Nyári edzőkeringő várható?

allegri_zidane_buksisimi.jpgA napokban ismét felmerült egy nyári edzőváltással kapcsolatos pletyka, a Juventus ügyeiben sokszor jól informáltnak bizonyuló Luciano Moggi szerint Massimiliano Allegri nyáron a Real Madrid irányítását fogja átvenni, az ő helyére pedig Zinedine Zidane érkezhet.

A livornói mesterrel és a királyi klubbal kapcsolatban nem először merülnek fel pletykák, azonban az elmúlt időszak eseményei csak tovább erősítették ezeket a hangokat.

A minap a Manchester United megszabadult José Mourinhótól, ezért azonnal két név merült fel a portugál mester nyári pótlására, az egyik Zinedine Zidane neve volt, az edzőként sorozatban három BL-t begyűjtő francia legenda mellett pedig a másik opciót a Tottenham Hotspur valószínűleg nehezen megszerezhető szakvezetője, Mauricio Roberto Pochettino jelenti.

A Juventus egykori urának az információi szerint azonban a legendás középpályás már elkötelezte magát szóban a Juventus mellett, ahol 1996 és 2001 között futballozott, ezért kizárt, hogy Manchesterbe tartson.

Luciano Moggi az aktív évei egybeestek Zinedine Zidane torinói időszakával, a futballügyektől mostanra eltiltott szakember pedig megerősítette a fentieket a 7 Gold olasz adónak adott interjúban.

Massimiliano Allegri nem titkolta, hogy tavaly nyáron megkereste őt a Real Madrid egy ajánlattal, azonban mivel úgy érezte, hogy feladatát még nem végezte el Torinóban, hiszen még nem nyert Bajnokok Ligáját az együttessel, diplomatikusan visszautasította az ajánlatot, hogy ebben az évben újabb kísérletet tegyen a legrangosabb európai klubtorna megnyerésére.

A Real Madridnál azóta adódott izgalom bőven, hiszen a királyi klub még a vb előtt kinevezte a spanyol válogatottat irányító Julen Lopetegui-t, akit emiatt a spanyol szövetség azonnal hatállyal eltávolított a válogatott mellől, és hasonló sors várt rá Madridban is, hiszen a gyenge szezonkezdet után jelenleg Santiago Solari irányítja Florentino Pérez szebb időket megélt kirakatcsapatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3114502414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2018.12.20. 09:13:05

Azért ezt nem tekinteném akkora keringőnek, sokkal inkább eme váltásokkal egybekötött játékosmozgást. De mindettől függetlenül igen érdekes történet lenne. Rosszabbul biztos nem járnánk ezzel a cserével, ellenben hogy jobban, azt előre nem lehet megjósolni.

Ellenben ha Zidane "csak" annyit tesz majd, mint a RM-nál - iszonyatosan tudodd motiválni, és valami elképesztő módon bíztak benne a játékosai -, akkor az nekünk olyasmi pluszt adhat, mint amit Conte jelentett az első évben.

2018.12.20. 09:33:55

A Zidane-Allegri cserénél jobb perspektívát is el tudnék képzelni. Ez egyik csapatnak sem lenne igazán jó szerintem és én amúgy sem szeretném.

MarekCsont 2018.12.20. 09:49:30

Az 1-0 ás meccsekkel aligha lenne sokaig Real edző.

Jamal Jamal 2018.12.20. 09:57:15

Én Allegrit nem cserélném le addig amíg hozza a kupa+bajnokság kombót, mert ugye a BL az más kávéház...

Mitya10 2018.12.20. 10:04:13

@Dr. Grant: Mire célzol pontosan? Sztem elkerülhetetlen hogy elöbb v utóbb Zidane nálunk irányítson. Van pro és kontra kettejük közt ez tény de sztem mi egyáltalán nem járnánk rosszul. Az Allegri + RM kombó kicsit fura nekem de ki tudja...

jeneiPALI 2018.12.20. 10:18:50

Én örülnék neki a bajnokság kupa kombót ö is hozná mert nem nagyon van ellenfelünk olaszba ,azért Allegrinek olyan nehéz dolga nincs, a bl t meg vele nem fogjuk megnyerni szerintem ahhoz ez a játék kevés, viszont Zidán tudna ide hozni kiválló játékosokat nagy motivátor bl specialista amit Allegrirol nem mondható el, én dijaznám a váltást+

steven.h 2018.12.20. 10:28:01

Én maximum azért örülnék ha a Realhoz menne, mert akkor kiderülne, hogy az állandóan őt szidóknak van-e igazuk és nélküle is tényleg ugyanúgy meglenne a duplázás és a minimum BL 8 valamint a Realnak nézhetetlen lesz a játéka vagy az ellentábornak.

Egyébként Zidane alatt e Real játéka se volt egy nagyon nagy szám, csak eredményes.

2018.12.20. 11:15:51

@Mitya10: Egyrészt arra, amit írtál, hogy Allegri-RM szerintem nem kompatibilis. 1 hónap után lázongás lenne a nézhetetlen játék miatt is. Másrészt Zidane-t nem tartom extra edzőnek attól, hogy BL címeket nyert azzal az önmagát irányító sztárkerettel. Ráadásul többször kifejtette, hogy neki a Real a "valami", de ettől most tekintsünk el. Nem látnám szívesen csak amiatt, mert a Juvéban is játszott.
Ha befutott, neves edzőben gondolkodunk, akkor nálam ő eleve nem jöhetne szóba, de neveket most nem tudnék mondani. Ha inkább lehetőséget adnának "fiatal", vagy még nem annyira befutott edzőnek, akkor pl. Carrerát látnám szívesen.

humorpalanta 2018.12.20. 11:16:42

Elképzelem, mikor a Bernabeuban 11 emberrel a 16-oson áll a Real 1-0-ás vezetésnél. :D Florentino Perez az utolsó szőrt is kitépi a testéről. :D Menjen csak. :D

Pavel1988 2018.12.20. 11:37:20

Allegri jelenleg Guardiola mellett a világ legjobb edzője. Pótolni képtelenség ezt a szervezettséget és intelligens építkezést amit megvalósított.
Ugyanakkor támogatnom a Zidane érát, ráfér egy vérfrissítés a klubra.
Amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy a legtöbb Juventus meccs élvezhetetlen és 2-3 féle lehetséges végkimenetel létezik (1-0, 2-0, 1-1).

Spider81 2018.12.20. 11:43:41

Amennyiben osszejon a BL iden,netalantan a triplazas akkor igenis johet Zidane es akar be is aldozhatunk egy evet,hogy utokepes tamado csapatot rakjon ossze.

pedronegroo 2018.12.20. 12:22:16

Szerintem Allegrit innen elüldözni se tudjuk, sehol nem lenne ilyen jó dolga, a bajnokságban sehol egy ellenfél a BL-ben meg mindig lehet fogni valamire vagy valakire. Innen fog ez nyugdíjba menni bárhol máshol csak a bukás várja.

2018.12.20. 12:28:11

@Pavel1988: Azért van ott 2-1 is, amikor 0-1ről kell fordítanunk. :)

ForzaJuve12 2018.12.20. 12:48:27

@pedronegroo: Nem rémlik (ha tévedek javíts ki nyugodtan) hogy Allegri ujjal mutogatott volna bárkire is a BL-kudarcok után. Legfeljebb azt szokta elmondani, hogy akiktől kikaptunk (Barca, Bayern, Real) azoktól nem szégyen. Utóbbiban véleményem szerint nem téved.

Juventino86 2018.12.20. 12:59:00

Sokat gondolkodtam már ezen a témán. Allegri remek edző, én mindig is kedveltem és védtem. Biztosan hozza a bajnoki és kupagyőzelmet, a BL-ben produkált két döntőt, ahol sajnos mindkét esetben egy korszakos csapattal kerültünk szembe, és igazából a döntőkben már alárendelt szerepet játszottunk.
Biztos vagyok benne, hogy Max a csapat történetének egyik legnagyobb edzője lesz. Ennek ellenére azt mondom, hogy ha idén nem sikerül behúzni a BL-t, akkor megpróbálkoznék talán Zidane megszerzésével. Akkor valami új kell, talán egy támadóbb felfogás, ami kihozza a csapat elképesztő támadópotenciálját. Zidane kötődik a klubhoz, edzőként is bizonyított már. Persze jogos az a kérdés, hogy valóban az ő szaktudása kellett-e a Real dominanciájához a Bl-ben, vagy egy ütős keret.

Mitya10 2018.12.20. 13:01:58

@Dr. Grant: Az Allegris résszel teljesen egyetértek azonban Zidane nyert 3 BL t igaz sztár kerettel (miènk is az) igaz nem kevés bírói segítséggel (nekünk sose lesz) de ha belegondolsz ez rengeteg tapasztalattal jár ám. Sokan megbuktak már a Reallal ő mégsem. Én pont ilyen Carrera féléket nem szeretnék jóformàn semmit nem tett le hogy azt kène mondanom na igen ő jó lenne. Azon kívűl hogy Olasz nekem semmi extra. Persze tèvedhetek vele kapcsolatban is. Én ha nem Zidane jönne Deschampnak még mindig örülnék de ez is szubjektív.

pedronegroo 2018.12.20. 13:32:41

@ForzaJuve12: Nem rémlik hogy ilyesmit mondtam volna hogy Allegri bárkire is újjal mutogat. Csak megjegyeztem hogy milyen jó neki itt mivel a serie a-ban nincs ellenfelünk, a BL meg sehol senkitől nem reális elvárás egy BL trófea megnyerése mert nagyon sok más dolgon is múlik mindig meg lehet magyarázni. Mutogatni egyébként meg csak magára mutogathatna mert ilyen fos játékkal jelentősen leredukálja a végső győzelemre való esélyünket.

Il Principino 2018.12.20. 13:49:20

@pedronegroo: Kicsit megfordítanám a dolgot :)Az,hogy nincs a bajnokságban ellenfelünk az Allegrinek is köszönhető :)Az eddig bl szereplés is az ő időszaka alatt teljesen megsüvegelendő!Guardiola(Barca óta),Wenger sokra nem ment a szép játékával eddig a bl-ben...
Eredményességhez egy vagon szerencse is kell!

Il Principino 2018.12.20. 13:53:53

@Il Principino: és azt a tényt sem szabad elfelejteni hogy idén nem adtak el alóla kulcsembert Higu kivételével!Morata,Tevez,Alves,Pogba,Pirlo,Bonucci,Vidal,minden évben új csapatot kellett építenie új kerettel..Én azt mondom hogy idén már tényleg nincs kifogás,ez a szerencsén és Allegrin múlik mi lesz majd..

niccolo 2018.12.20. 14:12:56

@MarekCsont: milyen 1-0ás meccsek? Nézd meg a gólarányunkat légyszíves.

pedronegroo 2018.12.20. 14:54:17

@Il Principino: Elsősorban az ellenfeleinknek köszönhető hogy egyed uralkodók vagyunk továbbá a vezetőségnek hogy serie a szinten messze a legnagyobb összeget költhetünk igazolásokra ráadásul ezen összegeket nagyobb százalékban megfelelő játékosokba fektették. A minden évben új csapatot kell építeni szöveg meg nagyon hamis és sántít, mivel a többi csapat ugyanezt csinálja(olasz "riválisainkról" beszélek) évről-évre vagyis ebből semmilyen hátrányunk nem keletkezik másfelől nem szarból kell az építkezést csinálnia.

2018.12.20. 15:08:35

@Mitya10: Persze, hogy nem tett le semmit az asztalra. Itt lenne neki a lehetőség rá igazán először. Akkor szeretném őt edzőnek, ha a vezetőség a nem befutott kategóriából akarna a meríteni. De ha a már befutott edzőkről lenne szó, akkor semmiképpen sem Zidane-t. Mert már ugye őt is ebbe a kategóriába sorolják a Realos eredményei miatt.

Mitya10 2018.12.20. 15:33:30

@Dr. Grant: Hát papi 3 BL zsinórban az 3 BL zsinórban. :D

Drotkoszoru 2018.12.20. 16:48:52

@pedronegroo: "A minden évben új csapatot kell építeni szöveg meg nagyon hamis és sántít, mivel a többi csapat ugyanezt csinálja(olasz "riválisainkról" beszélek) évről-évre vagyis ebből semmilyen hátrányunk nem keletkezik másfelől nem szarból kell az építkezést csinálnia."
A Napolinál például közel sem volt akkora fluktuáció, mint nálunk. A csapat magja évek óta együtt játszik, mégse tudnak elénk kerülni. Elég megnézni a 2015-ös BL-döntő kezdőjét/keretét és a mait. A Napolinál az elmúlt években nem volt akkora játékosmozgás, mint nálunk pl. 2015 nyarán (de lehetne még sorolni, évek óta ez van). Egyébként ebben a szezonban is 4 új embert kell beépítenie Allegrinek a kezdőbe. Ha mindenki egészséges, akkor várhatóan Cancelo, Bonucci (ő is új, ha úgy vesszük, még ha csak 1 évig is volt a Milanban), Can és CR is alapember (vagy alapember lesz idővel -Can-). Ha ehhez hozzávesszük, hogy Sczeszny a mostani szezontól első számú kapus, Bentancur pedig szintén ettől a szezontól lett igazán beépítve (a korából, illetve abból kiindulva, hogy honnan és mikor érkezett, ez nem meglepő); kijelenthető: valahol most is új csapatot kell építenie Allegrinek, ez pedig nem megy egyik pillanatról a másikra. A gyengébb és kevésbé gördülékeny játék szerintem ennek tudható be elsősorban (bár tudom, szerinted a globális felmelegedésért is Allegri a felelős). Természetesen erős kerete van Maxinak (a középpálya még lehetne persze jobb), nem panaszkodhat ő sem (nem is szokott egyébként), de ettől még tény, hogy szinte minden szezonjában új csapatot kellett építenie. És ha már Zidane szóba került: a "triplázó" Real Madridnak épp az volt az egyik nagy erőssége, hogy a csapat magja (szinte a komplett kezdő) hosszú évek óta együtt játszott, csukott szemmel is ismerték egymás gondolatát, mozgását. Nálunk ez azért koránt sem áll még fent (remélem persze, hogy idővel ez is változik).

2018.12.20. 19:02:52

@Mitya10: Ezért sorolják őt is a befutott edzők közé. Ezzel nem is vitatkozom, mivel a tények makacs dolgok. ;-)
A véleményem csupán, hogy ide ne hozzák. Ugyanazon sztárcsapattal nyerte azt a három BL-t. Mourinhot még azzal együtt sem tartják jó edzőnek, hogy több csapattal is nyert már BL-t. Én Zidaneban nem érzek semmire biztosítékot és nem is vagyok oda érte...

alexGicamo 2018.12.20. 19:04:04

@Drotkoszoru: Osztom a véleményed ! :-)

gyogyimogyinokedli 2018.12.20. 19:44:46

@Dr. Grant: jobb perspektívát? :) :) :) Bla-bla-bla!!!

Jamal Jamal 2018.12.20. 20:24:08

Zidane érzésem szerint valahol legbelül elhatározta hogy nagyon tudatosan választ és üzemeltet csapatot, amivel nyerhet kupát és bajnokságot no meg BL-t.
Ezért nem tudom, hogy hogyan látja a Juventust majd nyáron mennyire érzi majd, hogy velünk ezeket az keményen kitűzött célokat abszolválni.

Ha a csapat megint egy döntőben marad alul, az nem csak Zidane-t fogja elgondolkodtatni, hanem a vezetőséget is. És rá tudják e venni ezek után, hogy legyen ő az aki meg is tud végre nyerni egy BL döntőt???

Túl sok a kérdés....
Én Allegrinek szurkolok, mégis csak olasz!
Fino alla fine!

Nathas 2018.12.20. 23:05:11

@Drotkoszoru: be kell építeni a CR-Can-Cancelo triót és a régi-új Bonuccit, vannak ennél sanyarúbb sorsok is :-)

Zidane nem egy borzasztó nagy taktikus, ő Madridban azzal nyert, hogy a tekintélyével csapatot kovácsolt a sztárokkal teletűzdelt keretből. Ez mondjuk lehet, hogy nálunk is elég lenne.

Az Allegrivel való kapcsolat már régen elfáradt, a nyáron pedig mindenképpen lépnie kellene, ha nyerünk, azért, ha nem, azért.

Drotkoszoru 2018.12.21. 18:40:01

@Nathas: Nem mondtam, hogy sanyarú sors, ettől még tény, hogy új emberek (talán csak Bonucci nem az teljesen), akiket igen is be kell építeni. Bármilyen kvalitású is az adott játékos, időbe telik amíg adaptálódik egy új országhoz, illetve az olasz bajnoksághoz, az adott csapat játékstílusához, illetve a csapattársai mozgásához. Legjobb példa erre épp Zidane, akinek 9 hónap kellett kb. De még ha országon belül is érkezik valaki, akkor sincs rá garancia, hogy azonnal magas szinten muzsikál (lásd: Nedved, akinek az első 6 hónapja elég gyengére sikeredett). Ha ehhez még hozzájön, hogy az adott játékos szinte azonnal le is sérül, amire végre kezdi magát utolérni, illetve beverekedni magát a kezdőbe (pl. Can), akkor még bonyolultabb ez a folyamat. Cancelo például villámgyorsan felvette a ritmust (szerintem ő eddig a nyári legjobb igazolásunk), az első pillanattól klasszis szinten játszik, de ez a ritkább eset (nem mellesleg ő is lesérült pár hete és még egy ideig nem lesz bevethető). Egyáltalán nem megy ez varázsütésre, és nem csak Allegrinek, más vezetőedzőnek sem.

"Zidane nem egy borzasztó nagy taktikus, ő Madridban azzal nyert, hogy a tekintélyével csapatot kovácsolt a sztárokkal teletűzdelt keretből. Ez mondjuk lehet, hogy nálunk is elég lenne."
Egyszer szívesen látnám nálunk Zidane-t (erre minden bizonnyal sor is kerül a jövőben), de jobb szeretném, ha nem nyáron következne be ez a váltás. Persze, ha Allegri akarna távozni és új kihívás után nézni, az megint egy más helyzet (bár egyelőre erről szó sincs).

"Az Allegrivel való kapcsolat már régen elfáradt, a nyáron pedig mindenképpen lépnie kellene, ha nyerünk, azért, ha nem, azért."
Ez mondjuk a te szubjektív véleményed, az eredményekből és abból ahogy a játékosok viszonyuknak hozzá: nekem nem úgy tűnik, hogy elfáradt volna ez a kapcsolat.

Nathas 2018.12.22. 16:29:58

@Drotkoszoru: "Ez mondjuk a te szubjektív véleményed, az eredményekből és abból ahogy a játékosok viszonyuknak hozzá: nekem nem úgy tűnik, hogy elfáradt volna ez a kapcsolat."

Persze, minden komment a szubjektív véleményünket és nem valami egyetemleges igazságot tükröz, úgy a Te esetedben, mint az enyémben.
Az új játákosok beépítése nálunk kicsit túl van misztifikálva, nem mindig telik évekbe 1-1 új embert integrálni.
Én egyébként nem gondolom, hogy annyira bensőséges lenne a kapcsolat közte és a játékosok között, több játékossal volt már nézeteltérése, mióta itt van.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása