Megszületett a megegyezés Alex Sandróval

alex_sandro_csikosban_fut.jpgFriss olasz pletykák szerint a brazil szélső 2023-ig érvényes hosszabbítást fog aláírni a Juventusszal, már csak a hivatalos bejelentés hiányzik, így a Juventus egyik alapemberét tudja megtartani.

A játékos nagyon fontos szerepet tölt be Massimiliano Allegri csapatában, ezt jól mutatja, hogy a Fiorentina elleni meccsen kívül a játékos minden meccsen játszott, bár az apróbb sérülés miatt várhatóan az Inter elleni meccset is ki fogja hagyni.

A Goal Italia és a Sky egybehangzó értesülései szerint a felek 2023-ig érvényes szerződést fognak aláírni, amivel magához láncolja a Juventus a balhátvédet. A futballista aktuális szerződése 2020-ban lejár, és természetesen a hosszabbítás fontos részletekben módosítja az aktuális szerződést, a legfontosabb pedig, hogy a játékos évi 5 millió eurós fizetést harcolt ki magának, amely összeg teljesítménybónuszok esetén tovább emelkedhet.

A 2015-ben a Juventushoz a Porto együttesétől érkező Alex Sandro folyamatosan épült be a csapatban és vált nélkülözhetetlenné, így részt vett három bajnoki és ugyanannyi Coppa Italia megszerzésében, a Juventus pedig a hírek szerint kész megtartani az olasz szinten mindenképpen, de európai szinten is igencsak hatékonynak számító Alex Sandro - João Cancelo párost a védelem szélein.

Az idei évben az 1991-es születésű futballista az összes bajnokin és BL-meccsen részt vett, így összesen 1406 aktív percet gyűjtött, ám a Fiorentina elleni meccsen apróbb sérülés miatt nem játszhatott, és Massimiliano Allegri feltehetően az Inter elleni meccsn is pihentetni fogja.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr114449798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2018.12.07. 09:07:17

Történelmi pillanat ! Jegyezzük fel a naptárba ! :-D

Jamal Jamal 2018.12.07. 09:38:45

@alexGicamo: Ez csak "lapértesülés", bár ettől függetlenül jól kezdődik a nap.
Arra leszek kiváncsi hogy ennek hatására mennyit fog majd javulni a pályán mutatott játéka.
És arra is hogy ez nem e csak azért történhetett meg, mert így a hőn áhított péelbe (ami nálam már vicc kategóriájú bajnokság) még komolyabb összegért lehet majd továbbítani.

OFF
"ám a Fiorentina miatt apróbb sérülés miatt nem játszhatott"
inkább így: ám a Fiorentina ellen.....

ON

Pavel1988 2018.12.07. 09:46:43

De akkor most hozd a tavaly előtti formádat, mert picsán rúgunk!

jeneiPALI 2018.12.07. 10:39:51

Na ez jó hir végre mostmár kapd ösze magas sanyink x.:D

2018.12.07. 12:08:18

Kérdés, hogy most ez tényleg igaz-e? 5 milliót azért megér, még a csúcsformájától messze is. Nem akarok hasonlatokkal élni...

MdewC 2018.12.07. 12:18:32

Hálle luuuuúúúúújaaaaaaa! :D

Tomy81 2018.12.07. 12:18:57

Faszomat nem jó ez így.Marotta tuti hogy kihozta volna ezt 4,5-ből..

del pipi 2018.12.07. 16:10:09

@Jamal Jamal: én is ezt mondtam! ez egyszerű trükk , szerződés hosszabítás és drágábban lehet elpattintani !

pott70 2018.12.07. 17:32:43

Teljesen korrekt.Remélem,igaz a hír,gyorsan írják alá,Sanyi kapja elő a legjobb formáját,mi pedig kicsit még örömködjünk,utána meg lapozzunk a középpálya megerősítése című fejezethez!
Mindenesetre,egy nagyon fontos ügylet lenne tető alá hozva!

Nathas 2018.12.07. 19:36:47

Ez a lépés akkor is jó, ha tényleg távozni akar.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása