Allegri: „A BL legjobbjával nézünk szembe”

allegri_massimiliano_bl_sajto_1.jpgMassimiliano Allegri szerint a Juventusnak folyamatos koncentrációra lesz szüksége a Real Madrid ellen, és a csapat nem adhatja fel, ahogyan azt Cardiffban tette.

„Holnap egy kétmeccses párharc első mérkőzését játsszuk, egy olyan csapat ellen, amelyik 1996-97 óta mindig játszott a Bajnokok Ligájában, és 2011 óta mindig eljutott legalább az elődöntőig.” - mondta az Öreg Hölgy edzője a hétfői sajtótájékoztatón.

„Egy ilyen csapat kiejtése újabb nagy lépés lenne előre, és erre alapozhatnánk, azonban teljes tudatában vagyunk annak, hogy a Bajnokok Ligája legjobb csapatával nézünk szembe. A célunk az, hogy egy szinten játsszunk velük, és hogy le tudjuk győzni őket.

Valóban félelmetesek, amikor szabad terület van előttük, és két-három passzból képesek eljutni a tizenhatosig, ezért nagyon kell figyelnünk, a védekezést pedig a támadásaink alapjaként kell felhasználnunk.

Természetesen megnéztük többször a tavalyi döntőt, és elmondanám, hogy a csapat, különösen európai színtéren, de természetesen a bajnokságon belül is sokat javult, különösen a meccs nehéz pillanatainak a kezelése kapcsán.

Cardiffban a második félidő első 15 percében mentálisan szenvedtünk, és egyszerűen kicsit feladtuk, ők pedig tudtak lőni egy harmadik gólt a második után. Abban a pillanatban mi már nem törődtünk a BL-döntővel, most azonban, különösen mivel két meccsen dől el a továbbjutás, ezt nem engedhetjük meg magunknak ismét.

Szóval az a fontos, hogy nagyon koncentráljunk, és meccsben maradjunk úgy, hogy nem adunk fel semmit. Nagyon intelligensen kell játszanunk, figyelnünk kell a meccsre, mivel az ellenfél nagyon technikás, precíz és pontos játékkal rendelkezik, valamint mindenekelőtt nagyon gyors csapat. Tulajdonképpen mindannyian rendelkezünk adott technikai készségekkel, viszont ők nagyon gyorsak és nagyon pontosak kontratámadásoknál.

Ezért megfelelően kell reagálnunk védekezésben, és természetesen szükségünk lesz a szurkolóinkra, mivel nekik segíteniük kell nekünk. Bármi is történjen kedden, ez egy lehetőség, ez az első meccs a kétmeccses párharcban, és büszkének kell lennünk a tényre, hogy a csapat két BL-döntőbe tudott jutni három év alatt.

A cardiffi meccs nagyon fontos tanulság a fejlődés és a növekedés tekintetében, mivel jó első félidőt játszottunk, aztán a második félidőben jobban kellett volna bánnunk a labdával, és lényegesen nyugodtabb játékra lett volna szükségünk. Ez befolyásolt minket, azonban pszichológiai tekintetben a csapat egyértelműen komoly előrelépéséket tett azóta.

A Real Madrid rendkívül higgadt ezeken a meccseken, és mi is javultunk ebben a tekintetben, azonban további fejlődés szükséges, mivel a Juventusnál már rendelkezésre áll az összes technikai készség. Tehát nagyszerű lehetőség áll előttünk, de természetesen egy kis szerencsére is szükségünk van.

Szeretném, ha a csapat úgy játszana, ahogyan azt az első félidőben tette Cardiffban, de jobban kezelné a labdát, és természetesen végig koncentrálna a teljes meccs során. Ezen a szinten egyetlen másodperc kihagyás nyomán az ellenfél a kvalitásának köszönhetően azonnal kihasználja a helyzetet.

Nagyon koncentrálnunk kell a teljes meccsen, ez pedig nem történt meg Cardiffban 2-1-nél. Tulajdonképpen nem figyeltünk, és a Real Madrid ellen alapvető az, hogy koncentráljon a csapat.

Előfordulhat, hogy gólt fogunk kapni, de 180 percről van szó, tehát nekünk is lesznek gólszerzési lehetőségeink, mivel az ellenfél is teremt helyzeteket számunkra. A koncentráció és a határozottság a fontos.”

Miralem Pjanić nem játszhat az első meccsen, ezért felmerül a kérdés, hogy ki lesz a bosnyák helyettese?

„Claudio Marchisio vagy Rodrigo Bentancur fog játszani helyette, kettejük közül valaki. Ezen kívül még ki kell értékelnem, hogy Daniele Rugani vagy Andrea Barzagli kapjon lehetőséget, illetve kérdés, hogy ki legyen a támadósorban. Mario Mandžukić és Alex Sandro is nagyon jó formát mutat, de majd kedden eldöntöm, hogy ki kap játéklehetőséget.

Úgy gondolom, hogy Mario Mandžukić nagyon jó csere lehet, ha a padon kap helyet. Ő fontos számunkra a fizikai adottságainak köszönhetően, és fontos opció lehet számunkra, ahogyan Juan Cuadrado is, aki nemrégiben tért vissza. Lényegében két eltiltott játékoson kívül teljes a keret.”

A mestert ezt követően Cristiano Ronaldóról kérdezték, aki az elmúlt tíz klub- és válogatott meccsen tizennyolc gólt és három gólpasszt jegyzett.

„Egységként nagyon hatékonynak kell lennünk az ő megállításához. Úgy gondolom, hogy nagy gratulációt érdemel Cristiano Ronaldo, mivel kivételes dolog, hogy egy 30 vagy 31 éves játékos teljesen megváltoztassa a játékstílusát.”

Massimiliano Allegrit ezt követően arról kérdezték, hogy véleménye szerint Gareth Bale vagy Isco fog-e kezdeni.

„Ebben a kérdésben Zinedine Zidane az illetéke, én a Juventus edzője vagyok. Nem igazán értem a kérdést… Talán Bale-t mondanám, de Isco is szóba jöhet, nem tudom.”

Paulo Dybala a sérülést követően jó formát mutat, a mester pedig jó teljesítményt vár az argentin játékostól.

„Nagyszerű formában van, nagyon jól dolgozott, és szerintem mentálisan is fejlődött. Biztos vagyok benne, hogy látták a szombati meccset, a szerzett gól pedig egyértelműen mutatja, milyen kiváló állapotban van, és biztos vagyok benne, hogy kedden nagyszerű meccset fog játszani.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1513801690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2018.04.03. 09:54:06

Mai napig nem tudom megerteni mi történt Cardiffban.Egy addig vérprofin menetelo csapat totális szethullasat láttam a 2.felidoben.Tartok a mai meccstol és bosszant is hogy ezt le kell írnom ha folyamatos lenne a fejlődés jatekosallomanyt tekintve simán egyenrangú partnernek kéne már lennünk.Szerencse hogy van egy Allegrink.Jo lenne egy szoros meccset játszani de félek az elpicsazastol is.

pedronegroo 2018.04.03. 10:43:52

A cardiff-i katasztrófa véleményem szerint most nem fordulhat elő. Egyrészt a bűnbakok(Bonu és Dani) elmentek másrészt ez a Reál már nem az a Reál és legfontosabb hogy itt két meccs lesz nem egy így Allegri nyugodtan betolhatja a buszt. Mondjuk ha úgy játszunk mint a Milán ellen a hétvégén vagy a Bl-ben legutóbb a Spurs ellen akkor lesznek bajok és lehet megint új bűnbakot kell majd keresni....

Szumma-szumma nem csak játékban hanem fejben is fel kell venni a versenyt a Reál-al a madridiak nagyon magabiztosak és nem tojnak be akkor se ha kapnak egy-két gólt ami idén azért párszor előfordult velük mi meg sajnos hajlamosak vagyunk szétesni ha nem az történik a pályán amit elterveztünk.

jeneiPALI 2018.04.03. 10:47:42

Tartok a meccsöl nagyon de azért várom legalább ne kapjunk ki, ha ez sikerül teljes kerettel idegenbe is kiejthetjük öket ,szerintem Pjanic hiánya hatalmas én nálam .ha a teljes keret rendelkezésre álna kevésbé tartanák tölük nem mi vagyunk az esélyesek, de nekünk akkor megy jó a játék bizom ebbe és a csapatomba Forza Juve.bármi történjék is csak a Juve!!!

Cannavaro 2018.04.03. 11:12:18

@pedronegroo: Én nem hiszek el mindent! Ez a Bonu, Alves bűnbak, nem biztos, hogy úgy is volt, semmi bizonyíték, csak pletykák! Ugyanazért kaptunk ki, amiért most is ki fogunk esni, mert ki fogunk! Van védekezésünk, egész csapatos, csak abból támadásba nem tudunk át menni, és nem olyan jó már a védelem, mint Bonuval volt, és még az is kevés volt a döntőben! Be toljuk azt a buszt, mert semmi máshoz nem értünk, és majd lesz valahogy, csak ez nem a Tott, akik a Real al szemben, egy nagyon tapasztalatlan csapat, a BL ben! A Real, a szokásos mentalitásunkkal be fog darálni! Ja, és idén láttad te már, máshogy játszani a csapatot, vagy kérdezem úgy, hogy jobban, mint a Milan ellen??? Persze, mint szurkoló, ott bujkál bennem is a hátha... Hátha elfelejtjük a 10 emberes védekezést, és hátha nem 30% os lesz a labdabirtoklás, és hátha lesz töke Allegrinek, de én személy szerint erre max 1% esélyt látok! FORZA JUVE!!

fzoli990 (törölt) 2018.04.03. 11:48:34

Kívánom hogy lepjen meg ma mindenkit a csapatunk. Esély van rá, minden azon múlik lesz-e spirito. Ha mentálisan nem pörgünk fel akkor sajnos marad a papírforma

bulldeuz 2018.04.03. 11:48:42

Kapott gól nélküli meccs + Ramos kisárgázása a visszavágóról. Én ennyivel már elégedett lennénk. Pjanic nélkül nem túl acélos a csapat, Marchisiót és\vagy Bentancurt már rég be kellett volna építeni B-megoldásnak. Remélem nem rajtuk fog elmenni a meccs, mert az nem lenne fair.

Rikoo 2018.04.03. 11:52:17

Sajnos nem sok esélyt látok a továbbjutásra, ég és föld a két keret közti különbség képességekben.
Remélem Allegri egy jó taktikával meglep minket és szoros meccsek lesznek.

Vergilius1897 2018.04.03. 11:54:42

@juve1986: Te milyen játékkal, felfogással, mely játékosok pályára lépésével lennél elégedett? Kötözködés nélkül kérdezek most. Sokszor látom, hogy Szerinted csak Allegrin múlik de akkor magyarázd el kérlek, hogy például ma amikor Pjanic hiányával nincs egy darab használható kp-nk, hogy birtokoljuk labdát és, hogy támadjunk effektíven. Vagy jusson el a labda Costa-Higuain-Dybala trioig valahogy és akkor ők megoldják/megoldanák csak Allegri nem engedi nekik?

mrdel 2018.04.03. 11:57:30

Ha nyerünk, valamilyen különbséggel, én már elégedett leszek.

MdewC 2018.04.03. 12:31:18

Marcit kulcsfontosságúnak érzem. Szvsz tudja pótolni Pjanicot, nem tudom, hogy milyen állapotban van.

Illetve Rugani. Eljött az idő.

patrik1112 2018.04.03. 12:34:44

A mai lapok Bentancurt es Ruganit varjak a kezdobe. Itt az ido visszavagni!

Cannavaro 2018.04.03. 12:38:25

@Vergilius1897: Alapból az a mentalitás, hogy beállunk, és nyomozzuk a labdát 70 percen keresztül, ha komolyabb az ellenfél, már ott eldől, hogy Allegri egyértelműen ezt kéri a csapattól, ez látványosan a taktika része! Ha például nem 3 középpályással hanem csak 2 vel és egyel több támadóval lépünk pályára, már előrébb vannak a lehetőségek! Az, hogy egy ilyen kaliberű csapat nem tud, labdaszerzés után, 2 pontosat passzolni, ne mondd nekem, hogy csak a játékosok hibája! Ha nincs begyakorolva, mert egész évben, egy Sassuolo, meg egy Bologna ellen sem diktálunk iramot, és játszunk nagy csapatként, hanem ott is csak totyogunk, és nézzük a labdát 10 emberrel, a saját térfelünkön, persze hogy nem fogunk bírni iramot diktálni, de ha ezt meg sem fogjuk próbálni, halálra is van ítélve az egész! Allegri taktikáját, 2 KLASSZIS támadó mentette meg a Tott ellen is, amugy csúnya, szégyenletes kiesés lett volna belőle, a játék alapján egy Olasz középcsapatot idéztünk! A képesség a legjobb kezdőnkben, és az ahhoz közelében lévő játékosokban meg van, csak nincs aki a mentalitásával kihozná belőlük, mert Allegri ezt szereti, és ezt is fogja játszatni az utolsó meccséig, míg vissza nem vonul! Ha elmenne egy PSG be, vagy egy City be ott is ez lenne a játék, ebben biztos vagyok! Nincs semmi hajtás, és senki sem rúgja seggbe őket, mer a következő meccsre is csak totyogni mennek ki, akkor ki a hibás???

Rikoo 2018.04.03. 12:38:49

@MdewC: Marcinak semmi erőnléte nincs jelenleg. Hiába kezeli piszok jól a labdát, ha már nem tud annyit futni.
A kedvencek kezdenek kiöregedni, piszok szomorú, de el kell fogadni.:(
@patrik1112: Igen, meglepő de valószínűleg a két fiatal fog kezdeni.

Il Principino 2018.04.03. 12:41:14

Számomra egy hazai 0-0 is már siker lenne,hogy aztán idegenben 1-1 legyen a vége

Lulc 2018.04.03. 12:46:29

Én őszintén nem értem ezt a hatalmas negatívkodást.. Ha kifogunk egy jó napot (vagy akár jó 20 percet mint a Tottenham ellen), akkor bárkit megverünk.. Valamint hogy a Real hajlamos hatalmasakat betlizni.. Kár lenne hisztizni a hiányzók miatt.. Nem lehet eljutni a döntőig egy csapat sem anélkül, hogy ne játszon ilyen meccseket.. Az elmúlt 3 évben mégis sikerült 2-szer is.. Inkább szorítsunk a csapatnak, ahelyett, hogy a kezdősípszó előtt már leírjuk a SAJÁT csapatunkat..ffs..

Il Principino 2018.04.03. 12:46:34

@juve1986: Allegri abból főz ami van a hűtőben!Minden évben új taktika kell,mert a minőséget eladják a keze alól!Contéval maradtak volna Galata féle leégések...Sztem zseniális edző,ha ő távozik akkor leszünk csak bajban!Marottáék annyit költenek minőségre amennyit muszáj,vagy még annyit sem..

Cannavaro 2018.04.03. 12:53:11

@Il Principino: Ezzel nem tudok egyet érteni! Lehet, hogy vannak hiányosságok, de nem rossz ez a csapat, csak ehhez, kevés Allegri védekező taktikája! Kevesebb a védekező, és több a támadó szellemű játékos a csapatban mint eddig, és ez meg is látszik, erre már nincs taktika, csak a szokásos busz tolás a kapu elé, csak már ehhez 1 évvel öregebbek a védők, és nincs már Bonu... Szerintem csak nem képes megbirkózni a jelenlegi kerettel, mert eddig a leginkább támadásra alkalmas(lenne) a jó szélsők miatt, ami eddig hiányosság volt! De legyen iagazatok, és jussunk tovább! Én fogok a legjobban örülni, ah nem nekem lesz igazam, de a véleményem addig tartom, hogy egy S. Inzaghi, vagy egy Anchelotti, ebből a csapatból játszó, és esélyesebb csapatot csinálna, mint amire Allegri képes! MONDOM EZT ÚGY, HOGY ELISMEREM AZ EREDMÉNYEIT!!! De nálam, lejárt az ideje!

Tomy81 2018.04.03. 12:56:04

@Il Principino: Te melyik csatornát nézed? Összességében évről évre jobb a keret.Ha nincs sok sérült meg eltiltott szerintem akkor már a pad is rohadt erős.

biancineri101 2018.04.03. 12:56:59

A real sajnos tipikusan olyan csapat, aki idegenben nem teljesít jól, de otthon mindig alakít valami szépet. Sajnos ellenük nem jó, hogy a döntő meccs idegenben van, mert Allegri szereti 1 meccsre leredukálni a párharcot (vagyis az első meccs csurogjon le szépen gól nélkül ) nagy csapatok ellen, ami azt jelenti,hogy Madridban kell majd továbbjutnunk, ami szerintem nem könnyű.
Nekem van egy olyan érzésem, hogy döntős év után kissé visszavesz/elfárad a csapat, szóval az idei BL eddig tartott. Ami nem feltétlen rossz, mert bárki kiegyezne abban hogy minden évben legyünk a legjobb 8 között 2 évente meg legyen egy döntő is.
Reálisan nézve szerintem ez az év már akkor is sikeresnek mondható ha most kiesünk de behúzzuk a 7.-et otthon. A Coppa meg már csak ráadás volna.

Rikoo 2018.04.03. 13:07:08

@juve1986: Megpróbálta szezon elején folytatni azt a támadójátékot amit tavaly abbahagyott a csapat. Jött is a sok gól, de emellett rengeteg kapott gól is és a pontvesztések.
Nincsenek gyors védők és ütköző középpályások a Juventusnál akik minőségiek lennének. Ezt neked is látnod kell. Ezek nélkül hiába támad a csapat hosszabb távon nem lehet jól kijönni.
Elveszti a labdát a csapat és a védők lasszóval sem tudják megállítani őket. Ez van, lassú a védelem és a kp.
S.Inzaghi meg viccnek is rossz. Egy taktikás edző, Sarrival együtt.
De nézd meg Ancelotti mit csinált a Bayernnél és mit művel ott Heynckes!
Carletto is kiöregedett, ez már látszódik évek óta.

MdewC 2018.04.03. 13:07:29

@Rikoo: sajnos

Egyébként a 0-0 nekem is tetszene.

Vergilius1897 2018.04.03. 13:11:38

@juve1986: Tehát, ha jól értelmezem a régimódi 4-2-3-1-et preferálnád mondjuk Costa-Dybala-Cuadrado-Higuain támadósorral? Illetve legyen az az az utasítás, hogy előre. Rendben.

De ebben az esetben mi van akkor, ha labdátvesztünk és isco-bale-ronaldo lendületből az általad is elismerten a tavalyi évhez képest jóval gyengébb védelmünkre törhet mindenfajta feltartóztatás nélkül. Ez elég egyértelmű véget feltételez.

Szerintem pedig még bolognak, sassoulok ellen is elengedhetetlen, hogy legyen középpálya ahhoz, hogy egy csapat labdát birtokoljon és tempót tudjon diktálni, nem gondolnám, hogy 3 helyett 4 támadó ezen segítene. Allegri első évében Morata-Tevez volt elől, összesen 2 db támadó és vidal-pogba-pirlo-marchisio mögöttük. Volt átmenet, volt középpálya, labdabiztosság, technikai tudás elmozgások. Ez már nincs meg se Matuidiben, se Khediraban cserébe védekezésben is gyengék. Marci maradt egyedül de tartok tőle, hogy vele már nem lehet számolni a sérülése pont karrierje csúcsán érte el... Bentaban maradt lehetőség de ő még nagyon fiatal egyedül meg ilyen terheket nem fog tudni cipelni. Pogbanak anno voltak társai akik mellett fejlődhetett, most nincs senki csak Pjanic de ő meg eltiltott...

Emlékeztető, ilyen az amikor van középpálya:

youtu.be/coBLgSBpVgg

2018.04.03. 13:41:48

@Rikoo: @juve1986: Én azért nem vennék rá mérget, hogy Matuidi, vagy akár Bentancur nem lenne erre alkalmas. Benta bátran, ígéretesen játszott már az első fél évében is. Sokkal kevesebb hibával, mint bonucci az ideérkezése utáni 2 évben, mégis ő 100-szor annyi bizalmat kapott. És összeszedte magát. Olyannyira, hogy el is felejtette a kezdeteket, mekkora ürülék volt a játéka, mégsem lett elzavarva. Szerintem Allegri kicsit attól tart, hogy ha Benta bejátszaná magát, ebben az esetben Khedirának nem maradna hely...A Ruganiban való bizalmatlansága és a Khedirában való indokolatlan bizalma nagy gátja a támadóbb focinak IS.

Jamal Jamal 2018.04.03. 13:43:20

@Rikoo: Erre ne is gondolj, amúgy sose értettem azt a Juventus szurkolót aki feladja a hitét, csak mert a realitás talaján akar mozogni, de a játékosoktól óriási szívet kíván ha játszanak.
Nem.
Én hiszek a továbbjutásban, komolyan. A meccsek után majd lehet sopánkodni vagy örülni.
De egy le nem játszott meccsre azt írni hogy "nem sok esélyt látok"...

Erre nem lehet mást válaszolni csak hogy: fel a fejjel haver :)!

"JUVE storia di un grande amore!" "Juve per sempre sara"

Magyar Közöny 2018.04.03. 14:02:15

Tavaly sokkal nagyobb esélyt láttam a döntő megnyerésére, mint most a továbbjutásra. Bármennyire is optimista vagyok, azért a Tottenhamnél, ha játszott volna egy Ronaldo nevű focista, most nem lenne miről beszélnünk.
Sajnos Barcelonában láttuk, mire képes az idei védelem egy Messi ellen.
Realitásnál maradva a margit egyértelmű esélyes, nem csak a párharcban, hanem a 3. címvédésre is. Bajnokság elúszott számukra, Bl-ben meg nincs vesztenivalójuk, minek után kettő címet nyertek egymás után.
Kár statisztikákkal jönni, hogy 2 menetben általában mi voltunk a jobbak, mert a döntő előtt is mindenki azzal jött, hogy senki nem védte még meg a Bl címét.
Természetesen azért bizakodom :)

2018.04.03. 14:03:23

@Jamal Jamal: Sajnos sok esetben a hit azt jelenti, hogy el kell rugaszkodni a realitástól (amit nem tagadhatunk le), néha megfér a 2 egymás mellett. Ez nem jelent mindenképpen feladást. Szurkolóként én is azt mondom, hogy nem mi vagyunk az esélyesebbek, de leülünk, szurkolunk, mert rohadtul szeretnénk, hogy továbbjusson a Juventus. Én sem érzem pozitívnak a helyzetet, ennek ellenére már kezd izzadni a tenyerem, ha a meccsre gondolok. ;-)

bulldeuz 2018.04.03. 14:03:40

@juve1986: a csapat támadó potenciálja nem attól függ, hogy hány támadó van a csapatban, főleg mert a szerepeket néhol teljes homály fedi. Pl.: Mandzukic elvben támadó, Khedira elvben védekező középpályás. Idén három középpályással jobb, eredményesebb focit játszunk, mint kettővel, miközben az utóbbiban "több a támadó a pályán", de az lényegtelen. Főleg, ha a támadóknak tűzoltás szerűen kell elpazarolni az energiáit a védekezésre.
Abban egyet értek, hogy ez a folytonos tartalékolás, rápihenés lassúvá, körülményessé teszi a csapatot, és ezért Allegrit terheli a felelősség. A legnagyobb hiba azonban Rugani és Bentancur mellőzése. Ezek a játékosok sokkal többet érdemelnek, és úgyis eljön az a pillanat, amikor nekik kell megmenteni a csapatot - de bizalom, és rutin hiányában.

Drughi Di Bianconeri 2018.04.03. 14:05:14

Kicsit az egész szezonban olyan a csapat (főleg az elején,hónapokig),mintha nem heverte volna ki azt a cardiffi megalázó döntőt.
Egyáltalán nem érzem stabilnak a csapatot, egy ac milan is nagyon könnyedén labdázgatott ellenünk, gólt is kaptunk (ami lehetett volna több is),a hiányzók sem könnyítik meg a dolgot.
Jó lenne kapott gól nélkül kihúzni a meccset,még jobb lenne,ha lőnénk is egyet.
Igazság szerint nincs egy szinten a két csapat, se keretben,se erőnlétben,se játékban,se mentalitásban.
A Real pihentetett hétvégén,és amúgyis ahogy jön a szezon vége,úgy kerülnek egyre jobb,egyre gyilkosabb formába+nekik már "csak" a BL van.
Igazából semmi nem szól mellettünk,épp ezért nem lesz óriási katasztrófa,ha kiesünk ellenük,de jó lenne, ha legalább férfi módra,küzdős,harcos,szoros meccset tudnánk velük játszani.
Aztán hátha ma is csoda történik,mint a csirkék ellen :)

Forza JUVE !

Nathas 2018.04.03. 14:39:04

Az idei szezon játéka alapján nekünk eddig tartott a BL. A Real ellen most ki is lehet esni, csak azt várom el a csapattól, hogy izzadjanak érte vért a spanyolok. Az "esélytelenek nyugalmával" (nyilván túlozva) léphetünk pályára, remélem ez oldja kicsit a görcsöt a srácokban.

@Drughi Di Bianconeri: +1 valahogy mentálisan gyengének tűnik a csapat, ami elég aggasztó.

@Vergilius1897: ne a Real ellen legyen az az utasítás, hogy akkor most focizzuk le őket a pályáról, de egyik meccsen sem mi játsszuk a focit, ami nekem sem tetszik. Az, hogy a bajnokság legerősebb keretével sikerül megnyerni a scudettót, önmagában nem támasztja alá annak a játéknak a szükségességét, amit hétről-hétre láthatunk. Azt mondjuk, hogy a bajnokság nem készít fel minket a BL-re, mert mindenki nagyon gyenge, de a BM ezt mégis meg tudja oldani. Az idei keret szerintem alkalmatlan a bunkerfocira, félek ezt este is meg fogjuk látni.

Sztovicska 2018.04.03. 14:56:21

Konkrétan nem értem az embereket. Komolyan nem. Mindenki harsogja hogy ki fogunk esni. Ez már az astro tv műsora lenne hogy ennyi a jós? Ennyire nem biztok a csapatotokban akkor mi értelme nekik szurkolni? A real ellen 15ben is leirtak minket. Kiütöttük. Tavaly a barca ellen leirtak minket. Kiütöttük. Esélyesebb a real? Papiron igen. De ez a bl. Ha valaki idáig eljutott már legalább annyira esélyes. Sirtok a keret miatt de mekkorát fejlődött az elmúlt években? És most is mi vagyunk a legesélytelenebbek? Komolyan nem értem a “szurkolókat” itt. Én azt mondom verjük meg őket oda vissza. Ha nem sikerül akkor majd jövőre. De azt mondom üssük ki őket. Hogy lehetséges e? Igen. Mert ez a JUVENTUS

Il Principino 2018.04.03. 15:05:23

@Tomy81: én tudom melyik csatornát nézem és te?Középpálya?Hol van a MVPP ?Holmi Khedirák alibiznek,Európa egyik legjobbja volt..Védelem?Csak gyengültünk szintén..Támadósor lett csak erősebb...de basssszhatjuk ha nem jut el hozzájuk a labda!

Il Principino 2018.04.03. 15:08:49

@juve1986: sztem Ancelottinak lefőtt a kv,lásd egy Bayernnél mire volt képes,vagy egy Chelsea PSG...Volt mit a tejbe aprítania minőség terén!Inzaghi meg tapasztalatlan,egy olasz bajnokit ne mérjünk a legmagasabb európai focihoz...De belőle még lehet vmi!

Tomy81 2018.04.03. 15:38:20

@Il Principino: Azért nézd ma a meccset..
M4!!!(hogy biztosan jót nézz)20:45
Persze tudom előre Allegri miatt lesz minden hiszen ő a Milan keretből is világcsodát épített...

I love JU 2018.04.03. 15:44:35

@Rikoo: Ruganit szerintem nem kezdeti, nem eleg tokos erre Max, es lehet h eredmeny tekinteteben jol is jarunk ezzel, mert o agyban kiszamolja a legjobb lehetoseget, mint a sakkban es nem rizikoz, ha nem kell feltetlenul. amugy eleg jol tolta Barza a Milan ellen, csak nem tudom ha marad eleg energiaja a Realra...

ami Bentat illeti szerintem ot kezdeti, valami miatt az elmult idoben Marci elott van a rangsorban Maxnal. nagyobb potencialt latok benne, mint Ruganiban a sajat posztjukon, csak ne idetlenkedjen valamit a gyerek...

2018.04.03. 15:47:09

@Drughi Di Bianconeri: Nem lehet ez attól, hogy nem tért vissza az előtte években tapasztalt csapategység?

2018.04.03. 15:48:25

@Tomy81: Azért sajnos idén gyengébbek vagyunk, mint tavaly, akármik is az okok.

I love JU 2018.04.03. 15:54:29

@juve1986: hagyjuk Ancelottit is, elegge leszerepelt a Byernnel is... semmi spirito nincs benne, mintha egy kicsit okosabb Ventura lenne csak...

triplat 2018.04.03. 15:57:22

Sziasztok. nagyon Nagyon Ritkán kommentelek de én ezt húznám a mester helyében. Még szerencse, hogy nem olvassa a hü lyes égem. Scsesz. Rugani-Chilello-Barzagli Sandro- Costa-Marchisió-Bentacur-Ds Higuain(Dybala)-Cuadrado. :)

I love JU 2018.04.03. 15:57:30

@biancineri101: no Bl no party es ezt azert mondom mert valoszinuleg hogy a kedvenc GIGInknek ez az utólsó esélye, hogy a hatalmas karierjét megkoronázza a nagyfülüvel... ne feledkezzünk meg erről... ha nem másért, akkor ezért minden játékosnak a maximumok maximumát kellene adja az idei BL-ben...

I love JU 2018.04.03. 16:00:09

@Rikoo: +1. Allegri látszik h gondolkozik és mindent beáldoz az eredmény érdekében. Nagy huzas volt az idén is a váltás (4-3-3-ra, a sok kapott gól után), szinte akkora, mint tavaj a 4-2-3-1-re való átállás...

Rikoo 2018.04.03. 16:50:24

@Jamal Jamal: Ó, hidd el én nagyon szorítok a csapatnak, csak nem lepődnék meg azon se, ha kicsontozná a Juventust a Real Madrid. Sajnos van rá esély.
A lényeg, hogy jó legyen a taktika és a játékosok mindent tegyenek meg a győzelemért, aztán hogy ez mennyire lesz elég az majd eldől.

alexGicamo 2018.04.03. 18:58:52

@Sztovicska: Végre valaki, aki pozitívan gondolkozik ! Hurrá ! Egyetértek veled !

Nem mi vagyunk e párharc esélyesei . És ? Attól még győzhetünk . Nem sírni kéne a szurkolóknak, hanem szurkolni, szerintem .
Én bízom Maxiban és hiszek a csapatomban !

FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!

Jamal Jamal 2018.04.03. 19:30:50

@Rikoo: Kicsontozni, kicsontozni...Mi ez? Vágóhíd?
Azért ennyire nem rossz ez a csapat, ha a legnagyobbak is azt fejtegetik hogy mentálisan évről-évre, ők is jobbnak látják (by ADP).
Jobban tenné mindenki ha küldené a pozitív energiákat, akkor nem kell szembeköpnie magát a tükörbe hogy milyen gyalázatosnak is ítélte meg kedvenc csapatát.
De már tényleg, ha nem nyerünk akkor jöjjenek ezek a negatív beszólások, ráérsz erre majd akkor ha kiestünk.
A legnagyobb mikor általános iskolás gyerekek azt írják hogy "jajj, csak nyerjünk, mert akkor kicsúfólnak másnap és ... brühühühü".
Ilyen az élet veszíteni tudni kell, meg kell tanulni milyen ízű a keserűség.

Góltalansági rekord (saját rekord majdnem megdőlt), hazai veretlenségi sorozat, 3 sorozatban is érdekelt a csapat pedig már április van...stb.
Nem szép a játék? Skitérdekel? Nekem meg uncsi a tiki-taka....
Lesznek évek amikor nem nyer bajnokságot a Juventus? ÉS? Hány olyan szurkoló van szerte a világban, akinek a szurkolói a két kezüket összetennék ha a szeretett klubjuk ilyen eredményeket érne el.

Nem vagyunk egy Real Madrid, sem pedig egy Barcelona ez tény.És szerencse!!!
EZ A JUVENTUS!!!!
Én 1986 óta (ekkor 11 éves voltam) szorítok ennek a klubnak, 2006-ban sem fordítottam hátat, most sem fogok ha kiesünk. Engem ez a klub már a síromig elkísér, ha csak a történelmét nézem már nem semmi. És aki ellen ma játszunk annak az edzője is ennél klubnál lett naggyá. Sőt a Juventus is adott nem egy játékost, ezeknek a szerencsétleneknek akik IMF hitelből építgetnek csapatot. Ez egy család, ahol a szívnek van a legnagyobb ereje.
Nincs miről beszélni: TOVÁBB KELL JUTNI!!

... és félig tele a pohár :)

FORZA!

Btw: remélem ha másért nem, akkor Buffon-ért megcsinálják, hogy az ígéretét az orrára húzhassák.

preczol 2018.04.03. 19:46:51

@Jamal Jamal:
A mai nap legszebb kommentje!!! Minden egyes mondatoddal egyetértek.

Cannavaro 2018.04.03. 19:48:30

Először is Ancelotti: Én nem tartom véletlennek, hogy külföldön nem ment neki! Egy Juve szintű csapatból, főleg OLASZ csapatból, ki tudná hozni a legjobbat! Ő még mindig egy zseni, csak a csapat választás nem erőssége.. Persze, ezt csak akkor tudnám bizonyítani, ha kapna rá lehetőséget! A szurkolás, nem egyenlő az elvakult bólogatással! Én reálisan próbálom nézni azt amit látok, és nem fogom mindenre tapsra emelni a kezem, és pozitívan hozzá állni, nem az a fajta vagyok! Persze gőzerővel szurkolok annak, mint már leírtam, hogy ne legyen igazam, de sajnos sok esélyt nem látok rá! A szélsők pedig nem számban növekedtek, hanem minőségben is! Egyébként pár csapatnak lényegében értelmes védelem nélkül is sikerült már nagyon messzire jutni, ha támadólag léptek fel, az ellenfél legyen már elfoglalva a védekezéssel, és nem lesz ideje, és persze, olyan bátorsága sem támadni, mintha azt látja, hogy egy bef.sott csapat hagyja őket Joga bonito-t nyomni, és csak asszisztál! Eredményben sok változás nem lesz, max tényleg, ahogy valaki írta, legalább szépen essünk ki, és akár még esély is lenne, hogy sikerül valami továbbjutás féle is! Így, ahogy az most várható, a szezon alapján, az nálam biztos bukó!
@Rikoo: Amit az év elején elkezdtünk, azt igen a védelem gyengesége miatt hagytuk, de az a védelem már össze állt annyira, hogy folytatni is lehetne, de azt érzem, Allegri már nem meri újra elkezdeni, sajnos! Pedig abban lenne a kiút a posványból!

Rikoo 2018.04.03. 19:55:30

@Jamal Jamal: Egyáltalán nem ítélem meg gyalázatosnak ezt a csapatot. Próbálom reálisan látni az esélyeket és látni kell, hogy minőségileg milyen játékosok vannak a két csapatban.
Mindig a pozitív oldalon álltam és most is ott vagyok, csak egyszerűen nincsenek jó megérzéseim és az idei játékot látva azt hiszem ez nem véletlen.
Az eredmények tényleg fantasztikusak, de a Real Madrid azért sokkal másabb, mint az a mi a Serie A-ban van jelenleg.
A többivel egyetértek, a klubtörténelem gyönyörű és egyedi.
@juve1986: Nem vagyok benne biztos. Egy jó mercato és megújulás kell szerintem. Alapvető, tipikus olasz problémák vannak véleményem szerint. Allegri is tesz rá egy lapáttal, de én úgy látom, hogy nagyon jól végzi a dolgát, egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy bárki másnak ilyen jól menne ez a munka.

Cannavaro 2018.04.03. 19:57:41

@Jamal Jamal: én "csak" 1996 óta szurkolok, és én is megjártam a B-t a csapattal, és én is unom a tiki-takát, meg a mostani játékunkon is elalszok nagyrészt, és tudod mit akarok??? Az év eleji támadó játékot, és a tavalyi, meg az azelőttit, ami nézhető, és eredményes is volt!!!! Az idei egy katasztrófa, és az eredmények ellenére is szégyenletes, úgy kb: a meccsek 90% ban! Igen sokan szeretnék az idei eredményeinket, de mi Juve szurkolók vagyunk, és a legjobbat akarjuk! Iskolából, meg a brühüből kinőttem, csak látom mit produkál, szeretett csapatom, és b.szameg NEM TETSZIK!!! És nem félek, hogy kiröhögnek, de FÉLTEM A CSAPATOT!! FORZA JUVE!!

Cannavaro 2018.04.03. 20:03:40

@Rikoo: Hát, ha nem próbáljuk ki, nem is fog menni senkinek! ;) Emlékszünk Conte alatt is mit mondtunk, aztán tessék! Alle sokkal jobban nyomta, de szerintem ennyi volt benne, és most kéne jönne egy újnak, aki talán jobban is csinálná, ezzel a kerettel! ;) Allegri ből ki nézte ki akkor???

Rikoo 2018.04.03. 20:07:59

@juve1986: De hova jobban? 120%-ban kihozza az eredményt a csapatból. Azzal, hogy jönnek az eredmények, a bevételek is nagyobbak és jobb játékosokat tud venni a klub, mint azt láthatjuk is.
Azért látnunk kell, hogy REÁLISAN a Juventus kerete képességekben nem tartozik az élvonalba, jelenleg. Vannak posztok ahol igen, de többségében nem.

Cannavaro 2018.04.03. 20:15:40

@Rikoo: Nem vitattam el, eddig se az érdemeit!! Megtette a magáét, de ebből a keretből SZERINTEM, lehetne többet kihozni, mint azt már a beszélgetés elején leírtam, a támadó részleg erősödött, és a keret, már nem alkalmas arra a játékra, amit Alle játszatni akar! Biztos vagyok benne, hogy a motivációs készségeivel is baj van, mert amiket futás, akarás, küzdés címen leművel a csapat nagyobbik része, az katasztrófa! Ki, ha nem Ő motiválná a csapatot? Nem úgy tűnik, hogy sikerül, neked igen?

Rikoo 2018.04.03. 20:23:01

@juve1986: De nem értem mire gondolsz mit kellene játszani.
NINCS MINŐSÉGI KÖZÉPPÁLYA. Csak azért emelem ki, mert ez a kulcsa a támadófocinak.
Láthatjuk ezt a Real Madridnál, Bayern Münchennél, Barcelonánál, Manchester Citynél a jelenben.
Idősek és/vagy lassúak a védők vagyis labdavesztésnél simán átrohanhatnak a csapaton, amit ezt már nagyon sokszor láthattuk.
Ha lenne egy komplex keret és ugyanez lenne a játék képe akkor érteném a kritikát. Jelen pillanatban nem látom értelmét.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása