A SPAL elleni keret

serie_a_2018-19_logo.jpgAz AC Milan elleni győzelem és a hosszúra nyúlt válogatott szünet után, a Juventus egy papíron könnyűnek ígérkező meccsen folytathatja bajnoki menetelését, hiszen a tabella tizenötödik helyén tanyázó SPAL látogat majd az Allianz Stadiumba.

A Juventus keretében nincsenek meglepetések, sérülés miatt továbbra is hiányzik majd Sami Khedira és Federico Bernardeschi, azonban a zebramezesek ifjú támadója, Moise Kean és Leonardo Spinazzola a csapattal készülődhet.

A SPAL tavaly a tabella tizenhetedik, még bent maradást jelentő helyén zárta a szezont, idén pedig agilisen kezdett, s ugyan hét alkalommal vereséget szenvedett, mellette négy győzelemmel és egy döntetlennel büszkélkedhet, s a legnagyobb skalpot az AS Roma otthonából elhozott három ponttal szerezte.

A Juventus legutóbb tavaly október végén fogadta otthonában a SPAL együttesét, s akkor Federico Bernardeschi, Paulo Dybala, Gonzalo Higuaín és Juan Cuadrado találataival, valamint Alberto Paloschi válaszával alakult ki a 4:1-es végeredmény.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio. Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Cancelo, Rugani, Spinazzola

Középpályások: Pjanić, Matuidi, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Mandžukić, Kean

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7514388588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2018.11.24. 17:04:07

Na végre itt a 4-4-2 két gyors vonalszélsővel. Régóta kíváncsi vagy erre a felállásra. Nem túl modern, de támadószellemű.

Drotkoszoru 2018.11.24. 17:24:03

Perin - De Sciglio, Bonucci, Rugani, Alex Sandro - Cuadrado, Bentancur, Pjanic, Douglas Costa - Mandzukic, Cristiano Ronaldo

Drotkoszoru 2018.11.24. 17:32:18

@Juventino86: Egyre több topcsapat veszi elő a 4-4-2-t, egyáltalán nem mondanám elavultnak (bár tudom, nem ezt a szót használtad). Igaz, ma már nem feltétlen vonal-, hanem "tükörszélsőkkel" játsszák (legalább az egyik oldalon), de működőképes lehet így is (hozzáteszem: ha Bernardeschi egészséges lenne, akkor lehet ő játszana Cuadrado posztján, ballábasként. Kíváncsi vagyok egyébként én is erre a felállásra, igaz még inkább arra, hogy hogyan muzsikálnánk ugyanebben a formációban Cancelóval, Chiellinivel, Bernardeschivel, Emre Cannal, Dybalával a fedélzeten (tudom, hogy most pihentetés vagy sérülés miatt nem játszik mindenki).

venember83 2018.11.24. 17:37:52

Jó látni, hogy Benta egyre több lehetőséget kap.

Cannavaro 2018.11.24. 17:49:35

@venember83: És ami a lényegesebb, Khedira helyett!! :)

pott70 2018.11.24. 17:51:20

Végre már!!!
Hajrá Juve!!!!

Juventino86 2018.11.24. 17:52:12

@Drotkoszoru: Igen, egy picit félreérthetően fogalmaztam. Azt akartam kifejezni, hogy sokan elavultnak tartják a vonalszélsős felállást, de szerintem nagyon is jó lehet. :) Jönnek majd remélem a szélről a beadások a két csatárnak. :) A tükörszélsők ma divatosak, de lassítják sok esetben a támadások befejezéseit. Kíváncsi vagyok, hogy ez a támadó felállást milyen játékot hoz majd. :)

danimester1 2018.11.24. 17:58:53

Forza Juve!!!!Nyerni kell!!!
Tudja valaki mi ez a piros csík ami festvr van a fiúknak?

babo0410 2018.11.24. 17:59:28

Én meg kicsit félek a 4-4-2-től, mert akármikor játszottunk ebben, nagyon rosszul sült el. Tavaly előtt is, mikor a Sassulotól kikaptunk, 4-4-2-ben áltunk fel. Valahogy eddig nem igazán ment ez a formáció. Bízom benne, hogy most jobban sikerül.
Közben meg a Real ismét kikapott délután. Kár, hogy így is még túl közel van az első hely is hozzájuk. De egyre inkább kezdenek motiválatlanná válni, meg nincsen igazi vezér, és ahogy az Eleven Sport fogalmazta, zavarodottan játszanak. Nem igazán tudják mit akarnak.
Remélem a továbbiak is hasonlóan alakulnak. Most nyerjünk, utána meg kapjon ki az inter.

pott70 2018.11.24. 17:59:54

Mandzsu a csk?Nagyon helyes!Hajtson is,hogy meglegyen Neki is a csillaga Opatijaban a sétányon!

Drotkoszoru 2018.11.24. 18:01:07

@Juventino86: Jól működhet szerintem is, főleg ha Mandzukic és CR a két center, akiknek azért elég jó a fejjátéka. "A tükörszélsők ma divatosak, de lassítják sok esetben a támadások befejezéseit." Ezzel mondjuk nem feltétlen értek egyet. A tükörszélsők azzal, hogy többnyire befelé törnek, cseleznek, meg is nyitják a területet a felfutó szélső hátvédeknek, akik ugyanúgy operálhatnak beadásokkal, mint a klasszikus vonalszélsők (különösen, ha Cancelo és Alex Sandro kaliberű wing-backekkről van szó, akik tényleg bejátsszák a széleket, alapvonaltól-alapvonalig és beadni is tudnak).

Il Principino 2018.11.24. 18:06:19

Szasztok!Linket tudna vki?Nem vok otthon...Forza Juve

babo0410 2018.11.24. 18:11:58

Közben meg a Bayern is 3. meccse nem tud nyerni, már csak 6. Szép lenne, ha jövőre se Bayern, se Real, se Bayern, se inter, se United és az Arsenal nem érnének oda a BL-re. Csak sajna ahhoz még hosszú a szezon.

babo0410 2018.11.24. 18:14:08

Nem semmi, eddig 0 kapura lövés volt a meccsen, de 90%-ban van nálunk a labda. De ha nem lövünk kapura, nem fogunk nyerni!

hurbiny3k 2018.11.24. 18:22:15

@babo0410: Szerintem legalább 60ban a Spalnl van..

BellaDona 2018.11.24. 18:31:30

Csak most kapcsolódtam be, mi az a piros festékcsík az arcokon?

venember83 2018.11.24. 18:33:11

@BellaDona: nőkkel szembeni erőszak elleni harc fontosságára való figyelemfelhívás.

Az a karszalag lassan mindenki karján megfordul.

babo0410 2018.11.24. 18:33:38

Csak ki kellett szaladjak kajáért. :D

2018.11.24. 18:37:51

@hurbiny3k: 58:42 nekünk a labdabirtoklás.

Watakuki 2018.11.24. 18:38:17

Klasszis gól, valszeg ennyi is volt a meccs.

babo0410 2018.11.24. 18:40:00

@hurbiny3k: Most már sajna tényleg visszavettünk. Most fej-fej mellett a labdabírtoklás. Egyrészt nem is erőltetjük meg magunkat, de valahogy ez a 4-4-2 megint nem tetszik nekem.

hurbiny3k 2018.11.24. 18:43:53

@MGB75: De nincs szemem ehhez a játékhoz.. Majdnem Barca vagyunk ezek szerint..

2018.11.24. 18:44:07

@babo0410: Csak a szokásos. Rúgunk egy gólt és mintha annyi is lenne a meccsnek...

2018.11.24. 18:50:21

Annak rendje és módja szerint várunk, hátha ki tudnak valahogy egyenlíteni...

2018.11.24. 18:54:45

Mekkora fail lenne már, ha nyernénk 3 vagy 4-0ra. Nem is értem, hogy képzelem. :D

venember83 2018.11.24. 19:02:03

@MGB75: kár pl. egy Eibarhoz mérni a csapatot, még van mit fejlődni, ezt tartsuk azért szem előtt! Pl. egy Udinese is csak 1-0-ra nyert a Roma ellen.

CamPIPIone 2018.11.24. 19:03:44

@babo0410: Mikor kaptunk ki a Sassuolotol tavaly? :D eskü nem emlékszek.

Drotkoszoru 2018.11.24. 19:04:16

@babo0410: Ne "aggódj", ott lesz a Real és a Bayern a következő szezonban is BL-ben, ahogy jó eséllyel az Inter is. Az Arsenal az elmúlt 2 szezonban sem fért be a top 4-be Angliában, most is van legalább 5 erősebb kerettel rendelkező csapat a PL-ben, így az ő BL szereplésük meglepetés lenne, nem megszokott. Az MU meg szintén vergődik Ferguson távozása (2013) óta, az ő szereplésük se olyan hatalmas meglepetés.

danimester1 2018.11.24. 19:04:31

Nem ártana a Bl előtt egy több gólos siker!Mandzu és Costa is betalálhatna esetleg Roni is! Hova gondolok örüljünk ha rúgunk még egyet....

Watakuki 2018.11.24. 19:12:29

Costa nagyon angy kedvvel játszik, csak szerencséje nincs. Jó lenne, ja elöbb, útóbb átszakadna a gát nála is, szerintem jobban a segítségünkre lenne a BL ben, mint Bernardeschi.

CamPIPIone 2018.11.24. 19:17:55

"Miért nem tudunk XY gólal haza vágni ellenefelekt blö-blö-blö....." Igen sokat tesz a nagy különbségü gól szám a tabellán.

hurbiny3k 2018.11.24. 19:21:31

1. Bonucci hány méteres kulcspassz?
2. Mandzu ahogy figyelt a leshatarra..

babo0410 2018.11.24. 19:21:44

Mandzu jókor, jó helyen. :D

babo0410 2018.11.24. 19:26:34

@CamPIPIone: Én meg tavaly előttet írtam. ;)
@Drotkoszoru: Azért remélem csak lemaradnak. És a Realnál még esély is van rá, hiszen a keret nagyon motiválatlan, és nincs igazi vezérük. Az internél meg bízzunk a szokásos téli áramkimaradásban. Remélem most is bejön. Nagyon nem örülnék neki, ha az inter őjra erősebb lenne. Megérdemelnének végre egy hosszabb válságot.

2018.11.24. 19:39:44

@babo0410: A reál épp ma cumicott ki 3-0ra. Ez már az 5. vereségük ebben a szezonban és még eléggé az elején járunk. Ahogy elnézem, eléggé lesokkolta őket CR távozása. :D

babo0410 2018.11.24. 19:49:09

@MGB75: Igen. Nem láttam a meccset, de azt írják, hogy a Real teljesen össze volt zavarodva. Mi meg remélem lövünk még egy gólt.

babo0410 2018.11.24. 19:56:13

Nyertünk. Az első félidőt jól kezdtünk, majd eléggé visszavettünk. Szerencsére a 2-ban már azért kissé jobban akartunk, de még mindig sajna nagyon lazára vesszük. Nem volt olyan rossz a 2. félidő, de ha kicsit jobban megnyomnánk a meccsek első fél óráját, szerintem sima 4-5 gólokkal nyerhetnénk az ilyen meccseket. De mondjuk apait-anyait majd kedden adjunk bele.

2018.11.24. 19:58:51

Ez megvan. Kellett is, mert ölég kemény hónap elébe nézünk. Ha a decembert sikeresen túléljük, nem lehet gond.

babo0410 2018.11.24. 20:33:36

Most néztem, Ronaldo már befogta Piateket a góllövő listán. 9gól, 5 asziszt. Csak sajna Mbappé, Sala és Neymar előtte vannak góllövésben. Viszont érdekesség, Messinek is 9 gólja, 5 aszisztje van.
Viszont ameddig Mbappe és Neymar sérültek, Ronaldo remélem behozza, sőt le is hagyja őket. Nem bánnám, ha Juve játékos révén az olasz ligából kerülne ki végre az aranycipős. És az aranycipővel Ronaldo bizonyítaná, hogy minden ligában képes csilliárd gólt lőni.

2018.11.24. 21:17:32

@babo0410: Piatek mintha megtorpanni látszana.

Nathas 2018.11.24. 22:21:38

Csak szerintem nem volt érdekfeszítő a meccs?

2018.11.24. 22:26:42

@Nathas: Lehoztuk a "szokásossal". Az első félidő a szokásos "gyenge dolog" volt, de szerencsére a SPAL kevés volt ahhoz, hogy éljen vele. A második félidőben láttam néhány pozitívumot az eddigihez képest hozzáállásban, meg elképzelésekben is, de bőven van még hova fejlődni.

Nathas 2018.11.24. 23:00:51

@Dr. Grant: a Salec mondta a meccs végén, hogy ő többet várna a csapattól, mivel a közönség szórakoztatása az eredmények ellenére gyér - hát én is így érzem. Én egyedül szeretem nézni a meccseket, különben elvonják a figyelmemet. Nos a feleségem ezt tiszteletben is tartotta, de bármilyen nyugiban néztem is a találkozót, annyira nem kötött le, hogy a második félidőben rendeltem egy cipőt. A SPAL mindenhez képest kevés, a csapat meg mintha 40%-on teljesítene, abszolút nem látom a fejlődést. Az egyedüli pozitívum számomra DC játéka. Remélem akik a köpése után már januárban el akarták küldeni, átértékelik ezt.

Drotkoszoru 2018.11.25. 20:05:14

@babo0410: A spanyol bajnokságban jelenleg 6 pont a differencia az 1. helyezett Sevilla és a 6. Real Madrid között (a Girona épp most játszik és vezet 2-0-ra Barcelonában, az Espanyol ellen, így ők is ugyanúgy 20 ponttal állnak, mint a Real, rosszabb gólkülönbségük miatt a 7. helyen). Nincs már a mezőnyben se veretlen, se nyeretlen csapat, nagyon rég nem volt ennyire kiegyensúlyozott a spanyol bajnokság, tényleg bárki megverhet bárkit. Ennek ellenére kizárt dolognak tartom, hogy a Real ne csípje el legalább a 4. helyet. Jelenleg az Alaves áll BL pozícióban, az Espanyol pedig az 5. Elképzelhetetlen, hogy hosszútávon megragadna ezek közül bármelyik is ebben a magasságban. Annyival erősebb még ennek a szétesett Realnak is a kerete ezeknél a csapatoknál, hogy annak 38 forduló alatt ki kell jönnie. A Barcelona, az Atleticó Madrid és nagyon max. a Sevilla lehet az a 3 csapat, amelyik a szezon végén reálisan nézve megelőzhetik a Realt. A blancóknak annyi szerencséjük van, hogy a Valencia, a Villarreal és a Bilbao még náluk is jobban vergődik (utóbbi kettő a kiesés ellen küzd, pedig nem egyszer értek már oda BL-helyre a múltban), így a 4. helyük szerintem nincs veszélyben. A Bayernre meg: bár 9 pontra vannak a listavezető Dortmundtól (akik végre megint összeraktak egy ütőképes csapatot és remélhetőleg letaszítják a trónról a bajorokat), de a 4. (még BL-t érő) helytől mindössze 1 pont választja el őket. A Bundásliga annyira gyenge, hogy még a rossz kezdés ellenére is simán oda fognak érni minimum a 2-4. hely környékére (de még a bajnoki cím sem úszott el teljesen, bár ahhoz ki kellene baszniuk Kovacot és télen igazolni. Az Inter meg szintén ott lesz az első 3-4-ben, elnézve a többiek bukdácsolását.

2018.11.26. 10:40:15

@Nathas: A szórakoztatás még kicsit odébb van. :-P DC játéka oké, de szerintem tavaly sem volt vele gond. Felesleges már a köpéssel foglalkozni szerintem. Én annyi pozitívumot láttam a 2. félidőben, hogy egyrészt mentünk azért előre még akkor is, amikor már megvolt a meccs és felfedeztem 1-2 kombinatív próbálkozást, enyhe nyitást a támadási kreativitás irányába, amit eddig nem láttam. Van még hova fejleszteni, de ez is pozitív, mert eddig ilyet sem láttam.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása