A Manchester United olasz védője, Matteo Darmian készen áll arra, hogy a nyári átigazolási időszakban csatlakozzon a Juventus együtteséhez, állatja a Tuttosport.
A lap szerint ugyanis a futballista egy üzenetet küldött a Bianconeri vezetőségének, hogy nagyon boldog lenne, ha visszatérhetne Olaszországba és a Juventus színeiben játszhatna.
A labda most a Juventus igazgatójánál, Beppe Marottánál pattog, hogy tárgyalásokba kezdjen a Manchester Uniteddel és sikerrel is zárja azokat.
Mint ahogy Mattia De Sciglio esetében, Darmiannál is a sokoldalúság a szempont, hiszen a védő képes a jobb oldalon, a bal oldalon és középen is játszani.
A 28 éves játékost, aki 2015-ben 18 millió euróért szerződött Manchesterbe, 2019 nyaráig köti szerződés a Vörös Ördögökhöz, melynek színeiben az idei szezonban csupán tizenhárom alkalommal lépett pályára.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MaRcika 2018.04.14. 10:44:35
De 10 fölött nem kéne adni érte.
rockitbaby 2018.04.14. 11:01:35
De ezzel szinte elismerjük, hogy Sandro távozik a nyáron. Ha én lennék az átigazolásokért felelős, inkább egy játékoscserés mutatvánnyal állnék elő. Megnézném, kik érdeklődnek iránta, és akitől a legjobb védőt lehetne megszerezni, velük kellene üzletelni. Pl PSG és Kurzawa.
jeneiPALI 2018.04.14. 11:22:12
preczol 2018.04.14. 12:03:25
Juvegaspy 2018.04.14. 12:25:53
DS meg ha nem serulne le allandoan egy egesz normalis jatekos jellemzoit mutatna.
m.martin91 2018.04.14. 12:52:54
Nathas 2018.04.14. 13:02:12
@rockitbaby: ez a Kurzawa dolog lenne talán a legkisebb rossz, bár Bernat is megérne egy próbát. Gondolom egyikük sem veszettül drága.
DS ott van jhv cserének, Spinazzola bhv pöttynek, 2 kezdő után kellene néznünk.
rockitbaby 2018.04.14. 13:12:02
Én egy ideális opciót vázoltam fel, ami sajnos valószínűleg nem fog beteljesülni. Reálisan nézve a dolgokat én még kinézem azt is, hogy Lichti-vel hosszabbítanak még egy évet, így a jobb oldal marad változatlan, balra pedig Spinazzola mellé Darmian érkezik...
m.martin91 2018.04.14. 13:21:55
Ha szerencsénk van, De Sciglio és Spinazzola csere lesz a széleken, és két légiós érkezik eléjük. Egyébként a PSG-vel történő, Alex Sandro-Kurzawa csere egyértelműen a legideálisabb választás lenne, de Marottát ismerve erre kicsi az esély.
Pavel1988 2018.04.14. 13:37:32
Rikoo 2018.04.14. 14:39:21
NagyonJuve 2018.04.14. 15:21:50
rockitbaby 2018.04.14. 15:43:25
Persze a PSG-Kurzawa vonal lenne a legértelmesebb, de ezzel megint csak a párizsiak járnának jobban. Mi adnánk egy top ( tudom hogy most nem igazán az ) kategóriás kezdő védőt, az ő cseréjükért. Még az is ok, hogy nálunk kialakult helyzet miatt nekünk ez is előrelépés lenne. De azért nekem maga az elv nem tetszik. Sandro többet ér, mint Kurzawa, de Marotta maximum az egy-az-egyben cserét tudná megoldani velük. Pedig realáisan nézve Sandro akár két játékost is érne.
m.martin91 2018.04.14. 15:53:06
2018.04.14. 18:28:41
Il Principino 2018.04.14. 18:45:14
Juvegaspy 2018.04.14. 19:09:43
Szamomra meglepo h ennyien kivagytok akadva ha jonne Darmian.
Oke nem vilagszinvonal de lathattuk mar ot jol jatszani nem is egyszer.
Pl DS-t en soha nem lattam jol jatszani mielott ide jott volna..iden meg ha nem lenne az a sok serules tuti hozna egy mar szamunkra is elfogadhato szintet. Ebbol kiindulva Darmiant 1 fokkal jobb jatekosnak tartom. Bar ez csak 1 velemeny.
Azert ot ne irjuk le en azt mondom ;)
rockitbaby 2018.04.14. 19:20:04
Szerintem ebből akkor is az lesz, hogy az egyik jobb lábas csoda át lesz pakolva balra.