Kiszemelt: Marcelo

marcelo-real-madrid.jpgA sajtóban egyre inkább erősödnek azok a hangok, amelyek szerint a brazil követi barátját, Cristiano Ronaldót a Juventushoz. Az AS információi szerint már meghatározták Marcelo Vieira da Silva Júnior kivásárlási árát, ez az összeg pedig nem kevesebb, mint 70 millió euro. Ez nemigen nevezhető alacsony árnak, de nézzünk kicsit utána, hogy megérné-e leigazolni a világ egyik legjobb balhátvédjét.

Marcelo azon kevés labdarúgó egyike, aki rendkívül hűséges a klubjához, mi sem mutatja ezt jobban, minthogy profi karrierje során csak két együttesben játszott.

Az első a Fluminese volt, ahonnan elég hamar eligazolt, hogy a Real Madridban futballozhasson. 2007-ben ütötték nyélbe az üzletet, 6,5 millió euróért költözött Madridba az ifjú játékos.

Mára már a Királyi Gárda egyik legendás játékosává vált, 476 alkalommal húzhatta magára a habfehér szerelést, 36 találatot szerzett és 88 gólpasszt osztott ki. Megannyi trófeát nyert, a teljesség kedvéért fel is sorolom az összeset: 4 darab Bajnokok Ligája-győzelem, 4 spanyol bajnoki cím, 2 spanyol kupa, 3 spanyol szuperkupa, 4 megnyert klubvilágbajnokság, 3 UEFA szuperkupa. A válogatottal megnyerhette a Konföderációs kupát is, ám sem Copa Américát, sem Világbajnokságot nem nyert, azonban ezekre talán még van esélye, bár lassan eljár felette az idő.

A hazája válogatottjában 58 meccsen játszott, és 6 gólt szerzett.

Adatai:

  • Kor: 30 év
  • Nemzetiség: brazil, spanyol
  • Magasság: 174 centiméter
  • Erősebbik láb: bal
  • Poszt: Balhátvéd
  • Értéke: 70 millió euró (a Transfermarkt szerint)

Játékstílusa: Bizonyára mindenki ismeri a brazil játékstílusát, mivel a világ egyik legjobbjáról beszélünk. Különösen erős támadásokban, remekül adja be a labdát, kiválóan passzol, a labdakezelése továbbra is kiemelkedő. Nagyon technikás játékos, az offenzívákat előszeretettel támogatja. Még mindig gyors játékosnak nevezhetjük, de azért valamennyit kopott a sebessége az idők alatt. Nem tud mindig időben visszaérni a védelembe, így ezt egy kontracsapat igencsak jól ki tudja használni. Már védekezésben sem olyan, mint volt régebben, párharcokban is könnyebben alulmarad.

marcelo-vs-reguilon.pngAz idei szezonja kifejezetten gyengének mondható. Santiago Solari mester egyre kevesebb játéklehetőséget biztosít a brazilnak, inkább Sergio Reguilón élvezi a bizalmat, aki bizony jobban is teljesít. Védekezésben kétségkívül jobb, de támadásban sem sokkal rosszabb.

A szezon elején még súlyproblémákkal is küzdött a bohócra hajazó játékos, így pedig még nehezebb volt megtartania a helyét a kezdőben. Érdekes dolog, hogy statisztikailag Mattia De Sciglio jobb formának örvendhet, mint a Real klasszisa, legalábbis a számok ezt mondják, mivel a Sofascore szerint a madridi osztályzata 7,07, míg az olaszé 7,16. Közel ugyanannyi bajnoki mérkőzésen is vehetettek részt, De Sciglio csupán két meccsel játszott többet kezdőként.

Reguilón szintén 7,07-es értékelést kapott, de neki kevesebb összecsapás jutott a bizonyításra, mivel csak kilencszer lehetett a kezdő tagja. Az azonban megkérdőjelezhetetlen, hogy melyik balhátvéddel eredményesebb a Királyi Gárda.

A következő tény, ami ellene szól, a kora Idén májusban tölti be 31. életévét, ami még nem rendkívül magas életkor a focistáknál, azonban a dél-amerikai játékosok általában a harmincadik születésnapjuk környékén már elkezdenek gyengébben játszani, rohamosan romlik a teljesítményük. Jelenleg úgy tűnik, hogy Marcelo esetében sincs ez másként.

A meghatározott ára kifejezetten ijesztő, pláne úgy, hogy több dolog is ellene szól. Ez a 70 millió euro valami elképesztően magas összeg, még az sem biztos, hogy Alex Sandro ára fedezni tudná Marcelo megszerzését. Ennél jóval kevesebbet ér, ilyen idősen, ilyen teljesítménnyel, még ha klasszis játékosról is beszélünk.

Most jöjjenek azok a tények, amelyek a brazil mellett szólnak. Először is, hogy valami félelmetes, hogy mennyire érzi a pályán Cristiano Ronaldót. Rengeteg gólpasszt adott már portugál barátjának, és ha ismét együtt rúgnák a bőrt, akkor bizonyára ő lenne a célember, akit előszeretettel megjátszik.

Az is Marcelo leigazolása mellett szól, hogy nagyon tapasztalt focista, aki nagy hatást képest kifejteni az öltözői hangulatra. Példaképként szolgálhat a fiatalok számára, tanulhatnak tőle, mentor lehetne. Nagy Bajnokok Ligája rutinnal rendelkezik, úgyhogy sokat segíthetne a hőn áhított trófea megnyerésében, és bizonyára számára is nagy motivációt jelentene, hogy egy másik nagy múltú gárdával is felemelhesse a BL serleget.

Összesítve azt kell mondanom, hogy nem feltétlen tartanám jó igazolásnak, nem beszélve arról, hogy a transzfer maga helytelen irányba mutatna, mivel ezzel Agnelli a jelen csapatát építené, olyan csapatot, amelyben nem feltétlen a játéktudás, hanem a marketingérték az igazán fontos. Csakis akkor jöhet nálam szóba Marcelo, ha Alex Sandro távozni szeretne, és őt már nem lehet megtartani. Az igazat megvallva, én inkább választanék egy fiatal és tehetséges balhátvédet Sandro pótlására, hiába kedvelem nagyon Marcelót. De jelenleg elkerülhetetlennek tűnik, hogy a brazil válogatott Torinóba költözzön, amit Nicolás Tagliafico ügynöke is megerősített: pártfogoltját szeretné a Real Madrid leigazolni, vele pótolva a mindenképpen a Juventushoz igyekvő Marcelót.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3314656003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2019.03.01. 13:28:20

Feléért jöhet és Sandro mellé.

jeneiPALI 2019.03.01. 13:30:01

Annyit nem ér az biztso öregiteni a csaptunkat nem egy okos döntés egy év van benne talán , fiatalitás kellene már sok a harmincon tuli játékosunk!!

venember83 2019.03.01. 13:54:56

Feltevődik a kérdés, hogy ha hoz annyit, mint Dani Alves (gy.k. BL-döntő), akkor érdemes-e leigazolni. Nyilván nem 4-5 évre érkezne, de ha a segítségével BL-döntőbe jutna a csapat, és CR-nek köszönhetően nyerni is tudna, akkor már talán megéri. Amúgy persze nyomorultul nem éri meg a biznisz, csak BL-győzelem esetén talán.

10Delpiero10 2019.03.01. 14:01:52

@venember83: jövőre a bl döntő idején ő már 32 lesz, Ronaldo 34 .. azért ez meredek. Simán kinézem a vezetőségből hogy 50-70 között elhozzuk. Óriási baklövés. Nem fiatalítunk hanem öregítünk a kereten. Bár Sandro sem hozta azt amit kéne mostanában, ellenben Marcelorol meg nem tudjuk, hogy az olasz bajnokságba mennyire hamar tudna integrálódni.

venember83 2019.03.01. 14:39:04

@10Delpiero10: mit számít, hogy mennyire válik be Olaszországban, ha BL-hez érkezik? Dani Alves hány éves volt a legutóbbi döntő idején? Nem támogatom az érkezését, csak érveket keresek.

10Delpiero10 2019.03.01. 15:13:32

@venember83: Azért gazdaságilag a mi lehetőségeink is végesek, tehát Ronaldo + Marcelo fizuval együtt 200 millio feletti beruházása , 2 kiöregedő játékosért = BL döntő megéri? Annak fejében, hogy utána megkell húzni a nadrágszíjat.

NagyonJuve 2019.03.01. 15:33:49

@venember83: pont nekem is hasonló járt a fejemben csak alves javára az ára dönt mivel ő ingyé vót. Marotta ahhoz értett hogy az ilyeneket elhozta ingyen most meg képesek leszünk elhozni 50 misiért. Várjuk meg még lejár a suerződése 1-2 évre hozzuk el ingyé.

venember83 2019.03.01. 15:33:54

@10Delpiero10: nem az én tisztem belőni egy BL-döntő/-cím fontosságát vagy értékét.

Grinta 2019.03.01. 16:17:05

Transfermarkt szerint az értéke jelenleg 35 millió euro.

Rikoo 2019.03.01. 16:27:45

@Grinta: Elég drasztikus értékcsökkenés, mert 2 napja még 70 millió eurós értéke volt.

horvathimi2 2019.03.01. 16:44:44

Felesleges ide! Nagyon drága és ehhez képest pedig koros is. Vele csak egyel több játékos lenne, aki csak Roncinak akarna passzolni. Tovább erősítenénk azt, hogy mindent Ronaldonak kell lőni. Közben meg csapat játék béka segge alatt és az eredményesség is nulla lenne. Nem ez a két játékos(Ronci,Marcelo) nyerné meg nekünk a Bl-t. Ebben biztos vagyok, mert szerintem a Dani Alves-el a sorainkban elért döntő sem kimondottan a Brazil érdeme volt. Volt ráhatása, de nem kimondottan csak rajta múlott.

mpite 2019.03.01. 16:46:42

@Rikoo: Tényleg tegnap változott 70 millióról 35-re :O Ilyen óriási zuhanásra azért nem nagyon tudok példát, a másik irányba nyilván könnyebb találni (pl Piatek bő fél év alatt 4 millióról 40-re nőtt).

Vajon mitől lehet ez? Az, hogy nem kap sok játéklehetőséget, még önmagában nem indokolja ezt.

Il Principino 2019.03.01. 17:07:54

Az az érdekes benne,hogy nem tudni mitől van ez a formahanyatlás!?Nincs már kellő motiváció,esetleg tényleg ilyen mértékben visszaesett e teljesítménye a korának köszönhetően..
Ha Sandro menni szeretne,csak abban az esetben hoznám,de akkor is maximum 20m kínálnék érte a Realnak,aztán vagy kisírja/hisztizi magának vagy nem hogy ennyiért elengedjék..
Egyébként Telles,Grimaldo felé fordulnék,ha 1 mód van rá!

Grinta 2019.03.01. 17:16:41

@Rikoo: Amikor konkrétan erről diskuráltunk,akkor néztem rá érdekességként.Azért is szúrt szemet egyből a mostani cikkben.

JuventusFanatikus 2019.03.01. 18:51:21

@Grinta: A cikk nem ma íródott, akkor még 70 millióra taksálták. Így már jóval reálisabb lenne az ára, de gondolom Pérez nem fog hirtelen árat csökkenti...

nortu30 2019.03.01. 20:05:24

Itt az a fő kérdés, hogy mi a cél. Egy újabb, majd újabb olasz bajnoki cím önmagában már nem sokat ér, ha úgy égünk a BL-ben, mint az ATM ellen, amely csapat valljuk be, nem is a közvetlen élvonal. Ha a BL győzelem a legfontosabb, akkor drága vagy sem, korosodó vagy sem, szerintem egy tehetséges, ugyanakkor rutintalan fiatalabb védőnél vele még mindig több esélyünk lenne. Ahogy a cikk is kitér rá, Ronaldóval jól megértik egymást a pályán, ami döntő lehet. Hogy ez mennyit ér meg? Ezt nem a mi tisztünk eldönteni, és nem is mi fogjuk eldönteni.

ZED! 2019.03.02. 17:26:16

@GGábr81: Senki nem mondta, hogy te fogod kapni :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása