Elemzés: Chievo elleni meccs

unneples_chievo_gyozelem.jpgEgy rendkívül érdekes mérkőzést láthattunk. Voltak itt gyönyörű megmozdulások, szép játék, fölényes labdabirtoklás és komoly téttel bíró játékvezetői döntések és ami a legeslegfontosabb, a győzelem. Ennek fényében alakult ki a 2-3-as végeredmény. Felüdülés volt ahhoz képest, hogy például tavaly milyen minőségű játékot mutatott a csapat egy ilyen típusú kiscsapat ellen. De mit láthattunk, milyen egyéni teljesítményeket és megfelelő bírói döntések születtek-e?

Óriási fölénynek lehettünk szemtanúi, a 30.-ik percben 16%-84% volt a labdabirtoklás a Juventus javára. Ez az adat a meccs végére 27%-73%-ra alakult át. A Chievo szokásához híven betömörült a kapuja előtt és támadásban a kontra lehetőségeiket szerették volna kihasználni ez. Ez viszont nem igazán jött nekik össze, mivel minden kipattanót szinte torinói szerzett meg. Helyzetet is helyzet követte, a veronai védelemnek 45 alkalommal tisztáznia kellett. Szinte tűzijáték volt látható a Szamarak kapuja előtt, 26 próbálkozás volt, ebből 10 talált kaput.

Ezzel szemben a Chievónak 6 próbálkozása volt, amiből 2 kaput talált és gól is született belőlük. Passzok tekintetében is óriási különbség volt. A Juventus 678 átadási kísérletet jegyzett, 91% pontossággal, míg a veronai klub 260 passzal próbálkozott. és 76%-a ért célba. Sokszor próbálkoztunk ívelgetéssel, szöktetésekkel, amik nagyjából jók is voltak. 53 pontos hosszú passz született, amit Juve játékos adott. Ennek ellenére mindösszesen 3 alkalommal jelzett a partjelző lest. Volt jó pár beívelési kísérlet, viszont csak 8 ért célba, a 34 próbálkozásból. Ez 24%-ot jelent. Levegőben viszont mégsem a Szamarak voltak jobbak, 11 megnyert fejes a 20-al szemben.

A játék képét tekintve, próbálkoztunk széthúzni a területeket, adott szituációkban befutni őrizetlen területekre, hogy gyors támadásokat vezessünk. Sűrűn ívelgetett a csapat, ezzel kihagyva a középpályát a játékból és áthelyezni a szélekre támadást. Leginkább a bal szélre irányultak az átívelések és indítások. Voltak lövési kísérletek a 16-oson kívül és belül is. Pontrúgás terén elég erős volt a csapat. Sami Khedira gólja egy szabadrúgás után jött, míg Mattia Bani öngólja Bernardeschi szöglete következtében született.

Védekezést tekintve nem volt sok alkalom, hogy védekezésre kerüljön sor, mivel a kontrákat már próbálták a Juve játékosok csírájában elfojtani. Ha ez nem jött össze, akkor a védők hátráltak a kapujuk felé, zárva a területeket. Ez mi sem mutatja jobban, hogy volt 3 blokkolt lövése a Chievo csapatának, a 4 kaput el nem találó lövéséből. Csupán 3 szerelést mutattak be a Juventus játékosai. Nem mások voltak az "elkövetők", mint Douglas Costa, Federico Bernardeschi és Sami Khedira. 

Most nézzük az egyéni teljesítményeket:

  • Szczęsny: Védést nem mutatott be, nem is igazán volt tőle elvárható. A fejes elég közelről érkezett, körülbelül 6 méterről, viszont helyezkedésben ott. Nem igazán mondanám hibának, hogy nem védte. A tizenegyes védése pedig nem lehet elvárás.
  • Cancelo: Támadásban sokat hozzátett, védekezésben viszont komolyat hibázott. Elég buta hibának mondanám, hogy kilépett Giaccherinire, miközben már szinte kiszorította. Párharcai legnagyobb részét megnyerte, pontosan passzolt, voltak nagyon fontos labdái és cseleit is jó százalékban sikeresnek mondhatja. Nem mellesleg komoly gólszerzési lehetősége is volt.
  • Bonucci: Támadásban rengeteg haszna volt, ívelései nagy része pontos volt. Az első gólnál ő az egyik hibás, mivel nem fogta az emberét, aki tisztán fejelhetett. Nem mellesleg hozzájárult az öngólhoz, mivel komoly nyomást gyakorolt a Chievo védőjére.
  • Chiellini: Megbízható teljesítményt láthattunk tőle. Szinte az összes párharcát megnyerte és Bonuccihoz hasonlóan ő is sokszor próbálkozott ívelésekkel és meglepően sokszor sikeres voltak a kísérletei. Ne feledjük el, hogy egy gólpassz is fűződik a nevéhez, mikor Khedira elé fejelte a labdát.
  • Alex Sandro: Ez a Sandro már hasonlított a tavalyelőttire. Cseleinek és párharcainak is csupán a felét nyerte meg, viszont 4 darab fontos passzal segítette csapatát és egy gólpasszt is a magáénak tudhat, mivel remek lapos belövés után Bernardeschi volt eredményes.
  • Khedira: Elég "egyes" statisztikát mutat. 1 gól, 1 lövés, 1 szerelés, 1 közbeavatkozás és 1 párharcot nyert meg. Leginkább góljával segített hozzá a Juventust a 3 ponthoz.
  • Pjanić: Nagyon elveszett a mérkőzésen. Kiváló passzaival hívta fel leginkább a figyelmet. Védekezésben elég gyengén muzsikált, 2 alkalommal kicselezték, 1 párharcot nyert meg és volt 1 labdavesztése. Kétszer kényszerült szabálytalanság elkövetésére és 2 alkalommal volt közbeavatkozása.
  • Cuadrado: Elég gyenge mérkőzése volt. Gyenge lövések, sokszor rossz döntések, felesleges esések. Az első gólban ő is nyakig benne volt, mivel nem lépett ki a beívelő játékosra, csupán sétálgatott messze, vele szemben. Ilyen teljesítménnyel Bernardeschi hamar kifogja szorítani.
  • Dybala: Nem volt rossz mérkőzése, csupán nem kapott annyi labdát, hogy maradandót alkosson. Hosszú passzai szinte hibátlanok voltak, ahogy cselei is. 3 lövés, 2 talált kaput. Ezek a kapura lövések közül talán egy sem volt olyan, hogy a lövés volt a legjobb választás. Próbált betörni a 16-os környékére sok csel után és lőni. A cselek ültek, a lövés kevésbé. Többször jól kötött össze Costa és Cuadrado között. A sok ívelgetésnek ő  itta meg a levét valamilyen szinten, mivel nem igazán ő irányította a támadásokat.
  • Costa: Tőle is többet várok el. Statisztikailag egyetlen cselt sem mutatott be és 3 alkalommal is labdát vesztett. Fontos szereplője volt a támadások építésénél, mivel irdatlan gyorsaságát kihasználva ráívelték a labdát és ő megtartott, majd megvárta az érkező társakat. Labdakihozatalban is volt szerepe olyan téren, hogy egymaga végigvezette szinte egyik 16-ostól a másikig.
  • Ronaldo: Benne nem kellett csalódnunk. Minden lövése kapura veszélyes volt, Távolság nem számított, Sorrentino volt mikor bravúrral tudott védeni. Sokat dolgozott a támadások során, a gól sajnos nem jött össze neki.

Cserék:

  • Bernardeschi: Csereként beállva gól és gólpassz. Hibátlan passzok( jegyezzük meg, csupán 9), 1 csel, ami sikeres is volt, párharcai felét megnyerte. Tőle megszokott eredménycentrikus játékot láthattuk.Védekezésből komolyan kivette a részét, kisegítette mindig Cancelót. Csúszott-mászott a labdáért, rengeteget fejlődött védekezés terén. Ez a teljesítmény kiérdemelt szerintem egy kezdő tizenegyben lévő helyet.
  • Mandžukić: Csereként beállva gólt szerzett ( más kérdés, hogy milyen körülmények között), párharcait nagyobb részben megnyerte. Jó cserének bizonyult.
  • Can: Felüdülés volt látni Khedira helyet. Lendületet vitt a játékba, hibátlan játékkal. Se egy rossz passz, se egy elvesztett párharc ( kettőt nyert meg), se egy rossz hosszú passz, még a kapura is veszélyes volt. Ez mind 6 perc alatt.

Meccs embere: Federico Bernardeschi

Bírói döntések:

  • Cancelo elmaradt tizenegyese: Ez tiszta helyzet volt, a Chievo védője próbálkozott ellökni a portugált, ami sikerült is. Se VAR, se tizenegyes.
  • Giaccherini eset: Tiszta büntető, jó döntés született.
  • Ronaldo kezezése: Ez már komoly kérdés. Cristiano keze semmiféleképp nem irányult a labda felé,  a vállával vízszintbe volt, ami ugye nem természetes testtartás. Egy ilyen esetben egyszerűen nem lehet maga mellé zárni a kezét, viszont komoly segítség volt, hogy a horvát elé kerüljön a labda. Azt figyelembe véve, hogy nem szándékos kezezés és annak tükrében, hogy egy büntető elmaradt, a helyes döntés az lett volna, ha megadják a gólt.
  • Bernardeschi vs Hetemaj: Több helyen is piros lapot követelnek. Bennem fel sem merült ez a lehetőség. Hetemaj kiprovokálta azzal, hogy nem engedte felkelni Federicót. Erre az olasz meglökte és a szájához hozzáért a lökés közben, nem volt ütés. Azt is figyelembe vehetjük, hogy a sértett nem is a száját fogta, hanem a szeméhez kapott. Sárga kiosztása esetén mindkét fél érdemelt volna, de nem volt olyan vészes eset. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5414189497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2018.08.19. 13:12:36

"A tizenegyes védése pedig nem lehet elvárás."

Attól függ, milyen jellegű tizenegyest rúgnak kapura. Számtalanszor előfordul, hogy az adott tizenegyesből a kapus szerencsétlenkedése miatt lesz gól, és ilyenkor utólag elvárható lett volna, hogy ha már arra ugrik, amerre a labda megy, akkor védje is ki a lövést. Giaccherini tizenegyese természetesen nem ez a kategória volt, úgyhogy a mi esetükben ez tárgytalan.

JuventusFanatikus 2018.08.19. 13:24:22

Pár érdekesség:
Sorrentino egy orrtöréssel megúszta.

Az öngólnál aki figyelmes volt látta, hogy Bonucci elmegy ünnepelni, a többiek meg hozzá sem mentek, mindenki ment a kezdőrúgáshoz. Egyedül Bernardeschi volt az, aki a nyakába ugrott, mert Bonu felé futott.

Giaccherini előtt pedig le a kalappal, hogy nem ünnepelt, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy interista.

2018.08.19. 13:35:02

@m.martin91: Nem véletlenül van az a mondás, hogy "Egy tizenegyest csak elhibázni lehet." :-) Ha tökéletesen rúgja valaki (pl. erőből fel a pipába), akkor nincs az a kapus, aki kivédje. Tehát azért nem lehet elvárás, mert teljesen a játékoson múlik. Ha rosszul rúgja, ott jöhet a képbe a kapus. És az utóbbi időben a játékosok valahogy nem nagyon tudnak tizenegyest rúgni.

Juventino86 2018.08.19. 13:37:35

Korrekt elemzés, tetszik. :) Egy dologban vitatkoznék, ez pedig Dybala kérdése. Szerintem elég rossz mérkőzése volt. Fékezi a csapatot támadásban a körülményességével. Rátekeredik a labdára, lassítja a gyors támadásvezetést. Ronaldo a tegnapi meccsen beárazta őt eléggé. Én megpróbálnám az ő helyén kezdetni Bernardeschit. Az olasz tegnap meglepően jól mozgott. :)

Grinta 2018.08.19. 13:40:22

Kiváló írás,jó összegzés,köszönjük szépen.Amit saját részről hozzátennék,hogy véleményem szerint jogosan vették el azt a gólt amikor Ronaldo felkarjáról pattant a labda.Inkább az mint nem.Másik dolog amin viszont felhúztam a szemöldököm,hogy Douglas Costának nem volt statisztikailag egyetlen! csele sem?!Én nem így emlékszem a meccsről

.Bulldeo 2018.08.19. 13:54:08

@Juventino86: szimpatikus gyerek ez a Bernardeschi, akinek vannak nagyszerű tulajdonságai, és jó lenne találni neki helyet a kezdőben, de szerintem 4-2-3-1ben nem képes egy Juventus szintű csapatban középen támadóközéppályást játszani. A passzjátéka alapvetően nem túl jó, labdatatásban romlanánk vele. Először Cuadrado helyén lenne érdemes játszatni, majd ha azon a poszton egyértelműen kiszorítja a kolumbiait, akkor lehet fontosabb poszton is tesztelgetni.

Il Principino 2018.08.19. 13:55:22

@Grinta: egyetértek,inkább szabi kifelé..és jobb hogy nem azzal nyertünk,ellenben egy jogos tizit nem kaptunk meg.0-2 után már nem lett volna kérdés a meccset illetően..Costa sztem is több sikeres cselt mutatott egy az egyben csak a beadásait kikotorták mindig a kapu elől..Plussz egy szép kötényre is emlékszem

JuventusFanatikus 2018.08.19. 13:57:14

@Juventino86: Bernardeschit hagynám a szélen. Cancelóval nagyon jól kiegészítik egymást.
@Grinta: Az a kezezés eset nagyon nehéz döntés. Nincs is olyan megoldás amire azt mondja az ember, hogy ez az igazságos. Nincsenek rendesen
lefektetve a szabályok kezezés ügyben. CR nem tudta hova tenni ilyen esetben a kezét, így is letaglózta szegény Sorrentinót.
Costa esetében én is nagyon meglepődtem. Még cselezési kísérlete sem volt a Sofascore szerint. Az látszódott, hogy nem ment neki úgy, ahogy szokott, de ez engem is nagyon meglepett.

Juventino86 2018.08.19. 13:58:34

@.Bulldeo: Részemről így is oké. :) Én továbbra is megnéznék egy 4-4-2-t, ahol CR és Mandzu lenne a két csatár, és Berna és Costa a két szélső. Bár az is tény, hogy CR a szélen jobban élt tegnap, mert több területe volt. Bár ha kétcsatáros játékunk lenne, akkor szabadon ki tudna húzódni, területet Mandzu is tud neki csinálni. Számomra továbbra is világos, hogy Dybala egyszerűen nem illeszthető be. :(

JuventusFanatikus 2018.08.19. 13:59:11

@Il Principino: @Grinta: Sőt, az le is maradt, hogy 4 párharcból csupán 1-et nyert meg.

JuventusFanatikus 2018.08.19. 14:04:09

@Juventino86: Mario centerbe, balos CR, jobbos Costa, Dybi középre. A horvát előkészítené a helyzeteket az argentinnak, CR-nek lenne több területe, Costa és Cancelo meg illene evymáshoz, mert DC tükörszélsőt játszana. Dybala szerintem így lenne a legjobb teljesítményre képes. De óriási variálhatósági lehetőségek vannak.

Zsolt16 2018.08.19. 14:04:38

Jobb szélsőbe mindenképp olyan játékos kell, aki képes befelé vezetni a labdát és lehetőleg bal lábas. Cuadrado játszatása Cancelo előtt értelmetlen mert nagyon hasonló a stílusuk, Cuadrado is mindig kifelé vinné a labdát így meg Cancelo nem tud üresbe futni az alapvonal fele.

Grinta 2018.08.19. 14:04:40

@Il Principino: Ez az egyik dolog.A másik pedig az,ami az esti Lazio-Napoli mérkőzésen is történt.Lévén hogy amint fejsérülés történik,azonnal meg kell állítani a játékot!Érdekes módon ezt egyik esetben sem hallottam sem a közvetítés során,sem később olvasva a mérkőzésről.Ergo be sem kerül a labda a kapuba...Így nincs mit elvenni.Talán ez lenne a legtisztább értelmezése a dolognak.

Juventino86 2018.08.19. 14:09:19

@JuventusFanatikus: Ez nem rossz felállás, csak ebben Dybala ugyanúgy el fog tűnni, mint tegnap. :( Variálni tudunk, az igaz. Ronaldo pedig tényleg jobb volt a balszélen tegnap.

The king of alibis 2018.08.19. 14:24:14

Dupla nulla középpálya és belső védelem. Hiâba CR érkezése esélyünk nem lesz Blt nyerni.

Rikoo 2018.08.19. 14:46:45

@Nattorio: Mandzukic tökéletesen át tudná venni azt a szerepet, mint amit Benzema bevállalt a Real Madridnál.
Igazából szerintem a horvátnak csak az számít, hogy játszon.

.Bulldeo 2018.08.19. 14:57:27

@Rikoo: abszolút így van. Mandzukicnak nagyon passzolna az a szerepkör; szerintem rajta az ideérkezése óta látszik, hogy a védőkkel való birkózás, lekészítés, kulcspassz tökéletesen ki tudja őt elégíteni. Ha erre jön néhány bekotort gól, az már csak hab a tortán. Amúgy sem hiszem, hogy Allegri sokáig a padon hagyja.

Rikoo 2018.08.19. 15:08:14

@.Bulldeo: Szerintem nincs kizárva, hogy ő lesz a fix kezdő és Cristiano pedig a balszél és 2.csatár szerepében lesz jelen a pályán.

DegerFaCan 2018.08.19. 15:22:47

@The king of alibis: hát ezért kár volt megszolalnod... No offense de szóra sem érdemes picsogas.

Grinta 2018.08.19. 15:36:54

@DegerFaCan: Kis Kutyatov csak ismétli az egy sorosát,lásd a "chievo elleni keret" Semmi extra : D

The king of alibis 2018.08.19. 15:53:29

@DegerFaCan: lâttuk tegnap is.
Középpálya fantasztikusan megújult. Chiellini kiöregedett, Júdásból pedig egy csicska lett Milânóban

Alex8610 2018.08.19. 15:56:04

Nagyon bika ez a csapat csak össze kell szokni remélem Can és Bentancur többet fog majd játszani és Berna is bejatsza magát a kezdőbe

Thuglife! 2018.08.19. 15:58:08

@JuventusFanatikus: aki meg nálad is figyelmesebb volt az látta hogy Berna nem ünnepelni megy Bonuccit hanem lökdösi vissza hogy minél előbb folytatódjon a játék...

rightinthenuts91 2018.08.19. 16:18:57

@The king of alibis: nem úgy volt, hogy eleged van a jelenlegi Juventusból és itthagyod az oldalt? Azzal hogy egy meccs után odaírod ezt minden cikk alá, szerinted racionális véleményt alkotsz?

Grinta 2018.08.19. 16:27:43

@rightinthenuts91: De úgy volt,viszont ma ráér,mivel a Pulyka csak holnap este játszik

2018.08.19. 16:43:27

@Alex8610: :-DD Nem olvastad a meccs utáni nyilatkozatot? :-(((

The king of alibis 2018.08.19. 16:49:17

@Grinta: @rightinthenuts91: minden szép minden jó. Nekünk van a világ legerősebb csapatunk, a BL-győzelem simán meglesz. A kebabos az univerzum legjobb játékosa. Így már tetszik?

rightinthenuts91 2018.08.19. 16:59:25

@The king of alibis: Ha szerinted csak ez a kettő "igazság" létezik, akkor további szép napot!

Grinta 2018.08.19. 17:00:58

@The king of alibis: Én csak arra kérlek hogy ne nevettesd ki magadat újra.Senki nem mondott ilyet.Jó Magyar szokás szerint vagy temetünk,vagy ünneplünk,és jelenleg egyikre sincs semmi szükség,hiszen az igazság mindig a kettő között van.

Juventino86 2018.08.19. 17:02:09

@The king of alibis: Okosabb lenne tényleg lelépned, ahogy korábban mondtad. Világos, hogy Khedira gyengén játszik, és neked ez okoz egy perverz kielégülést, de minket ez nem érdekel. :)

rightinthenuts91 2018.08.19. 17:04:32

@Juventino86: Majd mindjárt jön a kiszámítható válasz: "akkor ne olvasd".

Alex8610 2018.08.19. 17:32:07

@Dr. Grant: Nem mertem:D Inkább maradjon a remény :)

a Zamboni nem egy tészta 2018.08.19. 18:00:30

Ronaldo a grinta maga. tökéletesen illik ide.

Leram7 2018.08.19. 20:05:23

Én Dybala értékelésével nem értek egyet. Azért egy 110M (transfermarkt.de) euro-t érő playernek nem így kéne játszania. Sodródott a meccsel, de semmit nem kezdeményezett. Egy nulla volt.

2018.08.19. 20:16:27

@Leram7: Ez azért nem teljesen így történt. Próbálkozott párszor, csak nem nagyon jöttek be neki. Egyszer pl. majdnem a kapuig fordult 4 ember között, csak az utolsó csel nem jött be. Még úgy láttam, nincs meg az összhang a támadók között. Meg ott az idény eleji forma is. Nem arra gondolok ezalatt, hogy még lustálkodhatnak, hanem arra, hogy többüknek nehezen megy ki a lábából a fizikális felkészítés. Szerintem vállalható teljesítményt hozott, de biztosan lesz ebből még jó teljesítmény is.

Nathas 2018.08.19. 21:49:15

Ne haragudjatok, de szerintem sok szurkolónál irreális volt az elvárás a csapat 1. mérkőzésével szemben. Rengeteg embertől hallottam azt, hogy 4-5 gólos győzelmet várt (bár kis szerencsével...).
Tegnap sokat hibázott a csapat, de messze nem játszott rosszul. Ez egy quasi új keret és az idény eleji formát is bele kell kalkulálni. Ugyanakkor az is lehet, hogy nekem már az is kellemes meglepetés volt, hogy nem volt nézhetetlen a játékunk :-) Persze a kezdőt én sem pont így raknám fel, de hát kérem :-) Összességében az érkezők mind hasznosak, a csapat erősödött, várom a következő meccset!

Bagg10 2018.08.19. 23:18:36

Nagyon érdekes meccs volt, engedelmetekkel pár észrevételt megosztanék:

Érdekes volt nézni, ahogy ízlelgetik egymást a felek: Ronaldo és a Juventus. Igazából itt derült ki, hogy ki mit kaphat a másiktól.
Ahogy várni lehetett full Centerben kezdett. A Chievo szinte 4 belső védővel játszott, végig hárman figyeltek rá. Megfojtottak minden próbálkozást.
Aztán Mandzu beállásával változott minden, mert Allegri kivette középről és visszatette az eredeti inverz szélső posztba és onnantól veszett jó volt. Mandzu is végre igazi középcsatár lett...
Cuadrado nekem mindig is túl egyénieskedő volt, Bernardeschi sokkal hasznosabb és alázatosabb.
Végezetül egyet még mindig nem értek: ki dönti el, hogy a bíró mit néz vissza a VAR segítségével, mert Cancelo esete, tiszta tizi! Ha a 10. percben 2:0, akkor a vége 6-7

Emre Can és Bernardeschi full bejátszották magukat a kezdőbe.

.Bulldeo 2018.08.19. 23:22:19

@Bagg10: "Emre Can és Bernardeschi full bejátszották magukat a kezdőbe." Ehhez a Misternek is lesz egy két szava:(

Bagg10 2018.08.19. 23:22:38

Van még valami: Ki emlékszik arra a Bernardeschire, aki a fioban játszott full 10-es szerepkörben???

Nekem egyik hatalmas kedvencem volt már akkor is. És félve mondom, hogy a mostani Dybalánál jobb lenne középen, ha a szívemre teszem a kezem és 4-2-3-1-ben toljuk,
akkor a Ronaldo - Bernardeschi - Costa
+ center: Mandzu
négyes a legerősebb (jelenleg, a Chievo ellen mutatott forma alapján)

Grinta 2018.08.19. 23:32:01

@Bagg10: Ilicic-et sokkal inkább mondanám tízes szerepkörnek,abból a csapatból.Emlékeim szerint.Másvalaki véleménye esetleg??

.Bulldeo 2018.08.19. 23:33:55

@Bagg10: 4-2-3-1ben Ilicic volt középen, ő csak akkor került beljebb, ha a center mögött két támadóközéppályás játszott. Bernardeschi még elég messze van attól, hogy középen osztogasson, és a fő kreatív legyen. Főleg az olasz bajnokságban azon a poszton nagyon kicsi a terület. Dybala ott jobban megél.
Szerintem Bernát inkább lehetne mezzalaként elképzelni.

.Bulldeo 2018.08.19. 23:34:33

@Grinta: így van, Ilicic vitte ott ezt a posztot.

hameee 2018.08.20. 01:36:21

Tetszett az elemzés,mégha néhány pontjával nem is értek egyet feltétlenül. Remélem lesz a többi meccs után is ilyen.
Én is gyengébbnek láttam Dybalát, de én általában is annak tartom sajnos.Olyan a legtöbbször, mintha széllel szemben szaladna.Sokszor azt gondolom, hogy bármikor lefutnám :D.

harciretek 2018.08.20. 08:28:01

Én azért az elemzéshez azt is hozzátenném, hogy a Chievo nagyon jól játszotta azt, amit játszani akart. Jól védekezett és a védőink segédletével azt a 2 helyzetét ki is használta. Jó lenne, ha azon amit Allegri hangsúlyozott, azon sokan itt is elgondolkodnának. Gondolok arra, hogy hiába mi vagyunk az esélyesek, attól még az ellenfél nem fog nekünk lefeküdni, sőt. Összeszedett játékkal, olaszos védekezéssel, kis szerencsével (pl. 11-es meg nem adása) minden olasz csapat meg tudja nehezíteni a dolgunkat. Ami a legpozitívabb volt a szombati meccsen, az az, hogy a játékosok (sok szurkolóval ellentétben) szerintem ezt átérezték, végig mentek a győzelemért, és biztosak is voltak a győzelemben, de nem elbizakodottak.

Ami CR7 játékát illeti, középcsatárként ennyi védő között a világon senki nem tudott volna többet tenni a gólért. Pozitív, hogy ennyi helyzete is volt. Igaz, hogy szélen több helye volt, szebb dolgokat mutatott, de ne feledjük, hogy akkor játszott a szélen, amikor már teljesen a saját térfelére kényszerítettük az ellenfelet, esélye nem volt, hogy a Chievo a szélen támadást vezessen. Cuadrado és Douglas már hátrafelé is hasznos. Egy 33 éves Ronaldora azért már nem olyan szerepet kéne szabni, mint amilyen az övék. Ellenben biztosan lesz a jövőben is olyan meccshelyzet, kerethelyzet, amikor kikerül majd szélre. Mindenesetre az elmondható, hogy minden labdaérintése élmény. Mikor más csapatokban játszott nehéz volt elvonatkoztatni a viselkedésétől, de Juventus mezben már inkább tudtam csak a játékára figyelni és hát zseniális, ahogy adja-veszi, kezeli a labdát.

adi88 2018.08.20. 08:46:42

Egész nyáron Pjanicról szóltak a hírek, közben meg HATALMAS hiba volt Dybalat nem eladni valami nagyobb összegért. Hozta a szokásos alibit. Hány évig lesz még örök tehetség? És most nem is egy top csapat volt az ellenfél, azok ellen garantált az alibije
A sírós fejéről meg stílusáról inkább nem is beszélek

sleepy8 2018.08.20. 10:30:03

@adi88: Dybalanak egy baja van, hogy nem tudja folyamatosan hozni azt a szintet ami benne van. Tény hogy rengetegszer eltűnik a mezőnyben, de azert alibi jatekosnak nevezni eleg eros. Neha olyan mintha Ő se hinne el magarol hogy jo jatekos.

Remelem Ronaldo jo hatassal lesz ra.

2018.08.20. 10:51:07

@adi88: Dybala, mint alibista? :-DD Melyik meccset nézted? :-) Megint más, ha valaki nem csinál semmit a meccsek nagy részén (ilyenre találsz is példát a csapatban), meg megint más, ha valaki próbálkozik - ahogy Dybala -, de nem mindig jönnek be a cselei, vagy az elképzelései, vagy magára marad és ezért nem jut semmire. De akkor is brusztol.

Juventino86 2018.08.20. 13:39:38

@adi88: Igazat adok Neked. Az mondjuk kicsit erős kifejezés, hogy Dybala alibista, de nagyon gyengén játszik igazából már egy éve majdnem. El kellett volna adni sok pénzért.

peti78 2018.08.20. 13:44:20

@adi88: dybala jatekeval annyi gond volt csak hogy mogotte pjanic es khedira jatszott es mind a ketto ezen a meccsen mind vedekezesben mind tamadasepitesben harmat gyenge volt, nezd meg a cancelo berna parost jobbon orom volt nezni ahogy osszejatszottak de a sandro costa duo is kivalloan mukodott, mas lessz a helyzet ha mar can lesz az allando kezdo mert akkor pjanic tehermentesedik es joval kreativabban tud jatszani es akkor ronaldo is tobb hasznalhato labdat kap ...

CsJuve 2018.08.20. 16:48:00

Véleményem szerint túl sok támadó szellemű játékos volt a pályán. 433 a megfelelő felállás és ebben a 3 tagú középpályában Pjanic az irányító. Most hogy mellette ki játszik részletkérdés ki mit gondol. Én Bentancur és Cannal kezdenék. A támadóhármas CR, Manzu, Costa lenne. Ellenféltől függően, mivel 1 centerünk van és Dybalanak nincs helye néha előre tolnám Mandzu helyett. Higuain maradásával könnyebb helyzetben lennénk, center poszton mindenképp. CR, Higu, Costa. Jelenleg nincs olyan összeállítás ahol CR, Dybala, Costa, Berna, cuadrado, manzu, can, Pjanic, együtt szerepelhessen...

Joseph Toser 2018.08.21. 02:37:48

Sziasztok!

11-st védeni nem lehet csak rosszul rúgni. Ezt tanítják.
Tanárian rúgta Giaccherini a 11-st.

Szívesen olvasnék minden mérkőzésről ilyen összegzést!

Köszönöm!

Grinta 2018.08.21. 08:00:54

@Joseph Toser: Alapesetben ez igaz is lenne,viszont ahol,és most csak a példának okáért említem meg,a 2 méter magas Courtois egy lépésből,levédi az alsó sarkot,olyan fesztávval rendelkezik..ott bizony kemény a rugó élete.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása