Huszonhárom éve debütált Buffon a Serie A-ban

buffon_gigi_elso_meccs_parma.jpg1995. november 19-én, egy igazán érdekes meccsre került sor, a Parma az AC Milan csapatával ütközött meg. A parmai csapat otthon fogadta a tavalyi olasz bajnok Rossonerit, akik nem mellesleg a Bajnokok Ligája döntőjében is megküzdöttek az Ajax együttesével az előző szezonban. Olyan nevek szerepeltek ebben a csapatban, mint az akkorra már aranylabdás Roberto Baggio, a későbbi aranylabdás, George Weah, vagy a horvát legenda, Zvonimir Boban. 

A Parma csapata nehéz helyzetbe került, mivel első számú kapusuk lesérült, így az ifi csapatból kellett egy ifjú portást felhívnia Nevio Scala mesternek.

"Luca Bucci, az első számú kapusunk lesérült, ezért felhoztam az ifi kapusát, Buffont. Keddtől velünk edzett, beállt a kapuba, és elképesztő dolgokat csinált, amiket ő teljesen mindennapinak gondolt. Utána megdolgoztattam a csatáraimmal, de senki nem tudott neki gólt rúgni. Odafordultam a kapusedzőmhöz, Vincenzo Di Palmához, hogy meg tudja-e magyarázni, amit látunk. Ez a gyerek egy fenomén, felelte, majd együtt hallgattunk tovább" -  meséli a Sonkások akkori edzője.

A 17 éves fiú beállt a kapuba, és olyan teljesítményt nyújtott, amit a legnagyobbak is megirigyeltek. Bravúrt bravúrra halmozott, és első Serie A-ban lejátszott mérkőzését kapott gól nélkül lehozta, a végeredmény 0-0 lett.

"Minden nagyon gyorsan történt, nem volt időm aggódni. Nem gondolkodtam, csak azt tettem, ami a legjobbnak tűnt abban a pillanatban." - nyilatkozta a portás, aki megkapta a meccs embere címet.

A fiú becsületes neve Gianluigi Buffon, aki mára szinte minden trófeát megnyert, a Juventus legendája lett, a Numero Uno, a Capitano, a minden idők egyik legjobb hálóőre. Huszonhárom éve már annak, hogy bemutatkozott, és még mai napig ott áll a gólvonalon, igaz a PSG mezét viselve, 40 évesen. Még sok sikeres évet a kapuban, Gigi!

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7414381708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2018.11.19. 19:39:42

Mosollyal és büszkén olvastam végig a cikket es néztem meg a videót.Köszönöm!

alexGicamo 2018.11.19. 20:15:20

Bár sajnos, távozott tőlünk, gratulálok neki !
Az egész eddigi karrierje példaértékű !
A kedvenc kapusom lesz örökre !

rockitbaby 2018.11.19. 20:43:28

Legenda volt itt, de csupán egyet kérdeznék: megérte a Juventus kispadját a PSG-re cserélni? Tudom, hogy több pénz, de őt pont nem olyannak ismerhettük meg, hogy az legyen a legfőbb tényező - hisz akkor nem lett volna itt ennyi ideig.

JuventusFanatikus 2018.11.19. 20:50:54

@rockitbaby: Nem keres többet, ha jól tudom nálunk is 4 milliót tehetett zsebre. A PSG-ben kapott fizuja csak nagynak tűnik, mivel Franciaországban nagyobb az adó, nagyjából annyit kap, mint nálunk.

JuventusFanatikus 2018.11.19. 21:38:38

@rockitbaby: Ahhoz a témához, hogy miért válthatott: Egyre biztosabb vagyok abban, hogy a Vezetőség nyakig benne van. Máskülönben nem hiszem, hogy kispadot cserélt volna, mivel csak tudhatta, hogy mi vár rá Párizsban. A fizetéscsökkentésre gondolok például, és itt nem a pénzről van, hanem arról, hogy Őt ezzel kicsit lenézik. Kiállt a csapat mellett, tűzön-vízen, erre annyira nézik, hogy a "kevéske" fizuját lecsökkentik. Ennyire nézik? Ez lyukat üthetett kicsit a becsületén, és lehet jobbnak gondolta a váltást. Korábban, pár éve önként mondott le a fizetése egy részéről, ha jól emlékszem. Hasonló dolog lehet mint Marci esetében. Claudiótól a játékperceket vették el (ezzel megsértve), míg Gigitől a fizuját. Az igazságot Gigi szájából nem hiszem, hogy hallani fogjuk, maximum mástól. Én erre a verzióra tippelek, de ahány ember, annyi elképzelés.

alexGicamo 2018.11.20. 04:46:08

@JuventusFanatikus: Szerintem, közel járhatsz az igazsághoz. Sajnos !

babo0410 2018.11.20. 08:04:15

@JuventusFanatikus: Ezzel szemben meg az igazság az, hogy Gigi volt balf. Ebben a sztoriban. Végig azt lebegtette, h az utolsó szezonja, visszavonul. Erre jött Szczesny, akinek be lett ígérve, h 1 év után többet fog játszani. Buffon meg különben is ameddig a PSG nem kereste fel, a visszavonulását hangoztatta. Pedig a vezetőség mindent felajánlott. Hely a vezetőségben, vagy ha marad akkor a lengyellel megosztva játszhatnak. Ő mégis meggondolta magát.

babo0410 2018.11.20. 08:05:46

@babo0410: Mármint meggondolta magát és elfogadta a PSG ajánlatát.

Rikoo 2018.11.20. 08:34:00

@babo0410: Ezt minden egyes alkalommal úgy írod, mintha ott lettél volna és tudnád mi történt.
Azt meg különösen nem értem, hogy a vezetőség miatt miért mész szembe a játékosokkal. Tudtommal ők játszanak a pályán és ők hozzák az eredményeket nem a vezetőség. De javíts ki, ha tévedek.
Egyébként pont a Te elképzeléseddel mennek szembe épp Agnelliék folyamatodan, ráadásul a pletykák szerint még tovább üzletiesedhet a klub, az olaszosítás helyett.
Na mind1, a lényeg, hogy nem értem miért véded őket ilyen durván.

delpi0823 2018.11.20. 09:08:02

Teljesen mindegy mi tortent Gigi igyis ugyis Juve legenda marad,csak szebb lett volna azert ha innen vonul vissza.

rockitbaby 2018.11.20. 11:17:42

@JuventusFanatikus: Persze, én is tudom, hogy ebben a történetben sok minden nem kerek, de azt is, hogy az igazat soha a büdös életbe nem fogjuk megtudni. Mindettől függetlenül a PSG - tudva, hogy nem a pénz számít neki, hanem a játék - számomra érthetetlen marad. Ha játszani akart még, akkor akár itt is maradhatott volna, még akkor is, ha már szezon közben kijelentették, a lengyel lesz az első számú opció.

De ha már mindenáron menni akart, mert a bánásmód a legfinomabban megfogalmazva is megkérdőjelezhető volt, akkor ment volna a Parma csapatához. Szép keretbe foglalva a karrierjét.

A PSG semmivel nincs közelebb a BL-hez, mint mi, hiába van ott sok csilliárd eutóért Neymar és Mbappé. Sőt azt mondanám, hogy mindent egybevetve is kevesebb az esélye a nagyfülűre. Sportszakmai szempontból sem védhető.

A szememben ezzel az átigazolással nagyon komolyat csorbított a felépített hírnevén...

JuventusFanatikus 2018.11.20. 11:30:38

@babo0410: "Ezzel szemben meg az igazság az,"

Mi, szurkolók nem tudhatjuk mi az igazság, Te sem tudhatod pontosan, csak találgatsz, ahogy mindenki más.

Kerestem nyilatkozatokat arra az állításodra, hogy mindig hangoztatta, hogy idén befejezi (amit nem igazán hangoztatott), és találtam egy érdekességet.

„Nem lehetek hamis elvárások forrása, illetve nem nyilatkozhatok hazugságokat. Az igazság az, hogy az elnök úr és köztem szóbeli megállapodás létezik a visszavonulásom tekintetében, és a szezon vége előtt le fogunk ülni beszélgetni.

A találkozó során meglátjuk, hogy milyenek az adott körülmények, és hozunk egy végleges döntés. Egy játékos soha nem hagyna fel a futballal…

Nekem ebből az jön le, hogy már korábban meg lett beszélve az, hogy Ő a szezon végén befejezi. Ám, GIGI még szeretett volna játszani (mint ahogy láthatjuk akár csereként is) és szerintem Agnelli nem szerette volna, hogy továbbra is maradjon Buffon, csak igazgatói állást ajánlott fel neki. Buffon életébe ugye jött a lehetőség, hogy játszhat még máshol, és élt is vele (jól tette véleményem szerint). Úgyhogy köztes lehet az igazság, hibás a vezetőség is, hogy nem ajánlott Buffonnak még további lehetőséget, mert maradt volna a Numero Uno.

Egyébként rossz volt olvasni, ahogy Buffonról, és a többi Legendánkról írsz, mintha egy Sturaróról lenne szó...

JuventusFanatikus 2018.11.20. 13:01:03

@rockitbaby: Én nem igazán találtam egy nyilatkozatot sem, amiben bárki is mondta volna, hogy ajánlottak volna még egy évet a kapuban. Itt pár mondat Beppétől:
„Döntenie kell, hogy mit választ: leülhet valamilyen asztal mögé vagy folytathatja a futballt. Amennyiben a második lehetőséget választja, akkor a Paris Saint-Germain az esélyesek egyike.”
Ebből megint nem érződik az, hogy kapott volna GIGI még lehetőséget.

A Parma papíron nagyon szép befejezés lett volna. Ám, GIGI még nagyon magas szinten képes védeni, a kiscsapatnál könnyen kitömhetik a kapuját. Meg azt sem tudom annyira, hogy mennyire kötődik a Sonkásokhoz. Egyébként azt mondta, hogy olasz földön a Lazio volt a legesélyesebb mint új csapat.

Gigi nálam még mindig ugyanolyan hatalmas ember, mint volt. LEGENDA!

2018.11.20. 13:10:13

@babo0410: "Gigi volt balf" - Na! Azért ezt ne! Pontosan nem tudhatjuk, mi történt, de minden jel arra mutat, hogy a klub "sárosabb" volt az ügybe. De még ha nem is, Buffon nem ezt érdemli.

m.martin91 2018.11.20. 13:29:04

@rockitbaby: Én már sokszor leírtam a véleményemet ezzel kapcsolatban, és nem is akarom ragozni, hogy már 2017 nyarán eldőlt az, hogy Buffon távozik a Juventustól (és minden valószínűség szerint visszavonul) 2018 nyarán, de az élet átírta a forgatókönyvet. A PSG-s szerződésre térnék inkább ki abból a szempontból, hogy Buffon valóban maradhatott volna, ahogy írod, akár második számú kapusként is. Ugyanakkor egy olyan ember, aki 17 évig védte a Juventus kapuját, eközben legenda lett, és a sportág történetének legjobbja a posztján, valószínűleg nem arra vágyott, vagy legalábbis nem úgy képzelte el pályafutása végét, hogy a szeretett csapatából, második számú kapusként, azaz nem fontos játékosként vonuljon vissza 41 vagy 42 évesen, ami minden értékkel szembemegy, amit pályafutása során képviselt. Ő mindig hangoztatta, hogy addig szeretne védeni, amíg szükség van rá. Ha már csak második számúként van rá szükség, akkor evidens, hogy nincs rá szükség, azaz pótolható, tehát értelmetlen a maradása, hogy úgy tekintsenek rá, hogy ő már csak egy játékos a sok közül, egy peremember, nem pedig az az ünnepelt sztár, aki mindig is volt. A PSG egy nagyon jó lehetőség volt számára, amit nem véletlen lépett meg, mert vagy ez, vagy a visszavonulás, de ő inkább maradt a játékban, és úgy érezte, hogy van még benne annyi, hogy pluszt adjon egy topcsapatnak. Januárban lesz 41 éves, a nyilatkozatai alapján tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem védhet az egész szezonban, s teljesen normálisnak tartja, hogy egy PSG szintű csapat két jó kapussal rendelkezzen, és mindkettő lehetőséget kapjon. Párizsban leül a padra, ha kell, mert az Párizs, amihez neki eddig semmi köze nem volt, a szurkolók bár nagyra tartják, de nem klublegenda, nem védett ott 17 évig, és nem is fog. Ellenben Torinóban igen, és maga Buffon is, ill. a Juventus szurkolói is megérdemlik, hogy úgy emlékezzenek rá, mint a Juventus történetének legjobb kapusa, aki mind a 17 év alatt kulcsjátékos volt, aki meccseket döntött el a védéseivel, aki számtalan trófeához segítette a csapatát, nem pedig úgy, mint aki az utolsó éveiben egy másik kapus cseréjeként nézelődött a kispadon. A Parmába való igazolás, ami a szurkolók szempontjából pozitív húzás lett volna, nem volt opció egy percig sem, hiszen Buffon mindig is a legmagasabb szinten akarta befejezni a pályafutását, mint egy bajnok, nem pedig egy olasz kis-vagy középcsapatban, még akkor sem, ha a Parmáról van szó. A PSG jelenleg egy topcsapat, egy nagyon gazdag csapat, nagyon komoly lehetőségekkel, ahol a világ két legdrágább játékosa futballozik, és nyilvánvalóan hazai szinten trófeákat fog nyerni, nem pedig a kiesés ellen küzdeni Olaszországban. A Bajnokok Ligájára kevesebb esélye van, mint a Juventusnál, mert a Juventus jobb csapat, mint a PSG, de Buffon sem megszállott, egyszerűen lehetőséget biztosított saját magának, hogy ha úgy adódik, akkor elhódíthassa azt a serleget, amit eddigi pályafutása során még nem sikerült. Nagyon jól érzi magát Párizsban, a legutóbbi nyilatkozatában már arról beszélt, hogy ha így folytatódnak a dolgok, akkor szívesen lehívja a szerződésében szereplő opciót a következő szezonra.
Biztos, hogy sokan csalódtak Buffonban a párizsi szerződése miatt, de talán 17 év után megérdemli, hogy ne a szurkolók véleményével kelljen foglalkoznia, és ne a nekik tetsző döntést hozza meg, mikor a saját életéről, pályafutásáról van szó, amiből ráadásul nem következő 17, hanem egy vagy két év van hátra, nem több.

rockitbaby 2018.11.20. 14:25:23

@m.martin91: Én valahol úgy érzem, hogy az ő sorsa nagyon sok szempontból kapcsolódik Marotta-éhoz. Mindketten kivették a részüket a rosszból - bár az vitán felül áll, hogy Gigi és a Calciopoli kanyarban nincs a bajnoki hetedik helyhez képest -, de Agnelli szintet akar/t lépni és ők ebbe már nem fértek bele. ADP esete valamennyire azért érződhet másnak, mert ott én érzem azt, hogy ezt egy ember egyedül nem hozhatta meg, ebben benne volt Conte keze is. Itt úgy vélem, Agnelli amolyan Berlu papa módjára fentről belenyúlt a pakliba és kivette a számára már nem kellő lapokat.

Amit írtál Buffonról, az mind igaz, többször is elmondta, sőt kiterjesztette válogatott szintre is. Mindettől függetlenül nekem akkor sem "veszi be a gyomrom". Buffon emberi értékei olyan messze állnak a PSG által képviselt értékekkel, mint Makó Jeruzsálemtől. Valahogy engem talán azért lepett ezzel meg, mert belőle kiindulva vártam volna más csapatot. Még akkor is, ha valóságban egyetlen más ajánlat sem futott be érte/neki.

Viszont ami még mindig ott motosztkál a fejemben, az pont, amit Te is írtál. Ő addg szeretné folytatni, amíg fontosnak érzi magát, tehát gyakorlatialg alapember. Ha belátja, hogy a PSG-nél is megfér két közel azonos képességű kapus és mégis lesz mindkettőnek elég lehetősége, ha az ottani csere poszttal elég fontosnak érzi magát, hogy folytassa, vajon mi avagy mi nem történhetett itt, hogy a Juventusnál ugyanez meg sem fordult a fejében? A szurkolók szemében attól nem lett volna kevesebb, sőt. Bizonyos értelemben a világ egyik legszebb feladata a felhalomozott tudás átadása a következő generációnak. Számomra róla mindentől függetlenül a két legerősebb emlék egyértelműen a 2006-os maradása, valamint a Conte éra első scudettójának felemelése marad. Ezen nem változtatott volna az sem, ha nem rendszeresen véd.

Biztos, hogy történt valami, és arra is mérget vennék, hogy ezt tőle sose fogjuk megtudni; de ettől még igencsak érdekes maga a kérdés, hogy ugyanezt a szerepet mégis milyen indíttatásból nem akarta itt felvenni.

u.i.: engem speciel érdekelne, ahogy ragozod a dolgot ( "és nem is akarom ragozni, hogy már 2017 nyarán eldőlt az, hogy Buffon távozik a Juventustól" ):)

m.martin91 2018.11.20. 16:11:01

@rockitbaby: Én csak Buffon szempontjából próbáltam megközelíteni a dolgot, vele sokkal inkább tudok azonosulni, mint a vezetőséggel. Nyilvánvaló, hogy Marotta kirúgása után, főleg Agnelli nyilatkozatainak fényében ki lehet jelenteni, hogy egy teljesen más Juventus épül a jövőben, mint amit az elmúlt években közösen felépítettek. Az már nem elég. Modernizálni kívánják a klubot, és igen, elképzelhető, hogy ebben már nem kívántak szerepet adni egy 40 éves kapusnak, akármekkora legenda is legyen. Ugyanakkor Buffon mindig büszkén beszélt az elnökkel való kiváló kapcsolatáról, ez pedig nem arról tanúskodik, hogy mindenáron megváltak volna tőle, függetlenül attól, hogy belül mit gondoltak a vezetők erről az ügyről. Az az igazság, hogy én is úgy gondolom, hogy alapvetően Buffon döntött a távozás mellett, de az is valószínű, hogy a vezetőség nem dőlt a kardjába a döntése miatt. Ez a történet összefügg azzal, amit nem akartam ragozni előzőleg, mert már többször leírtam, hogy szerintem 2017 nyarán Buffon jelezte az elnöknek, hogy egy év múlva, a világbajnokság után befejezi a pályafutását. Ennek tudatában használták ki az alkalmat még Marottáék, hogy szerződtessék Szczesny-t, aki vállalta, hogy egy évig leül Buffon mögé a padra, és tanul, majd 2018 nyarától átveszi a helyét kezdőként. (Hozzáteszem, hogy Marotta távozásával szerintem az ő sorsa is megpecsételődött, amit akkor ígértek neki, az már nem érvényes, az első adandó alkalommal le fogják cserélni egy divatosabb, hypeolt kapusra.)
Arra nyilván csak nagyon kevesen számítottak, hogy az olaszok végül nem jutnak ki a VB-re, és onnantól kezdve minden megváltozott Buffon ügyében. A világbajnokság megfelelő alkalom lett volna, hogy lezárja a pályafutását minden fronton. Ha ott lett volna Olaszország, akkor most nem volna miről beszélnünk, mert egy visszavonult labdarúgó volna a téma, nem pedig a PSG játékosa. Ettől függetlenül, egészen májusig úgy tűnt, hogy ennek ellenére is felhagy a profi futballal, de eztán jöttek a franciák, és ő még érzett magában annyit, hogy bevállalja az új kalandot. Abban igazad van, hogy emberileg nagyon messze áll a PSG csapatától, de ez az egy ajánlata volt topszinten, nem mérlegelhetett, ha játszani akar még, akkor el kell fogadnia az ajánlatukat. Arról, hogy miért egyezett ki az időnként második számú poszttal Párizsban, már leírtam a véleményemet. Lehet, hogy sok szurkoló számára nem lett volna kevesebb ebben a státuszban sem, de mivel ő egy maximalista ember, saját magának már nem felelt volna meg. Torinóban, ahol 17 évig volt kezdőjátékos, ott nem. Párizsban más a helyzet. Nem ugyanaz átadni a helyed valaki másnak, ahol 17 évig játszottál, mint elmenni egy idegen helyre, ahol bár mindenki ismer, mindenki tudja, hogy ikon vagy, legenda vagy, de mégis új játékos is vagy. Ezzel a döntéssel egyébként valamilyen szinten Szczesny-t is védte, akire hatalmas nyomás nehezedett volna, amennyiben Buffon vállalta volna a második számú státuszt Torinóban. Tudta ő pontosan, hogy ha már átadja a helyét, akkor azt végérvényesen meg kell tennie ahhoz, hogy nyugodt legyen a légkör a csapaton belül, és a szurkolók között egyaránt.

rockitbaby 2018.11.20. 16:47:06

@m.martin91: Meg lehet magyazárzni az egészet Buffon személyiségével, és rendben is lenne a dolog természetesen. De akárhogy csűrjük, csavarjuk a dolgot, valahogy nekem akkor is hiányérzetem marad. Mintha egy darab a kirakósból még így is hiányzik, de talán jobb szó lenne az elveszett - lévén ezt csak maga Buffon tudná megmagyarázni, ő meg nem fogja már csak tiszteletből sem.

Az olasz blamát én azért nem venném bele ebbe a témába. Ugyanis a válogatottnak még mindig tudna hozzáadott értékkel szolgálni. Sőt megkockáztatom, hogy még ennyi idősen is jobb kapus, mint Dollarumma. Szerintem egy esetleges vb szereplés után - mindegy milyen is lett volna az -, még inkább a játszani akarok, mert tényleg tudok még a legmagasabb szinten hangulata lett volna. Én pont a blama miatt éreztem úgy, hogy visszavonul. Addig nem billent semerre a mérleg nyelve,de utána... Végül mindenkire rácáfolt.

Azt meg már sose tudjuk meg, milyen érzés lett volna egy másik olasz csapat kapujában. Azt azonban nem gondolnám, ha marad a lengyel barátunk vállám nagyobb lett volna a teher. Persze így is lehet nézni, de én nagy aáltalánosságban úgy látom, a minőségi konkurencia jót tesz. Szerintem Buffon maradásával hiába mondták folyamatosan, hogy Szczesny lesz a kezdő, mégis érezhette volna úgy, hogy meg kell küzdenie a helyért.

Amit azonban tényleg nem fogok megbocsátani a vezetőségnek, az az, hogy a legendáink nem lettek méltú módon búcsúztatva. Buffon még csak csak, de Marchisio esete nálam konkrétan vérlázító. Nem tetszett ez a bánásmód, még akkor sem, ha alapvetően jogos, hogy ha játszani akar, itt sajnos nem fog - pedig pont kezdett belelendülni... Viszont ettől a J-Brandtől függetlenül nem gondolnám, hogy pl kapusposzton pont divatosabbra váltanánk. Azt a kort éljük, hogy a látványos játékot mutató posztok jöhetnek szóba marketing szempontjából, így jöhetett CR7 is. Vagy egy hypolt középpályás.

m.martin91 2018.11.20. 17:28:07

@rockitbaby: Nyilván sok teóriát lehet gyártani ezzel a témával kapcsolatban, és megerősítést valószínűleg nem mostanában fogunk kapni, ha kapunk egyáltalán valaha is.
A válogatottal kapcsolatban mindig azt mondta, hogy amíg úgy érzi, nem teher, addig játszik. A pótselejtezős égés után többen a visszavonulással kacérkodtak, s ha jól emlékszem, márciusban csúsztak szét a dolgok végérvényesen, mikor az ideiglenes kapitány, Di Biagio behívta Buffon-t a keretbe, és a szurkolók nem úgy álltak hozzá ehhez a döntéshez, ahogy Buffon várta. Onnantól éreztették vele, hogy teher, így átadta a helyet másnak, és azóta nem fogadta el a meghívót, holott nem mondta le a válogatottságot. Búcsúmeccset is akartak szervezni neki, de abból sem kért. Az egészen biztos, hogy amikor kinevezték Mancini-t, akkor ő megkereste Buffon-t, mert utóbbi nyilatkozta, hogy beszélt Mancini-vel, és az edző megértette, hogy a válogatott szüneteket Buffon inkább a családjának szentelné a futball helyett. Valószínűleg itt is az történt, hogy már nem kizárólag első számú kapusként számítanának rá, mert rendelkezésre áll egy 19 éves kapus, és neki szeretnék megadni a lehetőséget a továbbiakban.
Ami Szczesny sorsát illeti, szerintem lelkiismeret-furdalás nélkül kirakják majd abban a pillanatban, hogy egy sajtó által tolt kapus elérhetővé válik. Sok sztárolt, felnagyított kapus véd most a világon, más kérdés, hogy jelenleg megjátszhatatlannak tűnnek, de senki sem tudhatja, mit hoz a jövő, és ki szabadul fel hirtelen.

rockitbaby 2018.11.20. 18:34:52

@m.martin91: Én azért még bízok benne, hogy a nagy brand építgetés közepette azért a vezetőség nem feledte el a csapatépítés legelső szabályát: végy egy jó kapust. És ahogy írtad is, a felkapott kapusok nem feltétlenül tartoznak a jók közé is. Például De Gea-t pár éve gyakorlatilag nem volt olyan csapat, ahol ne látták volna szívesen. Per pillanat ott tart, hogy személy szerint semmi pénzért nem cserélném el Szczesny-t érte.

Igen, a szurkolók hajlamosak nem az eszükre hallgatni, hanem szívből szólni. Csak a vak nem látta, hogy a vb blama nem egy ember hibája volt, és nem szabadott volna ezért Buffont bántani. Ellenben azt talán jogosan lehet felróni akár egyéneknek is, hogy csak azért mert Ventura kormányozta a hajót, maga a hajó alkotóelemek nem lettek rosszabbak, csak a kivitelezése.

Én erre a márciusi szétcsúszásra nem emlékszem, de ettől még nem jelenti azt, nem történhetett meg; viszont azt azért továbbra is tartom, hogy csak a legelvakultabb szurkoló nem látta, hogy gondok vannak. Csodálom, hogy nem hamarabb robbant a foscunami. Itt megint kicsit azt érzem, hogy nem volt túl elegáns, ahogy a szurkolók ehhez a dologhoz hozzáálltak. Ellenben ha tényleg úgy érezte, hogy a Juventusnál jobb, ha nem okoz gondot az átállás terén, és a válogatott kapcsán is úgy tűnt, nem kell, számomra valahogy ez nem adja ki a folytatást. Örülök, hogy nem hagyta abba, de ezek így együttesen az emberek többségénél a befejezést váltaná ki. Mondjuk innen is látszik, hogy ő nem átlagos játékos volt.

Drotkoszoru 2018.11.20. 19:10:09

Buffon pontosan ugyanannyit keres a PSG-ben, mint amennyit nálunk vitt haza az utolsó szezonjában (nettó 4 millió €/év). Magyarán nem a pénz motiválta, mikor aláírt a franciákhoz. A játéklehetőségről: gondolom ő sem tudta előre, hogy Areola lesz az első számú kapus, mivel ezt Tuchel csak szeptember közepén döntötte el, mikor már jócskán túl voltak a párizsiak pár tétmeccsen. Egyébként Areola 10, Buffon 8 tétmeccsen védett eddig, magyarán elég jól megosztják egymás közt a játékperceket. Nálunk Szczesny 15, Perin csupán 1 találkozón kezdett, azaz sokkal egyértelműbb a hierarchia. Miből gondoljátok, hogyha Buffon marad, akkor ugyanúgy megoszlottak volna a játékpercek? Lehet még annyi lehetőséget sem kapott volna nálunk, mint most a PSG-ben. Egyáltalán ki mondta, hogy nálunk kapott új szerződésajánlatot játékosként? Akárhogy olvastam a híreket, nyilatkozatokat, azok alapján úgy tűnt, hogy a vezetőség csak "irodai munkát" ajánlott Giginek. Az én szememben semmit sem változott a megítélése, mert játszani szeretett volna még a legmagasabb szinten. De nyilván ő volt a balfasz, ahogy Del Piero, Marchisio és a többi legendánk is, a menedzsment pedig maximálisan korrekt módon járt el minden esetben. :)

m.martin91 2018.11.20. 22:48:20

Szegény Buffon úgy tűnik, készülhet az Európa Ligára a PSG-vel is, mert még az esélye sem lesz meg a továbbjutásra a BL-ben, miután Neymar és Mbappé is olyan sérülést szenvedett a mai meccseken, ami minden bizonnyal nem mostanában gyógyul. De legalább majd ezzel lehet magyarázniuk a kiesést.

babo0410 2018.11.22. 00:54:13

@Dr. Grant: És milyen jel utal arra? Minden azt mutatja, hogy Buffon csak a PSG miatt nem vonult vissza. Mindaddig, amíg a PSG nem jelezte, hogy szeretnék, ha odaigazolna, addig Buffon a visszavonulást hangoztatta. És azt lehetett olvasni, hogy ha mégis maradna, akkor Szczesnyvel megosztva kapnának lehetőséget. Ha meg visszavonul, bérelt helye van a vezetőségben. Ő döntött amellett, hogy a PSG-be megy. Amúgy egyszer már egy hajszálra volt attól, hogy a Milanba igazoljon, utolsó pillanatban gondolta meg magát.
Imádom Buffont, de ő is dönthet úgy, hogy kipróbálná magát máshol is. Sajnálom, hogy ment, és pont Párizsba, de nem hibáztathatjuk. Ebben az ügyben egyedül szerintem Buffon döntött.

del pipi 2018.11.22. 05:02:55

@babo0410: még elment kirándulni párizsba egy kis málnáért nincs ebben semmi baj pl neki van és mindig volt szíve a focihoz nem úgy mint pl a Brazilunknak és nem utolsó soron amit már előttem írtak hogy hogy jártak az ikonjaink az mindig egy nagy kérdés marad nekem.egy picit hajaz a Real-ra pl Raul és a többiek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása