A Parma elleni keret

serie_a_2018-19_logo.jpgA címvédő Juventus százszázalékos teljesítménnyel hozta az új szezon első két bajnoki fordulóját, s szombat este az élvonalba több év kihagyás után visszatérő újonc Parma vendégeként kell begyűjtenie az újabb három pontot.

Massimiliano Allegri keretének egyetlen hiányzója a lábadozó Leonardo Spinazzola lesz, s a Parma ellen készülődő csapatban ismét ott lesz majd Mattia De Sciglio, valamint a tavalyi szezont a Hellas Verona keretében töltő ifjú támadó, Moise Kean is.

A Parma, amely az elmúlt évtizedekben az olasz labdarúgás egyik legfontosabb szereplője volt, mindössze három esztendő alatt küzdötte vissza magát a Serie D-ből az élvonalba, s ezzel történelmi tettet hajtott végre, amelyre korábban még egyetlen csapat sem volt képes. 

A két csapat legutóbb 2015-ben találkozott egymással, s a szezon végén kieső Parma José Mauri találatával aratott 1:0-ás győzelmet a fontos Bajnokok Ligája-mérkőzésre készülő, több kulcsjátékosát is pihentető Juventus felett.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Cancelo, Rugani

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Emre Can, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Mandžukić, Kean, Bernardeschi

A 20:30-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10014214547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.09.01. 19:12:36

Azért sztem ez az 1-0 oda most nem fog megismétlődni. :)

Glivenko 2018.09.01. 19:26:01

Nevek alapján elég gyenge ez a Parma, max. néhány támadó van ott, aki nem egy kiesőjelöltnél tölti a karrierje csúcsát. Még a B-csapattal is simán kellene őket verni, remélhetőleg nem bízzák el magukat a srácok. :)

Apuleius 2018.09.01. 19:45:49

Juventus XI: Szczesny; Cuadrado, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro; Khedira, Pjanic, Matuidi; Bernardeschi, Mandzukic, Ronaldo

Subs: Perin, Pinsoglio, De Sciglio, Benatia, Dybala, Douglas Costa, Barzagli, Kean, Cancelo, Emre Can, Rugani, Bentancur

Alex8610 2018.09.01. 19:49:04

@Apuleius: Hát nem gyenge az a kispad :D remélem úgy alakul hogy Kean is beszállhat egy kicsit.

The king of alibis 2018.09.01. 19:52:19

@Alex8610: annyi az esély rá, mint a lottó 5-ösre

hurbiny3k 2018.09.01. 19:57:38

Éljen a gyors foci..

2018.09.01. 19:58:57

Azért nagyon sok csapat összetenné mindkét kezét és imádkozna, ha ilyen erős "cserepadjuk" lenhetne. Gyakorlatilag két nagyjából hasonlóan erős 11-et tudunk a pályára küldeni. Ez még talán azt is elbírja, h kebab minden meccsen fent szerencsétlenkedik. Ha ezzel a kerettel nem nyerünk bajnokságot, akkor azt meg is érdemeljük. Ha összeérik a csapat, jó esélyünk lesz a bl serlegre is.
Estére meg legyen végre egy gálameccsünk, amin Roni is végre betalál, akár többször is.
Forza Juve!

Patricco 2018.09.01. 19:58:58

@Apuleius: ezzel a kezdővel egy undormány foshalmaz meccsre lehet számítani....

The king of alibis 2018.09.01. 20:00:15

Éljen az Allegri-Khedira-Mandzukic szendvics

MarekCsont 2018.09.01. 20:06:35

Dybala mellőzesenek lehet tudni mi az oka?

Patricco 2018.09.01. 20:19:16

@MarekCsont: még nincs formában de Khedira már bőven formába lendült!

GGábr81 2018.09.01. 20:21:03

Na basszus, akkor Dybalának lefőtt a kávé. Viszlát! Jövőre tuti nem lesz nálunk. Nem igaz, hogy nem tudja beépíteni. Se Costa, se Dybala pfff. Én ezt basszus nem vágom mi van itt.

Juvegaspy 2018.09.01. 20:21:40

@MarekCsont: Allegri mondta h eronletileg nincs a toppon

Fabio83 2018.09.01. 20:25:30

Nem a kedvencem Allegri.

MdewC 2018.09.01. 20:27:08

@GGábr81: még 50 meccsünk hátra van, de Dybalanak lefőtt a kávé.

Jóóóvan akko. :D

Mindenkinek javaslok egy kis türelmet.

The king of alibis 2018.09.01. 20:28:06

Allegri lezülleszt egy 60 + milliós, meg egy 100+ milliós játékost, amivel óriási anyagi kárt okozhat a klubnak.

Matteo89 2018.09.01. 20:29:22

@GGábr81: Viszont ott van Bernardeschi. Neki baromira örülök.

Patricco 2018.09.01. 20:29:28

@The king of alibis: nem hinném hogy őt érdekelné ez....

pedronegroo 2018.09.01. 20:31:55

Az eredmény szempontjából amúgy tök mindegy ki játszik ki nem ez a Parma még talán edző partnernek is kevés. Lesz mindenkinek ideje eleget játszani pláne ha majd jönnek a szokásos izom sérülések, szóval nyugi! :)

MdewC 2018.09.01. 20:32:19

@The king of alibis: ekkora vadbaromságot is rég olvastam. :D

Allegri maga az ördög, minden probléma forrása! :D

Legjobb lesz ha elmegy a Pool-ba.

Alex8610 2018.09.01. 20:33:48

Nnna ez gyors volt megis született a végeredmény :)

MdewC 2018.09.01. 20:34:16

Ott is van!

CuadMandzu! :))

Juventino86 2018.09.01. 20:34:21

Ennyi!!! :)@The king of alibis: Látod nem kellett volna szidni Mandzut, akkor nem derült volna ki megint, h totál dilettáns vagy. :)

Patricco 2018.09.01. 20:36:51

Innentől nem szabad támadni!!!!!!!

2018.09.01. 20:38:12

Szokásos korai gól. Kéne meg lőni párat, nehogy a parma megfordítsa a meccset, oszt még izgulni kelljen a végén. :D

The king of alibis 2018.09.01. 20:42:38

Nincs a helyzet magaslatán a Júdás-Vanczák duó

giorgio007 2018.09.01. 20:45:47

Örülhet Pjanic, h nem piros

Gabueroo 2018.09.01. 20:49:32

Ez a Gervinho nem rossz zsugas

.Bulldeo 2018.09.01. 20:52:14

Jó kis meccs eddig, jó mentalitással játszik mindkét csapat.

Watakuki 2018.09.01. 20:56:39

Sandronak így kéne nyomnia mindig.

Rikoo 2018.09.01. 21:01:02

Azt hiszem az elmúlt másfél év alapján határozottan kijelenthető, hogy Chiellini már nem topvédő. Egyszerűen kiöregedett.

Gabueroo 2018.09.01. 21:04:07

Gervinho ujjaszuletett taljan foldon

Patricco 2018.09.01. 21:04:12

Micsoda taktikus! Micsoda edzo! Takarodj!

Alex8610 2018.09.01. 21:05:14

Szimpatikus kis csapat ez a Parma.Ha ilyen hozzaallassal tolják a szezonban simán bent maradhatnak.Orulok hogy visszatértek.

ForzaJ 2018.09.01. 21:05:19

Khedira szépen "blokkolt"... -.-

juve28adam 2018.09.01. 21:05:28

Tudtam ,hogy ez lesz....

Watakuki 2018.09.01. 21:05:51

Ez kicsit azért ciki.

MarekCsont 2018.09.01. 21:05:52

Ez a lengyel kurva gyenge..

Patricco 2018.09.01. 21:06:18

@MarekCsont: ahogy Allegri kezdője is

The king of alibis 2018.09.01. 21:06:26

Szépen összehozta a csapat leggyengébb triója (Khebab, Júdás, CSK)

Gyere Juve86, mond meg a frankót

Kukszi 2018.09.01. 21:06:31

Khedira engedi a beadást. Persze fogja a passz sávokat ugyebár :D micsoda majom
A lengyel meg lement törpe járásba de minek ?

János Aradi 2018.09.01. 21:07:38

Abban bízok, hogy el kezdjük félvállról venni a bajnokságot a bl miatt , himu humi mecseken megy a rotálás és Dybala Costa emiatt van padon. Jön majd válogatott szünet , VB volt stb senki nem akar a szezon elején egy csúnya sérülést stb . Ebben bízom . De ha nem így van akkor szörnyű ami ránk és Khedirán kívül a többi játékosra vár .

2018.09.01. 21:07:53

Ettől féltem. Hihetetlen, h mindig ez történik. Korai gól és jön az egyenlítés az akármilyen, utolsó, ippeg feljutó csapattól, aztán lehet izgulni a végéig. Ha így folytatjuk, kb a 15. fordulóig fogunk annyi gólt kapni, mint máskor egész szezonban...

Patricco 2018.09.01. 21:08:08

Gyonyorű ahogy a Parma lefocizza a Juventust

Lamiamo 2018.09.01. 21:08:22

Nyugodjatok már le, minden egyes hibánál ugattok, hogy takarodjon ez meg az... Mintha ők nem lennének emberek... Gondolkozzatok már kicsit, mielőtt teletoljátok a hülyeségeitekkel ezt a blogot. Ezek az emberek nem véletlenül vannak ott, ahol. Nehogy már ti döntsétek el ki hova való. Tisztelet a kivételnek természetesen.

2018.09.01. 21:08:43

Sajnos az is látszik, h nem Buffon áll a kapuban. :(

MarekCsont 2018.09.01. 21:08:46

Ettől a langyos víz lengyeltol meg az 50 es eveibe járó Buffon is jobb lesz.

pedronegroo 2018.09.01. 21:08:53

A lengyelnek semmi tekintélye... még szerencse hogy csak májusban játsszuk a BL döntőt addig biztos összeáll a csapat...

Fabio83 2018.09.01. 21:09:18

Ekkora tudásbeli különbséget, így eltűltentetni nem sok edző tudna.. Allegrinek ez is megy...

Magyar Közöny 2018.09.01. 21:09:39

A gól mellett a másik kiábrándító dolog, hogy ebben a feleakkora stadionban háromszor akkora a szurkolók hangja, mint a múltkori hazain. Azt sem értem,miért kell a 2. percben leállni,szinte már nem szeretem a korai vezetést.

Flachs 2018.09.01. 21:10:24

Én keveset szolok a témàkhoz. De màr az elején megirtam a vb-n amit mutatott . Legyen a leggyenge pontunk.... szabadrugàsnàl a felső léc sem rajta mulott.

Quentin_KR 2018.09.01. 21:13:05

Ugyanaz újra és újra. Khedira ott sincs, Matuidi langyosvíz, és Pjanic számomra utoljára roma mezben játszott úgy ahogy azt mi is elvárnánk ...hülyén hangzik, de ha nyerünk is ma, jókor jön a válogatott stünet

The king of alibis 2018.09.01. 21:14:15

Szidtuk itt Higut, hogy rengeteg lövés kell neki egy 1 gólhoz, hát CR semmivel sem különb nála.

Juventino73 2018.09.01. 21:15:12

Parma is élete meccsét játssza hazai pályán ellenünk, ahogy 2 hete a Chievo is. Mindkettô sok góllal ki fog kapni minden élcsapattól, de ellenünk nagyon meg akarja mutatni... ez eddig is így volt, de a CR7 mánia erre rátett még egy nagy lapáttal. Ezért az idei év minden eddiginék behezebb lesz és sokkal jobbnak kell lenni, mint eddig bárnikor, ez nem könnyû, még CR7-tel sem. Forza Juve!!!! Fino alla fine!!!

2018.09.01. 21:15:51

Az lesz a csoda, ha végre lehozunk egy meccset kapott gól nélkül...

The king of alibis 2018.09.01. 21:16:36

Egy Parma hülyét csinál a védelmünkből. @ForzaJ: "szidtuk" abban én is benne vagyok

Lamiamo 2018.09.01. 21:17:40

A lengyel ilyenkor is szar a szemetekben?

Rikoo 2018.09.01. 21:17:58

Vannak problémák bőven. A középpályát nem is lehet jelzőkkel illetni annyira gyenge.
Se támadás, se védekezés.

juve28adam 2018.09.01. 21:18:00

Ez felháborító de tényleg..

Il Principino 2018.09.01. 21:18:15

Ezzel a játékkal nem hogy bl-t,de még a csoportot sem nyerjük meg..

Tony. 2018.09.01. 21:18:21

Ezek lassan se támadni se védekezni nem tudnak..

Juventino86 2018.09.01. 21:18:36

Nagyon bizonytalan a védelem. Támadásban át kéne állni egy direktebb 4-4-2-re.

ForzaJ 2018.09.01. 21:18:43

Allegri bácsi, Emre Can-t szeretném Sami Khedira helyett. Köszönöm.

Quentin_KR 2018.09.01. 21:18:48

Idióta Cuadrado adfog reklamálja a semmit míg Gervinho elmegy s gólhelyzetbe ketülnek.... vicc

Kukszi 2018.09.01. 21:18:51

@Lamiamo: ezt oda rugta ahova éppen eldőlt :D ne vicceljünk mar ilyennel alap hogy védi

Patricco 2018.09.01. 21:19:59

Egyre figyeljetek, hogy Khedirat nem erheti kritika.......Can, Costa, Dybala jobb ha lep es Cr keszulhet a Unitedbe vagy a Psg-be.

Sztovicska 2018.09.01. 21:21:01

Komolyan nem értem miért nem costa-ronaldo-dybala trióval toljuk. Egyszerűen senki nem tud értelmes labdát adni a támadóknak. Mandzu meg egyszerűen gyenge.

The king of alibis 2018.09.01. 21:21:24

"bikaerős keret"
"nagy esélyesei vagyunk a BL-nek"

Vissza lehet keresni pár hete mit írtam. Ahol 3 lyukas poszt van (kapus, belső védelem, és középpálya) az nem lehet bika keret és BL-esélyes csapat. De persze én vagyok a sz@r szemét alak, amiért ilyen dolgokra rávilágítok, s nem élek rózsaszín ködben.

sleepy8 2018.09.01. 21:22:57

Az a vicc, hogy nem lehet eldonteni ki a gyengebb, Khedira vagy Matuidi...

Zsolt16 2018.09.01. 21:23:52

Dybala, Costa, Can be
Mandzukic, Matuidi, Khedira le

4231

Sztovicska 2018.09.01. 21:23:54

Amúgy ezt a gyökér juvegyűlölő kis senkiházi egrit minek engedik juve meccset kommentálni?? Ez a senkiházi lúzer nyomhatna inkább valami empoli-spalt

Magyar Közöny 2018.09.01. 21:24:15

@sleepy8: a pontozóoldalak szerint Khedira a leggyengébb az 1. félidőben a csapatban

Alex8610 2018.09.01. 21:24:26

Lesz meló még ezzel a csapattal és pár csere sem ártana a félidőben.Az már nyilvánvaló hogy nem tanulunk a hibainkbol történjen bármi az se baj ha csak 2 fordulóval ezelőtt léptünk ugyanabba a szarba.Ugyanaz az ivelgetes korbeadogatas nincs játék elképzelés pedig végre Sandro is próbálkozik.

MaRcika 2018.09.01. 21:24:41

@sleepy8: Matuidi legalább megjátszható támadásoknál és fut hajt...
Khedira áll, néha passzol egyet...

giorgio007 2018.09.01. 21:24:42

Rájöttem, h Khedira azért hagyta a beadást a gól előtt mert a beadássáv lezárása nem az ő feladata.

peti78 2018.09.01. 21:25:06

mi az isten baja van allegrinek? agysorvadás... mit csinál ez az ember? cuadrado mint jobbbek? khedira mint kezdő? pjanic es mandzukic szánalmas erőltetése? egy potya góllal vagyunk még meccsben a parma a parma ellen? azonnal írjanak fel neki új gyógyszereket...

GGábr81 2018.09.01. 21:25:39

Na mester akkor nyúljunk hozzá aztán hozzunk be két támadót. A védelem 3 kp-val is szar 2-vel is. Akkor rúgjunk gólt! Costa, Dybala felkészül.
De ha nem hozol be senkit, csak Khedirát megkéred, hogy menjen el sörért má' jobb lesz.

Juventino73 2018.09.01. 21:27:22

Tartsunk már ki könyörgöm a csapatunk mellett! Látom én is hibákat, de szurkoljunk inkább együtt annak, hogy Khedira lôje a gyôztes gólt, van Bonu, vagy a lengyel kirúgásból, vagy bárki...

epaska 2018.09.01. 21:28:02

Amíg Allegri az edző, addig senki ne számítson másra. Neki kell elhúznia innen a picsába!

Juventino86 2018.09.01. 21:28:05

Remélem, hogy a kövi meccsen Perin kezd.

2018.09.01. 21:28:20

Én próbálok optimista lenni és ezt a szokásos év eleji döcögésnek tudom be. Bízom benne, hátha november-decemberre összeáll a csapat, mint a gcis bugyi, aztán legyakunk mindenkit, ahogy köll.

Kukszi 2018.09.01. 21:28:31

@GGábr81:
figyeld meg nem fog cserélni ! :(
Pedig muszáj lenne ha nem azt akarjuk hogy a hazai csapat diktálja a meccset

pedronegroo 2018.09.01. 21:29:05

@The king of alibis: Hát a lengyel nem Buffon az biztos de Karius se az még is BL döntőzött :) szóval a BL döntőnk e miatt biztos nincs veszélyben! :)

west30 2018.09.01. 21:29:37

Kivancsi lennek mi,az amit en egyszeru nezo nem latok ma sem Matuidi,Mandzukic vagy eppen Khedira jatekaban,viszont draga Maxi igen.Teljesen otlettelen jatek,1-2 egyeni megoldassal,kozben pedig a cserepadon szazmilliok uldogelnek.

Joker61 2018.09.01. 21:29:51

a salec ne legyen már ott minden meccsünkön, egy prikezsia az az ember számunkra

a kp valóban nagy hulladék, ez az ívelgetős majomkodás is zavar, sok a kérdőjel

Alex8610 2018.09.01. 21:30:34

@The king of alibis: Azért az egekbe ne emeld magad 3meccs után amik után nagy eséllyel 9pontunk lesz. Miert ne lenne esélyes a csapat a BLben? Pár éve folyamatosan az ezt szerintem megmutattak. A keret pedig erős osszessegeben Allegrin múlik hogy használja ki.Vannak lyukas posztok ez igaz de van lehetőség ezeket kompenzálni.

Il Principino 2018.09.01. 21:31:50

A végén Barza papának kell jobb bekket játszani

Patricco 2018.09.01. 21:33:35

Nem kell cserelni! Minek?

Watakuki 2018.09.01. 21:33:59

@The king of alibis: Ezt minden meccshez oda fogod hányni? Szánalmas a stílusod, még ha valamilyen formában igazad is van.

Quentin_KR 2018.09.01. 21:35:32

@MGB75: +1 Nekem is ez a reményem. Csak attól félek, Khedira nem lesz jobb addigra sem, és a mester szerint őt nem érheti kritika.... de tényleg elég ha novemberben dübörgünk. Cr ma a leggyengébb eddig, de nála ugye tudjuk hogy bármikor benne van a gól, ebben is nagy különbség van közte és Highuain között. na meg Highuain nem cserélt posztot többször egy meccsen és nem adta be szélről ami szintén nagy fegyvertény a javára. Nyerni kell valahogy, aztán kipróbálni Perin-t is mert Szczesny nagyon nem az igazi....(mondjuk Buffon után...)

Il Principino 2018.09.01. 21:39:22

Khedira húzz a faszba már

MdewC 2018.09.01. 21:40:05

Sok az agyatlan hiba.

Cuad, Berna, Khedira, ha több eszük lenne ma, akkor vezetnénk.

Kukszi 2018.09.01. 21:41:37

Jó vagy Kebabos :D jó lövés bedobás ...

János Aradi 2018.09.01. 21:41:42

Lehet itt védeni és épp ész érvekkel előrukkolni , hogy formaidőzítés, erőnlét, türelem , előszezon, rotálás, taktika/felállás tesztelése , ellenünk mindenki bizonyítani akar stb stb....ami részben igaz is .

De a 3 meccs alatt semmilyen pozitívumot nem lehet felhozni. Nem látszik mit akarunk játszani esetleges támadások, 0 közèppálya, Védelem közepes . Allegri kezében van most egy olyan csapat amiben elképesztő támadók vannak a középpálya hiányosságainak ellenére is ennél sokkal többet kellene mutatni nem, hogy padoztatni a kulcsjátékosokat. Egyszerűen nem fog tudni vele élni , óriási elszalasztott lehetőség. Dybala Costa Ronaldo Bernardeschi ennyi, ennek kellene elől lennie a kezdőnek , a közzépályán meg nem kell kreatívkodni majd az említett 4 játékos megoldja. Ezzel a csapattal támadni kell bunker focira alkalmatlan. A támadó játékosaink kvalitásai meghaladják az edzőnk kvalitásait. Én ezt látom , ehhez Allegri kevés . Jó szakember de nem világklasszis, nem fog tudni többet nyújtani .

Apuleius 2018.09.01. 21:42:16

Biztos, hogy Khedira a megfelelő passzsávokat zárja?

Rivendell 2018.09.01. 21:43:46

Cr-t elatkoztak..ugaz 5. Fordulóra tippeltem a golt

Rikoo 2018.09.01. 21:43:53

Hát beszarok, hogy Bernardeschi jön le és semmit nem érő középpályán maradnak hárman.
Pjanic egyedül is ennyit csinál, mint ezek hárman együtt.:D

Watakuki 2018.09.01. 21:44:05

Szerencsétlen CR, semmi sem akar bemenni neki.

patrik1112 2018.09.01. 21:44:36

Kb tokmindegy hogy 2 vagy 3 emberes a kp, igyis ugyis lyukas. Johetne a 4-2-3-1 Dybalaval

Nathas 2018.09.01. 21:45:52

Baszd+ Max, erre nincs jobb kifejezés. Örüljünk, hogy -eddig- nem szívunk.

Rivendell 2018.09.01. 21:46:59

Hozza mar ba Can-t bammeg...itt mindenki golt szerez,csak Cr nem

Juventino86 2018.09.01. 21:47:05

Mandzut asszem nem érheti kritika, hatamas passzvolt. Szép a befejezés is.

Alex8610 2018.09.01. 21:47:15

@János Aradi: +1 énis ettől félek hogy nem fog tudni élni azzal a kerettel ami a rendelkezésére áll.De nagyon bízom benne hogy nem lesz igazam/igazunk. Nyilván tisztában van vele hogy milyen kvalitasu játékosok vannak a keretben csak jól kéne használni őket.

Rikoo 2018.09.01. 21:47:21

Na ez, viszont gyönyörű gól volt. És pont Matuidi.:D
Beszarás.

Rivendell 2018.09.01. 21:47:50

@patrik1112: nem lenne rossz a ko,csak Can kéne es Marcit nem kellett volna kibaxni

MdewC 2018.09.01. 21:47:51

MandzuMatu!!!

Juve!!!!!!

MeGmOnDtaM 2018.09.01. 21:48:52

Nah, most már csak Roninak kell gólt lőnie :D

Watakuki 2018.09.01. 21:49:14

micsoda passz Mandzutól :D

Rivendell 2018.09.01. 21:49:24

Gervinhot minek viszik le,megeszi a teljes kp-t

2018.09.01. 21:50:20

Nyugi srácok! A Parma lassan kifingik és lesimázzuk a meccset. Talán még cr is betalál...

Matteo89 2018.09.01. 21:50:33

@Rikoo: Pjanic se annyira jó sajnos. Több kell tőle.

2018.09.01. 21:52:02

@János Aradi: Egyébként kezd nekem is az kijönni, h ezzel a csapattal Allegri mintha nem tudna mit kezdeni, sok lenne neki. Sajnos ő is féke a csapatnak.

Nathas 2018.09.01. 21:53:40

Elég hanyag bőr volt a cserejátékos Costától! :-)

The king of alibis 2018.09.01. 21:55:08

CR elment, Benzema kivirágzott. 3 meccs / 3 gól

János Aradi 2018.09.01. 21:55:12

@MGB75: Ilyen támadónégyesünk soha nem lesz. Jelenleg szerintem a legerősebb a világon. Nagyon sokba került és semmi nem látszik belőle .

Nathas 2018.09.01. 21:56:33

Khedira vért hány! De erőnlétileg nyilván Dybala nincs topon :-D

Watakuki 2018.09.01. 21:57:11

Azt várná az ember, hogy a kontránál Ronaldo várja bent a labdát, erre khedira figyel ott... :D

MdewC 2018.09.01. 21:57:25

Dzsonatán össze kapta magát, végre!

Rivendell 2018.09.01. 21:59:13

Cr lehet kifingott? Valahogy semmi nem jon össze neki..cselek,helyzetek,de a sebessege is kerdeses

2018.09.01. 21:59:56

@János Aradi: Hiába van erős támadósorunk, ha szar a középpályánk... Ebből a támadósorból nekem Dybala lóg ki lefelé. Én nem látom benne azt a hatalmas tehetséget. Néha felvillan, de ennyi.

Rivendell 2018.09.01. 22:01:29

@Rivendell: Costa a kapufak kiralya

Bazdmeg Allegri....

2018.09.01. 22:01:47

@Rivendell: CR-nek még asszimilálódni kell. :D Szokni a légkört. Neki a spanyol foci feküdt, a Serie A nem. Ráadásul elég nagy teher van rajta. Mindenki várja tőle a gólt/gólokat, ami 1xűen nem akar neki összejönni. De majd most!

Nathas 2018.09.01. 22:08:43

Khedira le-végünk...

Rivendell 2018.09.01. 22:09:49

Dybala helyében be nem állnék...10 percekre,minek?

Nathas 2018.09.01. 22:10:42

Quad sajna elképsztően gyenge.

Rivendell 2018.09.01. 22:10:54

@Rivendell: 10-es perceket kap.... hová sulyedunk

Rikoo 2018.09.01. 22:16:00

Ez a 4-2-3-1 Khedira nélkül egész kis formás felállás.

Watakuki 2018.09.01. 22:16:19

Costa hogy a pokolba nem kezdő ilyen teljesítménnyel? Háromszor több lendület és akarás van benne, mint bárki másban a keretből.

MdewC 2018.09.01. 22:16:48

Pedig Cuad összekapta magát.

Nathas 2018.09.01. 22:17:11

Szegény kommentátor, hogy küzd :-D

Nathas 2018.09.01. 22:18:17

@Rikoo: komolyan mondod a felállásra vonatkozó kommented?! :-)

patrik1112 2018.09.01. 22:19:30

Nem igazan ertem hogy Costa es Dybala miert nem alap hogy kezdemek. Nem art ott elol ha valaki labdaugyes es benne van a varatlan

Gyori_Juventino 2018.09.01. 22:24:24

3/3. Annyit adtunk ki magunkból ,amennyit kellett.
Felkészül Sassuolo... :)

west30 2018.09.01. 22:24:42

Csaljunk a focit egy feljuto ellen,a gol ota a vilagon semmit sem akartunk.

Patricco 2018.09.01. 22:25:58

A legendas 10-es hogy viszi a hatan a csapatot.....Costa pedig meg veletlenul se jatszon mert o tamadni is szeretne

Kukszi 2018.09.01. 22:28:11

Perint meg kell nézni a kapuba
Cuadrado jobb hatvédkent nekem Zebinára hasonlít ugyanolyan buta és túl agresszív!
Dybala és Costa meghozta a sebességet.
Can játszotta amit egy belső középpályásnak kell, remelem Khedira nézte!
3 pont de ...

peti78 2018.09.01. 22:28:15

@Rikoo: hát értelmesebb mint a 433 nálam canselo bonu chiell sandro- can bentancur-berna dybala costa-ronaldo... valahogymint az első meccsen csak a középpálya átjáróházasdiját megszüntetve 2 védekező középpályással

Zsolt16 2018.09.01. 22:30:53

Az egy jó jel, hogy 10 percre hozzá mert nyúlni a 4231-hez Khedira nélkül Allegri.

hurbiny3k 2018.09.01. 22:32:47

Az az érzésem a további brandépítés legnagyobb kerékkötője immár Allegri.. És míg az eredmények őt igazolják, nyilván nem rúgják ki..

GGábr81 2018.09.01. 22:34:05

Azt hiszem most Costa ezzel a játékkal kihúzta a gyufát. Örülhet, ha nem küldik a tarcsiba. Meg kéne végre érteni, hogy ez nem cirkusz. Különben is hova fut, siet mikor vezetünk. Szegény Khedirának 2 ember helyett kellett lassítani a játékot.

m.martin91 2018.09.01. 22:36:27

Az egyedüli cél teljesítve lett. Cuadrado nem jobbhátvéd, Ronaldónak alkalmazkodnia kell, Chiellini egy rakás szar, de ő szent tehén, viszont Bonucci-val sem vagyunk sokkal előrébb. A védelemben vannak problémák és lesznek is, illetve a középpályán. Nem baj, másoknak még komolyabb problémáik vannak. A bajnokság szerintem nincs veszélyben.

Dante01 2018.09.01. 22:37:13

Allegrinél a lényeg a 3 pont és ennyi. Csak akkor focizunk ha nagyon kell. Majd csak lötyögünk a pályán. Akkor szoktuk ezt csinálni a mennyei megyeibe mikor buli volt szombaton és a fél csapat másnapos volt a másik fele meg részeg:)

Juventino73 2018.09.01. 22:37:14

Szerintem meg újra nyertünk és csak ez számít, vezetjük a tabellát, ha nehezen is, de mindenkit felhúzunk a faszunkra, mindegy, hogy keresztben vagy hosszában, vagy ha menekül és nem akarja..., ma megint jól alszom el és csak ez számít!
Vincere non è importante è, l’unica cosa che conta!

Kukszi 2018.09.01. 22:37:29

@GGábr81: :D nono csak lassan a testel!
Khedira veszi fel a tempóját a meccsnek :D és a passz sávokat zárja.
Amúgy Mandzukic többet szerelt és nyert párharcot mint a kedvenc szűrő játékos ...

The king of alibis 2018.09.01. 22:38:50

Ahogy várható. Chiello kiöregedett, semmivel sem jobb Benatiánál. Júdás pedig egy gyenge nulla lett Milánóban. Khebab no comment, CR pedig eddig hozza azt, amit vártam tőle. Egyszer megnézném már a legerősebb kezdőt

Perin/Lengyel - Cancelo, Rugani, Chiello, Sandro - Can, Pjanic - Berna, Dybala, Costa - CR

Patricco 2018.09.01. 22:44:47

@The king of alibis: ez a kezdo nem fog letrejonni amig Allegri a kezdo.....egyebkemt mit ertesz az alott hogy "CR hozta amit vartal tole"?

Juvegaspy 2018.09.01. 22:45:57

@The king of alibis: A legerosebb kezdovel egyertek bar Mandzsu amig tartja ezt a format elfer elol.
A tobbi kommentedet meg inkabb hagyjuk

The king of alibis 2018.09.01. 22:50:41

@Patricco: nagyobb a füstje, mint a lángja. Rengeteg lövés kell neki 1 gólhoz, mint egy középszer csatárnak.

GGábr81 2018.09.01. 22:51:45

@The king of alibis: ugyan ez lenne az én kezdők is. Bár én bízok abban, hogy idővel Júdás jobb lesz, de most tuti nem ő lenne a kezdő. De még azt is lehet megnézném, hogy Pjankó helyett Bekúr

GGábr81 2018.09.01. 22:58:45

@The king of alibis: az igaz, hogy rengeteg lövés kell neki és még nincs gólja, de nagyon figyelik, ketten ugranak folyton. Ezt okosan ki lehetne használni és akkor közvetve hasznosabb lenne CR7.
Az előző szezonban ugyan ilyen szarul kezdett aztán tavaszra egy vadállat lett ebben azért még bíznék. Viszont van némi igazság is abban amit írsz.

CsJuve 2018.09.01. 23:24:43

Sokan szidtátok a kp t. Véleményem az, hogy lehet ott bárki, sem lesz jobb, akár 2 vagy 3 tagú. Ha nincs középpályás védekezés nem tök mindegy? Ha jön az ellenfél, visszakisérjük őket a 16 os elé és ott védjük a területet. Conténál azért volt jo az MVPP mert a kp n leütköztük a támadókat. Ebből labdaszerzés lett legtöbbször, és ezért voltak talán akkor 60-70% os labdabirtoklást fölények. A védelem is feljebb játszott, így kerültünk el anno a kapuralövéseket. Sajnos én ezt látom egy jó ideje problémának. Khedira játszatását is csak ezzel tudom magyarázni, hogy a %ban legjobban passzoló játékosok vannak eröltetve (Pjanic,Khedira) igaz nem számít előre vagy hátra...

A mai meccs egyértelmű hibája az volt, hogy center nélkül játszottunk. Papíron Manzu volt az, de 70% ban balszélen tűnt fel. Ronaldo oldalán, és hátul... hiányzik egy 9 es. A szám nem véletlen... más volna a helyzet.

hurbiny3k 2018.09.01. 23:29:55

Teljesen felesleges volt ehhez a játékhoz leigazolni CRt. Ablakon kidobott pénz.. Ebbe ő nem fog belerazodni,, max belefásul.. Gyors focit ígért a mister idénre, de a lagymatag szar bőven elég neki az újabb scudettohoz..

Del Tomino 2018.09.01. 23:32:21

@Kukszi: Jó hasonlat. Zebinát én sem értettem anno hogy mit keresett nálunk, Cuadrado-t sem értem. Kritikán aluli volt ezúttal is, ez már a sokadik harmatgyenge meccse. Persze lehet védeni, hogy kiosztott egy gólpasszt, de azon kívül azt se tudta hol van. Ennél De Sciglio vagy Rugani is jobb.
Mandzu, Berna és Costa viszont láthatóan nagy formában vannak, ha így folytatják, Dybala alatt bizony ki fog kopni a kispad. Nem éppen látványos a mutatott játék, de láthatóan nem állt össze még a csapat. De legalább addig is behúzzuk a 3 pontokat, ami a legfontosabb.

babo0410 2018.09.02. 01:33:07

Na ma Khedira tényleg gyengén játszott, most elismerem, mert ma tényleg nagyon észrevehetetlen volt.
Amúgy a meccs nekem tetszett. Egyet kivéve. És csodálom, hogy megint csak Khedirát, meg egy pár, kimondom, idióta barom (nyugodtan ki is lehet tiltani), már Allegrit is kritizálja, már Allegri takarodj van, bezzeg Bonuccit senki nem említi, Pedig megint róla kaptunk egy hatalmas gól, mert megint kilóméterekre sétálgatott az emberétől. De ez nem baj, Allegri, meg Khedira a hülyék, Takarodjanak. Egyre inkább kezdem azt érezni, hogy ezen a blogon egyesek kezdenek beleörülni a folyamatos Khedirázásba, meg elégedetlenkedésbe.
Csak Remélem azon emberek, akik most lázonganak (nem tudom miért, mert szerintem egész élvezetes meccs volt azt leszámítva, hogy a védelmünk ma rém gyengén teljesÍtett), azok majd akkor is Allegri takarodjoznak, ha netán megnyerjük vele a BL-t. Vagy akkor már isten lesz?

babo0410 2018.09.02. 01:38:08

Mondjuk volt 24 kapura lövésünk, a Real ma nyert 4-1-re, "csak 17" kapuralövésig jutottak. Gondolom ők is valami f@s bekkelős sz@rral. Hagyjuk már. Nektek sose jó semmi. Remélem majd a BL győzelemnél is ez a hiszti lesz, hogy Khedira játszott megint, nézhetetlen fos volt a játék, Allegrinek távoznia kell. Majd akkor is ezt szeretném olvasni, ne legyen kettős mérce! Komolyan vicc kezd lenni a blog.
És most lehet Engem hülyézni nyugodtan, nem fog izgatni.

MdewC 2018.09.02. 07:09:09

@babo0410: durva, de egyet értek.

Amúgy látta vki a PSG meccset? A gólokat leszámítva az egy igazi retek meccs volt. Ahhoz képest jól játszottunk.

hurbiny3k 2018.09.02. 07:23:24

@MdewC: Nagyon csalódott vagyok.. Annyira vártam ezt a meccset egész héten. Itt van egy bombasztikus keret, ami ha galameccset játszik, 6-2re nyer.. De nem, csak semmi kockázat..

Quentin_KR 2018.09.02. 08:01:07

@babo0410: egész másképp látjuk. Bo ucci minden megmozdulásán látszik mennyire is kell ide. Azért ne csináljuk már hogy ha bárki gólt lő nekünk a tizenhatoson belülről az egyből bonucci embere lett volna. Azt bezzeg alig páran vették észre hogy cuadrado egy eljátszott egy szabálytalanságot reklamált miközben gervinho simán gólpasszig jött a szélen s csak bravúrral védte szcesny... én akkor cuadradot azonnal lehoztsm volna s egy hónap az u19-es csapattal talán megmutatta volna hol a helye...

MdewC 2018.09.02. 08:18:45

@hurbiny3k: ezt értem, még vhol én is ezt várnám. Csak ezek szerint ez jelenleg nem reális —> csalódottság —> panaszkodás —> már a győzelemnek se örülünk.

Ez gáz.

peti78 2018.09.02. 08:23:02

@babo0410: azert probalj meg vedekezni kozepen hogy a kozeppalya nem szur. Cuadrado meg full ertelmetlen bekkben jatszva...

Juventino73 2018.09.02. 08:27:40

Szerintem Allegri is vàltott tempóban felfelé és CR7 is egy gyorsabb, nagyobb intenzitású játékra inspirálja a többieket, amibe még sok hiba vegyül, gyakoriak a gyors tempójú, de pontatlan passzok.
Ezt be kell gyakorolni, mert csak ezzel lehet BL-t nyeri és ha műxik, akkor egy ilyen Parma elleni visszavágó 7-0 lesz ide.
Látványosan kevesebb a hátsó labdajáratás és az unalmas altatás, meccsgyilkos passzolgatás, mint az elmúlt években, sokkal több az élesen előre játszott kényszerítő, de ebben egyelőre nagyon sok a hiba, sok a visszaindítás, amikor nem felállt védelmünkre hozzák rá a labdát.
Én továbbra is nagyon bizakodom, hogy egyszer csak hirtelen minden összeáll és megnyerünk mindent!
Forza Juve!

Génmanipuláltházikecske 2018.09.02. 09:47:14

Jól láttam Ronci mindegyik gólnál az ünneplők között volt? :D

Rivendell 2018.09.02. 09:48:01

@babo0410: bl gyozelem hol? Almodozz csak,ezzel a xar felfogassal kezdve a kezdo kijelölésével nem lesz itt bl cim...khedira? Kerdezz ra az angoloknal,hogy miert ettek meg a kp-t

Rivendell 2018.09.02. 09:51:27

@Rivendell: te legalabb qkkora alomvilagban elsz,mint aki full negatív, csak a masik veglet vagy. Ez a játék es kezdő eleg 1 bl top8-hoz es kb ennyi,ez a csapat mar kihullana a nagyok ellen,mert a kp-n mindenki atrohanna,ha Khedira kezd,aki meg ezt nem latja be az mehet szemeszeti vizsgalatra,lehet ekezni a vedelmet,de itt nem veluk van az igazi gond,nincs aki meglassitana az ellenfél akcióját.

Rivendell 2018.09.02. 09:53:11

@Rivendell: kimaradt,nezd meg Costat,vegig kergeti az ellenfelet es közben azt is nezi hol akaszthatja meg a passzt,na ezt keresheted khediranal.

Génmanipuláltházikecske 2018.09.02. 10:35:59

@Rivendell: Costának még így is van fizikuma elől támadást építeni...

babo0410 2018.09.02. 10:37:48

@Rivendell: Allegri már 2x döntőzött csak úgy mellékesen. Rosszabb edző azóta nem lett. És akkor is folyton kritizálva volt.
Érdekes. Tavaly akkor hogyan tudtunk a Real otthonában, ahol nem sok mindenki lő 3 gólt, simán 3--1re nyerni, és csak egyelég vitatható büntetővel kiesni?
@Quentin_KR: Ja mennyire Kellett is ide! Most minden meccsen azon parázhatunk, hogy vajon Bonu balfaszkodásából lesz-e gól. 3 meccsből kettőn már gólt kaptunk miatta. Én csak azt látom, hogy egy szerencsétlen balf@sz. tegnap a meccs egyik legrosszabbja volt. És nem véletlen. Lehet jók a hosszú labdái, de ezen kívül? A fő feladatát, a védekezést nem tudja megoldani.
@peti78: Jaj! Ugye nem kezdjük el azt a balf@szt mentegetni? Komolyan mondom ettől fogok hülyét kapni. Bonu egy szerencsétlen hülye, aki már mióta nálunk van, mindig is ilyen volt. Folyamatosan megverik, 1v1-ben képtelen védekezni,lemarad az emberéről. Ja és arról is biztos a kp tehet, hogy Bonu rendszeresen km-ekre van az emberétől, és csak sétálgat, meg nézi, ahogyan besétál a kapuba? És ilyenkor még csak azt se látom rajta, hogy dühös lenne emiatt.
És de. Az Bonu embere lett volna, és tegnap még az angol kommentár is megjegyezte, hogy már megint Bonu maradt le az emberéről, megint kilóméterekre sétálgatott tőle. Vajon akkor a kommentátor is csak utálja Bonut?
Komolyan nem értem Allegrit meg Khedirát szidjátok, már-már köpköditek, de az áruló senkiházit, aki Ráadásul nem tud védekezni (Pedig védőként ez lenne a fő feladata), meg mosdatjátok. Érdekes.
@MdewC: Na ugye? Legalább valaki egyetért.
@Juventino73: Szerintem meg nem olvasod a kommenteket. A sok önjelölt szakértő megmondta, hogy Allegri egyre sz@rabb, nézhetetlenek a meccseink, és egyre Capellosabban játszunk, mindenki sz@r, és Főleg a kis szerelme Khedira, és amíg ő játszik biztos nem lesz változás.
Ne akard már megmagyarázni, hogy gyorsabb a játékunk, mikor ez egy nagy unalmas f@s! Szerintem vagy olyan hülye, mint én, hogy ebben a nézhetetlen valamiben te még valami pozitívumot vélsz fölfedezni, sőt fejlődést, mikor ilyen rossz játékunk még soha nem volt. Sőt Ronaldo is felesleges volt, meg mindenki. ;)
Ja és ha már akkor Allgeri takarodj!!!! ;)

Rikoo 2018.09.02. 10:47:51

@babo0410: A védelem idén is bajban van eddig, de szerintem továbbra is kétségtelenül a középpályát minősíti ez.
Matuidi ugyan győztes gólt lőtt tegnap, de a Khedira-Pjanic-Matuidi borzasztóan gyengén teljesítenek labdatartás és védekezés szempontjából.
Mondjuk az tetőzi a problémát, hogy Chiello nagyon durván leépült az elmúlt másfél évben.
Nem vagyok biztos benne, hogy őt kellene kezdőként szerepeltetni, azt hittem Bonuccival jobb lesz, mint tavaly, de sajnos nem.
Ő már nem az aki volt és valószínűleg 34 évesen már nem is lesz olyan jó. Sajnálom, de úgy vélem ez az igazság, hiába nagy kedvenc.

Rikoo 2018.09.02. 10:50:42

@babo0410: Egyébként a kapott gólban Khedira is benne volt és Szczesny sem értem pontosan mit akart. Nem látom hogy lenne szava a kapuban, határozatlannak tűnik sokszor hiába vannak nagyon jó képességei.

steven.h 2018.09.02. 11:01:03

@Rikoo: szerintem nem számolt azzal, hogy Inghlese még bele tud csúsztatni (elszámolta az ívet), így hibázott minimálisan, bár nehéz szitu volt. Kicsit én is érzem ezt a határozatlanságot rajta és bármennyire bohócnak tartják paran itt a blogon Perint, szerintem karakteresebb és határozottabb kapus, mint a lengyel, viszont làbbal gyengébb, kíváncsian várom, hogy él-e majd a lehetőséggel, ha megkapja.

steven.h 2018.09.02. 11:03:05

@Rikoo: Chiello a Barzagli effektuson megy át idén. Pont emiatt sajnálhatjuk Caldarat meg azt hogy Rugani is bizonytalan, mert bármennyire hibázgat Bonucci, még mindig jobbnak tartom Benatianál, tehát ő kellett a védelmünkbe szerintem.

Roli984 2018.09.02. 11:09:47

rugjuk mar ki az edzot mert harombol harmat nyert a dzerencsetlen. ide klopp kell mert o nulla penzbol epit tamadofocit.

Rikoo 2018.09.02. 11:13:10

@steven.h: Perin tényleg ügyes kézzel, de az ő esetében is várnék a megítélésével addig, amíg nem bizonyít.
Mondjuk Szczesny sem csalódás essig, csak teljesen más habitusú kapus, mint Buffon.
Bonucci szerintem is bőven jobb Benatianál és ő a kisebbik probléma hátul középen.
Chiello sajnos nagyon gyorsan elkezdett kiöregedni hátul és ezzel majd valamit kezdeni kell, mert nagyon nem lesz ez így jó. Sokszor volt régebben is bizonytalan, de ez már nem az.
Ez inkább olyan, hogy a teste nem bírja már ezt a színvonalat.

Rivendell 2018.09.02. 12:08:46

@babo0410:engem nem fogsz tudni rabeszelni, hogy iden jo munkat végez Allegri,ezt barki lehozna ezzel a kerettel, Khediraval az elen. Cserenek oke,de kezdobe mikor meg senki se fáradt az ő sebessegevel es utkozni akarasaval -1 ember

MdewC 2018.09.02. 12:44:21

@Rikoo: milyen hibákat vét Chiello, hogy ennyire le van gyalázva?

Mondanál példákat?

babo0410 2018.09.02. 12:54:44

@Rikoo: Érdekes Chiellini is hülye, a gólnál Khedira is hibázott, mindegy, lényeg, hogy az a mocskot mentegesd. Érdekes. Az nem baj, hogy gyakorlatilag végignézte, hogy az, akit neki fognia Kellett volna, méterekre tőle gólt lő, de ezt a mocskot mentegeted, mert ő Kellett a védelembe, de mindenki más hülye. Érthetetlen. Kezdem egyre furcsábbnak érezni a blogot.

hurbiny3k 2018.09.02. 13:03:30

@MdewC: Lehet pont szar volt az életem és tőlük vártam a felvidulást, mert egy kiadós alvás után nem is tűnik olyan fosnak a tegnapi szar.. Hisz csak a győzelem, ami számít tulajdonképp.. Forza

MdewC 2018.09.02. 13:10:05

@hurbiny3k: lehet nem neked kellett volna írnom, hanem általánosságban. ;)

Rikoo 2018.09.02. 13:10:43

@MdewC: Lassú, fordulékony, technikailag egyre gyengébb és sokkal több párharcot veszít, mint eddig.
Tegnap jó példa mikor úgy ment át rajta Gervinho, mint kés a vajon, simán gól lehetett volna belőle.

Rikoo 2018.09.02. 13:12:11

@babo0410: Ha elfogult vagy emberekkel szemben légy szíves, ne másokat fikázz, hanem nézd a játékosokat objektíven.

Rivendell 2018.09.02. 13:28:50

@babo0410: igaz ilyet nem irtam,de ha ez kell hogy khedira lelepjen,akkor felolem mehet Allegri es hozhatnak 1 full tamado felfogasu edzőt. Engem nem zavar ha marad Allegri,csak akkor nekem ne az legyen, hogy a pincsijei barmit megtehetnek,nem lehet oket kritizálni,de mast meg kirakunk a nezok közé,mert belegazoltak a lelkivilagaba. Probaljunk mar meg tudas alapu kezdot kialakitani.

MdewC 2018.09.02. 13:36:30

@Rikoo: sztem ennyire még nem vészes, tegnap mondjuk nem élete meccse volt, ezt adom, Gervinho tényleg átment rajta, de annyi volt Chielloban, hogy legalább nem rúgta le, simán tizi lett volna. Inkább elengedte, másra nem is volt sansza. Meglátjuk.

@hurbiny3k: Én is. :)

Nathas 2018.09.02. 14:54:20

@babo0410: senki nem hülyézett le téged (még annak ellenére sem, hogy szerinted jó volt a tegnapi meccs), hiába aposztrofálod "idióta barom"-ként azokat, akik nem értenek egyet veled. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy nehéz veled eszmecserét folytatni, amíg ahhoz hasonlóan érvelsz, hogy "Allegri már 2x döntőzött". Ez az ultima ratio, itt mindenkinek el kell hallgatnia. Khedirára Te is azt mondtad, hogy gyenge volt, de rajtad kívül másnak nyilván nem lehet. Valahogy tényleg változtathatnál a stílusodon, mert ez így mindenkinek kellemetlen.

ForzaJ 2018.09.02. 16:41:32

Kövezzetek meg, de Bonucci nem volt rossz tegnap. Chiellini annál inkább.

János Aradi 2018.09.02. 17:28:36

Szerintem Bonucci a legkisebb probléma jelen pillanat . Én már lassan Allegrit nagyobb “bajnak” látom . Én azóta mióta Higuaint védekezni vettük meg rosszul vagyok tőle és irritál . Futbalgyilkos. Khedira játszatása is elenyésző problem a csapat támadni akarása és tudásához képest .

A vezetőség dacára Del Piero, Marchisio, Buffon érdekes indokolatlan és méltatlan távozása ellenére egy majdnem becsődölt seria B-s csapatot vissza juttatott a csúcsra évről évre növelve a szintet az anyagi állományokat egészen odáig , hogy már már egy pénzgyár a Juve . Viszont most elérkezett arra a szintre a csapat , hogy ehhez méltó edző is kell. Allegri nem az.

Fergusson ha be ment az öltözőbe és prédiákált egyet a United úgy ment ki a pályára , hogy felszántották a pályát . Igaz ez Contera, Lippire, Rijkaard-ra még a napjainkra szélütést kapott Mourinhora is. Allegri KÉPTELEN MOTIVÁLNI A CSAPATOT .

Minden nagy csapatban van egy-két oda nem illő tudásban a többiekhez képest kevésbé fejlett játékos , ennyi bele kell , hogy férjen . Nem Khedira és nem Chiellini vagy Bonucci vagy Cuadrado miatt gyenge a játék.

Ha ez nem fog változni év végén sok olyan távozó lesz akiket nem fogunk tudni pótolni . Kétlem , hogy Ronaldo kitölti a szerződését, világklasszis támadó lennék alig várnám az átigazolási piacot ...

.Bulldeo 2018.09.02. 21:15:59

@János Aradi: abszolút egyetértek. És ahogy Conténak, úgy Allegrinek is vitathatatlanul nagy szerepe van a Juventus sikerkorszakában. Max Conte után pont azt hozta, amire szükségünk volt. De mint mindenkinek, neki is megvannak a korlátai, és azok most már fájdalmasan kiütköznek. Túlnőtt rajta a keret. Allegri egy fele ilyen jó kerettel kb. ugyanazt tudná elérni, mint ezzel. Ami évekkel ezelőtt még kincset ért, ma viszont már visszahúz. Vele a scudetto még évekig biztosított, de a fejlődést, és a nemzetközi csúcsot már nem érzem benne. Azért reménykedem, hogy rám cáfol, mert nem hiszem, hogy 1-2 éven belül a vezetőség elmozdítaná.

niccolo 2018.09.03. 09:35:37

@Rivendell: 3 mérkőzés után, tudod hogy Allegri az IDEI ÉVBEN nem fog jó munkát végezni.Bravo.

babo0410 2018.09.03. 10:28:17

@Rikoo: Ezt most nekem mondod? Én látok objektíven ellenben veletek, akik pl. most Khedirát gyűlölitek. Akárhány gólt lőhet, akárhány gólpasszt adhat, labdátszerezhet, mindig hülye. Vagy most már egyeseknél kezd ez Allegrinél is így lenni. Mindegy mit játszunk, hány góllal nyerünk, ő hülye, sz@r focit játszunk, stb
Az meg egy hatalmas tény, hogy Bonucci kib@szottul nagyot hibázott a gólnál, erre rákened Khedirára, mert ő is hibázott. És akkor én vagyok elfogult.
Közben meg 3 meccsből kettőn kaptunk gólt, mindkétszer Bonucci maradt le az emberéről. És ezt tagadhatod, de ez tény.
@Nathas: És ki mondta, hogy lehülyéztetek. És nem az a baj, hogy nem értetek egyet velem, hanem az, hogy akkora marhaságokat írtok, hogy az már nagyon fáj. És olyat nem mondtam, hogy nem lehet leírni, ha Khedira tényleg gyenge, de ti mindenért őt okoljátok, minden meccsen őt veszitek elő, akármit csinál, hülye. Első meccs előtt már hülye volt, aztán meccs után szintén, Pedig igen fontos gólt szerzett, és jól játszott. De ő hülye volt. Ahogy minden meccs előtt, közben, után már már szinte mást se olvasni, csak Khedira mekkora gy f@sz.

Nathas 2018.09.03. 11:13:06

@babo0410:
"És most lehet Engem hülyézni nyugodtan, nem fog izgatni." - Erre írtam azt, hogy senki nem hülyézett le, Te is moderáld magad és felejtsd el az idióta-barmozást.

"Akkora marhaságokat írtok, hogy az már nagyon fáj." - Hidd el, van, akinek a tőled származó sorok tűnnek annak, mégis megpróbáljuk ezt a véleményt megtartani magunknak.

"És olyat nem mondtam, hogy nem lehet leírni, ha Khedira tényleg gyenge, de ti mindenért őt okoljátok, minden meccsen őt veszitek elő, akármit csinál, hülye. Első meccs előtt már hülye volt, aztán meccs után szintén, Pedig igen fontos gólt szerzett, és jól játszott. De ő hülye volt. Ahogy minden meccs előtt, közben, után már már szinte mást se olvasni, csak Khedira mekkora gy f@sz." - Ez a poszt alapvetően a Parma elleni meccsről szólna, ahol bizony hitvány volt
- még szerinted is. Az egész Khedira - szidás neked nyilván túlzottnak tűnik, ki is pécézte magának a társaság, annyira én sem szoktam belemelegedni, mint egyik-másik fórumtársunk, de bőven ad rá okot. Elsősorban az jelenti a gondot, hogy történjen bármi, neki a kezdőben a helye - háttérbe szorítva Bentancurt és Cant is -, holott már csak kiegészítő emberként kellene rá számítani. Egy európai top csapatban egyszerűen nincs helye, hiába lőtt a Chievo ellen parádés gólt, valóban ritkán látni olyat, hogy valaki 9 méterről a kapuba kotorja az elé pattanó labdát.

Engem alapvetően nem bosszant, hogy különböző a véleményünk, de ha a fórum döntő hányada másképp' látja a dolgokat, mint Te, akkor el kell gondolkozni, hogy vajon tényleg mindenki idióta és barom-e, vagy egyszerűen csak nincs igazad.

Elnézést kérek az adminoktól, nem szeretnék kioktatni senkit (és nincs is jogom hozzá!), de a hozzászólásod hangneme nagyon zavar és a gondolataim egy kis részét nem tudtam magamban tartani.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása