A Serie A címvédője a hírek szerint a Sampdoria ígéretes fiatal védőjét, Joachim Andersent figyeli, akit sokan a következő Milan Škriniarnak tekintenek.
A huszonkét éves dán futballista a holland Twente együttesétől érkezett a Sampdoria csapatához a nyáron 1,3 millió euróért még tavaly nyáron, és bár a tavalyi évben csupán hét olasz bajnokin szerepelt, idénre látszólag nagyon komoly előrelépést tett, hiszen idén már nyolc bajnokin szerepelt a csapatban, pedig még csak október van.
A Tuttosport értesülései szerint a Juventus megkezdte a puhatolózást Joachim Andersen ügyében, mivel a szakemberek szerint nagyban hasonlít Milan Škriniarra, főleg játékstílus és hozzáállás tekintetében, meg persze ő is a Sampdoriában villantja meg képességeit.
Az Öreg Hölgy jövő nyáron megszerezheti a fiatal futballistát, amennyiben a klubvezetőknek kedvére lesz, amit a dán védőjátékos mutat mostantól a szezon végéig.
A Sampdoria jelenleg 25 millió euróra értékeli a védőjátékost, a Juventusnál azonban még nem határoztak meg semmilyen árat a futballista ügyében, hiszen a játékos értékét nagyban befolyásolja majd a következő meccseken mutatott teljesítmény, és ezen teljesítmény dönti majd el azt is, hogy a Juventus valóban bejelentkezik-e érte jövő nyáron.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
jeneiPALI 2018.10.14. 19:00:05
babo0410 2018.10.14. 19:47:21
És ilyen dán tehetségek helyett inkább az olasz tehetségünket nem kellett volna elpazarolni.