Allegri: „Megérdemelt vereséget szenvedtünk”

allegri_massimiliano_kabatban.jpgA Juventus meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája csoportkörének a zárófordulójában a Young Boys vendégségében, azonban az eredmény nemigen számított, mivel a Valencia megnyerte a Manchester United elleni meccset 2-1-re a Mestalla gyepén.

„Elértük a célunkat a csoportelsőséggel, és mindezt egy olyan este, amikor minden rosszul sült el.” - mondta a mester a Rai Sport számára a meccs után.

„Rengeteg lehetőséget kihagytunk, megajándékoztuk az ellenfelet egy tizenegyessel, szóval végső soron jogos eredmény született a vereségünkkel.”

Paulo Dybala a padról beállva lőtte a Juve első gólját a tizenhatoson kívülről, azonban az egyenlítő gólt a játékvezető leshelyzet miatt érvénytelenítette.

„Leshelyzet volt. Bárhogy is legyen, egy döntetlen nem változtatott volna semmin a dolgok aktuális szakaszában.

Jól kezdtünk, nem lustálkodtunk, egyszerűen a dolgok nem úgy sültek el, ahogy szerettük volna, de ennek ellenére megnyertük a csoportot, és ezért köszönettel tartozok a srácoknak. Miralem Pjanić pihentetését a Torino elleni szombati meccs indokolta.”

A Juventus a legjobb tizenhat között az Atlético Madrid, a Tottenham, a Liverpool, a Schalke, az Ajax vagy a Lyon csapatát kaphatja.

„Nem számít, hogy ki lesz az ellenfél, ha februárban jó formában tudunk lenni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr514475696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grinta 2018.12.13. 09:26:15

"Nem beszélek az edző ellen"- ez kiváló madáreleség.Számok nincsenek benne,így könnyebb értelmezni

delpi0823 2018.12.13. 09:26:35

Hat igen csak jo lenne az ajax,lyon,schalke 3asbol kapni

2018.12.13. 09:32:40

"Nem számít, hogy ki lesz az ellenfél, ha a februárban jó formában tudunk lenni." - Na igen. Az lesz a nagy kérdés, hogy akkor milyen játékot fogunk tudni hozni.

jeneiPALI 2018.12.13. 10:34:22

Ha nenm fog változni a játékunk akkor még egy kört megyünk és vége azt is csak ha Shalke féle csapatot kapunk, nem tetszik ez amit mutatnak hétröl hétre svájci csapat méltó ellenfél tudott lenni a sztárokkal teletüzdelt Juve ellen, mi van ha ez egy Barca vagy erössebb ellenfél , ivelgetik be a labdát mikor az ellenfél atletikus játékosai sokkal magassabbak erösebbek egy labdát se tudtak elfelejelni, Allegri taktikát válthatna mert ez már nagyon gyenge , és volt tétje ennek a mecsnek ha nyer a mu akkor cumi tehát azt se mondhatja semmi tétje nemvolt , köszi valencia, Allegri a nagy mágusx.:D

steven.h 2018.12.13. 11:03:34

Ez a tegnapi meccs valóban el lett k*rva, úgy ahogy illik. A kezdővel még nagy gondjaim nem is voltak, nyilván egy YB ellen azért megengedhető, hogy ne játszon Chiellini, Cancelo, Sandro vagy épp Dybala, de valami mégse működött, lehet a műfűre is fogni, mert biztosan az is benne volt, de ez nem lehet mentség.

Ami tegnap kirajzolódott, hogy Mandzukic és Ronaldo 2 ékes rendszerben nem működik, 3-4-1-2-re átállva sokkal több volt a csapatban mint előtte (érdekesség hogy a Bologna ellen is 3-5-2-ben futballoztunk, és kiválóan).

Nyilván Allegri tudja mit csinál, de jelenleg az a helyzet, hogy Dybalával a 4-3-1-2 nem működik és a 4-3-3 sem.

Nagyon kíváncsi leszek mi lesz januárra a megálmodott felállás, mert eddig igazán nagyot csak 3 védős rendszerben alkottunk igazán.

A 4-4-2 egyébként nem rossz ötlet, talán a legerősebb kezdőt így lehetne felállítani, de abban Mandzukicnak pl nem lenne helye. (Szczesny-Cancelo;Bonu;Chiello;Sandro-Berna;Pjanic/Can,Can/Bentancur;Costa- Dybala;Ronaldo). Karakterisztikájában ez a kezdő elég hasonló tudna lenni, mint a Lippi féle 2000 évek eleji csapat.

pedronegroo 2018.12.13. 11:06:02

Allegri, azaz Mr.Joga Bonito, tiszta szívvel kívánom (semmi irónia) hogy végre nyerd meg nekünk azt a nagy fülest de aztán húzzál mint a vadlibák!!!

majerjohny 2018.12.13. 11:24:10

Én tényleg azt hittem, hogy ez a Juve már nem az a csapat aki képes kikapni akármilyen megye 3-ból érkező jangbojsz csapatoktól, csak mert rosszul jött ki a lépés, meg mert jókor jött a pofon...Ló..asz
Legszívesebben felpofoztatnám az egész csapatot egy csendőrrel!

Szili072 2018.12.13. 11:29:06

Az ilyen csapatok ellen nem szabad kikapni a "B" csapatnak sem ,ez pedig nem is tarcsi volt.Mindezek ellenére a vereség megint akkor jött ,amikor nem lett belőle baj.Reméljük tavaszra jön a topforma.

venember83 2018.12.13. 11:57:42

@majerjohny: bármilyen kevés olasz is legyen a csapatban, valahogy csak nem lehet kiírtani ezt a mentalitást a csapatból. Igaz, a Madrid nagyobb zakót kapott.

Jack Bauer 24 2018.12.13. 12:21:16

Ha ennyire mind1 volt, ennyi erővel egy tartalék csapat is felmehetett volna, s mondhatta volna nekik, hogy nah, lássuk ki-mit tud, toljátok meg a szekeret!

ZED! 2018.12.13. 12:45:15

Borzasztó, hogy a szezon kezdete óta nem találja Allegri a normális formációt!

A mutatott játék is borzasztó, egy kényszerítőt nem láttam mostanában, ha van is meccsenként egy darab, akkor abból gólt lövünk.

Nem tudom edzésen miket gyakorolnak, de a meccseken ez nem látszik!

majerjohny 2018.12.13. 13:20:45

@venember83: ...hát ami igaz, az igaz, a legnagyobb öröm a káröröm!

spaolo1981 2018.12.13. 13:23:39

Nem lett volna semmi baj, ha berúgjuk a helyzeteinket. Ez a hanyagság tavasszal már nem fog beleférni. Nem szidom a bírót, a műfüvet, értelme nincs, ezt a derék iparos gárdát ütni kellett volna és kész. A másik, hogy ilyen szinten minimum a támadóink legyenek már kétlábasak, könyörgöm!! Tegnap egy jobboldali beadást Costa bal belsővel lőtt kapura, ahelyett, hogy jobbal bebombázta volna. Hétvégén kötelező a győzelem!

BigP86 2018.12.13. 14:18:36

Kikapott a Real otthon a Moszkvatol, az MU a Valenciatol, mi pedig a Young Boystol... csak nekem Uefa maffia tippmix szagu ez az egesz?

Watakuki 2018.12.13. 15:33:56

@BigP86: Az utolsó csoportmeccsek mindig ilyenek. Valaki mindig nagyot kaszál rajtuk :D

2018.12.13. 19:12:20

@BigP86: Szerintem az standard egész végig...

Il Principino 2018.12.13. 22:15:05

@BigP86: AZ olaszok ebben nagy "mesterek" :D
Egyik csapat sem nyert az uccsó körben,sőőőőt :D

Joseph Toser 2018.12.14. 01:25:17

Sziasztok!

Nem szoktak a műfűhöz! DE.. ez nem mentség!
Sokkal több olyan játékost kellett volna pályára küldeni, HA szinte seckojedno (minden-mindegy ) volt a mérkőzés, akik alig kaptak lehetőséget!
B csapat!

De..amúgy a mutatott játékból ítélve, megérdemelte a Csapat a vereséget! A helyzeteket be kellett volna rúgni és 4 góllal verni a " fiatal fiúkat" !!!!
Tavasszal " kicsit " nívósabb csapatokkal fog a Juve játszani!
Bízom a Csapatban!!! BL döntőben ott lesz!

János Aradi 2018.12.14. 22:26:52

Számomra az a probléma a játékunkkal , hogy míg a Liverpool a Real vagy a Spurs vagy akár a Napoli , képes adott meccseken szenvedélyel csak menni előre és 100% támadni , látványosan feltüzelve, addig rólunk ezt még elképzelni sem tudom.

Egyszerűen ez a fajta mentalitás nem képezi a taktikánk sehány százalékát. És pl ha játszunk egy Pool-al és hátrányba kerülünk nem tudom , hogy onnan lenne e vissza út az adott meccsen.

Egyszerűen egy ilyen csapattal nem engedhető meg az a luxus , hogy nem támadjuk szét az ellenfelet . Én csipem Allegrit alapvetően modern és profi, meg értem, hogy 7 bajnoki cím meg 2 BL döntő de nem azért buktuk el azt a 2 döntőt mert nem volt erőnlét meg megfelelő játékosok , hanem mert egyszerűen a 100% támadó játék nem képezi részünket, illetve nem rotál hanem össze vissza játszik mindenki mert fogalma sincs a támadó részleget hogyan rakja össze . Az a 7 bajnoki cím is szinte erdemtelen mondhatni mert nem mi vagyunk eszméletlen jók hanem a többi egy rakás sz*r. Ha a Napolinak egy picit acélosabb kerete lenne akkor fej fej mellett lennénk a bajnokságban.

Egyszerűen néha már kínos nézni a játékunkat. Nem igénylem , hogy Ronaldo vagy Dybala kivegye a részét a védekezésben, sokkal inkább azt, hogy akiknek védekezni kellene azok milyen jól kiveszi a részét a támadásokban.

Eddig a szezonban egyedül a Manchester ellen idegenbe volt nézhető a jétékunk. Hangsúlyoznám egy 1:0-ás győzelemről beszélünk ....

CamPIPIone 2018.12.14. 23:19:32

@János Aradi: Tavaly likas kerettel ütöttük ki a bomba formában lévő Spurst.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása