Buffon: „Nem a pénzért igazoltam a PSG-hez”

buffon_gianluigi_psg_mezben.jpgGianluigi Buffon nemrégiben hosszabb interjút adott a Corriere della Sera napilapnak, az interjúban pedig számos témát érintett, például elmondta, hogy korántsem anyagi megfontolásból költözött Párizsba.

„Mindig felmerül egy kis irigység, ez teljesen emberi dolog.” - mondta a kapus, amikor az interjúban a pénzért való átigazolásra terelődött a szó.

„Az első szabály az, hogy ne tedd magad függővé mások megítélésétől és gondolataitól. Soha nem fogom az ideáljaimat és az álmaimat pénzzé tenni. Ha ezt akartam volna, már rég megtehettem volna. A pénz fontos, hiszen jobb életminőséget biztosít, de nem tekintem magam megvásárolhatónak.

Azt gondolták, hogy őrült vagyok, vagy esetleg egy szobor, amiről csak a galambok hiányoznak. A lelkesedésem fiatalít, ha pedig folytatni szeretném a pályám, akkor nem hasonlíthatok az öreg nagyapámhoz. Olykor butább vagyok, mint sok húszéves, és az emberekben nem tudatosul a korom.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy itt lehetek, mivel nagy elégtételt jelent, hogy egy ilyen klub keresett meg az érdeklődésével. Mindig a legjobbamat adtam, biztos vagyok benne, hogy megfelelő viselkedést tanúsítottam a múltban, az élet pedig ezzel a bónusszal ajándékozott meg.”

Gigi Buffon és Alphonse Areola felváltva véd a szezonban, nem fura ez az olasz világbajnok számára?

„Az életkorunk és szemléletmódunk kivételével nincs köztünk versenyhelyzet, csak szinergia és barátság. Alphonse Areola kivételes kapus, illetve olyan végtelen jósággal megáldott személy, akitől szinte elolvadok. Boldog, amikor játéklehetőséget kap, az én idejövetelem pedig azt a célt is szolgálta, hogy ő referenciaponttá válhasson Franciaországban és Európában.

Kivételes fogadtatásban részesültem, az emberek megállítanak, hogy köszönetet mondanak, és negyvenévesen ezt megélni hihetetlen érzés. Tehát létezik még a világon olyan hely, ahol az embert fontosnak és hozzáadott értéknek tekintik.”

A PSG is a BL-győzelemre hajtó csapatok sorát gazdagítja, és pont ez a serleg hiányzik az olasz kapus önéletrajzából is…

„Csak a karrierem végén akarom elmondani, hogy mi volt számomra a Bajnokok Ligája. Mindazonáltal nem azért érkeztem ide, hogy megnyerjem, mert ha így tettem volna, az azt mutatná, hogy semmit sem értettem meg az elmúlt években. Szeretnék valami extrát hozni ide, illetve továbbfejleszteni azt, ami eddig itt épült, ez fontos lenne.”

Gigi Buffon soha nem futballozott Olaszországon kívül, ezért arról kérdezték, milyennek tűnik az olasz futball kívülről.

„Kissé szubjektíven tekintek a saját hibáinkra. Csodálatos nép vagyunk, bár következetlenség, impulzivitás és olykor logikátlanság jellemez minket. Ha Lampedusa szigeténél elsüllyed egy hajó, és 300 ember meghal, akkor ez meghat minket, és talán még azon is elgondolkodunk, hogy fogadjuk örökbe az árván maradt gyerekeket. Ha viszont a hajó nem süllyed el, akkor az országba érkezett 300 bevándorló miatt panaszkodunk, és érkezésük miértjét firtatjuk…

A rasszizmus a San Siróban? Ezek modortalan dolgok, és természetesen nem a milánói emberekre gondolok, hanem azokra, akikben mélyen gyökerezik a gyűlölet, ők pedig a stadionokban gyűlőletbeszéddel engednek ennek utat.

Nem lehetünk demagógok, de zéró toleranciára lenne szükség, vagy még rosszabb emberek társaságában fogjuk magunkat találni. A futballnak ehhez semmi köze, ez ennél sokkal súlyosabb és összetettebb ügy. Mindenhol a gyűlölet magvait vetik el, beleértve a stadionokat is.

Hogy része kívánok-e lenni a politikai életnek? Megtanultam, hogy ne mondjam azt, hogy soha. Az embernek önzetlennek kell lennie belül, és szerintem én mindig ilyen voltam. Szeretném megtalálni a helyem egy olyan résben, ahol az álmok vagy a segítség eszköze lehetek. Azonban még nem tudom, mit hoz a jövő.”

A kapus 17 év után hagyta el Torinót, ezért természetesen felmerült témaként a Juventus és az olasz csapattal való harc a BL-ben.

„Szép és furcsa lenne egyszerre. De szívesen visszatérnék a stadionomba, a szurkolók közé, akiktől érzelmes pillanatokkal vettem búcsút. Ismét összejönnénk. Ha viszont döntő lenne, akkor nehéz lenne kezelni a dolgokat a meccset követően: szeretném, ha győzelem esetén meglenne az a szabadságom, hogy vadul ünnepelhessek.”

Gigi Buffon távozása után érkezett a csapathoz Cristiano Ronaldo, ezért felmerül a kérdés, hogy nem bánja az olasz kapus, hogy nem játszhat a portugál klasszissal?

„Számos bajnokkal játszottam, és mindig szeretem magam összemérni a legjobbakkal, és ide tartozik ő is. De Párizsban is vannak ilyen játékosok, Kylian Mbappé és Neymar ebbe a kategóriába tartozik.

Hogy hiányolni fog-e a Juventus? Nem hiszem, mivel a Juventus klubként mindent nagyon jól megtervez, szóval nagyon nehéz hibás döntéseket hozniuk. A klubot egy harci gépezethez tudom hasonlítani ebben a tekintetben is.

A BL? Nyilván a fő esélyesek közé tartozik a Juventus, azonban nem mindig a legerősebb csapat győz. Különösen egy rövidebb torna esetében, hiszen olykor a legbátrabb nyer.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1114527748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.01.02. 10:47:55

Ezt összességében sem kellett volna...
Főképp:
"létezik még a világon olyan hely, ahol az embert fontosnak és hozzáadott értéknek tekintik."
"...szeretném, ha győzelem esetén meglenne az a szabadságom, hogy vadul ünnepelhessek."

Tomy81 2019.01.02. 11:11:19

Tehát Areola lesz az új Buffon

Tomiie Void 2019.01.02. 11:58:25

Lehet csak én beszélem be magamnak, de szeritetek vitte volna a PSG ha költhetttek volna még átigazolásra? Mert a PSG nem az a kimondott vigyük ingyen a karierje végén járó játékosokat.

venember83 2019.01.02. 12:03:17

@Tomiie Void: elvitték Dani Alvest is, szóval nem zárkóznak el az ilyesmitől, szerintem.

JuventusFanatikus 2019.01.02. 12:14:03

@Dr. Grant: "létezik még a világon olyan hely, ahol az embert fontosnak és hozzáadott értéknek tekintik." Ez a mondat nekem is szemet szúrt olvasás közben.

2019.01.02. 12:30:09

@JuventusFanatikus: Nem biztos azért, hogy ezzel a Juventusnak akart odaszúrni, lehet, hogy nem is gondolt erre. Bár nem kizárható, hogy mégis. De a P$G-vel kapcsolatban pont ezt dicsérni, az már önmagában is elég érdekes...

2019.01.02. 12:34:03

@JuventusFanatikus: Az az "ünneplős" dolog meg - még ha emberileg meg is lehet érteni az ő helyzetében (profizmus szempontjából meg főleg meg lehet) - nekem "nettó" rosszul esett. Ha bármi mást írnék, az már a bírálat kategória lenne, amit nem szeretnék, de ez a nyilatkozat nem lendített a már így is elcseszett helyzeten, meg a hangulatomon sem.

m.martin91 2019.01.02. 13:31:37

Én teljesen máshogy látom azt a mondatot. Éppen a Juventus szurkolóit magasztalja vele, hogy ő eddig úgy gondolta, hogy csak Torinóban kaphatja meg azt az elismerést, amit megkapott, de nem, hanem Párizsban is. Ráadásul nem a klubokról beszél, hanem a helyről, a városról, és annak szurkolóiról.

2019.01.02. 13:43:42

@Dr. Grant: Elvárnád bárkitől,hogy ne ünnepelje a karrierje legnagyobb sikerét csak azért,mert az előző csapata ellen szerzi meg?! Amelyik csapat egyébként nem ragaszkodott hozzá annak ellenére se,hogy klublegenda...egy Szcsesznynek tett ígéret többet nyomott a latba,ezt is megértem,Buffonnak is megvan a maga felelőssége ebben a sztoriban,nem kellett volna kijelentenie,hogy ő márpedig visszavonul,holott kétségei voltak. Ettől függetlenül semmi pénzért nem engedtem volna el innen sehova,főleg,hogy még mindig világklasszis teljesítményt hoz,nem csak tiszteletből maradhatott volna itt,a teljesítménye alapján abszolút rászolgált.
Én nem lennék szomorú,ha Buffon elvinné előlünk a BL-t,ha már valakinek el kell vinni,az legyen ő!

Apuleius 2019.01.02. 14:07:32

@Dr. Grant: Én nem érzek semmi bántót a nyilatkozatban, s nem látom, hogy mi bántó lehet ebben a mondatban-gondolatban:

"Ha viszont döntő lenne, akkor nehéz lenne kezelni a dolgokat a meccset követően: szeretném, ha győzelem esetén meglenne az a szabadságom, hogy vadul ünnepelhessek."

Éppen azt mondja, hogy érzelmileg nehezen tudná kezelni a helyzetet, s egy esetleges győzelem után nem tudna önfeledten ünnepelni, ha a vesztes finalista a Juve lenne. Nem értem, mi ebben a bántó.

2019.01.02. 15:42:01

@Apuleius: Szeretne önfeledten ünnepelni a Juventus ellen. Azt nem mondta ki, hogy nem tudna. Az, hogy nehezen kezelné a dolgokat, az ezt nem jelenti. Csak azt, hogy szeretne, de nem biztos, hogy (könnyen) menne.
A bántó az az egész helyzet. Egy szóval sem mondtam, hogy tiszteletlen volt, de az, hogy az egyik legnagyobb ikonunk azt boncolgatja, hogy szeretne a Juventus ellen ünnepelni, ha úgy alakul a helyzet, az hogy is lehetne nem rossz érzés.

@fire06: Az előző csapata?!? Hmm. Ez ezért több annál.
De ajánlom figyelmedbe újra, amit írtam:
"...még ha emberileg meg is lehet érteni az ő helyzetében (profizmus szempontjából meg főleg meg lehet)..." - Tehát kicsit megértem őt és nem várhatom el, hogy ne így történjen. Az, hogy Buffontól mit várok el, meg az, hogy mi rossz érzés egy szurkolónak, az 2 külön dolog. Így remélem már átjött?

Talán az egyetlen dolog, ami szerencsés lett volna a történések után, ha nem nyilatkozik erről. Ez az egy, amit lehet hogy szerettem volna. Legalább addig, amíg semmi konkrét alapja nincs. Elődöntő, döntő, stb.

Apuleius 2019.01.02. 16:02:02

@Dr. Grant: "Szeretne önfeledten ünnepelni a Juventus ellen." Meglep, amit írsz, s nem értem, ezt hogyan olvasod ki a nyilatkozatból. Szerintem abszolúte nem erről beszél, s a kontextus és az adott mondat alapján számomra nem kérdés, azt akarja mondani, nem örülne, ha a döntőben kerülne szembe a két csapat, mert egy esetleges győzelem után nem lenne képes önfeledten ünnepelni ("szeretném, ha győzelem esetén meglenne az a szabadságom, hogy vadul ünnepelhessek" - ez aligha arra vonatkozik, hogy a Juve ellen szeretne önfeledten ünnepelni. Ellenkezőleg, pont nem azt mondja.).

Nathas 2019.01.02. 16:04:08

Nem a pénzért és nem a BL-ért igazolt a PSG-hez. Egyszerűbb lett volna megmondani, hogy miért, bár kb. mindenki tudja és most is utalt rá.
A nyilatkozatában csak annyi szurkát vélek felfedezni, amit megérdemel a vezetőség, az ominózus mondat szerintem csak annyit jelent, hogy ünnepelni szeretne, de a Juventus ellen ezt nem tudná önfeledten megtenni.

alexGicamo 2019.01.02. 17:27:45

@Apuleius: Úgy van ! Egyetértek veled ! Szerintem, egy páran félreértik a mondanivalóját !
A JUVE örökre az otthona lesz . Soha a büdös életbe nem mondana rá semmi sértő vagy tiszteletlen dolgot . Ebben biztos vagyok ! Bár sajnos, nem ismerem őt személyesen, akkor is tuti, hogy így van !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

2019.01.02. 22:43:59

@Apuleius: Nem. Persze, hogy nem direkt a Juventus ellen szeretne ünnepelni. Ez ne lásd bele az írásomba hogy Buffonról ilyet gondolnék. De az került szóba az interjúban, hogy mi lenne, ha a Juventus ellen játszanának. Tehát eszerint az eleve adott lenne, hogy a Juventus ellen játszanának. És erre mondta, hogy örülne, ha meglenne a szabadsága, hogy önfeledten ünnepelhessen. A témafelvetés újságírói genyóság, semmi több. Kimondottan a juventussal kapcsolatos meccsre ment rá szerintem a kérdező. Amiben ő próbált őszinte lenni. És erre írtam, hogy ki kellett volna kerülni az ilyen csapdába sétálást, mert sok szurkolónak még mindig fájdalmas a távozása, a körülményei.
Ráadásul ez a téma, hogy mi lenne, ha a Juventus ellen játszanának és ellenük nyerne BL-t. Az egész vacakul hangzik, úgy ahogy van...

Balage39 2019.01.03. 08:37:08

@Dr. Grant: Azért Buffon távozása kapcsán ne felejtsük el, hogy egyrészt fel lett ajánlva neki pozíció a klubbnál, másrészt, érdemes azt is észben tartani, hogy Agnelli gyerekének a keresztapja Buffon, tehát valószínű azért, hogy igen sokmindent meg tudtak beszélni annó, amikor Buffon döntött. És hát Buffon úgy döntött, hogy a PSG-hez igazol.. Ezt mindenki másképp dolgozza fel nyilván

Apuleius 2019.01.03. 09:20:25

@Dr. Grant: Az interjúban valóban az volt a kiindulási pont, hogy felvetették, mi lenne, ha jelenlegi klubja a Juvéval találkozna a BL-ben. Erre mondja azt Buffon, hogy nem örülne annak, ha erre a döntőben kerülne sor ("Ha viszont döntő lenne, akkor nehéz lenne kezelni a dolgokat a meccset követően"), legfőképpen azért, mert egy esetleges győzelem után önfeledten szeretne ünnepelni, erre viszont nem lenne lehetősége, ha a siker érdekében a Juventust kellene legyőzni ("szeretném, ha győzelem esetén meglenne az a szabadságom, hogy vadul ünnepelhessek"). Szerintem ezt a mondatot nem igazán lehet másként értelmezni.

2019.01.03. 09:23:40

@Balage39: Persze. Én nem is sokszor szoktam boncolgatni, hogy pro, vagy kontra lett elcseszve a dolog. Csak el lett...

2019.01.03. 09:32:39

@Apuleius: Kicsit Te is "szabadon" értelmezed, de szerintem itt nem a pontos értelmezés a lényeg elsősorban (legalábbis én nem erre gondoltam), hogy mit látunk bele és mit nem, mivel Buffon egész biztosan nem akart rosszat mondani a Juventusról.
Ha arra gondolsz, hogy én erre utaltam 1-2 kommenttel ezelőtt, akkor félreérted. :-(
A távozása. A furcsa körülményei. A Juventus elleni meccs egy PSG-vel és ünneplés (vagy nem) elemzése. Egy lelketlen pénzeszsák csapat fura dicsérete.
Csak nem mondod, hogy ezek Benned nem keltenek rossz érzést? Csak bennem?
A 2. legnagyobb legendánkról van szó.

Apuleius 2019.01.03. 09:58:00

@Dr. Grant: Ebben nem értek egyet Veled, szerintem abszolúte nem értelmezem szabadon a szóban forgó mondatot. Sőt, kifejezetten azt gondolom, hogy igen erős akarat kell bármilyen más értelmezéshez :-)
Amúgy én sem akarnék egyetlen mondaton rugózni, valószínűleg nem ez a lényeg, csak hát Te magad voltál az, aki külön kiemelte a szóban forgó mondatot, mintha az bántó lenne. Erre reflektáltam, de ne akarnék parttalanul nyelvészkedni, az hiszem leírtam a lényeget.
Buffon a Juve legendája, jelenleg a PSG játékosa, ebben a minőségében nyilatkozott, s nem érzem, hogy bármi bántót mondott volna. Szerintem válasszuk el a szurkolói sértettséget attól, hogy egy konkrét nyilatkozat bántó-e. Szerintem nem volt az, az teljesen más kérdés, hogy egyébként mit gondolunk a klubváltásról.
Ha pedig már szóba került, személy szerint azt gondolom, hogy nem lehet belekötni a döntésébe, amely érthető, magyarázható, egy rossz szavunk sem lehet miatta. Ennek ellenére az a helyzet, hogy -dacára a racionális érveknek- Buffon egy kicsivel kevesebb lett tőle számomra.

2019.01.03. 10:41:12

@Apuleius: Szerintem azért egy kicsit. :-P Téged biztosan nem lehetne megvádolni azzal, hogy gyenge akaratú lennél. :-)
Értem én, amit lényegnek szerettél volna, csak azt próbáltam elmondani, hogy sajnos Te arra reflektáltál, amit beleláttál az írásomba.
Pedig rosszat nem gondoltam, nem is akartam írni Buffonról, próbáltam is ezt tisztázni, csak sajnos nem fogadtad el. :-( (Az fel sem merült bennem, hogy nem értetted.)

2 bajom volt csak: a sajnálatos (korábbi) történések és ebből következően szerencsésebbnek éreztem volna a téma hanyagolását, hogy a még friss sebek ne szakadjanak fel. Semmi több.

spaolo1981 2019.01.03. 12:31:03

A teljes nyilatkozatban az újságíró így vezeti fel a Juvéval és az esetleges döntőbeli ütközettel kapcsolatos kérdését: "Ön(Buffon) azt nyilatkozta nem akar a Juvéval találkozni a döntőben. Erre Buffon: "Igen". Majd elmondja, hogy a kieséses szakaszban viszont szívesen visszatérne a stadionba az ő Juve-szurkolói közé. A döntőben viszont önfeledten szeretne ünnepelni. A "szabadság, hogy önfeledten ünnepelhessek" amit említ, az én olvasatomban visszautal arra a korábbi kijelentésére, hogy nem szeretne volt csapatával meccselni a döntőben.

Apuleius 2019.01.03. 12:43:32

@spaolo1981: Szerintem is teljesen egyértelmű, hogy erről beszél Buffon.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása