Bernardeschi: „Az eredmény megfordítható”

bernardeschi_federico_huvelykujj_jo_volt.jpgFederico Bernardeschi a Juventus sima vereségét követően arról beszélt, hogy kétszer ugyanúgy talált be a spanyol csapat, azonban véleménye szerint az Öreg Hölgy még kiharcolhatja a továbbjutást.

„Tudtuk, hogy milyen nehézségeink lesznek ebben a stadionban egy olyan erős csapat ellen, mint az Atlético. Sajnos nem a reményeink szerint alakultak a dolgok, de ezek a meccsek 180 percig tartanak, szóval megpróbáljuk majd megfordítani az eredményt.” - mondta a meccsen csak csereként beálló támadó a Sky Sport Italia munkatársának.

„Erős csapat vagyunk, és tisztában is vagyunk ezzel. A második meccsen jobban kell játszanunk, de főképp nem követhetjük el ugyanazokat a hibákat, mint ma este.

Ez az eredmény kedvező az Atlético számára, de egyértelműen megfordítható. A továbbjutásért kell játszanunk, és ezt megtehetjük a saját szurkolóink előtt.”

Mivel a Juventus két szinte ugyanolyan gólt kapott, feltevődik a kérdés, hogy gyakorolta-e az ilyen gólok elkerülését a csapat?

„Készültünk a rögzített helyzetekre a héten edzésen, de tudjuk, hogy a meccshelyzet más, mint az edzés, és minden a részleteken múlik.

Sajnos két nagyjából ugyanolyan gólt kaptunk, a lepattanóra azonnal ráugrottak a tizenhatoson belül. Amikor az ember gólt kap, mindig hibát követett el valahol. Két nagyon hasonló gólt kaptunk, de jól felkészültünk, és a részletek ellenünk szóltak ma este.

Most 90 perc áll rendelkezésünkre, hogy bizonyítsuk, megérdemeljük a BL-ben maradást. Érezhető a csalódottság, de azzal is tisztában vagyunk, hogy még nincs vége mindennek, és az energiánkat arra kell koncentrálnunk, hogy mit tehetünk a következő meccsen, nem arra, hogy mi történt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7814640484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizi8 2019.02.21. 15:16:23

A védelem közepén nem lehet ilyen gólokat kapni. A régi Bonu, Chiellini nem estek volna össze egy pici utkozéstől. Nem látom bennük a tüzet. A csatár sorunk 0 ilyen felállásban. Nekem a kp val nincs gondom mert átlovik rajtuk a labdát. Szerintem nem rajtuk múlt.

Grinta 2019.02.21. 20:54:02

Ezt már nem az első helyen olvasom hogy egyértelműen megfordítható.Feltételes módban igen,kijelenteni nagyon könnyű.Elenyésző esetben fordult elő Berna,hogy egy csapat,kettő kopasszal kiessen idegenben a visszavágón!

Grinta 2019.02.21. 20:54:49

Ja,és Te még a jók között is voltál.Nem volt tegnap magas léc,de akkor is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása