Mourinho nyílt összetűzésbe került Pogbával

pogba_paul_mourinhoval_tarsalog.jpgA Juventus és az Inter célpontjaként felmerülő francia világbajnokot a hírek szerint alaposan leteremtette az öltözőben José Mourinho a tegnapi, 2-2-re végződő meccs után, amelyen a Southampton volt a manchesteriek ellenfele.

A The Daily Record öltözői forrása szerint José Mourinho rendkívül dühösen beszélt a francia középpályással.

„Nem játszol. Nem tiszteled a játékosokat és a szurkolókat. Továbbá kiölöd azoknak a jó, tisztességes embereknek a mentalitását, akik körülötted vannak.”

A játékos és a mester közötti kapcsolat soha nem volt rózsás, különösen mivel mindketten rendkívül karakteres egyéniségek, egyikük számos sikert bezsebelt szakember, míg a másikuk a klub egyik legnagyobb igazolása, aki nyáron világbajnokságot nyert a válogatott kerettel.

Mindezen események egy lehetséges téli klubváltás felé mutatnak, a Juventus és az Inter pedig fokozottan figyeli a történéseket, hiszen mindkét csapatnak komoly erősítést jelentene a futballista, úgy szakmailag, mint marketing szempontjából.

A valószínűbb olaszországi opciót a Juventus jelenti, azonban Beppe Marotta várható kinevezése miatt az Inter is lassan az opciók közé emelkedett, legalábbis a pletykalapok szerint.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1814411166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CamPIPIone 2018.12.02. 18:23:29

Mivan Speciel One, nincs tekintélyed?

2018.12.02. 20:20:38

"Nem tiszteled a játékosokat és a szurkolókat. Továbbá kiölöd azoknak a jó, tisztességes embereknek a mentalitását..." - Még akár némi igaza is lehet az öregnek...

west30 2018.12.02. 21:25:51

@Dr. Grant: Szinjatek az egesz,Pogba es Raiola jol kifundalta ezt,csinalnak egy kis balhet es konnyebb tavozni.

2018.12.02. 22:58:32

@west30: Nekem nem tetszik túlságosan, bár Shakespeare óta tudjuk, hogy színház az egész világ.

Sztovicska 2018.12.03. 00:42:28

@Dr. Grant: milyen jó lenne ha nálunk lenne ez... szerintem jól van ott ahol van

alexGicamo 2018.12.03. 03:19:52

@Sztovicska: Én sem várom vissza . Nemcsak emiatt az állítólagos balhé miatt .

biancineri101 2018.12.03. 10:02:57

Pogba a Juvéba csak nyaralni volt.Irán az MU.
Manchesterben csak weekendezni volt. Irány az Inter.
Az Interben csak sziesztázni volt... És a végén eljut majd a Francia 2. osztályba :)

Jamal Jamal 2018.12.03. 11:10:20

Ez a "Nem tiszteled a játékosokat és a szurkolókat. Továbbá kiölöd azoknak a jó, tisztességes embereknek a mentalitását, akik körülötted vannak.” kijelentés mintha önkritika lett volna murinnyótól.
Annyira nem tud ez a manus viselkedni hogy nem is értem miért alkalmazza bármelyik klub is???? Főleg egy MU ahol azért mindig alaposan megtapsoltak egy Del Piero-t.
Annyira nem tudnék együtt dolgozni egy ennyire antipatikus emberrel hogy arra nincsenek szavak, egy hatalmas botrányokkal, minden hájjal megkent pöcs!
Ahol eddig járt mindenhol csinált nem kicsi balhékat, de nyilván a bulvárlapoknak ez kell.

"A valószínűbb olaszországi opciót a Juventus jelenti, azonban Beppe Marotta várható kinevezése miatt az Inter is lassan az opciók közé emelkedett, legalábbis a pletykalapok szerint."
Ezt sem tudom hogy rakták össze az újságírók???Talán Marotta képviseli azokat a -nem mindennapi- értékeket ami megkülönböztet egy Juventust a hullarablóktól???

Pogba ha vissza is jönne nem gondolom hogy így viselkedne, azért ezt ki kell váltania egy olyan zavart elmének mint a portugál edző.

venember83 2018.12.03. 12:19:27

@Jamal Jamal: az Inter keretéből kellene Perisic és Skriniar a Unitednek, mellé még jött Beppe esetleges érkezése, Beppe ismeretsége Pogbával, s kész a pletyka.

Amúgy igen, én is erősen önkritikának érzem azt a kijelentést.

pedronegroo 2018.12.03. 12:34:32

Mourinho-nak mindenkivel baja van szerintem most már tényleg elhúzhatna Kínába megrohadni.

A meccsen egyébként nemcsak Pogba volt exjuvés hanem a South-ban ott volt Lemina is és kettőjük játékát elnézve hamarabb hoznám vissza a gabonit mint Palikát. Legalább egy tucat labdát szerzett és a passzai is helyén voltak, Pogbába viszont én már semmi akarást nem vélek felfedezni bár nyilván hozzá járul a José-val fennálló durcija de ez a hozzáállás nem profi játékosra vall....

Rivendell 2018.12.03. 13:47:52

nem azért,de Pogba minek jönne hozzánk? azt a bért nem tudnánk kitermelni + ott az ára is. Nem tudom mennyit keres,de 12-5 között tui van az MU-ban

2018.12.03. 14:07:57

@Jamal Jamal: Pedig a mai világban is ez kell: "Kenyeret és cirkuszt a népnek!" Hasonló primitívség felé megyünk, mint amikor ezt a közmondást használták, csak most van hozzá egy tonna vakolat/alapozó, ami próbálja elfedni...

asvééd 2018.12.03. 18:28:37

Úristen! Mourinho oktat és tart példabeszédet a szurkolók tiszteletéről, hát b@zdmeg a pofám leszakad ettől a majomtól! Egy iggazi féreg!
Pogba meg a csípőficamos, rehab járásával remélem nem itt fogja előadni amit Bonucci mert az már Nekem kicsit sok lenne.

del pipi 2018.12.03. 19:20:39

már nem úgy értem hogy van egy svájci frank alapú hitele az otp-nél....úristen milyen vicces vagyok áhháhhááhháááá!

2018.12.03. 19:45:00

@del pipi: Lehet, hogy a papírokat sem tudná kitölteni. :-P

del pipi 2018.12.03. 20:28:19

te is vicces vagy ! mekkora poén bombák!!!!!! eehhhhhhííííííííjjjjjjjj! bajusz pödrés!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása