Pjanić: „Az álmom a BL-győzelem”

pjanic_golorom_valencia_ellen.jpgA Juventus középpályása, Miralem Pjanić a Rai műsorában beszélt az Öreg Hölgy aktuális szezonjáról, és elmondta, hogy Bajnokok Ligája-sikerről álmodik.

„Az álmom a BL-győzelem, a csapat pedig mindent meg fog tenni ezért. A közös álom pedig a triplázás, és ez az egyik célunk.

Amikor megérkeztem, az Elnök úr egy képet mutatott, amely a Juventus sorozatban ötödik bajnoki címe után készült. Azt mondta az Elnök úr, hogy nekünk többet kell elérnünk.

Ez sikerült, hét bajnoki címnél tartunk, de most az a feladatunk, hogy eddig meg nem szerzett trófeákat kell begyűjtenünk.

A csapatunk nagyon erős, és azon dolgozunk, hogy továbbfejlődjünk. Massimiliano Allegri pontosan tudja, hogyan kell kezelni a csapatot, és hogy ki szorul pihentetésre vagy játékra.

Cristiano Ronaldo pluszt jelent számunkra. Szerintem ez a Juventus klubtörténelmének a legjobb csapata.

Gigi Buffon? Valószínűleg ő minden idők legjobb kapusa. Fontos szerepe volt az öltözőben, igazi példát jelentett mindenki számára.

Most Giorgio Chiellini testesíti meg a referenciapontot, még annál is nagyobbat, mint amekkorát a múltban jelentett. Ha az ember játszhat Gigivel és Chiellóval, megtapasztalja, hogy miről is szól a Juventus.”

Az interjú során felmerült Paul Pogba esetleges visszatérésének a kérdése.

„Erről álmodnak a szurkolók. A klub igazolt néhány bámulatos futballistát, a cél azonban a csapat további javítása. Minden bizonnyal nagy örömmel fogadnák a visszatérését.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4014469530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.12.10. 19:11:23

Hangzatos nagyon,csak kissé hiteltelen a döntő félidejében félholtan vergődő elméletileg vezéregyéniségtől...nagyon keveset mutat az ember,Pirlonak amilyen középpálya volt mellette,tényleg nem kellett befutnia túl nagy területet,leosztotta a lasztikat és ennyi...na most az ő helyzetében ez kevés,márpedig támadásban ennél semmivel sem tesz hozzá többet a csapat játékához. Jó,amit csinál,csak édeskevés,nem akarom teljes egészében őt hibáztatni ezért,mégcsak a képességeit se vonnám kétségbe,tudom én,hogy tud ő ettől többet is,de az attól még nincs ott a pályán!

Rivendell 2018.12.10. 19:30:46

Ahhoz kene fixen Can es Matuidi vagy 1 Pogba mellé, hogy maxit tudjon magabol kihozni,mert jelenleg tul sok harul rá.

kremturo 2018.12.10. 19:32:10

Mi lesz, ha már Chielló sem lesz? Ki adja majd át, miről szól a Juventus?

juve28adam 2018.12.10. 20:07:10

Sokszor olvasom ,hogy pl a német prémium autók egy bizonyos sebességnél letiltanak, pedig sokkal többet is bírnának. Nos ,nekem Pjanicról mindig ez a gondolat jut eszembe és szerintem nála ez a tiltás igazából Allegri személye lehet, mintha kiölte volna belőle a fontos kulcspasszokat, gólpasszokat, a merészebb indításokat ,mondván fontosabb a biztonság, az alibi passzok(oké, azért nem az ilyen Khedira féle passzokra értem :D). Bár lehet csak én vagyok ezzel így és csak hülyeségeket beszélek ,de mindenképp többet várnék el Pjanictól támadásokban.

peti78 2018.12.10. 20:17:04

Pedig te es dybala vagytok a gát a bl hez. Nem a tudasotokkal van gond hanem abszolut nem illetek bele a jatektendszerbe. De jon pogba es cserenek jo leszel

sleepy8 2018.12.10. 20:44:08

Lehet ha csoronak nem vedekeznie kene allandoan, jobb lenne az elorejatek. Hozzateszem, hogy mostanaban tipikus ékek mögötti iranyitoval jatszunk (Dybala), ebben a rendszerben pedig pont eleg az a stabilitas amit nyujt.

Lehet mondani barmit a bosnyakra, de a kp-n boven nala van a legjobb helyen a laszti. Szerintem már az is sokat fog segiteni ha Can jatszik folyamatosan. A kis Uru srac is kezd belejonni, nem lesz baj a kp-n.

Dybala jateka sokkal nagyobb kérdőjel, nagyon el van veszve a csatarok mogott.

CamPIPIone 2018.12.10. 20:47:26

@sleepy8: Pedig az utóbbi időkben a két robotoló (Matu,Benta) kezdte levenni a váláról a terhet, és így se nagyon javult. Egy technikás középpályás akitől nehezen lehet elvenni a labdát, viszont ennél több kell tőle is.

Tony. 2018.12.10. 22:28:07

Valahogy azt a fajta középpályás játékot senki nem képes hozni, amit a Pirlo-Vidal-Pogba-Marchisio féle társaság tudott. Magyarul, hogy meg is szerzik a labdát, fel is érnek, és passzolnak, lőnek, gólokat szereznek. Úgy látszik olyan nincsen, hogy egyszerre minden a helyén legyen, de ha egy ilyen középpálya lenne Ronaldóék mögött akkor szarrá vernénk mindenkit.

peti78 2018.12.10. 23:04:09

@Tony.: az amirol beszelsz 352 volt most pedig 433 van. 352ben volt helye pirolnak es lenne helye pjanicnak is es lenne helye dybalanak is de 433 ban egyiknek sincs. Vagy a felallas nem jo vagy a jatekosok de valami nem stimmel ebben igazad van

2018.12.10. 23:28:15

@sleepy8: Nyilván,mert Dybala,mondhat bárki bármit,soha nem volt irányító és nem is lesz az,ahogyan Chiellini se lesz soha védekező középpályás,hiába tud jól védekezni,ennyi nagyjából a véleményem a dologról. Ha Allegrinek és Dybalának tetszik ez,lelkük rajta,szerintem nagy szar ez így,de nem én vagyok az edző. Szerintem hiába teljesít meglepően jól Ronaldo előkészítésben,összességében ő akkor is egy szabadon mozgó befejező szerepkörhöz van szokva,ami itt most Mandzukic,akinél viszont Ronaldo nyilván lényegesen jobb befejező,emellett ott van Dybala,akinek gyakorlatilag mindegy melyiket rakod oda mellé,ő a másik csatár által teremtett területekből él,mivel a középpályán támadásban az ég világon nincs olyan játékosunk,aki bármiféle területet tudna neki nyitni ott irányítóba,szélsőink ebben a felállásban nincsenek,így csak a vak nem látja,hogy akárkit odarakhatsz,senki nem fog sok vizet zavarni,annyira jellegtelen,színtelen és lassú a támadásaink felépítése,hogy amit Allegri mond Dybaláról,hogy összeköti a vonalakat,ez konkrétan nem működik,nincs ilyen,nincs semmi,amit bármivel össze kéne kötni,mert a középpályánk konkrétan tudomást se vesz arról,hogy a foci nem csak védekezésről és az alibipasszokkal megtartott labdákról szól.

sleepy8 2018.12.10. 23:41:38

@fire06: Szerintem ez pont hogy Dybala szegénységi bizonyítványa. Minden képessége adott, hogy klasszis irányító legyen. Lát a pályán, jól tartja a labdat, jól passzol, az a balos barhonnan veszélyes... Igazából olyan az egesz mintha nem is akarna ott jatszani.

@CamPIPIone: Ez igaz, de ebben az uj 4-3-3ban(ami inkabb4-3-1-2) valószínűleg a mester sem a tamadas építést várja Pjanictol.

2018.12.11. 00:14:31

"Meglátjuk, mi fog történni." - Max Allegri
Lehetne Pjanicot, vagy Dybalát kritizálni, de ordít róluk, hogy más baj van. Nincs már MVP. Nem csak formációt, hanem filozófiát is kellene váltani végre és azt a kerethez szabni. Pjanic kiváló játékos, de nem igazi regista. Abból talán csak 1 létezett. Dybala nem irányító, soha nem is lesz az, második csatárnak született, akárcsak Del Piero. Ha valakinek esetleg nincs meg, hogy mi az igazi posztja (pl. Maxnak?), ahol komoly teljesítményre képes, nézze meg az őszi BL-ből azt a meccset, amelyiken mesterhármast szerzett. Mandzukic nem tud futni, kontrázni, gyorsan cselezni, igazi szélső feladatokat ellátni, tehát szélen nem élhet meg, kontrához meg pláne nem való. Persze attól még egy kiváló center, amit a kapu elől szerezett góljai is mutatnak. De ezek olyan jellegű téves elképzelések, mint pl. hogy Lahm középpályás is lehetne...

alexGicamo 2018.12.11. 03:43:11

@Tony.: Így van ! Az egy tökéletes egység, gépezet volt ! Ott volt a Zseni, a Harcos, a Póklábú + a mi Fiúnk, a Kisherceg ! Minden ment, mint a karikacsapás ! Ahhoz hasonló szerkezetű, kvalitású középpályát kéne összevarázsolni megint . Elöl már jók vagyunk . Hátul se panaszkodhatunk .
Hajrá, Paratici, Pavel és Elnökünk !

Rocky80 2018.12.11. 06:55:54

@Dr. Grant: nekem az a meccs azért nem mérvadó mert a Young Boys volt az ellenfél.

Rivendell 2018.12.11. 07:37:06

@Dr. Grant: nekem Mandzu szeljatekaval semmi bajom nem volt a 17-18-s szezonban, söt..... Dybalanal meg azt az egy nyamvadt svajci csapat elleni merkozest nezzuk? Es akár az olasz kicsik ellen hol volt? Itt ket nagy problema van Dybala es a serultek,bar akkor se lenne extra a kp,de legalabb szilardabb lenne. Beta fejlodik,de meg igy is tul sokat latnak bele,jelenleg.

Rivendell 2018.12.11. 07:40:03

@Rivendell: Dybala iranyitonak nem jo,mert lehet jo a balosa,de 20m felett nincs ero a lovesben,csak tekerget,de nevetve vesik ki,mert mire a loves eler a kapuig el is szivhatnak egy cigit a kapusok. Mezonyben meg tul körülményes,mire passzol mar reg rendezett a vedelem stb

Rivendell 2018.12.11. 07:43:33

@Rivendell: szerintem o nagyon atvert mindenkit,mikor kijelentette orul Cr-nek,mert az egy dolog hogy kevesebb golt szerez,de mintha el is felejtett volna focizni,nem nagyon latom benne a tuzet sajnos. Pedig ha Cr melle felnone,nem kicsit emeltethetne meg a fizujat.

2018.12.11. 08:43:24

@Rocky80: Oké, de mégis csak a BL csoportkörében történt. Másrészt ki képes ilyesmire a keretben rajta kívül (akár csak egy ilyen kis BL csapat ellen is)? Ronaldon kívül persze.

2018.12.11. 08:51:31

@Rivendell: Na, azt én sem állítom, hogy akkor klasszis középpályánk lesz, eeeeee, csak azt írom, hogy talán rendben lehet. Dybaláról meg nem tudom, mit mondhatnék. Az olasz kicsik ellen a kezdőkörben kínlódik általában és a labdát próbálja valahogy a kapu közelébe eljuttatni Mandzukicéknak. Vagy eljuttatja, de ott már kifárad a többiek meg nem kezdenek vele semmit, vagy felrúgják. A YB ellen csatár volt. De ha a Barka elleni duplázós meccsről beszélnék, akkor ott lehetne érvelni, hogy az meg túl régen volt. Ha a benne levő potenciált írnám, az meg ritkán jön ki. Az viszont tény, hogy benne ott van és szerintem amiatt kellene több hangsúlyt fektetni ennek a kihozásába, mert nem sok játékosunkban van ilyen és szükség lenne rá a hatékonyabb támadásokhoz. És nem a kezdőkörnél kínlódtatni.

2018.12.11. 09:07:29

@sleepy8: Talán igazad van,talán nem...szerintem Dybalával az ég világon semmi baj nincsen,fut,hajt,passzol,próbálkozik,de ő nem Mandzukic,nem is várhatod el tőle! Hiába rakhatod a horvátot a mentalitása,Dybalát a tudása alapján bárhova a pályán,nem fog kijönni belőle olyan dolog,ami nincs meg. Mandzu a bal szélen mindannyiunkat elvarázsolt,pedig se futni,se cselezni,se passzolni nem tudott soha,ment védekezni mint egy ökör,amivel hasznossá tudta tenni magát,ettől még viccnek is rossz volt őt nézni a bal szélső pozícióban. Na most Dybala,induljunk ki abból,hogy ő is maximálisan oda teszi magát,próbál hasznos lenni,de nyilván nem tud annyira látványosan védekezni,mint mondjuk Super Márió,aki 110 kiló és három méter magas,nagy drabál emberevő,Dybala meg ugye nem az,ő nem tudja védekezésben és támadásban sem úgy használni az adottságait,mert neki más erényei vannak,tőle ilyet hiába vársz,nem tudhatod,lehet ő is vért iszik minden meccs előtt,ettől még ugyanígy 160 centi mély a gyerek és kb 70 kiló,nem fog neked senkit lebirkózni a pálya közepén,kiröhögnék...ez szerintem Allegri szegénységi bizonyítványa,hogy a biztonság érdekében bárkit és bármit feláldoz,ezáltal a technikás játékosok temetője vagyunk konkrétan.

delpi0823 2018.12.11. 09:08:11

@Tony.: +1Hat igen az a kozeppalya a mostanihoz kepest vilagklasszis,de az a kozeppalya megkockaztatom a vilagon a legjobb volt akkoriban.

Rivendell 2018.12.11. 09:58:48

@delpi0823: az minden idők egyik legjobb kp-ja volt,pláne előttük 1 Tevez:-D

@fire06: én amúgy lehet meglépném,hogy Mandzu vissza balra és Cr középre,vagy Dybala csatár,Mandzu bal és Cr Dybala mögött szabadon,konkrétan a mostani Dybala szerepkört venné át.

Kérdés mi történne,több gólt szereznénk és Mandzu góljainak csökkenése nem jelentene problémát,vagy még kevesebb gólt szereznénk. Lehet nagy hiba volt Higut elzavarni,pláne hogy Cr nem befejező

sleepy8 2018.12.11. 14:26:00

@fire06: Persze, hajt meg minden. Csak lassan ott tarunk, hogy minden masodik passza ami nem 5 méterre megy, pontatlan. A masik kedvencem amikor beviszi 3 ember koze, persze hogy ledaraljak a kis csepp testet. Azt is bizonyította mar hogy nem csak tekergetni tud, lasd tavaly a dinamo elleni bombat, vagy pl a Palermoba is rugott szabadrugasbol golt 40rol. Nem is nagyon probalkozik. (Cuadrado pl kurvara nem tud lőni, mégis meccsenkent 3 labdat kivag a parkoloba...)

2018.12.11. 16:53:15

@sleepy8: A kezdőkörből elég nehéz lőni. Amikor meg felér a labdával, 5 védő áll vele szemben a 16-os előterében, mert kontránál neki kell mélyről indulnia, felállt védelemmel szemben pedig szinte semmi mozgás nincs a csapatban, csak a körbepassz-hátrpassz-előreívelés minimális mozgással. Így esélye nincs semmire sem.
Amúgy Mandzut is mindig ledarálják, ez ilyen. :-) Kettejük között csupán annyi a különbség ilyenkor, hogy az ő felháborodott nézése ijesztőbb, mint Dybaláé. :-D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása