A Leicester City vinné Sturarót

sturaro_stefano_fut.jpgNagyon valószínű, hogy a zebramezeseknél csak epizódszerepekhez jutó Stefano Sturaro nyáron elhagyja a csapatot, s kérőkben nincsen hiány.

Az olasz sajtó értesülései szerint a Leicester City lépett elő legfőbb esélyessé, azonban az angol klub egyelőre csak 13 millió eurót kínál a játékosért a Juventus által megjelölt 20 millió euróval szemben.

A Sky Sport Italia úgy tudja, hogy mostanra már nem a 25 esztendős játékos egykori klubja, a Genoa számít a legvalószínűbb opciónak a folytatást illetően, s könnyen lehet, hogy a Premier League és a Leicester City felé vezet az út Sturaro számára.

A pletykák szerint az angolok 13 millió eurót kínálnak a középpályásért, azonban a Juventus szeretné a lehető legtöbbet kihozni az üzletből, bízva a szigetország klubjainak költekező hajlandóságában, így 20 millió eurós árat jelölt meg.

A most befejeződött szezonban Sturaro mindösszesen 19 alkalommal lépett pályára a Juventus mezében, s csak elvétve tette a kezdő tizenegy tagjaként.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4814047152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2018.06.14. 16:00:16

Tényleg elszálltak az árak ha már a sz@rért is fizetni kell.

Apuleius 2018.06.14. 16:02:00

@pedronegroo: Ez nem újdonság, mi is fizettünk érte.

pedronegroo 2018.06.14. 16:03:48

Akkor még nem egy fiatal olasz tehetség volt? :) Az új Gattuso vagy mi a fene :)

jeneiPALI 2018.06.14. 16:07:00

Vele jóljárnak mert két lábas két ball én odanám 10 é is csak ne lássam itt ezt a pancsert x.:D

The king of alibis 2018.06.14. 16:08:58

A PL-ben van pénz. Ha már kell nekik, minél jobban le kell őket húzni.

Apuleius 2018.06.14. 16:09:30

@pedronegroo: A csomagolásra lehet, hogy azt írták...

Barolo4 2018.06.14. 16:34:59

Emberileg nincs vele semmi bajom, de szakmailag.....Szívesen beszállok, csak vigyék minél gyorsabban! Forza Juventus!

TYUKI 2018.06.14. 17:02:40

Csá!

Jöhet Golovin!

Juvetto 2018.06.14. 17:15:08

@pedronegroo: @Apuleius: Ez állhatott anno a csomagoláson:

Stefano Sturaro - Nyomokban Gattusót, Davidsot és Vidalt tartalmazhat. (A tévedés és az elírás joga fenntartva.)

Rapid jellegű degenerációra fokozottan érzékeny termék. Napfénytől és egyéb labdarúgó rendezvényektől távol tartandó!

Minőségét megőrzi: Legkésőbb egy Real Madrid elleni "nagy mentésig".

Nah, ezért érdemes elolvasni a termékleírást és a tájékoztató részt! :D

tdnero 2018.06.14. 17:15:14

Golovint a helyére... a srác gólpasszal kezdett... 15 perc alatt többet csinált mint Sturaro egy évben. :)

pott70 2018.06.14. 17:25:36

Teljességgel hihetetlen számomra,hogy van olyan csapat,amelyik szeretné Stuanit a soraiban tudni,még érthetetlenebb,hogy fizetnének is érte!
Vigyék minél gyorsabban!

2018.06.14. 17:29:49

Megyek, segítek csomagolni!!! Még a taxit is fizetem a reptérre!!!

2018.06.14. 17:31:53

Ja! Ez nem az a biznisz, amiből a legtöbbet kell kihozni, hanem az, h minél gyorsabban leboltolni, csak menjen...

MaRcika 2018.06.14. 18:56:09

Eladjuk Sturarot, jöhet Golovin.
Jol játszott a nyitómeccsen, nem tűnik rossz játékosnak így első látásra..

2018.06.14. 22:06:44

@Juvetto: :-D De csak annyit tartalmaz belőlük, mint a kukoricakonzerv mogyorót, nem? Vagy még annyit sem.

2018.06.14. 22:08:40

@MaRcika: Pont emiatt valószínű, hogy a Juventus már most, az első körben kiesett a kérők közül.

GGábr81 2018.06.14. 22:23:57

Off: Mit hallani Verratiról? A PSG komolyan el akarja adni a pénzügyi fair-play miatt? Akkor ha SMS esetleg túl drága lenne 60 méterér jöhet kp-ra. Nem lennék durci.

Juvetto 2018.06.14. 23:02:08

@Dr. Grant: Azt hiszem. Hozzávetőlegesen. Igen. :D

@GGábr81: Verrattinak én is örülnék. Egy agyasabb Verrattinak pedig méginkább.

Zalayeta 2018.06.15. 07:05:36

www.instagram.com/p/Bj-osKYn4gc/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=1f9vredp4ztbj

Ez komolyan megtörtént? :D Óriási. Meg kell tartani vagy ha eladjuk el kell kérni azt a 20-at érte mindenképpen :D (mondjuk csinalhatta volna Ramossal, esetleg Naingolannal inkabb)

MaRcika 2018.06.15. 07:06:04

@Dr. Grant: sajnos :(
de én még reménykedem :)

pedronegroo 2018.06.15. 08:23:14

@Juvetto: Tökéletesen összefoglaltad, gratula! :)

Rivendell 2018.06.15. 08:45:11

mondjuk ha SMS helyett Verratti,akkor Higu + SMS miatt spórolt pénz tuti menne Icardiért és bejelentené,hogy a legjobb igazolását hajtotta végre

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása