Milinković-Savić: "A Juventus egy nagy csapat"

milinkovic-savic_sergej_golorom.jpgA Lazio középpályása, Sergej Milinković-Savić számára befejeződött a világbajnokság, s a szerb középpályás a sajtó képviselőinek nyilatkozott a jövőjével kapcsolatosan.

"Most hazamegyek a Lazióhoz, ahova szerződés köt." - kommentálta a klubváltásával kapcsolatos pletykákat Milinković-Savić.

"Aztán meglátjuk, hogy megyek vagy maradok, ez Lotito elnök úrtól és Tare sportigazgatótól függ. Beszélni fogok velük, de a 150 milliós ár nem terhet jelent, hanem inkább motivációt, hogy még jobb teljesítményt nyújtsak.

Minden nap az látom, hogy kapcsolatba hoznak különböző csapatokkal, s ez motivációt jelent. A Juve egy nagy csapat, Olaszország csúcsán, elég ha megnézzük a bajnoki címeket és a kupagyőzelmeket a trófeatermükben.

Ráadásul az öcsém Torinóban van, még ha meg is látjuk majd, hogy vele mi lesz. Többet akar játszani, de Sirigu egy kiváló kapus. Ez persze nem azt jelenti, hogy követem a testvéremet! A család azonban fontos számomra.

A Lazio szurkolóinak azt mondhatom, hogy három csodálatos évet töltöttem ott, s megőrzöm őket a szívemben, most pedig meglátjuk majd, hogy maradok vagy megyek."

A La Gazzetta dello Sport mai száma közben arról számol be, hogy a Lazio 110 millió eurót és Rodrigo Bentancur játékjogát kéri a szerb válogatott játékosért.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7914081345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2018.06.29. 10:32:15

Nagyon drága, nem szabad megvenni. Ennyit nem ér, ez a VB-n is világosan látszott.

Lamiamo 2018.06.29. 10:43:33

Bentancurban van legalább annyi, mint ebben a túlárazott majomban, csak fel kéne nevelni. Játssza itt az agyát, hogy nem tudja mi lesz vele. Pontosan tudja, hogy mit akar. Egy ugródeszkát a Realba. Na ezek nem mi leszünk. Fizesse ki az érte a 150 milliót, akinek két anyja van.

babo0410 2018.06.29. 10:46:27

Szerintem, ha Pjanic nem akár távozni, és a Barca se akarja, akkor ő marad, és SMS nem fog érkezni. Szerintem Agnelli sem véletlenből jelentette ki (már ha igaz a Corrierre pletykája), hogy 100 millió, vagy 85 + bónusz Miralem ára. SMS-t szeretnénk Pjanic helyett, mellé már nem valószínű, hogy meg tudnánk venni.

2018.06.29. 10:49:36

Én kiegyeznék ezzel a 3 igazolással is, ha nem távozna kulcsjátékos.

jeneiPALI 2018.06.29. 11:22:59

Bentancurt én nem adnám oda meg még 110m egyáltalán nem ér anyit, inkább játszatni kéne bentancur és nem az alibistát és akkor nemkéne sms se, vbn nem csinált szinte semmit tehát az ára nem ment feljebb pedig itt megmutathatna volna hogy megéri a pénzét, menjen a reálba vagy ahova akar,akkor már inkább Kovacic kéne , de ha ugy se játszik senki mert khedira a numero unó akkor minek hoznak ide fiatal jó játékososkat, elkéne adni és ugy hozni kovacicot vagy bárkit nem?ha de!!

Tibi Sebestyén 2018.06.29. 11:48:42

Remélem elmegy a reálba, Kovacicot meg elüldözi a Juvéba! Sokkal jobb lenne 60-70milláért Kovacic mint ez a hülyegyerek ennyiért! Kova legalább már megégette magát a Realba lehet többet nem vágyna a sztárcsapatokba! Ennek meg szíve vágya a Real!

GGábr81 2018.06.29. 12:27:10

Megmutatta most a brazilok ellen is a hatalmas tehetségét.
Könyörgöm inkább nézem Khedirát, mint azt, hogy megint kidobunk ennyi pénzt. 3 klasszist lehet ezen az áron venni.

Nathas 2018.06.29. 12:42:38

Jó lenne ha jönne, de 100+ millióért azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a Real is besokall és marad Romában. Azért Pogba hasonló összegért már villantott is valamit nemzetközi porondon.

bulldeuz 2018.06.29. 13:00:07

110 + Bentancur jó deal SMS-ért, bár én hozzádobnám még biztos ami biztos Pjanicot, az Allianz Stadiumot, és a három csillagot a címer fölül.

Il Principino 2018.06.29. 13:27:53

Óriási a különbség Pogba és Savic között tehetségben..Ez a beárazás csak Lotito agyszüleménye..Kár hogy Marottáék nem ilyen csökönyösek ami az eladási árakat illeti!Nem szabad ilyen áron megvenni ezt a szerb mókust,Matic mellett elszürkült a vb-n a szerb kp-n..

MdewC 2018.06.29. 14:14:28

100 + Khedira? Na?

Ebbe én belemennék. :)

Cannavaro 2018.06.29. 16:47:26

Allegri soha! Még 100+SMS ért se adná a szerelmét!

2018.06.29. 21:25:13

Legyen az 100 millió + Khedira + Sturaro + 1 hordó Martini + pár üveg Nutella

MdewC 2018.06.29. 21:41:36

@Dr. Grant: Csökken az a 100 billa. :DDD

2018.06.30. 00:30:24

@MdewC: :-D Mindketten keménykötésű gyerekek. Csak akad valami fizikai munka a stadion körül nekik Rómában? :-P

alexGicamo 2018.07.01. 20:12:55

Dr.Grant:
Fantastico ! Hol kell aláírni ? xD

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása