlen edző akit Zidane-nál is szivesebben látnék itt ha menne Allegri. Vele szerintem nem lenne gond a szép játékkal

alexGicamo 2019.03.09. 17:20:07

@Sztovicska: Eddig remekül tudott számolni , lehet ,öregszik Mr. Taktika ? :-b

venember83 2019.03.09. 17:48:52

@Sztovicska: a múltkor Udinese helyett Spalról beszélt következő ellenfélként. Vannak ilyen elszólások (olvastam és fordítottam elég nyilatkozatát), szerintem ezeket kár túlgondolni.

venember83 2019.03.09. 17:49:33

@Apuleius: én azt várom, hogy ugyanezt mondja Agnelli is a sajtó elé kiállva. Akkor TALÁN elhiszem.

hieronimus 2019.03.09. 18:11:56

@alexGicamo:
+1...Köszönöm..Úgy lesz!!!

hieronimus 2019.03.09. 18:15:07

@niccolo:
+1..Nem kérdés,ebben a szituációban..Juventus..

JuventusFanatikus 2019.03.09. 21:31:13

"a Chelsea pont akkor nyerte meg, amikor nem érdemelte meg, hiszen az egész döntőben a kapuhoz szegezte őket az ellenfél."

Ez kicsit fura az Ő szájából hallani.

Egyre furábbak a nyilatkozatai, mint egy idegroncs, olyanokat mond.

2019.03.10. 01:52:11

@JuventusFanatikus: És úgy is viselkedik, mint egy idegroncs. Ezt mondom már fél éve.

Spider81 2019.03.10. 05:20:19

A cimben szereplo kijelentesre a valasz egyszeru...DE..
Abban viszont egyetertek a mesterrel,hogy akarki akarmikor kieshet a BL-bol es semmi sem garantalt...a kerdes csak hogyha bucsuzik egy csapat azt hogyan teszi!
Ha ugy mint anno a Real ellen Madridban, akkor le a kalappal a csapat elott...ha ugyanazzal a toketlen,elkepzelesnelkuli lagymatag fossal mint az Atleti ellen,a kkor igenis kudarc a kieses.
Legyen egy nagyon jo meccs Juve szempontbol,mindenki tegye ki a szivet es lassuk a spiritot, aztan hogy mi lesz a vege az majd elvalik.

del pipi 2019.03.10. 10:42:16

@Dr. Grant: Idegroncs is, meg a kedve is elment hiszen a nyilatkozatai arról szólnak a sorok mögött hogy itt hosszabbítás az nem lesz, de azért remélem Maximilianista és mindent megtesz hogy tovább menjen a Juve és esetleg megnyerje, ez neki sem mindegy.

Gaben Smith 2019.03.10. 11:01:55

@Juventino86: en mindig is mondtam hogy egy intelligens taktikai zseni de toketlen gyamoltalan...szerinte a bl-ben valo jateknak oromnek kell lennie...at en sirni tudnek azon a jatekon amit o mutat! Az ittlevo kommenteket olvasva azert jo latni ,hogy ti is latjatok a problemat

Gaben Smith 2019.03.10. 11:04:35

@ZED!: egy masik interjuban meg tagadta hogy elhagyja a city-t...

2019.03.10. 14:05:21

@del pipi: Én is nagyon remélem. Nagyon nem mindegy. De az, hogy összevissza beszél, meg vagdalkozik, az nem jó irányba viszi sajnos a dolgot. Remélem annyi legalább lesz belőle, hogy szurkolni lehet még a 2. félidőben is...

Sztovicska 2019.03.10. 20:12:33

@alexGicamo: @venember83: na így most már értem a matekot :D

Grinta 2019.03.10. 20:59:06

@JuventusFanatikus: Minden szava tűéles ebben a mondatban,csak nem vagyunk hozzászokva ahhoz,hogy kimondják a valós dolgokat.Fingjuk sem volt,és nem csak a döntőben,hanem már előtte sem.Csak volt egy olyan csillagzat,ahol megszületett ez a győzelem,Di Matteostúl.Vagy visszaadta sors azt,amit elvett a Mu elleni döntőben.
Egyébként el is hiszem hogy kész van a faszi,mikor 27 meccsen van,75 pontunk..és folyton megy az ugatás a távozásáról!

venember83 2019.03.10. 21:33:39

@Grinta: ezek alapján akkor a Juve teljesen esélytelen a döntőben, mert anno még a Tottenham is lefocizta két meccs 80%-ában. Ja, hogy ezért is nem szabad BL-győzelmet várni. Most már értem. Akkor sok értelme nem volt CR-re elkölteni a teljes szerződését tekintve több százmilliót.

Grinta 2019.03.10. 21:40:23

@venember83: Sok mindent megértettél abból amit írtam,de nem is igazán lényeges addig,amíg a piros szín mögül akna munkázol.

2019.03.11. 00:26:42

@Grinta: Igen. Sok dologban igaza van Maxnak, az fix. Az ő igazságnézetével csak annyi a "bibi", hogy válogatni szeretne benne és ami rá, vagy a csapatra nézve hátrányos, vagy akár szégyenteljes, azt a részét letagadja. Pl. ha kíméletlen őszinteséggel kimondja, hogy a Chelsea nem érdemelte meg a BL-t, akkor azt is el kell fogadnia, hogy igenis Ronaldoval a csapatban kudarc a szezon ha most kiesünk a BL-ből. Akármit nyerünk még utána, az nem változtat rajta és a szövegkörnyezet sem számít.

babo0410 2019.03.11. 01:28:49

@Dr. Grant: Szerintem meg egyáltalán nem kudarc a szezon egy szuperkupával, és a 8. bajnoki címünkkel, ráadásul akár rekord ponttal is (eddig összesen 6 pontot hullajtottunk, de tudom ez nem a mi erősségünket bizonyítja, hanem a bajnokság pokoli sz@r színvonalát).
Inkább az a szomorú, hogy egyeseknek minden kudarc, csak a BL győzelem lehet elfogadható. Jó lenne megnyerni, de azt is meg kell érteni, hogy a csoportkör után a BL-ben két meccsen már bármi lehet. Sajnos mi egy nagyon jó ATMA-t fogtunk ki, akik sok csapatot kivertek volna rajtunk kívül. De szerintem bárki más ellen sokkal jobbak lettünk volna az első meccsen. És még nem estünk ki.

2019.03.11. 02:12:15

@babo0410: A BL-győzelem a cél. Ha szomorú, ha nem, a többi kudarc. És Agnellit is az "egyesekhez" kell sorolnod. Ez van. És nem csak Ronaldo leigazolása miatt.
Hozzáteszem, nekem egyáltalán nem mindegy, hogy mikor esünk ki és az sem, hogy hogyan.
Nekem elfogadhatatlannak 2 "kieső zóna" van: ez a jelenlegi kör, ahol éppen bukóra állunk és a döntőbeli vereség, mert abból meg már túl sok van.
A "hogyan elfogadható" kérdésre meg egyszerű a válasz: nagy küzdelemben, fogat csikorgatva, mindent megtéve a továbbjutásért, csúszva mászva és épphogy kikapva, ki szabad esni.
De nem ebben a körben, nem reménytelen játékkal/hozzáállással és nem megalázó eredménnyel.

venember83 2019.03.11. 03:56:03

@Grinta: a piros szín elérhető számodra is, nem jelent semmilyen előjogot, a cikkek tekintetében pedig célunk az objektív tájékoztatás. A cikkek alatt viszont hadd jelenhessen meg a véleményünk, ha már ennyi időt szentelünk a napjainkból a blogra/a csapatunkra.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1783) bajnokság (2880) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (78) EB (50) edző (734) elemzés (40) előzetes (715) Európa Liga (111) felkészülés (106) hírek (1521) játékosokról (9018) juventus u23 (18) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2177) meccsek (3526) mercato (3850) nyilatkozat (6692) Olasz Kupa (278) összefoglaló (322) pletyka (3835) Primavera (16) szavazás (15) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (160) VB (46) vendégblogger (43) vezetőség (207) video (113) Címkefelhő
süti beállítások módosítása