Khedira megsérült a német válogatottnál

khedira_sami_profil.jpgTovább sűrűsödnek az AC Milan elleni rangadóra és a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülődő Massimiliano Allegri gondjai, hiszen a tegnap lejátszott Németország-Spanyolország felkészülési válogatott mérkőzésen sérülést szenvedett a Juventus középpályása, Sami Khedira. 

A Juventus több játékosa, így Giorgio Chiellini és Alex Sandro is versenyt fut az idővel a fontos mérkőzések előtt, míg Juan Cuadrado hosszú kihagyás után tegnap állt ismét edzésbe.

Khedira a válogatott mérkőzés második félidejének elején, Thiago Alcantara szerelése után kényszerült elhagyni a pályát, s helyét İlkay Gündoğan vette át. 

"Megkeményedett az izma, de nem tűnik súlyosnak. Az elkövetkező órákban felmérjük majd az állapotát." - mondta a Juventus középpályásáról a német szövetségi kapitány, Joachim Löw.

A Juventusnál bíznak abban, hogy Khedira sérülése nem bizonyul súlyosnak, mivel a talán időben visszatérő játékosok mellett, bizonyosan nem számíthatnak Federico Bernardeschi játékára sem, míg Medhi Benatia és Miralem Pjanić eltiltás miatt hagyja majd ki a Real Madrid elleni első mérkőzést az Allianz Stadiumban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr113776010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrdel 2018.03.24. 11:39:47

Játszhat helyette Mandzukic. Lehet több labdát szerezne. Bár bal bekként, Sanyi helyén is számolnék vele.

Patricco 2018.03.24. 11:44:16

Matuidi-Matchisio-Bentancour kp a Real ellen! Igaz ok meg nem jatszottak egyutt sokszor a kezdoben de ha mindent beleadnak akkor meg jol is kisulhet mert
a minoseg megvan!

delpi0823 2018.03.24. 12:25:56

@Patricco: Jol hangzik,de Allegrit ismerve az egyik kozeppalyas sturaro lesz.........

Drughi Di Bianconeri 2018.03.24. 12:39:31

Soha nem kivántam még ilyet, de bárcsak ne épülne fel a Real elleni meccsig !
Akkor Allegrinek muszáj kihagynia, így legalább az esélyt megkapja a Csapatunk, h bírják tartani a modric-kroos-casemiro-Isco(?) tandemet !

Ez most a haza érdeke! :)

2018.03.24. 17:47:38

@Drughi Di Bianconeri: Sajnos szinte biztosan fel fog épülni, mivel az alibizésben nem lehet súlyosan megsérülni...

Il Principino 2018.03.26. 16:51:34

Na most kaptam a szívemhez... :) Komolyra fordítva a szót még ez hiányzott :(
De kezdő volt a spanyolok ellen is bakker..hihetetlen hogy mit tud,vagy csak mi vagyunk ennyire vakok a tehetségét illetően?!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása