A Paris Saint-Germain még mindig Alex Sandro megszerzését tűzte ki célul, és a párizsiak reménykednek benne, hogy sikerül meggyőzni a Juventust az értékesítésről.
A brazil hátvéd az elmúlt évben komolyan hírbe került a Chelsea-vel kapcsolatban, azonban végül mégis Torinóban maradt a játékos.
Az aktuális pletykák szerint a védőjátékos továbbra sem döntött a jövője tekintetében, hiszen nem írta alá a hosszabbítást a Juventusszal, de a váltás mellett sem tette le véglegesen a voksát.
A calciomercato.com értesülései szerint a PSG vele bővítené a brazilokból álló játékosállományát, és bár a Juve nem érzi magát kényszerhelyzetben az eladás tekintetében, 50 millió eurós átigazolási díjat határozott meg.
Az olasz bajnokok továbbra is Alex Sandro megtartását szeretnék elérni, azonban már csak pár hét maradt az átigazolási időszakból, így az értékesítés ideje egyre szűkösebb.
A játékos és a klub is a PSG hivatalos ajánlatára vár, aminek a következő hetekben meg kellene érkeznie.
A Juventus természetesen nézegeti az opciókat a védelem bal szélére, és az álomopciót a Real Madrid futballistája, Marcelo jelenti, miközben a Manchester United továbbra is 20 millió eurót kér Matteo Darmian játékjogáért.
További opciót jelenthet Alex Telles, akiért az UOL Esporte szerint a bianconero együttes 30 millió eurós ajánlatot tett, azonban a Porto ragaszkodik a 40 millió eurós kivásárlási ár kifizetéséhez.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Glivenko 2018.07.22. 14:07:30
Reméljük, hogy Marottáék nem balfaszkodnak majd, de a legjobb az lenne, ha azt mondanák, hogy a zárás előtt 3 héttel már nem engednek el kulcsjátékost. Tudjuk, hogy megfelelő pótlásuk nem jönne se Sandrónak, se Pjanicnak, főleg nem 1-2 hét alatt, szóval őket meg kell tartani. Higuain mehet, ha lesz rá vevő, Ruganiért meg nagyot kell kérni, ugyanis a Juvénak semmi kényszere nincs az eladására.
m.martin91 2018.07.22. 14:17:44
Glivenko 2018.07.22. 14:26:26
Juventino86 2018.07.22. 14:44:17
2018.07.22. 15:08:28
Telles és Cancelo aztán tömhetné CR-t labdákkal. A támadó focihoz elengedhetetlen két ilyen típusú szélső bekk.
Drotkoszoru 2018.07.22. 15:15:35
2018.07.22. 15:50:23
Juventino86 2018.07.22. 15:50:46
Drotkoszoru 2018.07.22. 16:30:25
Juventino86 2018.07.22. 16:56:33
delpi0823 2018.07.22. 16:58:24
Il Principino 2018.07.22. 21:28:56
Remélem Sandro marad!
alexGicamo 2018.07.23. 16:53:45
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!