A Juventus januárban nem engedi Benatiát

benatia_medhi_integet.jpgAnnak ellenére, hogy az AC Milan, az Arsenal és a Schalke 04 is ajánlatot tett a marokkói válogatott védőért, az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus nem hajlandó zöld utat engedni a Torinóban perifériára szorult Benatia előtt.

La Gazzetta dello Sport szerint a 31 esztendős védőjátékos örömmel távozna a klubtól, s az utóbbi időszakban több alkalommal is hangot adott elégedetlenségének a kevés játéklehetőség miatt.

Úgy tűnik azonban, hogy a Juventus egyelőre nem elégíti ki Benatia vágyait, s a januári időszakban nem engedi el az új kiívásokra és több játékpercre vágyakozó játékost.

Miután a zebramezesek eltévedt báránya, Leonardo Bonucci nyáron nagy meglepetésre visszatért sikerei színhelyére, a tavalyi évben rendszeresen szerephez jutó Benatia a jelenlegi szezonban mindössze hat alkalommal léphetett pályára. A szerződése ugyan 2020-ig érvényes, de egyre valószínűbb, hogy legkésőbb nyáron új csapatot kereshet majd magának.

A Juventus 2016 nyarán előbb 3 millió euro fejében kikölcsönözte az akkor még a Bayern München alkalmazásában álló marokkóit, majd a rákövetkező év májusában, opciós vételi jogával élve, 17 millió euróért végérvényesen is leigazolta.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7814538924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

letepem 2019.01.05. 19:54:27

Megérdemelné szerintem a több lehetőséget, mert Bonucci előtt vagy után ( :) ) jól játszott! Voltak hibái, de Bonunak is vannak!

Il Principino 2019.01.05. 19:59:02

Helyes!Maradnia kell,még hosszú a szezon szükség lesz rá is!
Marotta távozásával megszűnt végre a játékos akarata dolog :)
Kupameccsen akár kezdhetne is a Bologna ellen sztem..

alexGicamo 2019.01.05. 20:02:24

Én nem kedvelem őt, de csak akkor válnék meg tőle, ha lenne a helyére valami full extrás opció .

2019.01.05. 20:07:44

@alexGicamo: Egyetértek. De nyáron menjen is. Panaszkodjon következő szezonban máshol.

Zalayeta 2019.01.05. 22:06:19

Nyáron Barza is megy, ugyh védőkért is a zsebbe kell nyúlnia a vezetőségnek. Ha középtávon nézzük akkor Bonu és Chiello életkora meg csak tovább fokozza a helyzetet

CamPIPIone 2019.01.06. 00:00:24

@letepem: Nagyon sokba kerültek azok a (fatális) hibái nekünk tavaly.

dobor norbert 2019.01.06. 13:32:01

Nem szép dolog azokat a hibákat csak az ő nyakába varrni. Ez csapatjáték. Szerintem ez az ember egy remek védő,néha Bonunál is jobb,ráadásul a volt milanos is rengeteget hibázik. De én mindkettőt kedvelem!

2019.01.06. 14:57:31

@dobor norbert: Hasonlóképpen vagyok, csak én pont, hogy egyikőjüket sem igazán kedvelem. (Bonucci múltjától eltekintve sem igazán) Közös bennük, hogy mind a 2 többet lát magában, mint ami benne van és ezt ki is szokták fejezni. Mit mondana bármelyik, ha Cannavaro, Nesta, vagy Maldini játékot hozna? Bonucci szinte ezt gondolja magáról, pedig fényév távolságra van tőle. Benatia meg még messzebb.

dobor norbert 2019.01.06. 15:59:56

@Dr. Grant:Teljesen igazad van abban,h ezekhez a legendás játékosokhoz valóban messze vannak,SAJNOS!De be kell látni,h törekednek a javulásra-igaz Bonu mintha megrekedt volna az utobbi időben. Ami nem tetszik nekem,h ha valaki hibázik a csapatban azért itt"évtizedekig"neheztelnek rá. Emberek vagyunk. Amit magukról képzelnek az hidegen hagy,de a Csapatért mindig küzdjenek,amit szurkolóként elvárok minden egyes játékostól.

2019.01.06. 22:19:15

@dobor norbert: Van igazságod. Én is a csapatért küzdést várom el elsősorban és úgy érzem, hogy amikor a sajtóban produkálják magukat/elégedetlenkednek (mostanában inkább Benatia), az feszültségeket szülhet a csapaton belül. Tehát itt is sérülhet a csapatért küzdés (csapatérdek) kicsit, nem csak a pályán.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása