A Frosinone elleni mérkőzés

serie_a_2018-19_logo.jpgA Juventus kihasználta a Napoli botlását, s a Sassuolo elleni győzelemmel 11 pontra növelte előnyét a bajnoki tabellán. A bajnoki címvédő már a jövő heti, Atlético Madrid elleni  Bajnokok Ligája-összecsapásra készülődik, azonban előbb a péntek estére előrehozott bajnoki mérkőzésen a Torinóba látogató Frosinone ellenében kell begyűjtenie a három pontot.

A Frosinone a tabella utolsó előtti helyén állva, az esélytelenek nyugalmával látogat a Juventus Stadiumba, de némi önbizalmat nyerhet a Bologna elleni gólzáporos győzelemből, valamint a Sampdoria otthonában aratott diadalból.

Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini visszatérésével a Juventus keretében újra bevethető a BBC trió, s Massimiliano Allegri már csupán Juan Cuadrado és Douglas Costa játékára nem számíthat majd sérülés miatt, míg Alex Sandro sárga lapos eltiltását tölti majd.

A két csapat legutóbb szeptember végén találkozott egymással, s a vendég Juventus sokáig nem találta a kulcsot az újonc védelmének feltöréséhez, s végül Cristiano Ronaldo és Federico Bernardeschi kései találatai kellettek a győzelemhez és a 2:0-ás végeredményhez

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Chiellini, Cáceres, Barzagli, Bonucci, Cancelo, Rugani, Spinazzola

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Emre Can, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Mandžukić, Kean, Bernardeschi

A 20:30-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5414628620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2019.02.15. 19:51:26

Sándor Sándor és Pjankó pihen, de a többiek tolják.
Khedira kétszer ér labdába, de azzal duplázik.

GGábr81 2019.02.15. 19:52:10

Nincsenek hozzászólások?

Il Principino 2019.02.15. 20:01:47

Ahogy elnézem lesz védelmünk :)

Isti Kis 2019.02.15. 20:09:19

Ennek attól félek hogy középpályánk nem lessz.

danimester1 2019.02.15. 20:23:48

Ma a felkészülés reményében remélem gólzápor lesz!Az igazat megvallva én örülnék neki,de szerintem a Bl miatt a pihentetés és az energiatakarékosság miatt egy vagy két gólos siker várható.FORZA JUVE!!

juve28adam 2019.02.15. 20:29:02

A sérülések kerüljék el a csapatot, ezt kérem.

Alex8610 2019.02.15. 20:38:36

Megérdemelte a kicsi örülök neki szép gól volt!

Rikoo 2019.02.15. 20:38:45

Végre Dybala.
Kár, hogy csak a kiscsapatok ellen tud villogni.:(

letepem 2019.02.15. 20:39:53

Aztamindenit! El kell adni!

Juventino73 2019.02.15. 20:40:41

Uramisten, 22-rol allo helyzetbol felb@szta a pipaba...

2019.02.15. 20:41:39

Ez már kijárt neki :)

Szili072 2019.02.15. 20:43:15

Verni fog egyet Madridban is!

FeriGjuve 2019.02.15. 20:45:55

Palika lába elsült végre.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2019.02.15. 20:48:43

kérdés:

sport365.live-on mindig van stream, most is, magyar is.
de kb 2percenként elakad, kell frissiteni, vagy másikat nyitni. folyamatosan ez van, meg mindíg. aztán 10-15 perc után hagyom a faszba, és másnap ncore-ról eltöltve nézem.
csak én szopok ezzel folyamatosan? mit kúrok el??
régen sopcasteztem, de most már az sme müködik vmiért :P

(Dybala mekkorát akasztott.. persze el is ment a stream:D )

Il Principino 2019.02.15. 20:49:59

Most a 2.gólnál látom Khedira a pályán van..

danimester1 2019.02.15. 20:50:34

Bonucci is!Ez az !!!MÉG MÉG MÉG VÉGRE LEGYEN GÁLA!!!!

Del Pybala 2019.02.15. 20:52:14

@vargacsabi: probalj masik böngeszot(microsoft edge)

2019.02.15. 20:52:46

@vargacsabi: Nem, én is ott nézem, és nekem is állandóan akad. Borzalmas.

juve28adam 2019.02.15. 20:52:53

@vargacsabi: Nálam is ez a probléma :/

faszerfoglaltmindenjonev 2019.02.15. 20:52:55

@vargacsabi: próbáld ki TippmixPro-n én mikor nem vagyok DigiSport közelben mindig ott nézem, és plusz pont, hogy nincs kommentár csak maga a meccs és, ahogy a Mister osztja az észt a srácoknak

letepem 2019.02.15. 20:53:34

@vargacsabi: próbáld meg másik böngészőben vagy inkognító módban! Nekem chrome-mal rossz míg firefox-szal tökéletes! :)

Il Principino 2019.02.15. 20:55:08

Molinaro egyfajta Chiellini light verzió :)

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2019.02.15. 20:59:13

@Del Pybala: na, chrome helyett most mozilla, megy is 5 perce egyhuzamban!

köszkösz!

patrik1112 2019.02.15. 21:08:44

Jo latni ezeket a kozos goloromoket Dybala es Cr kozott

Kukszi 2019.02.15. 21:25:02

Tetszetős játék! Parádés Gól Dybalatol,
Hajtanak a srácok van fantázia végre a játékban.
Viszont Bentancur kicsit halovány nekem és Khedira meg iszonyat fegyelmezetlen egy belső középpályáshoz, alig zàr vissza.
De esküszöm lehet hogy szabadon bóklászhat és nem fix pozícióhoz köti Allegri... :D

danimester1 2019.02.15. 21:31:29

A vezetés tudatában visszább vettünk,de minek is hajtanánk?Szeretném ha Mandzu nem sérülne meg és CR7 is pihenhetne.A 2. félidőben azért még rúghatnánk gólt,kaphatna lehetőséget Berna és Kean is.Forza Juve!

GGábr81 2019.02.15. 21:36:13

@Rikoo: Roni hány nagy csapatnak rúgott idén gólt?

Matteo89 2019.02.15. 21:50:56

@GGábr81: MU 1gól,Milan ellen 2gól (egyszer a szuper kupán győztes találat), Lazio 1gólpassz, visszavágón 1gól, Napoli ellen van 2db gólpassza, Valencia ellen 1 gólpassz - Dybala 1 győztes gól a MU ellen

juve28adam 2019.02.15. 21:55:25

Mandzuval tökéletes páros.

Gabueroo 2019.02.15. 21:56:24

Ez jo volt. Megrugta a golt johet is le xD

Kukszi 2019.02.15. 21:57:18

Korrekt gól, és le is hozza Allegri hadd pihenjen.

Il Principino 2019.02.15. 21:57:26

Eddig minden úgy alakul ahogy szeretnénk:)

danimester1 2019.02.15. 22:02:03

Szép!Végre foit látni nem a labdatoszogatást.

Il Principino 2019.02.15. 22:03:37

Még Mandzu szerezhetne egy gólt,megérdemelné!

GGábr81 2019.02.15. 22:03:56

Adjuk el! Ez nem cirkusz. F@xsznak trükközik ez.

Rikoo 2019.02.15. 22:09:03

Bentancur nagyon nem meggyőző ebben a szezonban.

juve28adam 2019.02.15. 22:13:40

Azért remélem Khedira nem azért jött le ,hogy pihenhessen kicsit a BL-re.

bianconeri83 2019.02.15. 22:17:22

@juve28adam: ugyanez jutott nekem is az eszembe a cserét látva. Ez alapján szerdán a Pjanic-Matuidi-Khedira hármas kezd.

juve28adam 2019.02.15. 22:21:12

Ez a Cancelo nagyon hülye.

Génmanipuláltházikecske 2019.02.15. 22:21:26

Szerintetek van esély arra hogy a bajnokságot veretlenül hozzuk le?

The king of alibis 2019.02.15. 22:22:48

Keant miért nem lehet behozni az ilyen meccseken?

Várom az Atleti meccset hogy kiderüljön mit is ér ez a csapat és játék

giorgio007 2019.02.15. 22:23:21

Péntek ide vagy oda. Botrány milyen kevesen vannak a meccsen.

Il Principino 2019.02.15. 22:27:04

@Rikoo: amíg a németek sérültek voltak jól tolta,már már a kp. egyik legjobbja volt,de január óta kissé visszafogott valóban a teljesítménye.

bianconeri83 2019.02.15. 22:27:05

@The king of alibis: szerintem Mandzukicnak megadná az esélyt a gólra Allegri, illetve Dybalának is kell az önbizalom.
De én is örülnék ha több lehetőséget kapna Kean, főleg h ennyi sérült van jelenleg, mikor máskor, ha nem most?

GGábr81 2019.02.15. 22:39:20

@bianconeri83: már hárman vagyunk. Nekem is az jutott eszembe. De most gondban lennék, hogy melyik hármast rakjam fel. Nyílván Pjankó fix. De ki legyen a másik kettő. Khedira nálam biztos nem lenne kezdő. A három közül... Bekúr labda eladásai miatt Can és Matyi. Talán.

Juvegaspy 2019.02.15. 22:42:01

@vargacsabi: chromot vmiert nem szereti. En exploreren neztem akadasmentesen

Sztovicska 2019.02.15. 22:43:44

@Il Principino: Nekem kb. a 40. perc környékén tűnt fel hogy három középpályásunk van

Rikoo 2019.02.15. 22:44:37

@GGábr81: Szerintem ne hozzá hasonlítsuk. Dybala egész pályafutása alatt lőtt 2 gólt a Barcelonának ami fontos meccsen volt illetve még a Tottenham elleni gólját lehetne idevenni, ha az olasz csapatokat nem nézzük.
Ronaldo góljairól meg 40 perces videót lehet csinálni.

Rikoo 2019.02.15. 22:49:47

@Il Principino: Engem speciel semmiről nem győz meg. Támadásban semmit nem tesz hozzá és védekezésben sem kiemelkedő. Labdabirtoklásban nem rossz, de még ott is tele van hibákkal.
Ez egy Juventus középpályástól nagyon kevés. Még Khedira sem ennyire impotens.
A probléma inkább az, hogy a megváltóként érkező Emre Can sem nyújt megfelelő teljesítményt.
Khedira és Matuidi hozzák a szokásost, a franciának talán egész jó szezonja van.
Pjanic is labilis idén.
Nagyon komoly problémák vannak a középpályán. Nem tudják megfelelően tartani a labdát, a támadást nem segítik(Khedira felrohangálása nálam nem ez a kategória), a középhátvédek munkáját sem igazán könnyítik.
Az a probléma, hogy Ramseyt is úgy várjuk, mint egy megváltót, de láthatjuk Emre Can is mekkora csalódás ahhoz képest.

juve28adam 2019.02.15. 22:56:30

@Rikoo: Na épp ezaz ,hogy a nyáron is ezt mondtuk, Can egyedül kevés erre a középpályára...Valahogy mindig hagyunk egy lyukat a keretben, remélem a nyáron nem elégszünk meg egy Ramseyvel.

Il Principino 2019.02.15. 22:59:33

@Sztovicska: nekem pedig Leo góljánál tűnt fel,hogy a kebab pályán van :)

Il Principino 2019.02.15. 23:07:06

@Rikoo: Ha megfigyeled mindegyik középpályásunkra igaz ez!Hullámzó a teljesítményük,néha már a pokolba kívánjuk némelyiket annyira gyenge :)
Pjanic nélkül nincs építkezés,de vannak eladott labdái és több kulcspasszt várunk tőle.
Khedira szóra sem érdemes,egy párharcba nem megy bele,becsúszni szökő évente látjuk.
Matuidi hiába dupla tüdejű és sokat darál,de néha zavarja a labda,vagy elesik egy fűszálban.
Emre Can pedig körülményesnek tűnik,testi erejét jól használja belemegy a párharcokba,talán csak ennyivel hasznosabb a honfitársánál.
Bentancur a vb-n nagyon jó volt,majd tavaly decemberig azt hittük meg van az akit régóta várunk arra a posztra,sokat futó,passzoló,élénk játékos,de elszürkült ezért sem kezdő!
Allegri választhat minden meccs előtt melyik 3 ujjába harapjon :D
De legalább örüljünk hogy mindegyikük hadra fogható,volt időszak hogy ott is "elfogytunk" :)

GGábr81 2019.02.15. 23:13:46

@Rikoo: gyönyörű karrier. Telis tele kiváló eredményekkel. Elismerem CR7 teljesítményét. De ez a Ronáldó, ha most jönne a Juventus ellen. Nem sz@rnám össze magam tőle. Nem az a bombasztikus lehengerlő CR. Inkább az állandóan semmi nem jön össze. Nem tudom, valahogy többet vártam. Nem tudom igazán miben. Rendben rúgott 18 gólt. De a többiek félelmetesen keveset. Jó Mandzsu még úgy ahogy. De valahogy a CR7 jelenség mintha a többiek góljainak a számát csökkentené. Ronaldóval nem lett még egy gólvágónk, hanem lett 1 gólvágónk. Ez azért rosszul is elsűlhet. Dybalát nem ekézném. Ronaldóról, Messiről is volt mindenféle hülye statisztika, hogy de az igazán nagy meccseken, meg idegenbe, meg csak a harmadik gólok, meg nem fontos gólok...
Talán nagy csapatoknak azért rúgnak kevesebbet, mert egyrészt kevés ilyen meccs van, másrészt ők azért nagy csapatok mert nehéz nekik gólt rúgni.
Dybalában még rengeteg potenciál van. Nekünk kell kiaknázni. Persze még nagyon messze van a korábbi 10-es klasszisoktól, de én nagyon bízom benne. Ronié még talán a jelen, meg a múlt, de Dybala még fiatal.

west30 2019.02.16. 02:49:09

@GGábr81: Tavaly ugyan ez a Ronaldo jott Torinoba,aztan vegul a kozonseg felallva tapsolta,mert hulyet csinalt az egesz csapatbol.Sajnos ez amit Dybala sohasem fog csinalni,de meg melle 18 golja sincsen,hanem osszesen talan 3.En elhiszem,hogy az ember remenykedik,de sem mentalisan,sem fizikalisan nem tartozik Dybala a nagyfiuk klubjaba,es sajnos meg melle egy primadonna is.

del pipi 2019.02.16. 05:06:13

@GGábr81:Igen igen ennek a @west30: -nek és @Rikoo: -nak igaza van mit képzel magáról ez a kis hülye! Zavarja a labda, a Rivendell is megmondta meg hát lő ilyen kis szar gólokat....na oké egy komplett pók család elhalálozott de mi a faszt képzel magáról kis sírós primadonna! Én azt mondom el kell adni!!!!

west30 2019.02.16. 05:17:23

@del pipi: Magam sem tudtam volna jobban megfogalmazi,koszonom.

Nathas 2019.02.16. 05:31:28

@Rikoo: @juve28adam: a középpálya hiányosságai azért ütköznek ki ennyire, mert a keret nem a 4-3-3-ra van kialakítva, ezért nem tudom tiszta szívvel elővenni a srácokat. Ez a felállás azoknál a csapatoknál működött igazán, ahol 2 labdaügyes játékos mellett 1 védekező szerepelt. Így volt ez a zsinórban 3 bl-t nyerő Real (Modric-Casemiro-Kroos), vagy a Guardiola-féle Barcelona (Xavi-Busquets-Iniesta) esetében is (hozzáteszem, hogy Busquetsnél és Casemironál sem sír a labda). Nálunk Maxon kívül mindenki látja, hogy ehhez a felálláshoz nem adott a keret, bár szerintem Allegri soha nem merne felrakni egy hasonló középpályát. Ha még lenne pl egy Pogba a csapatban, talán meg lehetne próbálni Cannal és Pjaniccsal, de Mátyás, aki összeeseik zavarában, ha felé gurul a labda, vagy szellem Khedira erre tökéletesen alkalmatlan.

Matteo89 2019.02.16. 06:00:40

@GGábr81: Tavaly Ronaldo gólt lőtt a BL-ben oda-vissza a T'hamnek, a PSG ellen 2 gól 1 gólpassz, ellenünk 3 gól 1 gólpassz (az egyikre szerintem mindenki emlékszik...). Idén vezeti a Serie A-ban a góllövő listát és gólpasszokban is holtversenyben az első! A Gazetta és a whoscored átlagosztályzatai alapján is a legjobb játékos a Serie A-ban, whoscored szerint 9 alkalommal volt a Juventus legjobbja, ezzel is bőven ver bárkit a Serie A-ban. Magasan a legtöbb pontot hozta nekünk. Hol van ehhez képest Dybala, vagy akárki? CR7 hétközben is eldönti majd az ATMA elleni meccset, ne aggódj.

babo0410 2019.02.16. 06:15:25

@vargacsabi: Ne tölds le Ncore-ról, nézd vissza footballfulmach.com oldalon. 1080p-ben lehet megnézni, három link is van. Mindig a 3. a legjobb, mert nem flash alapú. Nekem Microsoft Edge-ben nincs is engedélyezve a flash.
A meccshez annyit, hogy nem pörögtünk maxon, de nyertünk 3 góllal. Szép volt, én nem aggódom. Ha a BL győzelem a cél, akkor nem lehet gond az Atletico Madrid.
Csak kár, hogy megint meló közben kell megnézzem. Remélem nem lesz nagy forgalom szerdán. Mondjuk jobb, mintha egy hétre rá lenn, mert akkor Bryan Adams koncerten leszek. Aközben meg nem fogok meccset nézni. :)

FeriGjuve 2019.02.16. 07:22:20

@vargacsabi: Én még olyam streamet nem találtam,ami ne akadt volna meg.

GGábr81 2019.02.16. 09:56:48

@west30: pont erről beszélek, hogy ez még nem ugyan az a CR7. Tavaly az őszi szezont halványan kezdte, ilyenkorra már kirobbanó formában volt. Paráztam rendesen, hiszen sejthető volt, hogy CR rúg egy gólt. Most még ezt a kirobbanó formát nem érzem és nem merem biztosra venni a tipszmikszün, hogy betalál. Ne így legyen. Én bár sosem szerettem CR-t, de most nagyon szurkolok neki és várom, hogy hasonló formába kerüljön. Én is felállva akarok tapsolni egy Roni bomba gól után, csak olyannak amit nem nekünk rúgott.

GGábr81 2019.02.16. 09:59:40

@Matteo89: Hát ezaz. Mondjuk a milány biztos nem.

GGábr81 2019.02.16. 10:11:39

@Matteo89: Tavaly, tavaly. Hol van már az. Nem a góljait keveslem, az ő góljainak száma rendben van. Kellenek a Penaldo gólok, mert marketing gépezet nem állhat meg. De mintha ezek a gólok valahogy olyanok, hogy jobban szolgálják az Ő érdekeit mint a csapatét. Neki gólt kell rúgni, nem azért, hogy a csapat győzzön, hanem csak az egyéni eredmények miatt. Úgy érzem ez néha mások, a csapat rovására megy.
Ezt írtam tegnap:
Gyönyörű karrier. Telis tele kiváló eredményekkel. Elismerem CR7 teljesítményét. De ez a Ronáldó, ha most jönne a Juventus ellen. Nem sz@rnám össze magam tőle. Nem az a bombasztikus lehengerlő CR. Inkább az állandóan semmi nem jön össze. Nem tudom, valahogy többet vártam. Nem tudom igazán miben. Rendben rúgott 18 gólt. De a többiek félelmetesen keveset. Jó Mandzsu még úgy ahogy. De valahogy a CR7 jelenség mintha a többiek góljainak a számát csökkentené. Ronaldóval nem lett még egy gólvágónk, hanem lett 1 gólvágónk. Ez azért rosszul is elsűlhet. Dybalát nem ekézném. Ronaldóról, Messiről is volt mindenféle hülye statisztika, hogy de az igazán nagy meccseken, meg idegenbe, meg csak a harmadik gólok, meg nem fontos gólok...
Talán nagy csapatoknak azért rúgnak kevesebbet, mert egyrészt kevés ilyen meccs van, másrészt ők azért nagy csapatok mert nehéz nekik gólt rúgni.
Dybalában még rengeteg potenciál van. Nekünk kell kiaknázni. Persze még nagyon messze van a korábbi 10-es klasszisoktól, de én nagyon bízom benne. Ronié még talán a jelen, meg a múlt, de Dybala még fiatal.

Rikoo 2019.02.16. 10:31:26

@GGábr81: Dybala már 26 éves lesz idén, azért ilyenkor már illene bizonyítani és nem, mint jövendőbeli klasszisról beszélni. Mbappé 20 évesen sokkal többet letett az asztalra, minden meccsen bizonyít. Ezzel szemben Dybala 7-8 meccsenként megvillantja képességeit, de ezzel is csak csalódást okoz, mert látjuk mi van benne és ezért is elkeserítő ez a teljesítményt amit meccsről meccsre nyújt és ezt nem lehet sem Allegrire, sem Higuaínra, sem Ronaldora fogni. Ez egyedül az ő hibája és itt lenne az ideje, hogy bizonyítson végre, mert az ő játékstílusa nem biztos, hogy meg fog élni akkor is mikor ezt a mostani sebességét is elveszíti majd 30 éves kora felett.

adi88 2019.02.16. 11:55:34

Felejtsétek már el Dybalat már rég el kellett volna adni és helyére egy normális játékost hozni. Fejben is és testben is egy 12 éves szintjén van. Lehet őt is génkezelni kellett volna mint Lesszit, hogy ne tunjun 12-nek aki a csattogos lepkéjével szaladgál ottohn

Matteo89 2019.02.16. 12:17:25

@GGábr81: Akkor ki? Manchester, Napoli? 1 gól, 2 gólpassz Ronaldótól, 1 gól Dybalától.

Matteo89 2019.02.16. 12:19:43

@GGábr81: Én sem szartam össze tőle magam már tavaly sem egyébként, mert már akkor is korosnak tartottam, nem volt már annyira pengés, gyors, mint 26 évesen. Aztán az lett a vége, hogy egymaga kiejtett minket a picsába.

del pipi 2019.02.16. 14:36:02

@west30: Ne hülyéskedj! Nagyon szívesen! Mindig segítek megerősíteni a sületlenségeket.@GGábr81: kár bele menned mert ha tegnap a félpályáról rúgta volna a gólt ezek akkor is azt mondják hogy : adjuk el Dybalát! semmi személyes csak ki vagy rúgva! Én a Juvénak drukkolok és nem Ronaldonak meg Dybalának de tegnap annak is szurkoltam hogy mindkettő betaláljon, egyébként Roni is jól játszik az utolsó három meccsen. És még egy gondolat akik itt csak a szimpátiájuk alapján kommentelnek, ha nyáron Icardi jön és nem Ronaldo akkor csak az történt volna hogy mostanáig Dybala 15 gólnál tartana Icardi 15 gólnál tartana Mandzukic meg 10-nél. nem lenne ennyire erőltetett a játék, hogy csak a Ronaldonak kell passzolni. Viszont most ez a csapat van, és most egyenként el kell nekik dönteniük a meccseket, és el is fogják!@adi88: Hallod? Génmanipulátor! Valószínű azért akarja jó néhány top csapat Dybalát mert amit írtál annak akármilyen valóság alapja van.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása