Lippi: "A jelenlegi Juventus a valaha volt legjobbak között van"

lippi_marcello_gondolkodo.jpgA Juventus hétvégén magabiztos győzelemmel törte le az üldöző Napoli bajnoki reményeit, s az eddig látottak alapján az utóbbi évek egyik legsimább versenyfutását hozhatja a jelenlegi szezon.

Most a Juventus legendás mestere, Marcello Lippi mondta el véleményét a zebramezesek jelenlegi csapatól, valamint Giuseppe Marotta váratlan távozásáról.

"Az embernek az az érzése, hogy a bajnoki verseny már véget is ért. Az Inter, a Milan és a többiek még javulni fognak. A legnagyobb verseny azonban a Juventus és a Napoli között zajlik, s Ancelotti tapasztalatának ellenére, a zebramezesek még mindig túl erősek." - mondta a bajnoki címért zajló versenyről Lippi a Radio Rai 1 munkatársának nyilatkozva.

"Marotta búcsúja? A nagy csapatok hoznak ilyen döntéseket a legjobb pillanataikban, nem tehetünk semmi mást, mint hogy tudomásul vesszük, s nincs semmi, amit analizálni volna érdemes.

Ez a Juventus erősebb-e, mint az én egykori csapatom? Nem tudom, de kétség sem fér hozzá, hogy az a csapat, amelyet én irányítottam és a jelenlegi csapat a valaha volt legjobbak között vannak. Nem számítottam arra, hogy Cristiano Ronaldo elhagyja a Real Madridot. Most már az új csapatát szolgálja, s még ha rengeteget is keres, s egy bizonyos fajta életmódot folytat, úgy gondolom, hogy igazán szerény srác, a befolyása pedig nyilvánvaló.

Holnap a Bajnokok Ligájában Ancelottinak valami elképesztőt kell művelnie, hogy legyőzze a Liverpoolt, mert ők Európa és a világ legjobbjai között vannak. Nem hinném, hogy a Romának és a Juventusnak nagyobb problémája adódna, míg az Internek óvatosnak kell lennie a PSV tehetséges fiataljaival."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9214274663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvetto 2018.10.01. 23:08:44

"igazán szerény srác"

Alázatos. De igaz, bőven akad olyan, aki a negyedét nem tette le az asztalra, de négyszer akkora pofája és "virtusa" van. Tehát ebben az olvasatban még igaz is, basszus.

Mint tudjuk, a BL más tészta, és egyébként is még csak az idény elején járunk, de elnézve a többi top csapat eddigi balf@szkodását, olybá tűnik, jobban rendben vagyunk, mint gondoltam volna.

Fino Alla Fine!

2018.10.01. 23:51:36

Máááárcellóóó Lippi! Mááárcellóóó Lippi!...még mindig itt van a fülemben. :-(

Tényleg, most hogy így említi, Ancelottiéknak most kellene megmutatni, nem pedig a sajtóban arcoskodni...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1862) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (874) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1688) játékosokról (10140) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2487) meccsek (4227) mercato (4251) nyilatkozat (7568) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása