A Milan elleni keret

Serie A logo.jpgNehéz napok előtt áll a Juventus, hiszen előbb szombat este az AC Milan csapatát fogadva kell begyűjtenie a három bajnoki pontot, majd jövő kedden a Real Madrid látogat majd Torinóba a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonására.

A Milan elleni mérkőzés legfőbb pikantériáját az adja, hogy a nyáron Milánóba szegődő Leonardo Bonucci első alkalommal tér majd vissza az Allianz Stadiumba, amelynek közönsége aligha fogadja majd felhőtlen szeretettel az eltévedt bárányt.

A Juventus keretének legfontosabb visszatérője Juan Cuadrado lesz, aki hosszú kihagyás után ül majd le ismét a kispadra, azonban ezúttal, már gondolva a Real Madrid elleni mérkőzésre, kimaradt a brazil válogatottól kisebb sérüléssel visszatérő Alex Sandro, valamint Mario Mandžukić is.

A két csapat őszi összecsapásán a Juventus Gonzalo Higuaín duplája révén aratott 2:0-ás győzelmet, így a címvédő három ponttal távozhatott a San Siróból.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Barzagli, Höwedes, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Támadók: Cuadrado, Higuaín, Dybala, Douglas Costa

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9813790636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2018.03.31. 22:30:44

Lófejjjjjjjjjjjj bruahahagaga

Patricco 2018.03.31. 22:30:58

Ez vicc Allegri le a kalappal

Sztovicska 2018.03.31. 22:30:59

@MdewC: imádom a palit. Már a shakhtarban birtam. Anno vele szopattam haverokat fifában. Begyújtja a rakétát és csak úgy durrog a stadion a hangsebesség miatt. Nagyon nagy forma a srác

Rikoo 2018.03.31. 22:31:01

Ez b+ hihetetlen. Khedira eldönti a rangadót.

mrdel 2018.03.31. 22:31:07

Írtam én, hogy Khedira lesz a nyerőember. Vissza kell olvasni!!!

BigP86 2018.03.31. 22:31:08

@Apuleius: baszki 1-1 utan olyan szarul jatszottunk hogy inkabb ráfordultam az asszonyra erre pont akkor lő Cuad gólt mikor mi is finisheltünk..

4D 2018.03.31. 22:31:14

Egesz meccsen kutyáztam ezt a szerencsetlen hulyet, most elnézést kerek

danimester1 2018.03.31. 22:31:17

Khedira WTF!!??WTF!!??

Rivendell 2018.03.31. 22:31:21

@Rivendell: hogy maga köré gyujt mindenkit....mintha ő lenne a csapat sztárja...a Juventus cr-e

James Zabiela 2018.03.31. 22:31:23

Ki ez a pali te jóisten

fzoli990 (törölt) 2018.03.31. 22:31:24

Khedira mindig megviccel minket...

mrdel 2018.03.31. 22:31:52

Khedira!!! Írtam én, hogy ő lesz a nyerőember, mert gólt lő! Olvassátok vissza!!!

Zombijuve 2018.03.31. 22:31:53

Az agyon szidott ??????????????

MdewC 2018.03.31. 22:31:53

Lemegyek megeszek 10 gyrost büntiből...

Szép volt Khedira!!!!!!!!!!!!!!

Alex8610 2018.03.31. 22:32:31

Ott van lehet haza ballagni!!! Bonura rá se néznèk lefujas után

Ádám.84 2018.03.31. 22:32:34

@mrdel: te mondtad, h gól+gólpassz? :D

Sztovicska 2018.03.31. 22:32:41

Csak elintézi hogy ne lehessen szidni

Apuleius 2018.03.31. 22:32:48

Ünnepelj, Júdás!!!!!

nortu30 2018.03.31. 22:33:21

Tessék srácok, Khedira lett a Megváltónk!

Apuleius 2018.03.31. 22:34:16

@BigP86: :-DDDDD Ez nagyon jó :-)))

MdewC 2018.03.31. 22:34:43

@BigP86: nincs vmi topik összefoglaló, ahol keretbe lehet tenni ezt a kommentet??? :DDD

Watakuki 2018.03.31. 22:35:01

Szerintem ezt Khedira már csak trollkodásból csinálja, hogy 80 percig észre se veteti magát, majd gól + gólpasz kombó... :D

Drughi Di Bianconeri 2018.03.31. 22:35:26

Bmeg hát ez nem igaz,ilyen nincsen xD
Az életbe nem fog kikerülni ez az ember a kezdőből xD

Rivendell 2018.03.31. 22:35:38

Cuadrado lelassult?

reál ellen,pjanic helyett valyon ki fog kezdeni

niccolo 2018.03.31. 22:35:48

Ezért hagyta bent Allegri Khedirát.

letepem 2018.03.31. 22:36:57

Kezdem azt hinni hogy pjanic a fék :D

Sztovicska 2018.03.31. 22:37:23

Azért valahol értem miért játszatja mindig khedirát allegri. Nulla teljesitmény, pontatlan passzok, fantáziátlan lébecolás. De basszus két gólpassz és egy gól. Ezzel tuti elintézte hogy még vagy két évig csodálhatjuk

Magyar Közöny 2018.03.31. 22:37:37

Asamoah jobban játszott,mint ebben a szezonban Sandro bármikor

nortu30 2018.03.31. 22:37:39

Hát, mindezek ellenére benne volt egy zacskó a meccsben rendesen.

Alex8610 2018.03.31. 22:38:02

Bonuka mehetsz gratulalni nagyon fontos győzelem volt!

MdewC 2018.03.31. 22:38:41

Nem értek a focihoz, de a 3 pontnak örülök! :D

Szép volt csapat!

:))

Watakuki 2018.03.31. 22:38:48

@letepem: Akkor a real ellen meg is volna a csodacsapat :DD

Sztovicska 2018.03.31. 22:38:52

@letepem: ez kész :D :D :D. Mondjuk viccen kivül nem érzem benne érkezése óta azt a nagy pluszt amit sokan bele vizionálnak. Tehetség az tény de azért nem egy top kp szerintem.

4D 2018.03.31. 22:39:18

Taps! Bonuccsíra most ünnepelj. Forza Juve

BigP86 2018.03.31. 22:39:45

@Rivendell: @Apuleius: @MdewC: várjatok és a poén hogy asszony "abban" a pillanatban felkiált, hogy "Khedira gólpassz!!??" Mondom, de romantikus vagy! :D

Fabio83 2018.03.31. 22:40:19

Hú, ez nagyon kellett!

Alex8610 2018.03.31. 22:43:42

@BigP86: :D lehet az egy plusz loket volt neki hogy lerugja a csillart :)

MdewC 2018.03.31. 22:48:46

@BigP86: még húzta volna a pillanatot, hátha... :)))))

Rivendell 2018.03.31. 22:49:51

@BigP86: ez kezd morbid lenni,vald be ő amúgy úgy kiáltott fel,hogy....oooo en khediram gólpassz

Gyori_Juventino 2018.03.31. 22:49:55

@BigP86: A TOP hozzászólás a tied ma . :D :D :D
Asszony is jól van tarva látom :)

Rivendell 2018.03.31. 22:51:20

Amúgy Berna mikor játszhat,csak hogy a reál ellen kész ütőképes cserélni,mondjuk Sanyin és Mandzu kívül,oké Pjanic idegenben már lesz,Marci remélem játszhat

Rivendell 2018.03.31. 22:52:23

@MdewC: elbaszta khedira,pedig ha Matuidi adta volna a gólpasszt,20 perc összpontosítas

Juventino86 2018.03.31. 22:54:21

Khedira hihetetlen... :D :D Amikor már nagyon nagy a népharag, lő néhány gólt. :D
Amúgy megint nagyon rosszul játszott, szinte észre se lehetett venni. Amikor a Mester lehozta Pjanicsot, Khedirát meg a pályán hagyta, elöntötte a fos az agyamat rendesen. Aztán jön a gólpassz meg a gól. Talán az az egy erénye van Khedirának, hogy néha vannak jó húzásai a nehéz helyzetekben. Meg esze még lenne a játékhoz, tudja pl, hova kell helyezkedni, vannak jó meglátásai. Csak ugye annyira lassú és annyira félti a lábát, hogy szinte végig megy az alibi. De most ezt a meccset részben ő hozta. :)

Tibi Sebestyén 2018.03.31. 22:56:14

Matuidi mai teljesítménye dupla 0! Khediráé a gólpassz meg a gól miatt 1! Sajna Barza megöregedett! Talán meg kéne kockáztatni Marchisiót és Ruganit! Ja.... és nem hiszem el hogy a második félidőben felvállaltuk a támadó focit!

GGábr81 2018.03.31. 22:58:48

Már hosszú hónapok óta azon gondolkodom, hogy milyen bűnt követtem el, hogy Matuidit kell néznem a Juventusban. Ma duplán igazolta, hogy miért szeretem még Khediranál is kevésbé.

Zombijuve 2018.03.31. 23:07:57

A keddi csapat: Buffon-D.S.- Höwedes-Chiellini-Alex-Pumukli-Khedira-Marci-D.C. -Dybala-Higany

Juventino86 2018.03.31. 23:08:15

@GGábr81: Az utóbbi időben tényleg elég gyenge. :( A labdát nem tudja kezelni... A középpályán lehetnek gondok a Real ellen.

babo0410 2018.03.31. 23:10:05

Khedira gól, gólpassz.

Rikoo 2018.03.31. 23:13:18

@Juventino86: Meg a védelemben. Ha a Real támadóknak területük lesz K.O. is lehet.
CR egyedül eldöntheti a párharcot.

Juventino86 2018.03.31. 23:13:31

@babo0410: Örülök a gólnak és a gólpassznak is. Ahogy már kifejtettem, most részben ő hozta a meccset. De azt neked is be kell látnod, hogy nagyon gyengén játszott megint mezőnyben.

Il Principino 2018.03.31. 23:13:51

Összefoglalava:
1.Allegri nagy taktikus
2.Leo bekaphatja,igazi szappanoperába illő volt az egész történet,ahogy gólt szerzett,ünnepelt...de ez volt a legnagyobb öröme :D
3.Costa elképesztő
4.Cuadrado micsoda visszatérés
5.Khedira...nem akartam elhinni Pjanic lehozatala után amit látok,lehet a bosnyák van rá rossz hatással :D :D :D na majd a Madrid ellen kiderül :D a kebabos magalapozta minden juventino Húsvétját :D

Juventino86 2018.03.31. 23:16:34

@Rikoo: Én is tartok ettől. Régebben nem hittem, hogy így fogom látni, de örülnék Rugani beállításának. Az szól ellene, hogy nagyon keveset játszott eddig az idényben, és nem hiszem, hogy okos dolog lenne egyből a Real ellen mélyvízbe dobni. Benatiának volt egy jó időszaka, de sajnos mostanában ő sem teljesít jól. Belső posztokon talán Chiellininek és Barzaglinak kéne kezdenie. A jobbon Lichti szerintem jobb, mint DS, de CR őt is nagyon meg fogja verni. Bízom benne, hogy Allegri kitalál valami nyerő taktikát.

Rikoo 2018.03.31. 23:26:41

@Juventino86: Ritkán írok ilyet, de egyáltalán nem bízok most győzelemben és továbbjutásban. A Serie A-ban jó a csapat, de a Real Madrid más. Ráadásul ők full pihentettek a BL-re ami az egyetlen esélyük, hogy megmentség a szezont.
Ezzel szemben a Juventusnak tucatnyi problémája van.
A Real nagyon gyenge a pontrúgások levédekezésében idén, erre kellene rámenni. Mondjuk Rugani aki elvileg magas és jól fejel a padon lesz majd.
A Barza-Chiello duóban én már nagyon nem bízom, bőven eljárt felettük az idő.
Kp.=0.
Talán a bunker + kontra és pontrúgások bejöhet majd.

Juventino86 2018.03.31. 23:26:53

Allegri most le is nyilatkozta a meccs után, hogy Khedira néha lassúnak tűnik, de jól olvassa a játékot bizonyos helyzetekben. Intelligens játékosnak nevezte.

Juventino86 2018.03.31. 23:28:09

@Rikoo: Én is pontosan így látom. Abban is igazad van, hogy eljárt már az idő a Barza-Chiello kettősben, csak sajnos jelenleg nem tud a mester jobbakat felrakni szerintem.

Fabio83 2018.03.31. 23:30:30

4231-ben nagyon brutál a Costa-Dybala-Cuadrado-Higuain első négyes. Kellene mögéjük 2 labdát szerezni tudó, párharcokat megnyerő, előre fele is passzolni tudó kp. Furcsa, de Dybala és Pjanic ütik egymást ebben a rendszerben.

Barolo4 2018.03.31. 23:31:21

@Il Principino: +1
Nyilván rendkívül örülök a végeredménynek, de azért nagyon rossz volt látni, hogy a meccs kétharmadában sokkal fittebb és hatékonyabb volt a Milán. Persze csak a szokásos.... kell+2 klasszis kezdő a kp.-ra és nagyon kell a fiatalítás (védelemben is).
Bonu bekaphatja a faxomat.... nem az a baj, hogy véletlenül gólt fejelt, de amit utána leművelt az szánalom volt.... képmutató szarzsák sajnos. Nagy csalódás újra.
Fontos 3 pont ez nagyon, mert ha nem verjük otthon meg a Nápolyt, akkor még lehet nagyon forró a hajránk a bajnokságban.
Tartok a Reál elleni meccstől, nagy zakó is lehet, ha ennyire körülményesen fogunk védekezni, de bízok Allegriben és a csapatban. . Forza Juventus!

Rikoo 2018.03.31. 23:34:21

@Juventino86: Foggalmam nincs mit fog kitalálni Allegri. Minden csapatrészben és poszton jobbak a Real Madrid játékosok, kivéve a csatár, illetve a kapus, ha GIGI extra napot fog ki. Nem szabad kinyílni, 35 méter hosszúságú kell legyen végig a csapat, ha ez nem sikerül felesleges továbbjutásról álmodozni.
Szerintem egyébként Rugani kezdeni fog.

Barolo4 2018.03.31. 23:36:03

@Rikoo: +1
Ha Barcza kezd kedden, az sajnos már élet veszély.... nála szerintem mind a 3 másik opció jobb (bár egyik sem tökéletes nyilván). Sztem Benatia és Chiello fog kezdeni amúgy és négy védővel fogunk menni.
@Fabio83: Évek óta nem volt ilyen támadó potenciálunk mint idén.... pont ezért nagyon szomorú, hogy ennyire gyenge a kp-nk (és a védelem is gyengült valamennyit tavaly óta), hiszen egy erős kp-val ez nagyon durva csapat lehetne. Forza Juventus!

MaRcika 2018.03.31. 23:45:01

@Barolo4: Benatia nehezen fog kezdeni :)

Rikoo 2018.03.31. 23:53:28

@Barolo4: Benatia és Pjanic eltiltottak.

MdewC 2018.04.01. 00:26:01

Chiellot nem értem miért bántjátok. Nagy meccseken extra motivált és jól játszik.

Barolo4 2018.04.01. 00:28:00

@MaRcika: @Rikoo:
Huhh Benatiát elfelejtettem, hogy szintén eltiltott.
Forza Juventus!

Rikoo 2018.04.01. 00:36:53

@MdewC: Hát azért idén már nagyon komoly problémái vannak. Pl. a Tottenham elleni párharc elég jó példa, sajnos.

Juvetto 2018.04.01. 01:06:52

@BigP86: Szóval ezért ez a különös nick name... Gratula! :D

Rikoo 2018.04.01. 01:48:18

Khedirát nagyon komolyan fütyülte a közönség és nagy a felháborodás emiatt a játékosok részéről.

Rivendell 2018.04.01. 07:29:07

@Rikoo: amíg nem adta a passzt,addig nem is csoda

Rivendell 2018.04.01. 07:29:45

@Rivendell: ha ezt ő maga nem volt képes felmérni és a többi játékos,akkor nagy a baj a fejekben

Spider81 2018.04.01. 07:41:08

@Rikoo: Meg Buffon is szova tette a dolgot...ez nem lesz igy jo!
A Real ellen kelle egy szurkolo,a csapatot uzo hajto nezosereg.
Csak nekem tunt fel a BL meccsek soran,hogy nincs mar az a fergeteges atmoszfera az Allianz arenaban?Mintha nyugdijasokbol allna a nezok nagy resze.
A Real meccsre visszaterve, biztos hogy a Pumukli Costa kettosbol csak egyik fog kezdeni eds Pjanic helyen csakis Bentancur jatszhat majd!
Szerintem DC is kezdeni fog, kozepen meg a Chiellini-Barza kettos lesz,masik oldalon meg Asa.
Matuidi-Benta-Khedira
Elol meg a Costa-Higany-Dybala
Nem kicsit tartok a meccstol!

2018.04.01. 08:59:51

@Rikoo: teljes mertekben jogos volt a kozonseg futyulese, lassu, korulmenyes es estrevehetetlen volt. Alibi passzok es azokkal is szivatta a tarsait addig.

Meccshez: ha a Milan belovi a helyzeteit eselyunk sincs tegnap sem. Meccs nagy reszeben kerestuk a labdat es a tempot. Margit 3-4-et rugott volna nekunk tegnap.

2018.04.01. 09:17:00

@Rikoo: A Tottenham elleni párharc pont elég rossz példa. A fél világ Chielliniről áradozott utána.
Szerintem vele pont semmi baj nincs idén, a bajnokságban vannak hibái, de a fontos meccseken mindig extrát nyújt. Ez mindig is jellemző volt rá.

Rikoo 2018.04.01. 11:21:19

@Nattorio: Az utolsó 30 percben jól játszott, de amit addig csinált az nagyon gyenge volt.
Nem véletlen, hogy a Tottenham 3 gólt lőtt és simán lőhetett volna még hármat, ha csak a ziccereket értékesítik. Pl. Kane üres kapu..

2018.04.01. 11:51:30

@Rikoo: @hellan: Igen. Jogos volt. A szurkolók észreveszik az alibizést és nem tolerálják. Sokan dicsérgetik most a meccs után Khedirát, hogy gól + gólpassz. Oké, most bejött neki, DE: a meccsen nem 1 és nem 2 teljesen veszett szituációba kerültünk amiatt, hogy elöl ragadt és a fiatal milan átviharzott a nemlétező középpályánkon és már meg is volt a helyzetük. Többször csak a szerencsén múlt...ne 9-est, 10-est, meg szélsőt akarjon már játszani, amikor rajta kívül is 3-4 csatárral támadunk és nincs, aki védekezzen.

2018.04.01. 11:55:14

@Spider81: Nem csak neked tűnt fel. Sajnos ez ilyen. A langymeleg, küzdés és küzdőszellem nélküli játék "átragad" a szurkolókra is. :-(

2018.04.01. 11:57:31

@Rikoo: @Spider81: A játékosok, főleg Buffon azért legyen okosabb. Nem szabad a szurkolók ellen fordulni. Főleg, amikor ráadásul igazuk van. Az viszont Allegri hibája, hogy idáig fajult ez a "Khedira-ügy".

2018.04.01. 14:00:25

@Rikoo: Egy hibája ugrik most be, amikor elcsúszott a második meccsen. Arról nem tehetett, hogy annyira nem volt középpálya a védelem előtt, hogy kb. 10 meccsre elegendő feladatot kaptak hátul a középhátvédek. Nem csoda hogy abból a rengeteg helyzetből becsúszott pár hiba. A 3 kapott gólról sokkal inkább tehet Buffon és a csodálatos középpálya.
A lényeg, hogy szerintem még korai azt mondani, hogy eljárt Chiellini felett az idő, még idén is magasan ő teljesít legjobban és legkiegyensúlyozottabban hátul.

m.martin91 2018.04.01. 14:06:39

Nem különösebben akarok belefolyni a Chiellini-s vitába, de az egyik leggyengébb játékos volt a Tottenham elleni párharc során. Természetesen az egész védelem egy kalap szarral volt egyenlő, de a belső védők játéka még a szartól is gyengébb volt. Gyakorlatilag 8 gólt kaphattunk volna a párharc során egy Tottenham-től, egyedül a szerencse/a Tottenham lúzersége akadályozta meg a kiütést. Chiellini a visszavágó utolsó negyedórájában, mikor már csak a játék tördelése volt a cél, akkor volt a topon, de ezt leszámítva a játéka értékelhetetlen volt. Igazából tökéletesen megmutatkozott a Spurs ellen, hogy ez a védelem már csak középszer nemzetközi szinten. Az öregek kiöregedtek, a többiek meg sosem voltak olyan szinten, hogy a világ elitjébe tartoztak volna. Egyedül Alex Sandro lehetett volna kivétel a képessége alapján, de ezekből a képességekből nem látunk semmit ebben a szezonban.

Juveboy92 2018.04.01. 15:51:16

@m.martin91: inkább az mutatkozott meg a Spurs elleni meccsen hogy Pogba és Vidám eladásával teljesen elvesztette a csapat a fizikális fölényét és talán nem véletlen hogy nézegette Allegri N'Zonzit ...habár ha már 30 vagy a közeli kpt néznék akkor pont a Tottenham motorját szeretném meg az Nzoniert elkért árból 40-50 millióból azaz Moussa Dembelet

Rikoo 2018.04.01. 16:25:49

@Juveboy92: Annyi biztos nem lenne. 31 éves lesz nyáron és 2019-ben jár le a szerződése.
Mondjuk szerintem nem kellene több 30 feletti játékost igazolni, nagyon durva fiatalítás kellene a Juventusnál végezni.
Azért 32 év feletti átlagéletkor már túlzás, nem csoda, hogy komoly problémák vannak.
Hihetetlen ez a csapat jelenleg. 3-4 kapuralövéssel hozzák a meccseket. Mondjuk a Lazio ellen össz-vissz 1! lövés volt, az is a gól az utolsó percben.:D

Juveboy92 2018.04.01. 17:06:11

@Rikoo: vagy csak jó a helyzet kihasználásának...figyelj én egy Moussa Dembelet kortól függetlenül elnéznék Cannal ...szerintem Buffon nyáron sajnos visszavonul és így Szcesnyvel ott sokat esik az átlagéletkor , ha úgy alakul lehet Mandzukic is távozik ... szerintem amúgy a pletykák ellenére Sandro maradni fog és Asamoah azért távozik mert Spinazzolanak 2 millió körüli fizuval megtudunk egyezni és így Sandro magasabb fizetést kaphat

Rikoo 2018.04.01. 17:18:09

@Juveboy92: Bárcsak így lenne és Alex Sandro maradna.
Nagyon erősödnek a Martial pletykák és gyakorlatilag mindenhol olvasni lehet róla. Biztosan van alapja, szóval Mandzu tényleg lehet távozni fog.
Emre Cant én már csak akkor hiszem el, ha Marotta mellett fog mosolyogni. Dembele számomra csak akkor lehetne opció, ha Khedira vagy Matuidi távozna, de én inkább olyan játékosokat szeretnék Juventus mezben látni akik hosszútávon terveznek ezzel a klubbal.
Én továbbra is tartom, hogy nagyon fontos lenne a fiatalítás, természetesen minőségi játékosokkal. Emre Can, Bellerín/Cancelo, Martial, Giménez stb.

Juveboy92 2018.04.01. 18:50:48

@Rikoo: én jobb bekk pozícióban Calabriat próbálnám meg megszerezni a többi ok

m.martin91 2018.04.01. 19:04:14

@Juveboy92: Calabria támadó szellemű jobbhátvéd, modern olasz szélső védőnek tekinthető, de sajnos rohadt sérülékeny, nem lehet rá számítani.

Rikoo 2018.04.01. 19:06:06

@Juveboy92: @m.martin91: Minőségileg azért kérdőjeles. Átlagos képességű szerintem.

Juveboy92 2018.04.01. 20:57:51

@m.martin91: az nem baj ha sérülékeny , mert nálunk általában a sérülékenyek ből lesznek stabil játékosok lásd a sérülékeny Khedira mostanában kirobbanthatatlan még ha lesérült se volt komoly

Juveboy92 2018.04.01. 21:00:19

@Rikoo: szerintem. Az általad felsorolt duó szintjét simán hozza , nálam Cancelonem flop és Bellerin is csak az elhíresült sebességével él meg

Rikoo 2018.04.01. 23:13:13

@Juveboy92: Hát szerintem nagyon nem hozza azt a szintet, de ez szubjektív.

alexGicamo 2018.04.02. 09:50:58

Nagyon örülök a győzelemnek ! Szép gólokat szereztünk . Kár az áruló góljáért !
Egyet nem értek , ha Khedira képes ilyen gólt szerezni és kiosztani mellé két gólpasszt , akkor az idő nagy részében mi a f...nak bújócskázik vagy csak egy lusta g...i és emiatt nem akarja tisztességesen végigjátszani a meccseket ?

2018.04.02. 11:40:33

@alexGicamo: "az idő nagy részében mi a f...nak bújócskázik vagy csak egy lusta g...i és emiatt nem akarja tisztességesen végigjátszani a meccseket?" - Erre megvan a játékában a válasz, megpróbálom összeszedni a kedvedért. :-)
Védekezni nem mer, mert ha keményebben odatenné magát, azonnal lesérülne. Azóta "múlt el" a sérülékenysége, mióta alibizik. Így vigyáznia kell, hol tartózkodik, ne tűnjön fel, hogy nem igazán mer belemenni a test-test elleni küzdelembe. Próbál lesipuskásként lecsapni a labdára, de az ritkán jön össze neki. Futni lassú, cselezni nem igazán tud. Passzképessége talán átlagos, lövőereje, technikája, gólérzékenysége nem biztos, hogy eléri az átlagot. Szóval még, ha nem is lusta, de ezek eléggé behatárolják a lehetőségeit. Lehet, hogy mennyiségre sokat fut, de annak így nincs sok haszna. Így marad az alibi játék, amiből néha kitűnik 1-1 véletlenül besikerült góllal/gólpasszal. Mezőnymunkával, védekezéssel, sok szereléssel sosem fog...

alexGicamo 2018.04.02. 11:45:03

@Dr. Grant: Köszi a magyarázatot ! Valószínűleg telibe trafáltad a lényeget !

letepem 2018.04.02. 14:09:09

@Dr. Grant: Teljes mértékben egyet kell értsek, kivéve azzal hogy nem jó a lövőtechnikája. Szerintem az az egyetlen amit a csapatban tartja!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása