Bernardeschi: „Jellempróba volt a mai meccs”

bernardeschi_federico_mikrofon_elott.jpgFederico Bernardeschi a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozott a Bologna elleni meccs után, amelyet csapata megnyert Paulo Dybala találatával.

„A jellem és a szív próbája volt a Bologna elleni meccs, fontos volt a győzelem számunkra egy olyan stadionban, ahol nem egyszerű játszani.

A madridi meccs után folytatnunk kellett utunkat, ez a Juventus és ez a mentalitásunk.

A Bologna? Nagyon jól teljesítettek, és olykor nehéz helyzetbe hoztak minket.

Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, aztán megvillant az igazi Juventus, és csapatként játszottunk.

Szeretek futballozni, és a legfontosabb, hogy a csapat győzelmet arasson. Számomra mindegy, hogy középpályásként küldenek pályára, vagy bármilyen más szerepkörben. Minél több gólt szerzünk, annál jobb.” - zárta a nyilatkozatát az olasz futballista.

Paolo Dybala most már két egymást követő meccsen került fel a góllövők listájára, ami jelentheti azt is akár, hogy kezd visszatérni a helyes útra.

A Juventus következő ellenfele a Napoli lesz idegenben, aztán pedig közvetlenül a BL-visszavágó előtt az Udinese ellen hangolhat az Öreg Hölgy hazai pályán.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9414652429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2019.02.25. 09:42:02

Ekkora marketing bullshitet is rég olvastam.

2019.02.25. 10:06:36

Ez tényleg tök jó hangzik, szinte már meghatóan. Az a kár, hogy amit mond, annak semmi köze nincs a meccshez (sem).

del pipi 2019.02.25. 10:54:07

@Dr. Grant: Basszus! Csak én kezdem úgy érezni hogy itt mindenki bazári majmot játszik ? Itt most sok valóságos dolog nem hangzott el, remélem amikor ezt az interjút adta akkor jövőbe meredt hirtelen meglátta a testét elhagyó Babót(aki súgott neki) és a következő időkről beszélt.

vizi8 2019.02.25. 10:59:26

Úgy ültem le nézni a meccset mintha soha nem néztem volna Juve mérközést. Amit levontam az a borzasztó motiválalatlanság, és az ebből eredő hiányosságok. Ha nem tudom ki ez a csapat azt mondanám meg akarják buktatni az edzőt, teljesen olyan szaga van a november óta tartó formahanyatlásnak.

2019.02.25. 12:11:02

@del pipi: Attól tartok, hogy ezek sokszor előre megírt szövegek (ami bemagolnak) és ebben az esetben szegény nem vette észre, hogy ehhez meccshez a legkevésbé sem passzol a szöveg. Ahogy az "író" sem vette észre.

Grinta 2019.02.25. 18:05:54

Valamit nyilván mondani kell,de Topjoy kupakokból összeállítani a mondandót..hát : D

delpi0823 2019.02.25. 18:32:58

Sztem a legjobb az lenne ha senki nem nyilatkozna,mar nagyon unalmas ezeket a szar dumakat hallgatni.......

Spider81 2019.02.26. 05:03:31

Berna lett a sajto megmondoembere...ekkora faszsagokat osszehordani?!

del pipi 2019.02.26. 07:54:54

@Grinta: Igen a top-joy kupakokban óriási tanárságok vannak!:) Tegnap melóban eszembe jutott ennek a bejegyzésnek a címe, és akkorát röhögtem! Hátha Berna ez volt a csapat jellem próbája akkor nagyon rossz hírem van: ez a csapat nem csak jellemtelen hanem jellegtelen is. ( csak annyira gondoltam komolyan mint a költő)

Grinta 2019.02.26. 21:40:24

@del pipi: Nem véletlenül írtam ezt.Éltem már ezzel a fegyverrel,mikor írni kellett egy jellemzést saját magamról,meg az elérendő célokról.
Mindeztbeleegyakkoramondatbahogyelfáradjonazahülyeakikiadtafeladatba : )

alexGicamo 2019.02.27. 05:37:29

@Grinta: Ezen jót mulattam, de sajnos a csapatra nézve, kínomban .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása