Beharangozó: Inter elleni meccs

inter_fortelmes_cimere.pngPénteken kerül megrendezésre Olaszország egyik legnagyobb meccse, a Derby d'Italia. A meccset, amely 20:30-kor kezdődik, Torinóban, az Allianz Stadium gyepén vívja meg a két csapat, a játékvezető Massimiliano Irrati lesz.

A milánói klub, a harmadik helyen tanyázik, huszonkilenc pontot begyűjtve. Kilenc győzelmet zsebelt be, kétszer döntetlent játszott, míg háromszor vesztesen hagyta el a pályát. Döntetlent a Torino és a Roma ellen játszottak, míg a Sassuolótól, a Parmától és az Atalantától vereséget szenvedtek. Az utóbbi időben nem igazán brillírozik a Nerazzurri, mivel az utóbbi öt meccsükön, minden sorozatot figyelembe véve, csupán egy győzelemnek örülhetett. Döntetlen a Barcelona ellen, arcpirító vereséget szenvedtek az Atalantától, egy magabiztos győzelem a Frosinone ellen, vereséget szenvedtek a Tottenham Hotspur elleni meccsen, míg a Roma ellen egy döntetlen értek el, ez az utolsó öt meccs, kicsit pontosítva.

A Juventus sérültjeinek száma végre csökkent, Sami Khedira valószínűleg továbbra sem játszhat, míg Andrea Barzagli nem bevethető, mivel izomszakadást észleltek a jobb lábában, így pár hónapig nélkülöznie kell őt Allegri mesternek.

A milánóiaktól hiányzik az egyik legnagyobb kulcsember, Radja Nainggolan és a balhátvéd Dalbert is.

Nem egy egyszerű meccs, végül is csak a Derby d'Italiáról van szó. Én egy ilyen kezdőt állítanék fel:

4-3-1-2 Szczęsny - João Cancelo, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro - Can, Pjanić, Matuidi - Dybala - Mandžukić, Cristiano Ronaldo

  • A védelem: A legerősebb védősort szeretném a pályán látni, mivel a Nerazzurro gárda támadóit nem szabad félvállról venni. Nagy szerep juthat Chiellininek, akinek feladata az lesz, hogy kikapcsolja a  tavalyi év legjobb Serie A játékosa díj nyertesét, Mauro Icardit. De Bonuccinak is nagyon össze kell szednie magát, mivel az argentin félelmetesen fejel, Leonardónak pedig nem erőssége a fejpárbaj. A legnagyobb figyelem mégis a széleken van. Spalletti taktikája főleg a szélső játékra épül, ha sikerül kikapcsolni a szélsőket, akkor nagyon meg van nehezítve milánóiak dolga. Cancelo, de főleg Alex Sandro képes megoldani ezt a feladatot.
  • A középpálya: Bentancur helye kicsit kérdéses, mivel fájlalja a hátát, ezért inkább Emre Cannak adnék lehetőséget. Fizikálisan annyira nem erős az ellenfél középpályája, ezért Can nagyon jól jöhet. Miralem helye nem kérdés, míg Matuidi jó formában van, helye van a kezdőben. Az Inter középpályája nem annyira acélos, szerintem fölényt tudnánk ott kiharcolni. Dybala játékát nem hinném, hogy komolyabban megnehezítenék a középpályán.
  • A támadó szekció: Mariónak lesz kivel verekednie, mivel három jó középső védővel rendelkezik a rivális csapat. Ronaldo számára az lenne a legjobb, ha a horvát meg bírná valahogy nyitni a területeket. A portugálnak érdemes kihúzódni a szélre, mivel D'Ambrisio nem nehezítené meg annyira a dolgát, de még Vrsaljkót is le tudná győzni. Úgy érzem, Dybala lehet a nyerőember, még ha Brozović is van a nyakán. Ronaldo és Mario leköti a verőembereket, teret nyitva a kis argentin előtt.

Igaz, a Mister szép játékot ígért, de mégsem hiszem azt, hogy így lesz. Nekünk jut a labdabirtoklás, míg az Inter a gyors játékosaival kontrára építhet. Mivel nincs szélső a felállásban, ezért Cancelo és Sandro feladata lesz a  szélső játék, ami kissé kockázatos, nem mellesleg nagyon nehéz lesz sikeresen betuszkolni a labdát Mario és CR7 fejére, vagy lábára. Attól tartok, egy gól becsúszik, legvalószínűbbnek azt tartom, hogy Icardi talál be, míg érzek egy Dybala gólt, és még talán egy Ronaldo találatot. Tippem: 2:1

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10014446112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.12.06. 20:28:21

Francos francért nem vettem meg a "merda interes" sálat, amikor Torinóban láttam ilyet. Azóta sem láttam. :-(

Juvetto 2018.12.06. 21:34:17

@JuventusFanatikus: "Hát tudod, amikor már kezdem azt hinni, hogy ennél egyszerűen nem lehetsz ostobább, akkor olyasmit csinálsz...amivel jóvá teszed baklövéseid!" :D

Elnézést kérek az "ostobáért", kötelezett a szöveghűség! :) ;)

Juvetto 2018.12.06. 21:36:22

@Dr. Grant: Nyugi, Doki! Olykor még a legnagyobbak is képesek hibázni.

Na, de ekkorát?! :O :P ;)

2018.12.06. 22:48:11

@Juvetto: :-P Csessze meg, tisztában vagyok vele! Nem úgy jöttek akkor össze a dolgok, ahogy kellett volna és azt sem gondoltam akkor, hogy már a meccs után is csak hűlt helye lesz. De helyre fogom hozni, ez biztos. :-P

Joseph Toser 2018.12.07. 01:45:47

Sziasztok!

4-4-2... Cancelo-Bon-Chiello-Sandro- Can-Pjanic-Cuadrado-CR7- Dybala- Mandzsu
4-4-1-1
4-2-3-1
Hiszen Cuadrado tud belső kp-t és viszonylag jól is zár vissza védekezni.

Én így küldeném pályára.

del pipi 2018.12.07. 05:13:30

@Joseph Toser: én így küldeném pályára a csapatot: menjetek fel és érezzétek magatok jól ! és rúgjatok egy négyest!

GGábr81 2018.12.07. 06:20:28

Az elején apró gólokkal megzavarjuk őket, aztán utána kőnnyedén szórhatunk még 2-3 gólt. 4-0, hogy Allegri viccelhessen a tökéletességgel.
Ezzel szemben, a meccs nem lesz szép, de tartok tőle, hogy izgalmas lesz és fogcsikorgatós. Mert "a szerdai a fontosabb"... Bruhaha

Jamal Jamal 2018.12.07. 09:51:58

A hullarablókat ki kell ütni! Ez most nagyon hiányzik ahhoz hogy ez a senkiházi merda bagázs leszakadjon annyira hogy még Spalletti is csak pislogjon.

Én CR7-től egy gólt mindenképpen várok (ha kettő lesz maradhat) és szurkolok Dybala-nak és Mandzukic-nak is hogy verjenek a sinter ellen Ők is.

Noi vogliamo questa vittoria! I campioni dell’Italia siamo noi…

Interista cazzi tuoi....

Jamal Jamal 2018.12.07. 09:58:37

Inter, quanto ti odio Inter
Quanto ti odio Inter
Quanto ti odio oooo
Per sempre te odierió
In tutte le cittá
Ci sentirai cantar
Questa canzone Inter…

Inter, mennyire utállak Inter
Mennyire utállak Inter
Mennyire utállak ooooo
Örökre utálni foglak
Az összes városban
Hallani fogod, hogy énekeljük
Ezt a dalt Inter…

2018.12.07. 12:10:15

@Jamal Jamal: Abszolút! De sajnos nagyon ott vannak a dobogón, így nem is lesz elég a leszakadásukhoz, ha kiütjük őket. De kezdetnek jó lesz. :-D

JuventusFanatikus 2018.12.07. 19:53:50

Ez az Kollégák, szurkoljátok ki helyettem is! interista pezzo di merda!
Én is teszek egy nótát a közösbe:
youtu.be/E3FvidPF7uE

JuventusFanatikus 2018.12.08. 15:55:52

@Dr. Grant: Kisebb vigasz talán számodra, hogy a Curva Sudba be sem engedik már az inter merda és az inter ti odio feliratú sálakat.

Grinta 2018.12.08. 17:04:15

@JuventusFanatikus: Oszt azt meg hogy?? : O
Nagy píszískedés..

2018.12.08. 19:27:25

@JuventusFanatikus: Ez mint vigasz? :-D Ugye viccelsz? :-P Ha tőlem eltekintünk, összességében sem örülök ennek. Elég nagy Fair Play-es vagyok, de az inter ennek nem tudja részét képezni. Olyan ez, mint a kivétel egy szabályban.

JuventusFanatikus 2018.12.08. 19:51:34

@Dr. Grant: Ha nekem nincs, ne legyen másnak se, nem?:D Csak próbáltam valami gyenge átkötést erre a hírre. Ez úgy hülyeség ahogy van, nem elég, hogy az ultrák ki vannak tiltva, már semmit sem szabad. Agnelli szépen kioltja a tüzet, ami a Juventust jellemzi.

2018.12.08. 20:11:17

@JuventusFanatikus: "Agnelli szépen kioltja a tüzet, ami a Juventust jellemzi." - Ettől én is tartok kicsit.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása