Dybala: "Valóban nem kezdtem valami jól"

dybala_paulo_szabadrugas.jpgAz elmúlt pár napban felröppent néhány kellemetlen hír Paulo Dybalával kapcsolatban, most végre a fiatal csatár is megszólalt.

"Valóban nem kezdtem olyan jól, mint tavaly, vagy 2016-ban, de azon fogok dolgozni, hogy visszaszerezzem a helyemet." - kezdte a jelenleg Argentínában tartózkodó La Joya a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban. 

"Egy dolog biztos, már alig várom, hogy visszatérjek Torinóba, és megkezdjem a kemény munkát azért, hogy visszaszerezzem a helyemet a csapatban.

Mindenképp a legjobb formámat akarom visszanyerni, és játszani akarok. Csütörtökön már ott leszek az edzéseken, és készen fogok állni a vasárnapi mérkőzésre. Szerdán a Valencia ellen fogunk pályára lépni a Bajnokok Ligájában, ez a bajnokság az, amely óriási motivációt nyújt számomra.

Cristiano Ronaldo? Azt mondtam magamnak, amikor CR7 hozzánk igazolt, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy Messi után most Ronaldóval is együtt játszhatok majd egy csapatban.

Jó a kapcsolat közöttünk, csak annyi a dolgunk, hogy folytassuk az edzéseket. Szerencsére itt áll még előttünk az egész szezon."

A héten Paolo testvére, Gustavo egy Twitter posztban élesen kritizálta Argentína szövetség kapitányát, amiért testvérével nem számolt kezdőként a Kolumbia elleni mérkőzésen. 

"Nagyon elszántan jöttem a válogatotthoz, ahol új edzővel dolgozhatok, aki pozitív energiákat sugároz, és jó véleménnyel van rólam.

Jó csapatunk van, fiatal és ambiciózus. Ezért lehetünk versenyképesek. 

Lionel Scaloni (a szövetségi kapitány) beszélt velem arról, hogy miért csak a kispadon kezdtem. Későn érkeztem meg a válogatotthoz, mikor ők egész héten együtt dolgoztak. Ezért az edző meghozott egy döntést, amit én tiszteletben tartok.

Meg kell mutatnom azt, hogy megérdemlem a helyemet, és meg kell tanulnom a Scaloni által kitalált játékrendszert. Ő a 4-3-3-as rendszert kedveli, és mivel későn érkeztem, így már kevés időm volt arra, hogy megtaláljam a helyemet a felállásban.

Ami a bátyám tweetjét illeti, szerintem ez egy olyan dolog, amit már magunk mögött tudunk hagyni. Néha történnek olyan dolgok az életben, amik felbosszantanak, és olyan dolgokat írsz, amiket később megbánsz. Ezeket a dolgokat mi már tisztáztuk az edzővel, és nem lesz semmilyen következménye.

Az természetes, hogy egy focista minden családtagja azt szeretné, hogy a szerettük minél több időt töltsön a pályán. - fejezte be Paolo.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7114238051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spider81 2018.09.13. 16:15:24

Gyerunk Joya en szurkolok neked!

babo0410 2018.09.13. 18:08:31

Szerintem nem fog távozi. Pláne most, hogy végre egy igazi gigasztárral játszhat egy csapatban, szerintem már ő is kevésbé vágyódik el. Érzésem az, hogy maradni fog, és megküzd a kezdőbeli helyéért.
Aztán persze lehet, hogy mégis elmegy, de én inkább mondom azt, hogy marad és küzd.

Alex8610 2018.09.13. 18:17:43

Nem úgy néz ki mintha nem lenne motivált.Nagyon szurkolok a srácnak és bízom benne hogy Allegri is tud majd mit kezdeni ezzel a bivaly tamadoreszleggel.

Juventino86 2018.09.13. 19:42:04

A legnagyobb gond az, hogy Dybala csak kétcsatáros játékban tud igazán érvényesülni. Viszont Mandzukic és CR jobb választás azon a poszton. De a kétcsatáros játékra már régen át kellene amúgy állni, mert Ronaldo is akkor érvenyesülne legjobban.

Dante01 2018.09.13. 23:30:51

Remélem megtaláljuk a helyét és jól fog menni neki nagy szükségünk van rá.

Fifa Fut 2018.09.14. 08:03:16

@Juventino86: és mi lesz a szatyor szèlsőnkel?

Juventino86 2018.09.14. 12:59:31

@Fifa Fut: 4-4-2-ben simán lehet támadó szélsőkel játszani. Bár kissé rizikós felállás...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása