Sacchi: „A Juve nem játszik túl optimista futballt”

sacchi_arrigo_3.jpgArrigo Sacchi nemrégiben megszólalt az olasz futball kapcsán, véleménye szerint a két milánói csapat jelenleg az identitását keresi, miközben a Juventus inkább az óvatos futball híve.

„Talán hatással voltam a futballra világszerte, de az olasz futballra nemigen voltam hatással.” - mondta a szakember a Radio 2 műsorában.

„Olaszországban beleivódott a kultúrába a változás elleni tiltakozás. Próbálok egyértelműen fogalmazni: szerintem jelenleg jobb futballt játszanak a csapatok Olaszországban, mint számos egyéb korban, azonban miközben egyes csapatok optimista hozzáállást tanúsítanak a futball tekintetében, egyéb csapatok inkább az óvatosságra törekednek.

Nekem azok a csapatok tetszenek, amelyek a győzelemre törekednek, és kiérdemlik a győzelmet azzal, hogy a szurkolókban érzéseket keltenek. Az Atalanta saját stílust alakított ki, és ez egyike azon dolgoknak, amire lehet alapozni. A Milan és az Inter még nem rendelkezik saját stílussal, míg a Napoli adott stílust mutatott Maurizio Sarri irányítása alatt, most pedig Carlo Ancelottival eltérő stílusú futballt játszik a csapat.

A Juventus kiváló csapat, azonban olasz futballt játszanak, amire nem jellemző az optimizmus. Természetesen a feladatukat nagyon jól ellátják. Szeretem Olaszországot, és minden erőmmel azon voltam, hogy olyan futballmegközelítést továbbítsak, amelyik nem a félelmen vagy a védekezésen alapul.

A Roma fantasztikus edzőt tudhat magáénak Eusebio Di Francesco személyében, de nagyon nehéz feladat Róma városában megfelelni.”

Arrigo Sacchi egyúttal az olasz válogatottról is mondott pár szót, illetve a szövetségi kapitányról, Roberto Manciniről.

„Nagyon meglepett engem, pozitív értelemben. Jelenleg az összes csapat légiósokkal van tele, szóval nehéz megfelelő tehetségre lelni a válogatott számára.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4014612574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.02.07. 12:23:47

Megnyugtat,hogy vannak nálam okosabbak is,akik egyetértenek azzal,hogy teljesen más mentalitással is focizhatnánk...

Pavel1988 2019.02.07. 12:50:20

Egyetértek Sacchival, nagyon erősen dominálnak a klasszikus olasz foci elemei Allegri taktikájában.
Engem az zavar ebben, hogy a játékosainkat keretek közé szorítjuk.
Dybalának sem tudunk szabadabb szerepkört adni, így az igazi klasszis támadók sosem fogják igazán jól érezni magunkat a Juventusban.

Ezen kívül eljutottam odáig, hogy sok Juventus meccset be sem kapcsolok.
Conte és Lippi idején szorongattam a távirányítót egy Lecce elleni meccsen is, ez az érzés nagyon hiányzik.

del pipi 2019.02.07. 13:09:05

Na Grinta? Hogy értékeled amit aRigó Szakki mondott?

pedronegroo 2019.02.07. 13:09:39

@fire06: @Pavel1988: Ugyan már, nálunk hagyomány ez a foci, sose játszottunk máshogy ez nem cirkusz, a BL döntőket se illik megnyerni mivel az is hagyomány hogy elbukjuk...

Matyas Piroth 2019.02.07. 14:16:56

Arról a fantasztikus római stílusról beszél aminek köszönhetően 12 vagy 13 éve semmit nem nyertek Olaszországban?

Vagy arról a Napoli-ról akik utoljára a 89/90-es bajnokságot nyerték meg és a 2000-es években van vagy 2 olasz kupagyőzelmük?

Az Atalanta az más, ők már mindent megnyertek úgy olasz, mint nemzetközi szinten... abban igaza van...

Forza Juve!

Drotkoszoru 2019.02.07. 15:04:06

Sacchi nagy koponya volt a maga korában, és nem állítom azt sem, hogy ne lenne semmi igazság abban, amit most elmondott; de személy szerint egyre nehezebben tudom komolyan venni, mióta 1,5 évvel ezelőtt először agyondicsérte a Juvét, biztosra vette, hogy megnyerjük a BL-t, majd rá pár hónapra homlokegyenest ellentmondott magának, kritizálta a csapatot, a "megmondóember" szerepében tetszelegve, mintha ő előre megjósolta volna a történteket, elfelejtve azt, hogy miket nyilatkozott a BL döntő előtt. Szélkakas módjára változtatja az éppen aktuális véleményét, akár napról-napra is, folyamatosan ellentmondásba keveredve.

juventuz.blog.hu/2017/05/04/sacchi_a_juventus_egy_gyilkos_gepezet

juventuz.blog.hu/2017/08/10/sacchi_a_bl-t_a_dominans_klubok_nyerik

"Nekem azok a csapatok tetszenek, amelyek a győzelemre törekednek, és kiérdemlik a győzelmet azzal, hogy a szurkolókban érzéseket keltenek. Az Atalanta saját stílust alakított ki, és ez egyike azon dolgoknak, amire lehet alapozni."

Ez szép és jó, nekem is tetszik a bergamóiak játéka és szemlélete, de például a hétfői bajnokin egyetlen olasz sem volt a kezdőjükben és az egyetlen becserélt játékosuk (Ilicic) is szlovén. Ezzel még önmagában nem is lenne gond, minden klub annyi idegenlégióssal áll fel, amennyivel akar, illetve azt is el kell ismerni, hogy nagyon kevés jelenleg a minőségi olasz labdarúgó (akik meg 2 egyeneset tudnak a labdába rúgni, máris több tízmilliós árcédulát kapnak), nem véletlen, hogy nálunk is kevesebb olasz van a keretben, mint általában. Viszont ez a klubmodell nem feltétlen szolgálja az olasz foci fejlődését, felemelkedését; emellett a szurkolókból sem hiszem, hogy őszinte érzéseket és kötődést váltana ki, ha hétről-hétre 11 külföldi rohangál a pályán.

Grinta 2019.02.07. 17:15:50

@del pipi: Hello : D
Semmi olyan dolgot nem mondott,ami új lenne számunkra,és olyat sem,amivel a futball legalsóbb osztályában vitézkedő vállon veregethetné magát. : /
Többfajta futball létezik,ezek sikeressége a befektetett minőségtől (is) függ.Ez olyan mint a UFC,csak a focira lefordítva.Ott a földharccal(fojtással) legyőzheted azt,aki jól üt,rúg-tehát támad.Itt a fociban egy direkt(ebb) játékkal,-gól akár három húzásból-megfoghatod azt aki a labdatartást favorizálja,üres területeket hagyva maga mögött.És most még csak nem is a kontrajátékról beszélek.Példának hozom Ole Gunnar Man.Unitedjét:jelenleg élmény szinten csinálják meg ezt a játékot.Csak várnak az adandó alkalomra,teljesen tudatosan.Egyből játszanak,mondhatjuk első szándékból,de azért vannak a csapatban olyan kvalitású játékosok akik bőven kivárják az ütemet.
Hogy egyik szebb lenne mint a másik,és ezáltal legitimizálná azt?Én ezt badarságnak tartom.Mindnek megvan a szépsége!
Egyesek néha úgy beszélnek a védekezésről,mintha az valami szégyellni való dolog lenne,vagy gyengeség.Pont az ellenkezője.

alexGicamo 2019.02.07. 19:00:21

@Drotkoszoru: Osztom a gondolatmenetet, miszerint nehéz úgybkötődni és rajongani egy olasz klubért, hogy már csak nyomokban tartalmaz ( mogyorót ) olasz játékosokat .

Il Principino 2019.02.07. 19:08:26

Inkább maradtál volna csendben öreg!

spaolo1981 2019.02.07. 19:47:35

Sacchi pont, hogy védekező mentalitással játszatta a Milant, Van Bastennel állandóan vitatkoztak, a holland szenvedett alatta. Abban viszont igaza van, hogy Allegri is elsősorban a biztonságra épít.

del pipi 2019.02.08. 07:39:05

@Grinta: Na oké ! Amit írtál az rendben , de nem ezért kérdeztem, vágod?

Cannavaro 2019.02.08. 16:45:25

Engem kizárólag az érdekel, hogy nézhetetlen a foci!
Sajnos, még mindig sokan össze keverik az Olasz focit, ezzel az unalmas, lélektelen, azt a bizonyos spirito-t, teljesen nélkülöző totyogással!
Ez a keret sokkal többre képes, de amíg Allegri, egy igazi régimódi Olasz ező lesz a padon sosem fog kijönni a 100%
Jók az összefoglalók, csak ugye elég rövidek....

2019.02.07. 10:00 |

Címkék: bajnokság válogatott nyilatkozat játékosokról