Egyre több hír jelenik meg, amely arról szól, hogy Paul Pogba még a télen visszatér egykori csapatába, a Juventusba. Őrültebbnél őrültebb üzleteket írnak a hírforrások. Gondolok itt arra, hogy Pjanićot szeretné értékesíteni a klub, Dybalával elcserélni, sőt már Douglas Costa is felmerült, mint cserealany.
Nézzük a transzfer pénzügyi részét: A francia középpályás megszerzésének igen komoly ára van. Az átigazolási összeg közelítene a 100 millió euróhoz, a fizetése pedig szintén nagyon magas. Ezek olyan pénzügyi befektetések lennénk amit a Juventus nem tudna megtenni vezéráldozat nélkül, pláne Cristiano Ronaldo után. Az FFP így is a nyakunkban van, pláne, ha még megtörténnek a változások ez ügyben. Több helyt is lehetett olvasni, hogy Miralemet áldoznánk be ez ügyben. Ez viszont nem lenne elõre lépés, sőt… A csapat
Egyetlen minőségi középpályását beáldozni, aki nem mellesleg a Bianconeri irányítója, őrült dolog lenne. De ezek a híresztelések a hosszabbítás után elhallgattak. Az sem egy jó ómen, hogy az ügynöke a minden hájjal megkent Mino Raiola és bizony nem áll messze tőle kicsikarni még nagyobb fizetést, vagy a nyomására újabb klubba eladatni a pártfogoltját. A másik verzió a Dybala-Pogba csere volt. A kis argentin kevesebb játéklehetőséget kapott eddig a szezonban és nem is igazán játszik a tőle megszokott formában. Ennek ez egyik fő oka az is, hogy Allegri mester nemigazán találta meg a helyét 4-3-3-as felállásban. A középpálya pedig kissé lyukas még és Pogba kiváló lenne… de nem Paulo árán. Semmiféleképp nem adnám el a dél-amerikait, pláne nem a druszájáért cserébe. Arról nem is beszélve, hogy Dybala Manchesterbe való igazolása rossz ötlet a játékos szempontjából is. Gyengébb csapat, jelenleg bunkerfocival és a Premier League nagy tempója nem kedvezne neki és a sok felívelgetés miatt kevesebb szerepe jutna a támadásépítésben is. Maga az ország éghajlata sem feltétlen alkalmas egy dél-amerikai focista számára.
Vegyük most figyelembe azt, hogy mire lenne képes Pogba: Mondanom sem kell, hogy óriási segítség lenne egy ilyen kvalitású játékos megszerzése a gyengén muzsikáló középpályára. Viszont itt óriási kiadásról van szó és ehhez megfelelõ teljesítményt vár az ember és amit Angliában produkál az nem feltétlen megfelelő. Nekünk a VB-n látott Pogba kellene. Letisztult játék, mellőzve kicsit a közönségszórakoztató megmozdulásokat és teljes fókusz a csapatra. Nem önmagáért játszott, hanem a hazájáért és vezére is tudott lenni annak a válogatottnak. De nem feledjük, volt mellette egy Kanté, aki szorgosan, erőn felül teljesít mindent és nem Paulra hárult teljesen a piszkos munka. Itt pedig ez lenne a forgatókönyv. 2 középpályással felállva nagyon komoly munka várna rá, amit nem biztos, hogy tudna maradéktalanul teljesíteni. Egy Pogba-Pjanić-Can trió esetén sokkal szabadabb lenne, ez lenne a legmegfelelőbb számára. Viszont Can helyett Khedira lenne, akkor szinte ismét annyit kellene dolgoznia, mint mikor csak 1 társa van a posztján. Amondó vagyok, hogy ár-érték arányba sokkal nagyobb hasznunk volna egy jó Cannal, mint egy Pogbával. Jelenleg a középpályás védekezés a probléma és ezt Can meg tudná oldani, Miralem pedig törõdhetne a saját dolgával, a csapat irányításával. Másik probléma a franciával, hogy az az érzése az embernek, hogy nem tud igazán a csapat vezére lenni. Ez az utolsó Olaszországi szezonjának első felében volt igazán látható. Nem találta magát, nem volt képes a 10-es mezhez méltó játékot produkálni. Manchesterben szintén ezt mutatja, ahol nincs más a vezéregyéniség a posztján. A válogatott szereplése a nyáron pedig kisebb cáfolatként szolgál, mert ott inkább tűnt vezéralaknak.
Marketing szempont: Manapság ez is egy fontos dolognak számít egy játékos leigazolásakor. A Paul pedig igen nagy reklámarcnak számít és nem mellesleg az Adidas egyik legnagyobb arca. Úgy gondolom CR személyében már így is jól állunk ezen téren, marketinggel meg nem lehet BL-t nyerni.
Szurkolói szemlélet: Sokak szívében azért kisebb sebet ejtett a 10-es mez elvekben való leköpése és a nyaralós nyilatkozat. Rengeteget számít a fanatikusok szemében az ilyen dolgok, viszont Bonucci óta ezen mégsem lepődnénk, ha ilyen tettek után is visszatérne. Szememben a klub vezetõsége kezdi elveszteni tekintélyét. Számomra igen fontos, hogy tiszteljék a játékosok a klubbot. Aki sokat tett a Bianconeri színekért az kapjon megfelelõ megbecsülést, aki meg valamilyen módon ártott a klubnak, az vállalja a következményeket. Viszont ez a szemléletmód szinte fordítva kezd el működni.
Összegezve a tárgyaltakat: Nem is igazán szeretném nálunk látni és nem is lenne egy jó üzlet az õ visszahozása.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alex8610 2018.09.15. 12:36:27
2018.09.15. 12:52:25
Rikoo 2018.09.15. 13:06:07
MaRcika 2018.09.15. 13:37:33
En nem szoktam edzésfelvetelt nézni, de a vb-n nagyon jól játszott.
Ott se rakta magát oda az edzésen?
Nem hiszem
De akk itt mi a baj nálunk?
Sok a kérdjőjel Bentánál...
De én remelem klasszis lesz nálunk.
Alex8610 2018.09.15. 13:50:30
2018.09.15. 13:51:55
HiemannMoc 2018.09.15. 13:52:32
Másik, egy ilyen korban lévő játékost nem hiszem, hogy annyira motiválna a pad
Allegrinek kellene azt kommunikálnia felé, hogy bízik benne, csak jelenleg nem elégedett az edzésmunkájával, de amint ez megváltozik a kezdőben találhatja magát
MaRcika 2018.09.15. 14:00:25
Vagy legalabb egy jobb fele játékos.
Pogbáról se gondolta senki, hogy hová jut majd el..(ne menjünk bele, hogy pogba túlértekelt stb..)
Kukszi 2018.09.15. 14:08:24
De a Spirito Juvét ne keresse senki :/
Nem kell ha azt nézzük hogyan ment el nyilatkozatok valamint az se mindegy kit áldozna fel a klubb érte.
Döntse el mindneki mit ér meg ez!