Olasz nevek merültek fel a United kispadja kapcsán

allegri_es_conte_kezfogas.jpgAngol sajtóértesülések szerint Massimiliano Allegri és Antonio Conte első számú opció a Manchester United vezetőségének a szempontjából, és valamelyik olasz szakember veheti át a Manchester United kispadját José Mourinhótól a jövő évben.

A Chelsea-vel bajnokságot nyerő, ám a címvédésbe és a BL-ben való eredményes szereplésbe belebukó Antonio Conte kapcsán már a Real Madrid érdeklődéséről is írtak, és a játékosként és edzőként egyaránt komoly Juve-sikereket felmutatni képes mester akár már idén átvehetné valamilyen csapat irányítását, Massimiliano Allegri csak és kizárólag jövőre válna elérhetővé.

A Sunday Express cikke szerint a Manchester United vezetőit meggyőzte a két olasz mester pragmatikus, ám mégse fagyos hozzáállása a csapatukhoz, és szeretnék, ha valamelyik olasz mester venné át a Manchester United irányítását.

Antonio Conte már nyert bajnoki címet Angliában, illetve begyűjtött egy FA Kupát is, tehát nem lenne számára teljesen új az angol közeg.

Továbbá jól ismeri Paul Pogbát, hiszen a francia középpályással együtt dolgozott a Juventusnál, és nagyban segítette Paul Pogba fejlődését.

Massimiliano Allegri mellett az európai eredmények szólnak, hiszen a Juventusszal kétszer BL-döntőt játszhatott, illetve képes volt megszorongatni a Real Madrid és a Bayern München együttesét a BL kieséses szakaszában.

Feltehetően a Juventus legutóbbi manchesteri meccse még inkább meggyőzte a vezetőket Massimiliano Allegri hozzáértésértől.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr214328319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2018.10.28. 13:30:02

Ha tripláznánk jövöre szerintem akkor lehet hogy elválalná , ide meg jönne zidán? egyszer elmegy kérdés mikor, nincs bajom a misterrel csak megjegyeztem!!

GGábr81 2018.10.28. 15:03:42

Andrea Marco Francesco Luca Matteo Alessandro Davide Lorenzo Federico Stefano Giuseppe Simone Daniele Antonio Max... Ááá! Ez jól hangzik Antonio! Legyen egy Antonio ez elég olaszos, ha már mindenképpen olasz név kell a főnöknek.

rockitbaby 2018.10.28. 15:47:29

@jeneiPALI: Azért erre ne vegyél mérget, hogy ha tripla, akkor dobbant. Sok szempontból mi csak másodikak lehetünk, de attól még ez is lehet egy cél. Pl mi csak a második triplázó olasz csapat lehetünk. A Real után másodikként védhetnénk BL címet stb. Szerintem attól mert megnyeri, a motiváció nem csökken feltétlenül.

Il Principino 2018.10.28. 16:10:52

Mindkét edző jó opció lenne Pogba megtartására is..Maxi marad az fix✌

2018.10.28. 16:44:07

Inkább törődjenek bele lassan a végleges leszállóágba, ne hajszolják a befutott edzőket. Ha nem kapnák az angol csaptok a dupla 0 teljesítményekért az Euro százmilliókat folyamatosan, hanem teljesíteni is kellene, akkor az egész bajnokság bezárhatta volna már a boltot.

TYUKI 2018.10.28. 17:25:09

Allegritöl távol mindenki!!!!
Legyen ő a JUVE mestere vagy még 20évíg!!!!!!

west30 2018.10.28. 21:21:16

@Il Principino: Szerintem Pogba edzovaltas utan is tavozni akarna.Egyszeruen o nem arra rendezkedett be,hogy a Manchesterben 5-10evig csapatepites legyen.

Joseph Toser 2018.10.28. 23:44:38

Sziasztok!

Mister maradni fog! Főleg, HA, tripláz a Csapat!
DE, ha elmegy ,akkor Zizu fog a helyébe lépni!

alexGicamo 2018.10.29. 03:42:12

Menjen a MU -ba Conte mester, Maxi meg maradjon meg nekünk .

Il Principino 2018.10.29. 06:29:54

@west30: Sztem nem véletlen,hogy ez a 2 név merült fel(és Zizou),csak így tudnák megtartani legnagyobb értéküket...Pénz van dögivel,csak egy normális edző kell aki gatyába rázza társaságot és Pogba még "otthonosabban" érezné magát :)

Sztovicska 2018.10.29. 07:41:36

@TYUKI: igy van. Nem bánnám ha ő lenne a mi fergusson-unk

2018.10.29. 08:17:34

@Il Principino: Ebben én nem vagyok biztos, hogy csak egy edző hiányzik. Akkor az elmúlt években valamelyik már bőven gatyába rázta volna őket és komoly BL-csapatot csinált volna belőlük pár évre. Valahogy szétesett ott már minden. Én inkább úgy érzem, hogy már "csak" pénz van, semmi más...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása