A Juventus a tizenegyedik legtöbb bevételt termelő klub 2017-18-ban

deloitte_football_money_league.jpgA Deloitte könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég frissen nyilvánosságra hozott felmérése szerint a 2017-18-as szezonban ugyan négy olasz klub is felkerült az európai labdarúgás leggazdagabb klubjainak húszas listájára, azonban, a 2012-13-as szezon óta első alkalommal, a Juventus már nincs ott a tíz legnagyobb bevételt termelő klub között.

A rangos lista élére a Real Madrid került, amely a 2014-15-ös szezon után tudta visszaszerezni a vezető pozíciót. A Bajnokok Ligája címvédője 750.9 milliós bevételt termelt, a második helyen a hazai rivális FC Barcelona áll 690.4 millió euróval, s ez a Money League történetének második legnagyobb különbsége az első és a második helyezett között.

A Manchester United, amely az előző két esztendő éllovasa volt, 666 milliós bevételével most visszacsúszott a dobogó harmadik fokára.

Ami az olasz klubokat illeti, a Juventus elveszítette korábbi tizedik pozícióját, s a tavalyi 405.7 millió eurós végösszegtől némileg elmaradva, az előző szezonban 394.9 milliós bevétellel zárt. Az Inter 280.8 millióval, az AS Roma 250 millióval, míg az első húszba visszatérő AC Milan 207.7 millióval szerepel a listán.

A Deloitte 2017-18-re vonatkozó húszas listája a következő:

1. Real Madrid | €750.9m

2. FC Barcelona | €690.4m

3. Manchester United | €666m

4. Bayern München | €629.2m

5. Manchester City | €568.4m

6. Paris Saint-Germain | €541.7m

7. Liverpool | €513.7m

8. Chelsea | €505.7m

9. Arsenal | €439.2m

10. Tottenham Hotspur | €428.3m 

11. Juventus | €394.9m

12. Borussia Dortmund | €317.2m

13. Atlético Madrid | €304.4m

14. Inter | €280.8m

15. AS Roma | €250m

16. Schalke 04 | €243.8m

17. Everton | €212.9m

18. AC Milan | €207.7m

19. Newcastle United | €201.5m

20. West Ham United | €197.9m

 

Összehasonlításként érdemes felidézni, hogy a helyezések és az összegek minként alakultak az elmúlt évek során.

2016-17

1. Manchester United | €676.3m

2. Real Madrid | €674.6m

3. FC Barcelona | €648.3m

10. Juventus | €405.7m

 

2015-16

1. Manchester United | €689m

2. FC Barcelona | €620.2m

3. Real Madrid | €620.1m

10. Juventus | €341.1m

 

2014-15

1. Real Madrid | €577m

2. FC Barcelona | €560.8m

3. Manchester United | €519.5m

10. Juventus | €323.9m

 

201314

1. Real Madrid | €549.5m

2. FC Barcelona | €518m

3. Bayern München | €487.5m

10. Juventus | €279.4m

 

201213

1. Real Madrid | €518.9m

2. FC Barcelona | €482.6m

3. Bayern München | €431.2m

9. Juventus | €272.4m

 

201112

1. Real Madrid | €512.6m

2. FC Barcelona | €483m

3. Manchester United | €395.9m

13. Juventus | €195.4m

 

201011

1. Real Madrid | €479.5m

2. FC Barcelona | €450.7m

3. Manchester United | €367m

13. Juventus | €153.9m

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2214585806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2019.01.24. 13:26:12

Ez már a CR-hatás???

Mahiro 2019.01.24. 13:32:26

@pedronegroo: Szerintem nem, ezt ugye a tavalyi szezonzárásig érti, ami talán azért kevesebb , mert viszonylag hamar kiestünk a BL-ből és a Roma tovább is jutott ergo ott több felé kellett osztani a pénzt. A Ronaldo "hatást" majd a 2018-2019 szezon értékelésben fog megjelenni. De persze lehet én tudom rosszul, biztos van itt aki jobban otthon van ebben a témában.

Rivendell 2019.01.24. 13:36:39

Na gyerekek ennyit a kb bárkit megvehetünk és bárkivel felvehetjük anyagilag a versenyt dologról.... agyon vagyunk verve az élmenőkhöz képest és ebbe angol középcsapatok is vannak:-D

ui:1ik nap írtam,tegyük össze a kezünket,ha a Cr hatással az 500m-t elérjük 18-9-s szezon.... És a bérek-kiadások növekedtek

Rivendell 2019.01.24. 13:37:46

Valahol mondjuk örülök azért ennek,mert legalább kényszerítve van a vezetőség,hogy ésszel tegyék és ne csak úgy neveket igazoljanak.

Apuleius 2019.01.24. 13:51:51

@Mahiro: Jól tudod, ez a CR érkezése előtti szezon mérlege.

Mahiro 2019.01.24. 14:00:46

@Apuleius: Köszi!

És ha jól tudom ebben a szezonban kötöttünk új szerződést az Adiddassal, plusz emelve lettek a bérlet és jegyárak, rekord mezeladás, és reményeink szerint jó sokáig megyünk a BL-ben is szóval nem hinném, hogy sokáig lennénk a 11.helyen. Nem lennék meglepve,ha a következő ilyen mérésnél már elérnénk az 500 misit. Persze az elég kellemetlen, hogy ehhez az kell, hogy a BL-ben lehetőleg a végéig eljussunk + a többi olasz csapat jó hamar kiessen, hogy ne kelljen velük osztozkodni.

Drotkoszoru 2019.01.24. 14:36:17

Az igazsághoz tartozik az is, hogy a Deloitte listáján nem számolják bele a játékoseladásokból származó bevételeket; ennek ellenére sajnos még mindig jelentős a lemaradásunk, amit nem is lehet pár év alatt ledolgozni (már ha sikerül egyáltalán valamikor). Mindenesetre ennek fényében érdemes vizsgálni a pályán és az átigazolási piacon elért eredményeinket, nem pedig lefitymálni a folyamatos duplázásokat, BL döntőket..

Mahiro 2019.01.24. 14:44:11

@Drotkoszoru: Azt mondjuk magyarázza már el valaki, hogy a viharba van több szponzori bevétele a hullarablóknak mint nekünk ... A közvetítési díjakon már meg sem lepődöm, viszont az látszik, hogy nagyobb stadion kell, mert ami adat ott szerepel az nem hiszem, hogy drasztikusan nőni fog, ha csak még nem dobnak rá 50% a jegyárakra, persze ez is csak akkor ha a szurkolók még úgy is kijárnak.

babo0410 2019.01.24. 14:47:56

@pedronegroo: Nem hinném. Szerintem az ő hatása majd a következő években lesz mérhető, és a bevételeink az 500 millió körül lesznek. Már ha a BL-t nem csesszük el.

Drotkoszoru 2019.01.24. 15:00:29

@Mahiro: Gondolom az Internél ezek ilyen mesterségesen felpumpált szponzori szerződések, mint a PSG-nél. Más racionális magyarázatot én sem találok rá.

Rivendell 2019.01.24. 15:14:29

Itt csak akkor tudnank felcsatlakozni az elmenokhoz,ha a Milan-inter-roma-napoli is tudna top jatekosokat igazolni es általuk emelkednenek a közvetítési jogok,amugy esélytelen...max ha nem olcso jeep szerzodesekre fecsereljuk a mezt,mert az ellegge ingyen van,legalabb ha mar a hatter onmagat akarja felfuttatni,tenne is bele rendesen.

bianconeri83 2019.01.24. 15:38:57

@Mahiro: az Adidassal kötött új szerződés tudtommal csak 2019 őszétől érvényes.

Én is azt gondolom, hogy a csapat eredményessége a bevételekhez (és ezáltal a kiadásokhoz) mérten több, mint megfelelő.

babo0410 2019.01.24. 15:49:20

Engem egyébként nem is izgatna, hogy mekkora a bevételünk, ha tartósan ott tudunk lenni a BL legjobb 4 csapata között, és gyakrabban nyerünk BL-t. Jó ez sok mindentől függ, szerencse is kell hozzá, de ettől még jó lenne, ha nem 20 évente nyernénk csak meg.

Grinta 2019.01.24. 16:47:14

Alattunk lévőket agyonverjük a pályán,az előttünk lévő 10 csapat közül,min. másfélszeres bevétellel rendelkeznek,sem sok csapattól vagyunk gyengébbek,sőt.Szakmailag azt hiszem rendben vagyunk.

CsakÚjváros 2019.01.25. 00:00:44

Szerintem ha megnyerjük azt amit inkább nem mondok....tök mindegy kik állnak előttünk :D :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása