Alex Sandro nehéz meccsre számít a Milan ellen

alex_sandro_csikosban_fut.jpgAlex Sandro a szerdai Olasz Szuperkupa meccsre előretekintve kijelentette, nem számít könnyű mérkőzésre - számolt be róla a Juventus hivatalos honlapja.

A csapat Szaúd Arábiában nagy ütközet elé néz az AC Milan ellen. A gárda a múlt szombati győztes találkozó után öt napon belül már a második "mindent vagy semmit" meccsét játssza, és megszerezheti első kupáját a most futó szezonban.

A Juve balhátvédje a mérkőzést felvezetve elmondta: "Ez egy egyedi meccs lesz, így különbözik a többitől. Még nem vagyunk 100 százalékos állapotban a téli szünetet követően, így nagy óvatosságra és maximális összpontosításra lesz szükségünk ahhoz, hogy jól játsszunk."

Az ellenfél kapcsán Sandro felhívta rá a figyelmet, hogy: "Rengeteg kiváló játékosuk van, mint például Gonzalo Higuaín, akit jól ismerünk. Tudjuk, hogy ő mennyire fontos lehet.

Ott van még Lucas Paqueta is. Ismerem őt, remek technikával rendelkezik, és előbb látja a dolgokat, mint bárki más."

A bal oldali klasszis a helyszínről megjegyezte: "Jártam már Szaúd Arábiában a nemzeti csapattal, de ez egy új és érdekes élmény lesz számunkra. Mindenesetre bárhol készen állunk a játékra."

Az interjú végén a játékos kitért arra is, hogy - mint ismert - a legfőbb céljuk idén a Bajnokok Ligája megnyerése. "Úgy vélem, az esélyesek között vagyunk olyan klubokkal egyetemben, mint a Real Madrid, a Barcelona és a PSG.

Sok más elsőrangú csapat is van azonban a mezőnyben - köztük az Atletico Madrid, amelyet megkaptunk [ellenfélnek] a tizenhat között. Mindig kemény ellenük játszani, de el kell végeznünk a munkánkat."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr114562094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása