Golovin ügyében a vb végéig kivárna a CSZKA

golovin_aleksandr_cszka.jpgA Juventus foggal és körömmel ragaszkodik a CSZKA Moszkva középpályásának a megszerzéséhez, és a Tuttosport arról számolt be, hogy a Juve már a világbajnokság előtt felvette a kapcsolatot az orosz csapattal, mivel a torinóiak szerették volna még a torna kezdete előtt lezárni az ügyletet.

Nem meglepő módon a moszkvai vezetőség megálljt parancsolt az átigazolási projekt tekintetében, és próbálja kihasználni a '18-as oroszországi világbajnokság adta lehetőséget, így minél magasabb árat kicsalva a játékosért. Mindazonáltal a Juventus már hetek óta dolgozik az orosz középpályás megszerzésén, és az elmúlt héten már hivatalos lépéseket is tett az ügyben.

Giuseppe Marotta és Fabio Paratici a hírek szerint a múltban 18 millió eurót plusz bónuszokat kínált a játékosért, azonban a moszkvaiak elutasították az ajánlatot, ezt követően pedig 18-20 millió euróra emelkedett az Öreg Hölgy ajánlata, és egy esetleges újraértékesítésből is százalékot kapna a CSZKA Moszkva. Úgy tűnik, hogy továbbra is 25 millió eurós ajánlatot vár a klub a középpályásért.

A tárgyalások továbbra is folynak, azonban a csábító ajánlat ellenére az orosz klub szeretne kivárni a világbajnokság végéig, bízva az orosz válogatott jó teljesítményében, mivel egy jó eredmény Aleksandr Golovin árát is felverheti, hiszen a játékos már az első meccsen is megmutatta a képességeit, és felhívta magára több klub figyelmét.

A Juventus esélyesek között való felmerülése az utóbbi hónapok nagyszerű munkáját bizonyítja, hiszen a vezetőség felfigyelt Aleksandr Golovin kiváló technikai képességeire, és fel is vette a kapcsolatot az orosz klubbal, illetve a hírek szerint a játékossal is megszületett már a megállapodás, legalábbis nagy vonalakban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7514064351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nathas 2018.06.22. 12:29:47

Egy 22 éves játékosnál jobb opció, ha részt adunk az újraértékesítésből, mint ha emelnénk 5-7 millió euróval az ajánlaton?

Juvetto 2018.06.22. 12:35:58

Ha egy kialakulóban lévő kapcsolatban valaki "ennyire" akarja a másikat, abból általában nem sok jó sül ki. Mondjuk a szívatás lehetősége ettől függetlenül mindkét esetben fennállhat...

2018.06.22. 12:52:52

Nincs semmi újdonság, hogy kivárnák a VB végét.

Juvetto 2018.06.22. 12:59:27

@hellan: Persze, minden épeszű klubvezető így tenne (miközben reméli, hogy a következő napokban/hetekben nem szenved súlyos sérülést a játékos).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása