Középpályás mercato-pletykák

milinkovic-savic_sergej_lazio_mezben_orul.jpgA hírek szerint a Juventus a nyáron kísérletet fog tenni a Lazio középpályása, Sergej Milinković-Savić megszerzésére.

Az idén a bajnokságban két gólpasszt és kilenc gólt jegyző fiatal játékost számos európai klub figyeli, így például pénzügyi erőforrásokban korántsem szegény alakulatok, mint a Manchester City, a Manchester United és a Paris Saint-Germain.

A Tuttosport kihasználva a válogatott szünet adta uborkaszezont arról számolt be, hogy az Öreg Hölgy is szívesen megszerezné a szerb futballista játékjogát, sőt, a torinói lap szerint Sergej Milinković-Savić a torinói rekordbajnok első számú célpontja.

Mindazonáltal nem tagadható, hogy a bármilyen megegyezés nehezen elképzelhető, mivel a futballistát várhatóan 100 millió euró fölötti összegért fogja értékesíteni a fővárosi alakulat, ha a nyári eladás mellett döntenek, ez az összeg pedig elrettentheti a Juventust. Viszont a többi érdeklődő gazdasági helyzetét és a nemzetközi tendenciákat figyelembe véve korántsem tekinthető eltúlzottnak, legalábbis a Lazio vezetőségének szempontjából.

További problémát jelenthet a klubelnök személye, mivel Claudio Lotito nem könnyű tárgyalópartner, és inkább külföldre adná el 23 éves játékosát, mintsem hogy a Juventust erősítse országon belül.

A Juventushoz részben köthető további pletykáról számolt be a Daily Mirror, mely szerint José Mourinho jövőre mindenképpen komoly trófeát szeretne nyerni csapatával, ezért pedig négy kiemelkedő játékost is igazolna a portugál mester.

A listán található a Real Madrid két futballistája, Raphaël Varane és Toni Kroos, illetve a PSG-től Marco Verratti és a Juventust nyáron valószínűleg elhagyó Alex Sandro.

A kívánt futballisták megszerzéséhez 200 millió euró állhat a vezetőség rendelkezésére, illetve az angol napilap értesülései szerint a manchesteri vörösök az érintett klubokkal való tárgyalások során készek felhasználni Paul Pogba játékjogát is, akinek a neve nem először merül fel a Real Madrid, a PSG és a Juventus kapcsán.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8213778216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2018.03.25. 14:12:23

Pogba helyett már indulhat is!

jeneiPALI 2018.03.25. 14:37:28

Pogba Matuidi , pjanic kp ajaj világ egyik legjobbja lehetne.

Glivenko 2018.03.25. 14:40:37

Pogba mehet a PSG-be, kb, oda való. Real túl sok lenne neki, ide meg talán beférne, de a Juve nem egy nyaralóhely, szóval egye meg a séróbáró, amit kifőzött. Amúgy is csak pletyka...

The king of alibis 2018.03.25. 15:07:25

SMS, Varane, Kroos, Verratti, Pogba

Ki fogad velem, hogy egyiket sem igazoljuk le a nyáron?

venember83 2018.03.25. 15:48:45

@The king of alibis: Varane, Kroos, Verratti a MU kapcsán merült fel. De torinói pletykalapról lévén szó, az lenne a csoda, ha eltalálnák a valós terveket. Másrészről pedig megszoktuk, hogy ilyenkor még magasan jegyzett játékosok kerülnek szóba, de majd július-augusztusra sokat változik ez.

Montolivo, Poli karrierje például komoly újraindításra szorul, csoda, hogy nem merül fel a Juve kapcsán.

MdewC 2018.03.25. 16:06:28

SMS, Pogba, Can.

Minimum az egyikük kell ha vannak céljaink.

Alex8610 2018.03.25. 18:01:10

@MdewC: Megnyugodhatsz egyik sem fog jönni majd hozunk valakit a Sampdoriabol vagy az Atalantabol.Elvileg mondjuk Torreira a Napoliba tart esetleg rakerdezhetnenk Allanre.

James Zabiela 2018.03.25. 20:21:44

Sándor ilyen biztos hogy elmegy nyàron?én azért bízom hogy nem!

BigP86 2018.03.25. 21:21:37

@venember83: huhh baszki, már kezdtem elfelejteni azokat a rémálom mercato napokat amikor ilyen poli és montolivo félékkel flörtölt marotta egész nyáron.. :D

Juveboy92 2018.03.26. 06:00:30

@Alex8610: Allan most hosszabbított v hosszabbítani fog nem sokára... Torreirat azért veszik meg mert elvileg jó eséllyel Diawarat a Premier Leaguebe értékesítik az afrikaiak

MdewC 2018.03.26. 09:36:04

@Alex8610: akkor már most elengedem a jövő évet. ;)

Alex8610 2018.03.26. 09:38:34

@Juveboy92: kösz az infót akkor fel van adva a lecke...

Alex8610 2018.03.26. 09:43:55

@MdewC: Azért azt ne tedd :) de sztem Can egy jobban fizetős csapathoz fog menni Pogba megy a PSG be SMS meg talán akkor jöhetne hozzánk ha mi adjuk érte a legmagasabb összeget és ide is szeretne igazolni minden más esetben idopocsekolas vele foglalkozni bár gondolom Lotito alig várja hogy Marotta megjelenjen a 60milliojaval és képen rohoghesse.Megjegyzem többet nemis kene adni érte de hát a mai piac...

mrdel 2018.03.26. 11:35:42

Továbbra is azt mondom, hogy a kp-ra kell minőségi 1-2 ember. Marcsi, Khedira, Stunanin hármasból kettő sztem távzoni fgo. Pjanic, Bentacour és Matuidi lehet a jövő Juventusának tagja.

venember83 2018.03.26. 12:09:48

@BigP86: Montolivo 33 éves, a legjobb korban van, Polit meg biztos, hogy könnyedén elengedné a Bologna, és van még benne olasz szinten 6-7-8 év akár észlelhető minőségromlás nélkül. Remélem, hogy a háttérben azért folynak a tárgyalások.

venember83 2018.03.26. 12:11:28

@mrdel: kellenek a minőségi emberek, de a Lazióval nagyon nehezen tudna megállapodni a Juve, pedig SMS borzasztóan fontos igazolás lenne a középpályára. De ezek csak álmok, majd nyáron látjuk meg, hogy mi a (többé vagy kevésbé szomorú) valóság.

Barolo4 2018.03.26. 13:29:51

Szerintem sztárt csak akkor fogunk hozni a kp-re, ha eladjuk Dybalát és vagy Sandrot nagy pénzekért, illetve ha valami extra jó vagy rossz történik a csapattal (pl. megnyerjük a bl-t, vagy pl. csúnyán kikapunk a Reáltól és elvesztjük a bajnokságot is). Pedig az szerintem egyértelmű mindenki számára, hogy a kp.-nk jelenleg egyáltalán nem versenyképes, és min. 2 kezdő igazolásra van szükség. Can lehet az egyik, de a másik az 60-100 között kell(ene), hogy a jelenlegi piacon mozogjon. Forza Juventus!

Rikoo 2018.03.26. 15:33:35

@Barolo4: Alex Sandrót eladja Marotta, de az is biztos, hogy vagy 20 millióval kevesebbért, mint amennyit idén ajánlottak érte. Kb. 50 millióért. De belefér majd, mert van pénz.

2018.03.26. 17:55:36

@Alex8610: Sajnos én is pontosan ettől tartok a 3 játékos esetében, Lotito is valószínűleg így fog tenni, de nagyobb összeggel kapcsolatban, mert egy 50-60 körüli ajánlatunkat már visszautasították a nyáron, ha jól rémlik.

2018.03.26. 18:00:32

@mrdel: @venember83: Ha elmenne Khedira + Sturaro, azzal már erősödnénk. ;-) Pjanic és Matuidi maradni fog, de én remélem, hogy Bentancur és Marchisio is. Szerintem sajnos Khedira maradni fog. Mindenesetre 1 komolyabb középpályás igazolás kellene a fiatal olasz mellett (pl. SMS, vagy Can), ha akarunk valamit.

rockitbaby 2018.03.26. 18:33:34

@Barolo4: Hát ha kellene választani, melyik csapatrész áll rosszabbul, hezitálás nélkül a védelmet mondanám. A középpályán lehetne értelmesen játszani, minőséget képviselve, csupán Allegri nem számol az ilyen emberekkel. De a védelem az nagyon el lett barmolva a nyáron, és ha nincs szerencsénk, akkor idén pedig a teljes bal védősor távozni fog.

Jelen pillanatban én azt mondom, hogy a középpálya teljesen jó lesz, jöjjön vissza még Mandragora és kapjanak szerepet Bentancurral együtt Khedira rovására és csókolom. A maradék pénzt pedig védőkbe kell fektetni.

2018.03.26. 18:57:08

@rockitbaby: Védekezés terén szerintem klasszis középpályásunk egy sincs, 2-3 olyan van, akik tudnak kicsit védekezgetni.

Rikoo 2018.03.26. 19:36:53

@rockitbaby: Hát szerintem semmivel nincs előrébb a kp. Bentancurral sem. Mandragora pedig nem Juventus szint. Elég ide Sturaro, még sok is.
Inkább minőségi játékosokat kellene vásárolni, bár az uruguayi remélem marad.
2-3 év múlva minőségi játékos lesz belőle szerintem, de lehet nem. Fene se tudja.

rockitbaby 2018.03.26. 20:56:58

@Dr. Grant: Lehet, hogy nincs, de minőség terén még így is jobb, mint a védelem.

@Rikoo: Mandragora kapcsán nem értünk egyet, de a probléma nem is azzal van, hogy minőségi játékosok kellenének. Ez ugyanis vitán felül áll. A gond az, hogy a középpálya sincs a legjobb állapotban, de a védelem Asamoah biztos és Sandro valószínű távozása miatt katasztrofális állapotban lesz. Marotta-t ismerve jó, ha az egyik részleg foltozgatásra kerül, így ha lehetne választani, középpályán oldjuk meg a kölcsönben meg az itt lévő fiatalokkal, és szedjük kicsit rendbe a védelmet. A kettő egyszerre nem fog menni, így ez lenne a legkézenfekvőbb megoldás.

mrdel 2018.03.26. 21:11:58

Khedira volt a 7. legjobb box-to-box középpályás az elmúlt 3 hónapban valamilyen felmérés alapján.
Besza, behugy..
www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/topligak-cr-a-legjobb-tamado-iden-kroos-a-legjobb-szuro-2626513

2018.03.27. 15:07:17

@rockitbaby: A 2 szél lesz kérdéses a védelemben jövőre, de az nagyon. Itt tényleg bajban lehetünk. Szerintem középső védőben megleszünk. A középpályán nincs értékelhető védekezésünk, tehát itt szerintem már bajban vagyunk.

DenS 2018.03.27. 16:33:56

Akkor nyáron jönne SMS, Can, Florenzi, visszahozzuk spinazzolát és caldarát + egy jobbhátvéd. Távozik Asamoah, lichtsteiner, sturaro, és kész is kB a nyári mercato :D. Ezzel elégedett lennék bár ez csak egy álom :D de azért nem lehetetlen, mondjuk asanak es lichtinek annyira nem örülnék.

Rivendell 2018.03.27. 17:08:14

@DenS: el is kéne adni,csak SMS 100m +,Florenzi nem tudom mennyi,többi már a miénk,illetve ingyen,de ekkora kiadást eladás nélkül tuti nem rendezünk

DenS 2018.03.27. 17:14:45

@Rivendell: hát ezért mondtam hogy álom :D akiket eladunk csak egy minimális összeg fog befolyni. De akkor sem lehetetlen

mrdel 2018.03.27. 21:35:48

Sturarot valamilyen angol középcsapatnak el lehetne passzolni 15 M-ért, Perreyrát is sikerült. Khedira mehetne Wolsburg, Schalke vonalba- esetleg egy tehetséges és hiányposztos játékosért cserébe. Mandzukicot kínából tuti vinnék - ő is érne 15 M körül.

Na már most fixen jön Caldara - Höwedes helyett
Spinazzola - Asamoah helyett
Kell egy jobb bekk - fiatal vki (Khedira okos cserével)
Kellene Savic és ingyen Can - ez az üzelt kb. 100 M
Mandzukic helyére vissza Pjaca aki elől több helyen is tudna játszani
És még visszahoznám Keant - Higuaín cseréjeként - kapna lehetőséget, mert hosszú az év.

Ez kivitelezhető kell, hogy legyen a jövőt építve kifizetőedhet.

Rikoo 2018.03.27. 21:41:05

@mrdel: Hidd el, nem lesz semmi ilyesmi.

2018.03.28. 09:42:45

@mrdel: ez tényleg jól hangzik, nekem is tetszene, de sajnos szerintem a realitás a következő:
- Sturaroért senki nem akar ennyit fizetni, az is kérdéses, hogy végleg megveszi-e valaki és először nem csak kölcsönbe megy.
- Félő, hogy Khedira itt marad
- Savic és Can együtt biztosan nem fog sikerülni, de én tényleg tartok attól is, hogy egyikük sem...
- Pjacát én is bírom, szerintem hasznos kiegészítő ember lenne, de szerintem Allegri nem akarja majd visszahozni.
- Keant is valószínűtlen, hogy visszahozzák.

A pozitív része a dolognak:
- Arra érzek esélyt, hogy Mandzu elmegy, talán kicsit többért is, mint amit írtál, bár nem tudom, hogy mennyi van hátra a szerződéséből, attól sok minden függhet.
- Caldara oké, bár azért mérget nem vennék rá, hogy Höwedest nem tartják itt. Aki amúgy szerintem jó lenne, ha képes lenne 2 meccset játszani egymás után...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása