Az Inter elleni keret

serie_a_2018-19_logo.jpgA Juventus a könnyűnek aligha nevezhető decemberi versenynaptár következő állomásához érve, újabb fontos mérkőzéssel folytathatja menetelését a nyolcadik bajnoki cím felé.

A jövő heti Bajnokok Ligája-mérkőzés miatt péntek estére kerülő összecsapáson a mostanra a tabellán jelentős hátrányba kerülő Inter látogat majd az Allianz Stadiumba, ahol aligha részesül majd szívesen látott vendégnek kijáró fogadtatásban.

A Juventus keretébe visszatérhetett Emre Can, s végül helyet kapott az utóbbi mérkőzéseken alapemberré lépő, azonban hátproblémákkal küszködő Rodrigo Bentancur is. 

Az Inter legutóbb szinte napra pontosan egy esztendővel ezelőtt látogatott a Juventus otthonába, s a találkozó gól nélküli döntetlennel zárult.

Ennél lényegesen emlékezetesebb volt a milánói összecsapás, amelyre a zebramezesek közvetlenül a Nápolyban elszenvedett vereség után érkezett. A Juventus gyorsan megszerezte a vezetést Douglas Costa révén, majd minden eldőlni látszott, mikor a játékvezető a 18. percben felmutatta a piros lapot Matías Vecinónak.

Az emberelőnybe került Juventus érthetetlen összeomlást produkált, s a mindent egy lapra feltevő Inter előbb Mauro Icardi révén egyenlített, majd Andrea Barzagli öngóljával megfordította az eredményt. Mikor már mindenki temette a Juventust és a bajnoki reményeket, Juan Cuadrado megpattanó lövéssel egyenlítette ki az eredményt, majd a slusszpoént Gonzalo Higuaín fejese jelentette az utolsó pillanatokban, így a címvédő 3:2-es, lélektanilag rendkívül fontos győzelemmel, három ponttal térhetett haza. 

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio. Chiellini, Benatia, Bonucci, Cancelo, Rugani, Spinazzola

Középpályások: Pjanić, Matuidi, Can, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Mandžukić, Bernardeschi

A 20:30-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1214443570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.12.07. 21:41:04

@Alex8610: Ezt pampogom már hosszú hetek óta. Semmi támadójátékunk nincs, de a k**nagy 0 csapatok ellen ez is elég volt eddig.

78juve 2018.12.07. 21:41:14

Hát nem vagyunk a topon.

Rivendell 2018.12.07. 21:41:57

Mi akarunk bl-t nyerni?....pffff Barca agyon verne minket azok kicsontoztak ezt az intert,beteg lassu a jatekunk

Rivendell 2018.12.07. 21:45:02

Dybala a szokasos zavaró ember,cr-t zavarja

Tony. 2018.12.07. 21:45:53

B+ kajak úgy látom Ronci felvett egy új mezt a félidőben, mert koszos volt az előző. :D Félelmetes ez a pali. :D

Apuleius 2018.12.07. 21:46:56

@Rivendell: Csak ironizáltam. Qrva gyenge ez a mai produkció.

Rivendell 2018.12.07. 21:49:17

@Apuleius: tudom, csak hat ezt tul szoru látni:-)

Gyurva 2018.12.07. 21:49:19

BL győzelem :D jó vicc, Dybala rémes... Jöhet ide Messi is akkor se lenne nagy változás, ameddig a középpályát nem teszik rendbe addig marad a scudetto

CamPIPIone 2018.12.07. 21:49:21

Matuidi a kígyó lábu.

west30 2018.12.07. 21:50:22

Fajdalmas nezni a kozeppalyank es Dybala impotenciajat.

Rivendell 2018.12.07. 21:51:14

@Rivendell: idiota Allegri majd felkuldi 10 percre costat....cserelhetne mar,mert ez botrany

Tony. 2018.12.07. 21:52:36

Dybala-t nem meri levenni túl korán, mert elkezd durculni.

Vergilius1897 2018.12.07. 21:53:53

@west30: Dybalaból kéne egy Pogbat szerezni, az argentin helyére meg mehet Costa vagy Bernardeschi

Nathas 2018.12.07. 21:55:35

Tavaszra kell időzíteni a bombaformát, nem tudom miért elégedetlenkedtek.
Cserélni pedig felesleges, ez a felállás így jó, ahogy van, elvégre nem kaptunk még gólt.

Alex8610 2018.12.07. 21:55:50

Hihetetlen miket pöcsölünk a kapu előtt

hurbiny3k 2018.12.07. 21:56:13

@Rivendell: Az évszázad üzlete lenne..

Rivendell 2018.12.07. 21:56:43

@Rivendell: Isco-cr-costa-pogba-pjanic-can

Na.igy nezne ki egy top juve

Nathas 2018.12.07. 21:57:27

Köszönjük Asa! :-)

babo0410 2018.12.07. 21:58:00

Na végre Mandzu! Ezt várjuk tőled!

2018.12.07. 21:58:13

Ha csoda nem történik, ez egy gólzáporos 0-0 lesz. Az meg elég szégyen, h szerencsétlen Koszta általában 10 perceket kap...

Vergilius1897 2018.12.07. 21:58:36

@Rivendell: A Realból azt hiszem egy darabig nem fogunk tudni igazolni. De persze, egy Isco még jobb lenne

2018.12.07. 21:58:44

Mandzuuuu!!!! Mire leírtam... :D

Rivendell 2018.12.07. 21:58:44

Mandzu ha szarul is jatszik,de betalal ettol er o többet dybalanal,mikor kell ott van.

Nathas 2018.12.07. 21:58:53

@Rivendell: amíg Allegri az edző, nem lesz támadójátékunk, mindegy, hogy kit igazolsz.

Rivendell 2018.12.07. 21:59:39

@Vergilius1897: kilog Isco szekere is,ki tudja mit szeretne.

2018.12.07. 21:59:46

Idén Dzsukics elég jó teljesítményt tol. Megbízhatóan játszik és hozza a gólokat.

hurbiny3k 2018.12.07. 22:00:18

Cancelo a meccs embere ismét.. Mario meg egy állat..

Apuleius 2018.12.07. 22:00:22

Akkor most elkezdhetjük húzni az időt.

west30 2018.12.07. 22:10:09

Bentancur 20 evesen magabiztosabban jatszik,mint Pjanic es Matuidi egyuttveve,eleg nagy kritika ez a szamukra szerintem.

CamPIPIone 2018.12.07. 22:14:29

nagyon fájdalmas arccal jött le Miralem.

Vergilius1897 2018.12.07. 22:16:33

Costa 5 perc alatt beárazta Dybalat... :(

Mitya10 2018.12.07. 22:17:36

@hurbiny3k: Nálam Matuidi az mvp. Eszméletlen mit melózik ez az ember. Chiellini szintúgy.

MeGmOnDtaM 2018.12.07. 22:21:05

Meddig tűri még a spori Borja Valero totálisan eszement játékát?

Alex8610 2018.12.07. 22:27:15

Hát nem volt könnyű ébren maradni... Nyertünk,ennyi.

CamPIPIone 2018.12.07. 22:27:28

Hígf*s. Lényeg a három pont.

babo0410 2018.12.07. 22:30:49

Vége a meccsnek, azt kell mondjam megvan, de sokkal lazábban is meg lehetett volna, de megint nem éreztem, hogy odatettük volna magunkat 100%-ban. Nem tudom mi az oka, hogy legalább egy ilyen rangadón nem tudunk egy kicsit nyomni, és vagy 3 gólt berámolni az elején. Mondjuk az is igaz, hogy sajnos ez az inter nem könnyű ellenfél. Rengeteget hibáztak ők is, de azért elég kemények is. Azért remélem most ez a két botlás a részükről elbizonytalanítja őket, és jön a szokásos decemberi lejtő.
Chiellot ki kell emeljen, hihetetlen védései voltak. Ma nagyon sokat köszönhetünk neki.

2018.12.07. 22:33:45

Hulladék, de örüljünk a 3 pontnak, szórakozni meg......khm....cirkusz?

Gabueroo 2018.12.07. 22:35:16

Marciusra tartalekolunk a BL re!

FeriGjuve 2018.12.07. 22:41:17

Kiezamártabence???adjatok rá Inter mezt mi baja van?

Nathas 2018.12.07. 22:47:03

@FeriGjuve: azért ne bántsuk már, elvégre nem mond valótlant. Én kifejezetten bírom őt is és a Juhárt is! Ha a csapatunk nem úgy játszik, ahogy az elvárható lenne, azt el kell ismernünk.

2018.12.07. 22:47:24

@FeriGjuve: miért? mi rosszat mondott?

Zombijuve 2018.12.07. 22:54:09

@FeriGjuve: Juve drukker és általában reálisan látja a dolgokat. Most is .

2018.12.07. 23:02:11

@FeriGjuve: Juve drukker, akinek nem az a célja hogy akkor is dicsérjen, ha az krva nagy hazugság lenne. Hogy mi baja van? Talán az lehet, hogy a mai produktum egy értékelhetetlen fossss volt.

GGábr81 2018.12.07. 23:02:28

Bhaaaa vhhhaaAAA! Már bocsánat. De kivagyok a Dybalázástól. Mandzu kapott 7.9 -es osztályzatot (gondolom a gólja miatt) Dybala és Killer 7.8 -et. Nem igazán lehetett elvenni tőle a labdát szabályosan. Az első félidőben volt 2 csúnyán eladott labdája és egy rossz beadása. A második félidőben egy nehéz labdát rosszul talált el. Kb ennyi hibája volt, a többi megoldása ült. C Roni na neee, hát vegyük már észre ma sehol nem volt, akart csak nem igazán jött neki össze semmi. Ő jobb volt mint Dybusz? NEEEEE

Matteo89 2018.12.07. 23:09:07

@GGábr81: Mindketten gyengék voltak, de míg Ronaldo idén a csapat legjobbja, addig Dybala meg a leggyengébbek között van. Erről van szó igazából.

Il Principino 2018.12.07. 23:13:36

Allegri megmondta,hogy a bl meccs lesz a fontosabb,nem a mai derbi :)
Annyit adtunk ki magunkból,amennyi kellett a győzelemhez..tipikus nagy csapat vs kis csapat meccse volt ez :D
A kicsi kihagyja a kevés helyzetét,erre a nagy csapat keményen büntet :D
Dybala nálam is gyenge volt ma,a meccs embere Chiellini sztem!
Jó éjszakát :) -14!!!Lassan megfagynak...

Nathas 2018.12.07. 23:14:47

@GGábr81: attól, hogy CR zérus volt, sajnos nem lesz jobb Dybala. A csapat úgy volt kula, ahogy volt. Itt nem is csak az egyes játékosokat szidnám, ez a felállás szerintem eleve halott.

2018.12.07. 23:26:07

@Nathas: @GGábr81: Szerencse, hogy a szinte mindenki által istenített Mandzu találta azt a gólt, mert különben bőven alulmúlta volna mindkettejüket. Amúgy a csapat támadójátéka a upla 0, nem elsősorban az egyéneké.

Barolo4 2018.12.07. 23:31:08

Igen gyenge meccs volt sajnos, egy még gyengébb hazai produkcióval. Persze a győzelemnek azért örülök, Cancelo és Chiellini azért állatok voltak. Egyértelmű, hogy vannak gyengébb meccsek (ezzel nincs is baj), de ilyenkor azért bátrabban kellene cserélni/forgatni a csapatot. Bl-ben pl. simán kezdeni kellene Bernardeschinek és Costának is.... talán az egyikük fog is. Forza Juventus!

CsakÚjváros 2018.12.08. 00:40:30

Az hogy az izé ellen is csak annyit adunk ki amit kell(Maximus megmondta melyik meccs a lényeg :D ) azért ez brutális.... :D Nem 2 éve vagyok Juve szurkoló.....ez valami embertelen!!! FORZA JUVE!!!

babo0410 2018.12.08. 02:22:29

@FeriGjuve: Mártha Bence a Bianka néni Juve blog egyik főszerkesztője, hatalmas Juve fan. Többek között Ale könyvének Magyarországi megjelenésében van elévülhetetlen érdeme. Nem láttam a magyar közvetítéést, de sajnos meg kell mondani, hogy igaza van, ha dícséri az intert. Sajnos Spalletti kitalált valamit, ami nem túl nagy taktika, főleg Icardinak adjuk be, majd ő megoldja, ebből áll, de láthatóan ellenünk is működött nagyon jól. Nem tudtuk a játékunkat hozni. Igaz, ha egy fokozattal feljebb kapcsolunk, lehet sokkal egyszerűbb lett volna. De lehet, hogy akkor sem.

babo0410 2018.12.08. 02:31:19

@GGábr81: Egyetértek ezzel teljesen. Nagyon gyengén teljesít jelenleg Ronaldo. De a BL aklalmával megemlítettem, hogy Ronaldo percekre eltűnik, és én voltam a hülye. Mert adott egy gólpasszt. A gólig meg észre se lehetett venni. De hogy merem a világ legjobbját szidni. De bezzeg Dybalát meg egyfolytában lehet. Mert nincs a legutáltabb Khedira, most Dybala a soros. Itt a blogon mindig kell legyen, akit lehet szidni meccs közben, meg úgy általában. Most érdekes Dybala az. Már sokan el is szeretnék adni.
De azt bezzeg senki nem veszi észre, hogy jelenleg CR7 az aki iszonyat gyengén teljesít, és Dybala meg ők ketten kioltják egymást. És nem Dybala az, akit jelenleg jegelnék. Roni az aki gyenge láncszem jelenleg. Ha tetszik, ha nem, Roni csak azért játszik, mert játszania kell. Nagy a fizuja, ha lehozod, vagy nem kezdhet, megsértődik, a fizuja meg igen magas. Játszania kell. Na meg persze a váratlan ott van a játékában. És eddig elég szépen is termeli a gólokat. De néha, ha nagyon látványosan szenved, lehetne pihentetni őt is Ma pl. elég hamar lehoztam volna.

alexGicamo 2018.12.08. 06:17:05

@Apuleius: Egy római kávézóban baristaként ? :-)))

FeriGjuve 2018.12.08. 06:17:16

Akkor szopjátok le ezt a köcsögöt!Nem a a Juventus volt gyenge ma,hanem az Inter!Annyit adtunk ki,amennyi kellett és szar játékkal derbit nyertünk.

FeriGjuve 2018.12.08. 06:24:17

@babo0410: Nagyon jól működött???!!!!
MEGNYERTÜK A MECCSET EMBER!!!
1-0 lett a vége.
Tudod? :DDD

Mitya10 2018.12.08. 06:58:17

Fuu mikor lesz már bevezetve itt is 1 úgynevezett MUTE gomb??

del pipi 2018.12.08. 07:39:10

szóval láttam a meccset és annyit azért elmondanék hogy ez borzalom volt mellettem egy interistával aki szívja a vérem! de a végén ő volt szomorú. most elolvastam a kommenteket és mondja már meg valaki azon kívül hogy feltétlenül muszáj a Dybalát savazni milyen juve tifosik vagytok hogy a meccs közben írogattok én ott ülők minden meccsen egy nagy adag feszültséggel és minden momentumot magamnak akarok és minden szitut meg akarok érteni, tehát lehet Dybalázni de srácok mindig csak egy a hibás mindenért? szóval emeljük ki at egész csapatot mert mindenki egy enervált ... volt kivéve : Matuidi és chiello ez a kettő brutál melót hozott tegnap. aztán ennyi a málna szerintem mind annyian túl tudunk lépni! mint tegnap Stefano barátomnak mondtam: genuuuug! drei punkte!

Matteo89 2018.12.08. 07:48:19

@babo0410: Neked mi bajod van Ronaldoval? Nagyon ra vagy kattanva az osztalyzatokra. Nezd meg ki a legjobb ezek alapjan a Serie A-ban. Es most nezd meg hol all Dybala. Kinek is kell akkor padoznia?

Juventino86 2018.12.08. 07:55:17

Gyerekek, tegnap meccsnézés közben pálinkázás volt, szerintem még mindig nem józanodtam ki. :D Hoztuk a meccset, ez a lényeg. :) Mindig mondom, hogy Marióra lehet számítani az ilyen meccseken. :)Dybala viszont ezen a meccsen sem játszott jól, jogos is volt a csere. Továbbra is azt mondom, hogy Dybalának nem szabadna kezdenie. Annak viszont örülök, hogy Emre Can is egy kicsit be tudott szállni. Necces első félidő után fontos győzelem, forza Juve!!!!!!!!!

Dellar Zsolt 2018.12.08. 08:29:36

Én örültem a győzelemnek, szokásos Juve győzelem volt,amit megszokhattunk az évek alatt, szóval nem értem a károgokat, itt sokan rossz csapatnak szurkolnak. 95 óta Juve drukker v.ok,szóval kispöcs korom óta,de nem emlékszem h mindenkit 4-5 gólokkal vertünk volna, majd minden meccsen, mint a spanyoloknál egy-két nagy csapat.Mindig is tartva az olasz foci védjegyét, az 1:0-át,ezért is kaptam már két agyvérzést, 1 stroke-ot,meg 4 szívinfarktust :D Viccet félre téve,nem bántásból mondom, mert lesz,aki válaszol majd,hogy én is 93 óta bla bla bla.... igaz lesz vagy nem azt nem tudom,de hogy nem focizott,a focihoz sincs szeme, hogy lássa mi az a terület passz, elmozgások, helyezkedés, terület védekezés, csak nyomja a fifát eszetlenül, mégegyszer elnézést a kifejezésért.Mikor azt olvasom Politano veszélyesebb,mint Dybala, a posztjuk nem is ugyanaz.Politano szélső mint Perisic, Nálunk nincs szélső két csatár van mögöttük Dybala,aki tartja a labdát,sokat faultolják (megjegyzem nézzétek meg az inter sárgákat, hányat kaptak róla) teszi előre és visszafele a labdákat,szóval benn van a sűrűjében. A lényeg, hogy Dybala nem volt rossz tegnap egyáltalán,attól h lecserélik,még jó volt, Ronaldot nem nagyon kapja le Allegri,meg Mandzut is riktán,főleg h Kean van helyettük csak.Costa meg jobb szélre jött be,Mandz meg kiment balra,Dybala posztja megszünt a cserével.Jó volt Costa,de nem ugyanazt játszák,és ezért mondtam a fifát,mert itt sokan ott verdesik a gólokat a támadókkal.Dybala idén kevesebb gólt fog lőni,de Allegri is elmondta változott a posztja Ronaldo miatt,nem egy ék van fenn,mint Higuain volt,hanem kettő.Van hova fejlődnie,de tegnap nekem tetszett,szerintem kezdi megérteni a feladatát.Dybala akkor veszélyesebb,ha nincs Ronaldo vagy épp Mandzukic. Szóval szarnak nevezni meg ilyenek,én nem is értem, valószínű Allegri nem véletlen kezdeti,sokan sírnak Bernardeschiért, na ő játszhatna kb Dybala helyett,de gondolom meg van az oka miért ő a csere.Mégegyszer elnézést,ha v.kit megsértettem,nem kell válaszolni meg vagdalozni, inkább csak elgondolkozni.Toronymagasan vezetjük a bajnokságot,akkor szarok vagyunk meg gyenge a bajnokság,de vezetünk könyörgöm.Megvertük az Intert!!! Nem örülni kellene? Na Forza Juve,arra kérném a blogosokat,ne mindig ekézzünk v.kit,csak örüljünk a sikernek:)

2018.12.08. 08:42:37

@babo0410: Uramisten.... Bárcsak Dybala is olyan szarul játszana mindig, mint Ronaldo és mellé annyi gólt meg gólpasszt jegyezne, mint Ő. De azért csak megfejtetted te is, hogy miért kell Ronaldot a pályán tartani: "Na meg persze a váratlan ott van a játékában. És eddig elég szépen is termeli a gólokat."

Egyébként a meccsre is rálehetne nézni néha a whoscored böngészése helyett. Kb. mindenki kiemeli a meccs utáni értékelésben, hogy Ronaldo ÉS DYBALA voltak a csapat legrosszabbjai. Szerintem Manduzkic mindekettejüket alúlmúlta, de Őt most nem lehet megtalálni, mert csak begyötörte a győztes gólt. (plusz hogy ne védjem állandóan: Pjanic is nagyon gyenge volt)

Nagyon kéne a támadósorba Douglas Costa állandó jelleggel. Ha marad ez a helyzet elöl, akkor sajnos el tudom képzelni, hogy nyáron dobbant innen. Óriási hülyeség lenne őt elfecsérelni, csak azért mert Dybalának játszania kell... Ha kettejük közül kéne választani, akkor egyértelműen a brazilt tartanám meg.

Azért szerencsére voltak nagyon jó egyéni teljesítmények is: Chiellini, Cancelo, Matuidi.

Rikoo 2018.12.08. 08:48:08

@Dr. Grant: Látod, nem véletlenül Isteníti mindenki Mandzukicot. Minden fontos meccsen a legjobb játékosok között van, ha nem akkor pedig konkrétan eldönti a rangadókat.

Ami Dybalát illeti, az első félidőben tényleg nem találta a helyét a pályán, de a másodikban nyújtott teljesítményéért abdzolút elismerés illeti, Matuidi szintúgy.
Nekem nagyon tetszett a meccs, óriási tempó volt és a 80. perctől mindkét csapat játékosai már hullafáradtak voltak és seggükön vették a levegőt. Nehéz lesz regenerálódni ezután.

Rikoo 2018.12.08. 08:53:53

@babo0410: Szerintem ne folytasd ezt az összehasonlítást, mert ebből nem jössz ki jól. Ég és föld a két ember jelenléte a pályán. Ronaldo egy egy karizmatikus futball Isten aki győzelemre született, Dybala ehhez képest egy fika.
Ha Te Dybalát preferálod inkább az Téged minősít.
Pedig én tényleg szeretem Dybala játékét, de azért na..:D

2018.12.08. 09:04:10

@Rikoo: 3 fontos meccsből 1-2-n betalál. Ezt nem is tagadom. Ez tegnap is jól jött, így nem is illene arról beszélnem, hogy a gólon kívül mennyire alulmúlta még a sokat szidott Dybalát is. Így erről nem is beszélek.
De azt nem tudom kihagyni, hogy valahogy attól az érzéstől nem tudok elrugaszkodni, hogy miatta nem lehet szervezett támadójátékunk. Nagy harcos, meg lelkes, meg minden, de kontránál vagy elakad nála a labda, vagy Ronaldo és Dybala már rég fent van, ő pedig még sehol, mert futni ugye nem tud. Több olyan szituáció is volt tegnap, hogy Ronaldo egyedül nézett szembe a védőkkel, vagy Dybala volt rajta kívül még ott és a kontratámadás bukó. A felállt védelem ellenit nem is mondom, mert ott aztán 0 fantázia. Ívelgessük be, aztán 20-ból 1 hátha megtalál valakit.
Szóval Mandzuval kapcsolatban nem állítom, hogy biztosan így van, lehet, hogy tévedek és az is lehet, hogy ez a teljes fantáziátlanság Allegri hibája. Nem tudom.
Lehet olyat is persze mondani, hogy nem akartunk többet kiadni magunkból a BL-miatt, csak az a helyzet, hogy én nem azt láttam, hogy nem akarunk, hanem azt hogy nem tudunk.
Mindegy megnyertük, igaz, hogy ohne alázás (sőt mi több mákkal, mert ha az ajtó-ablak helyzetük bemegy, megnézhettük volna magunkat), de felesleges többet kihozni a dologból. 3 pont.

dobor norbert 2018.12.08. 09:11:03

Kedves Szurkoló Társak!
Nem szép,de nagyon hajtós meccs volt JUVE dominanciával! Végig hajtottunk és nem hagytuk az intert focizni. Remek eredmény a csalók ellen! Győztes meccs után nem kellene károgni,mert a Csapat jó és még jobb lesz! A három pont a lényeg,ami meg van!!!!!

Watakuki 2018.12.08. 09:25:24

@babo0410: megfejtetted, gratulálunk.

A kommentjeidben 3 állandóság van: tömény szubjektivitás, Ronaldo gyűlölet, és hogy mindenki, aki kritikát mer mondani, az csakis unalomból és támadásból teszi azt.

Egyszerűen komolyan vehetetlen az összes hozzászólásod, pedig próbáltam kerülni őket.

steven.h 2018.12.08. 10:39:59

Első félidőt nem nagyon láttam, aminek az az oka, hogy a 21. Század budapestjén heti 2 alkalommal nem működik a kábeles net és mobilnetről kell meccset néznem.

Na de a lényeg, hogy ha a bl-t veszem 100%-nak, mert ott eléggé ellentmondást nem tűrően játszik a csapat (hazai mu meccset hagyjuk, mert azt is rég el kellett volna dönteni a 80. Percig) akkor a tegnapi második félidő nagyjából 50-60% volt... ha az első ahogy hallom még anbál is gyengébb volt akkor és ott egyszer jutott az inter helyzetbe, másodikba egyszer se, akkor az minősíti a “nagy” riválisokat... csak be ne aludjunk

Én még mindig azt mondom, hogy várjunk Januárig, hogy onnantól mi lesz, egyelőre 45-ből 43 pont, szóval csak a játék ami hiányos picit, de ha a bl-ben jól játszunk és bedarálunk mindenkit, akkor baromira nem fog érdekelni hogy milyen játekkal húzzuk be a 8.-at...

2018.12.08. 10:54:55

Na most,végigolvasva a kommenteket,akad olyan,aki csak egyetlen okot is tudna mondani,hogy miért nézzem meg ismétlésbe a meccset?! Látatlanba is észrevehető,hogy ez egy jól megszokott,ízig-vérig Juventus-meccs volt,rommá taktikázva,szétbrusztolva,a játék minden szépségét szőnyeg alá söpörve! Ez a Juve akkor is védekezik,amikor nálunk van a labda,hiába Ronaldo érkezése,Costa leigazolása,Dybala technikája,a mi focinkba Mandzukic él meg,mint hal a vízbe,mert ő hat méter magas,110 kilós nagy böszme állat...hogy csapatszinten a focihoz közünk nincsen,az senkit nem zavar,Allegri is kurvára elégedett,pedig esküszöm fizikai fájdalommal jár nézni ezt az elképzeléstelen szart amit csinálunk.

steven.h 2018.12.08. 11:47:09

@fire06: szerintem azt nem tudhatjuk Allegri mennyire elégedett, a győzelemmel és a 15/14-1-0 aránnyal mindenképp, de attól függetlenül elég ingerülten ment az öltözőbe. Az hogy mit nyilatkozik már más tészta, mert mindig diplomatikus marad

2018.12.08. 12:18:00

@fire06: 1 okot tudok, mivel csak ez volt a kérdés.
Igaz, hogy alázást nem várhatsz, sok Juve helyzetet sem, kidolgozott akciókat sem, olajozott támadójátékot sem, Mandzukic kínlódását csapatszintű támadójáték nélkül, 100%-os inter ziccert igen, DE:
ha nehezen is, véleményesen is, de megvertük ezeket a mcskokat és azt azért öröm látni. A végén csalódott arckifejezéseikkel és Spalletti fejét tenyerébe temetve. Ez simán lehet egy ok, a borzalmas meccs ellenére is.

del pipi 2018.12.08. 17:06:14

@Dr. Grant: mondtam hogy agyon verjük őket 1-0-ra! @Dellar Zsolt: szia ! én a brüsszeli döntő óta! na csak vicc volt csak próbáltalak überelni! szóval uram nem tudok mondani egy olyan mondatot az írásodban amivel ne értenék egyet és csak reménykedni tudok hogy ezek a károgók végre rájönnek hogy mi egy csapatnak szurkolunk, és persze ez Dybala fan a másik Ronaldo fan a harmadik a Bernát szereti és nekem is van olyan a csapatban akit nem feltétlenül kedvelek de mint mondtam kik vagyunk mi hogy savazzuk őket! srácok én azt tanítom a kölyköknek hogy mindegy mi történik együtt sírunk együtt nevetünk akkor is amikor jönnek a büntető körök ha fegyelmezetlenek.@dobor norbert: uram önnek teljesen igaza van!ma a Dokin kívül legalább volt jó pár értelmes hozzá szólás! juvr per sempre sara!

dobor norbert 2018.12.08. 17:23:08

@del pipi:Uram köszönöm a kedves szavakat!1984-óta az életem része a Juventus. Sok mindent láttam már. Nincs értelme a mutatott játék miatt siránkozni,majdnem mindig ilyen volt a csapat játéka. Ez néha olyan mint mikor ezek a kritikusok azért siránkoznának,h miért nem piros az ég vagy miért nem kék a fű.... Nekem a Csapat fontos!

babo0410 2018.12.08. 18:44:13

@Matteo89: Tegnap is a meccs egyik leggyengébbje lett Ronaldo! Nem lenne semmi bajom vele, ha nem tűnne el folyton. Tegnap Bonu után a leggyengébb lett. És voltak persze nagyon jó meccsei, de pl. az utóbbi meccseken nagyon nem tetszett a játéka. Keveset volt játékban. És a BL-ben adott egy gólpasszt, a Fior ellen meg belőtt a tizit, ennek ellenére kifejezetten keveset van játékban, és kifejezetten gyengén passzol rengeteg labdát szór el. Örülök, hogy itt van, sok gólt lő, de örülnék, ha nem vonná ki ennire magát a játékból, aktívabb lenne.

babo0410 2018.12.08. 18:46:57

@Watakuki: Mondod a Ronaldo gyűlöletet részemről, pedig a Valencia elleni és tegnapi meccsen kívől egyszer nem szidtam. De bezzeg, ha valaki Khedirát, Dybalát netán Pjanicot szidja ok nélkül, az nem gond. Rendben. Akkor mond meg kit nem szabad szidni, és nem írok róluk semmit. Nem tehetek arról, ha nem tetszik az utóbbi pár meccsen Ronaldo játéka. Ez van. Tegnap meg kifejezetten gyenge volt ez tény.

Nathas 2018.12.08. 19:13:28

@babo0410: de fura, hogy nálad Bonucci és Ronaldo volt a leggyengébb... :-D

2018.12.08. 19:23:14

@babo0410: Ember! :-D Mandzu talált egy gólt, amivel megnyerte nekünk a meccset, emiatt hálásak lehetünk, de ezen kívül Ronaldo volt az egyetlen igazán veszélyes csatárunk. Tartottak is tőle az interisták rendesen. Nem jöttek be annyira a húzásai, mint általában, de néha ilyen is van. Dybala fejére is ő tette azt a labdát, amiből egy nagyon ígéretes fejes is lett. Dybala is sokat hozzátett szerintem, harcos volt, de ilyen visszavont szerepkörben nem szabad látványos csodát várni tőle.

babo0410 2018.12.08. 19:27:21

@Nathas: Mert kurva gyengék voltak. És akármilyen statot nézek, mind alátámasztja ezt.
Ronaldo a legveszélyesebb? Már amikor egyáltalán játékban volt. Tegnap ő találkozott a legkevesebbet a labdával.

2018.12.08. 19:29:52

@babo0410: Felejtsd már el azt az idióta statisztikát. Ha Ronaldo egy biciklicsel után befelé húz és majdnem gólpasszt ad, az nehogy már ugyanannyit érjen, mint amikor DS hátragurítja a kapusig a labdát biztonsági mentés gyanánt. Darab-darab alapon?!? A meccset nézd.

Watakuki 2018.12.08. 19:36:46

@babo0410: Felőlem azt szíd itt mindenki, akit csak akar amíg objektívan meg tudja azt tenni, tényekkel alátámasztva. De a "Ha tetszik, ha nem, Roni csak azért játszik, mert játszania kell. Nagy a fizuja, ha lehozod, vagy nem kezdhet, megsértődik, a fizuja meg igen magas." féle szövegek minden, csak nem objektivitás.

Ronaldo azért játszik, mert az esetek többségében a meccs embere, hihetetlen pluszt tud adni a jelenléte, nem mellesleg pedig vezeti a góllövőlistát. Sokkal inkább Dybala szokott hisztizni, ha lecserélik, de ez mellékes gondolom.

FeriGjuve 2018.12.08. 19:36:58

@Dellar Zsolt: Vègre valaki,aki már járt gyepen a saját lábával ès úgy oszt,hogy valami fogalma is van róla.
Sokan itt lehet hogy tènyleg eltèvednek nèha.Megnyerünk egy meccset,egy derbit,toronymagasan vezetve a tabellát ès a csapat gyengesègeit emelik ki,sőt az ellenfelet dícsèrik,aki ráadásul az INTER!!!
Lehet èn vagyok maradi,de ez nálam leveri a relèt.

JuventusFanatikus 2018.12.08. 19:48:24

@babo0410: Bonucci a leggyengébb? Ugye ezt nem komolyan mondod? Egy góltól mentett meg minket, mikor Matuidi eladta a labdát.

2018.12.08. 20:17:16

@FeriGjuve: A relét nem lehet leverni, csak a (kis)megszakítót, vagy az olvadó biztosítót (fogjuk rá). :-P
De az inter dicséretére én sem vetemednék, amennyire ki nem állhatom ezt a csürhét. Mint standard Juve-szurkoló. Ez független attól, hogy mi éppen jók vagyunk, vagy ellenkezőleg. Szinte még attól is borsódzik a hátam, ha azt ki kell mondani, hogy volt egy ziccerük és vezethettek volna.

del pipi 2018.12.08. 21:38:57

@dobor norbert: adom!@Dr. Grant: adom!@Watakuki: bocs te pont ugyanolyan objektív vagy mint Babo, és mi lenne ha szilveszterkor megfogadnátok hogy nem savaztok senkit majd ha valamelyiken el megy egy fontos meccs akkor talán@FeriGjuve: igen én is csípem ha valakinek van egy kis fogalma hogy milyen játékot is nézünk , ha egy kicsit beljebb lát nem csak a külső mázat felületessen de azért ne misztifikáljuk túl a meccset szerencsére nyertünk nekik pedig off!

babo0410 2018.12.09. 02:03:08

@Watakuki: Az utóbbi meccseken már pedig csak azért játszott mert neki muszáj. Ha nem játszik, fel se tűnik, annyira el volt tűnve az utóbbi 3 meccsen. Bizony pihenő neki is járna. És oké, hogy a Spal ellen betalált, de ha ott nem játszott volna, vagy legalább a 2. félidő elején lekapja Allegri, hogy pihenhessen, nem dőlt volna össze a világ. Azért ő is csak 33 éves. Ha minden meccsen végig pályán lesz, vagy mondjuk minden 5-10. meccs utolsó 20 percében kap majd csak pihenőt, akkor egyre többször fog ő is gyengén játszani, és egyre több olyan meccse lesz, ahol észrevehetetlen lesz. És ezt nem azért írom, mert nem kedvelem (ami igaz, de mióta itt van, pár dolgot másképpen látok vele kapcsolatban), hanem mert ő is csak ember, attól függetlenül, hogy mennyit edz, és milyen kondiban van. Lehet többet bír, mint más játékosok, de a végtelenségig ő sem fogja bírni pihenő nélkül.

Matteo89 2018.12.09. 08:50:55

@babo0410: Dybala miert jatszik egyaltalan iden? O meg az egesz idenyben nem csinal semmit, csak a pofakat vagja, ha lecsereli Allegri. Se golpasszok, se golok, sem a kulcspasszok nem jonnek tole. Ha valaki, akkor neki nincs fix helye elol, mert Mandzukic es Ronaldo szazszor jobbak nala. Bernardeschi jatszott ugy ideny elejen, ahogy azon a poszton korulbelul elvart. Ha ugy folytatja akkor ki is fogja szoritani az argentint.

2018.12.09. 09:36:17

@babo0410: Ettől talán nála tartanék legkevésbé. Ha a tehetségét nézzük, akkor azt mondanám, hogy az sem 100%, hogy ő a legjobb a világon, de a valaha volt legjobbak között nem is tudom hol lenne a 10-es listán. De amit elért, azt nagyrészt a fanatizmusának és a munkamoráljának köszönheti. Fizikumban szinte legyőzhetetlen és a napjainak szinte csak az a lényege (ahogy olvastam) hogy saját magát fejlessze (főleg) ebben a tekintetben. Ha beleszürkülne a csapatba az nem a fáradtság miatt lenne.
Sérülés ugye sajnos bármikor jöhet (remélem, nem fog), de nála az nem a fáradtság miatt történne...

2018.12.09. 09:48:21

@Matteo89: Azért az, hogy Mandzukic bárkinél jobb, az megmosolyogtató. :-) Most jönnek tőle a gólok többször is, kulcsmeccseken. (De azért nem párosával) Én mondjuk remélem, hogy ez így is marad, nem vagyok ellendrukker, csak próbálok reális lenni és nem "vesz meg" teljesen a küzdőszellemével.
Azt meg kell jegyezni, hogy ha ezek nem lennének, akkor - a küzdése ide, vagy oda - csak az összjáték és a gyors támadások megakasztására lenne a pályán. Kontrával képtelen lenne felérni, gyors cselekre sem igazán képes. És az, hogy sokszor kimegy szélre, az meg egy irtó nagy hülyeség (főképp, ha Allegri utasítása ez), mert nem összehasonlítható Ronaldoval, vagy Costával a szélső feladatok ellátásában. Előretolt "Chiellininek" a csatársorba a modern fociban meg azért túlzás lennie. Ő egy "elavult" középcsatár (hiába próbál más feladatokat ellátni) és vagy 20-an írták le itt a blogon 1-2 éve, hogy a modern fociban ilyennek mér nem nagyon terem babér. Hozzáteszem, én pont nem voltam köztük.

JuventusFanatikus 2018.12.09. 12:02:58

@Dr. Grant: "Azért az, hogy Mandzukic bárkinél jobb, az megmosolyogtató."
Ne nevess, ez így van!:D Az elméleted, hogy csak Karácsonykor, és Húsvétkor játszik jól, az eddig megbukott szerintem, mert idén nem láttam tőle a "beleszarok" stílust. Az eddigi teljesítménye szerintem kifogástalan, kár hibát keresni benne. Majd, ha tényleg borzasztó meccse lesz, akkor megértem a kritikákat( én is megszoktam említeni), de mikor egy rangadót dönt el, akkor egy rossz szót sem érdemel, mivel kárt nem tett ez mellett. Nem párossával jönnek tőle a rangadókon a gólok? Nem elég, hogy megannyi rangadón betalál, egy már nem is elég:D Ellenpélda a Napoli elleni nagyon fontos meccs, vagy a Real elleni duplája( Dybalánál még a Barca elleni meccs is elfogadható, nem?:)) Csapatépítésben nem a legjobb,ezt el kell ismerni, de akkor mi van Icardival, aki mellett a múltkor kiálltunk? Ő még ennyit sem tesz be a közösbe. Az, hogy kontrával képtelen lenne felérni, az nem teljesen igaz, mert labda nélkül van valami gyorsasága. Csak, hát Ő jóval hátrébb indul, mint CR, vagy akár bárki. Volt egy jelenet, amikor a Mario az ellenfél kapujára fejelt, ami nem jött be, majd akkora sprintet levágott, hogy a saját kapunk előtt tisztázott. Labdával, mondjuk tényleg elég lassú, de egy felállt védelem ellen óriási erősítés a lefejelései, lekészítései. Nem akarom szaporítani a szót, mert ismerjük Őt jól, csak van aki el is ismeri, valaki viszont kevésbé. Nem akartam kötözködni, vagy vitázni, csak úgy éreztem, mint a Mario fan klub társelnöke, most közbe kell szólnom:D

2018.12.10. 10:15:49

@JuventusFanatikus: Ellenkezőleg. Az, hogy csak akkor játszik jól, az megállja a helyét. :-) Bár én nem ezt írtam korábban, hanem azt, hogy csak ennyiszer hajlandó odatenni magát és küzdeni. :-P Idén ezt kicsit komolyabban (és gyakrabban) csinálja, ezt elismerem/elismertem. Meg ott vannak a góljai is, amiket nem kell megmagyarázni, mert amíg jönnek addig azért szerintem is hasznos. Azt, hogy mit áldozunk fel így, azt meg nyilván nem tudhatjuk. Én az előző kommentemben amúgyis más "skilleket", illetve azok hiányát boncolgattam, hogy ez nem egy lényeges probléma-e. De sorry, hogy megtaláltam a kedvenc playeredet. :-P

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása