A manchesteri derbi után minden visszatér a régi kerékvágásba, és tovább folytatódik a Serie A. Ellenfelünk a frissen feljutó Empoli lesz, amellyel szombaton találkozik a Bianconeri a Carlo Castellani gyepén, 18 órai kezdettel.
Az Empoli együttese eddig, a vártakhoz hasonlóan, elég gyengén muzsikál, mindösszesen egy győzelmet aratott, és a 18-ik helyen tanyázik. A győzelem mellett döntetlenekkel is sikerült pontokat szerezniük a Chievo, a Milan és a Frosinone ellen is.
Az Azzurri csapatnál is készültek a Serie A-ra a mercato idején:
A védelembe eszközöltek különös erősítéseket, elég csak megemlíteni a Sampdoria csapatától eligazoló Matías Silvestrét, a Juventus dél-afrikai szélső védőjét, Joel Untersee-t vagy a Milan-játékost, Luca Antonellit.
A középpálya megerősítésére is szükség volt, ezért megszerezték 1 millió euróért cserébe a Torinótól Afriyie Acquah játékjogát. Leonardo Capezzi kölcsön keretein keresztül erősíti az Empoli csapatát, ahogy Salih Uçan is.
A támadósorba érkezett a legnagyobb összegért igazolt játékos, Antonino La Gumina. A Palermo együttesét nem kevesebb, mint 9 millió euróért hagyta el az olasz csatár.
A távozók névsora nem különösebben acélos:
A védelemből távozott Sebastiano Luperto, aki a Napoli csapatához tért vissza.
A középpályáról Riccardo Saponara távozott végleg a Fiorentina csapatához, akiért 9 millió euró ütötte az Azzurri markát.
A csatársorban már nem számíthatnak nagy meglepetésre Alfredo Donnarumma szolgálataira, mivel eligazolt a Brescia csapatához az Empoli gólgyárosa.
Az erősítés nem kérdés, de valószínűleg ez sem lesz elég arra, hogy bent maradjon a gárda.
A meccsre rátérve, egy kötelező győzelmet kellene, hogy arassunk. Az ellenfél különösebben nem erős, és nem is rendelkezik annyira kellemetlen játékstílussal. Allegrinek nincs különösebben könnyű dolga a kezdő felállításakor, mivel a középpályán nincs nagy variációs lehetőség, ezért valószínűleg két ember játszik azon a poszton. Én végre bizalmat szavaznék Perinnek, Ruganinak és Bentancurnak is. De Sciglio is játéklehetőséget kaphat, ahogy Douglas Costa is ismét kezdőben kaphat helyet. Tippem: 3-0.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alex8610 2018.10.26. 23:31:56
Rocky80 2018.10.27. 04:50:15
Szúrja a szemem a 4. helye a góllövőlistán.
JuventusFanatikus 2018.10.27. 08:33:20
4-4-2
Szczesny-Cancelo,Bonucci,Chiellini,De Sciglio-Bernardeschi,Pjanić,Bentancur,Matuidi-Dybala,Ronaldo
Drotkoszoru 2018.10.27. 08:44:57
JuventusFanatikus 2018.10.27. 08:50:25
Drotkoszoru 2018.10.27. 09:02:40
GGábr81 2018.10.27. 11:12:54
Csecsnyi
DS-Rugó-Killer-Sanyi Sándor
Pjankó-Bekúr
Berna- Dyb- DC
CR7
Ha jól állunk akkor 60-dik percben jönne Sanyi helyett Spina, 65 körül Pjankó helyett Matyi. 80 körül CR helyett Kean.
Mondjuk Perin is kezdő lenne, de a Mister mondta, hogy Csecs kezd.