Az Atalanta elleni keret

Serie A logo.jpgA Juventus ma este pótolja az Atalanta elleni bajnoki mérkőzést, amelyet  a versenynaptár szerint eredetileg február végére tűztek ki, azonban az időjárás közbeszólt, s az erős, makacsul kitartó havazás miatt a feleknek végül későbbi időpontot kellett keresniük.

A bajnoki címvédő időközben átvette a vezetést a bajnoki tabellán, s egy esetleges győzelemmel már négy pontra növelheti előnyét a hosszú menetelés végére kipukkadni látszó Napolival szemben.

Massimiliano Allegri keretéből továbbra is hiányozni fog Juan Cuadrado és Federico Bernardeschi, de ezúttal nem lesz ott a csapattal az örök sérült Benedikt Höwedes sem. 

A két csapat legutóbb az Olasz Kupa elődöntőjének február végi visszavágóján találkozott egymással, s a bergamói első mérkőzés előnyével a zsebében, a Juventus hazai pályán is 1:0-ás győzelmet aratott Miralem Pjanić büntetőjével, s így kettős győzelemmel lépett tovább a fináléba.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny, Del Favero

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Támadók: Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1613737114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MickyLau 2018.03.14. 16:19:47

Na kérem! Akkor ma lépjünk el az üldözőtől!

I love JU 2018.03.14. 16:21:52

Forza Juve! hajrá :)

karesssz 2018.03.14. 17:04:39

Szokásos fėlelem van bennem...
Faragni fognak bennünket, csak azėrtis.

Lulc 2018.03.14. 17:20:54

Hivatalos kezdő:
Buffon
Lichti-Benatia-Chiellini-Asamoah
Pjanic-Matuidi
Costa-Dybala-Mandzukic
Higuain

Rikoo 2018.03.14. 17:24:21

@Lulc: Hát ez mi?
Hol van Khedira?
Nem értem, összezavarodtam..:(

Lulc 2018.03.14. 17:28:57

@Rikoo: Nekem is többször kellet elolvasnom, hogy elhiggyem :D A mester biztosan pihenteti, hogy a Spal ellen ismét "topformában" legyen..

.Bulldeo 2018.03.14. 17:29:21

Az összes bevethető támadónkat betoljuk? Merész. Tavaly jól elkoptunk elől a szezon végére, igazán tanulhatnánk ebből. Khedira hiánya üdítő viszont. Én három középpályásnak sokkal jobban örülnék, Marchisio és Bentancur sokkal több játékpercet érdemelne.

GGábr81 2018.03.14. 17:46:26

Nagyon izgulok. Ha véletlen nem nyerünk, most, hogy végre Khedira nem kezd, akkor ...

pott70 2018.03.14. 17:58:15

Hajrá Juventus!
Gyerünk Csapatom,mindent bele!!!!!!!!!!!!!!!!!!

danimester1 2018.03.14. 18:05:26

Forza Juve!!!Be kell húzni és +4 ,ami már komoly lélektani előny lehet.Sajnos az ő sorsulásuk némileg könnyebbnek tűnik,de a romák elleni zakó talán már megtörte őket.2:0 - ra nyerünk ma!

Rivendell 2018.03.14. 18:23:06

Costa egy rakéta,megkockáztatom mellette még a legjobban és legfinomabban ő bánik a lasztival

Rivendell 2018.03.14. 18:24:20

Dybala meg mindig lassú...sajna ez már nála nem fog fejlődni

Sztovicska 2018.03.14. 18:26:06

@Rikoo: ő hoz majd új lendületet a csapatba csereként

Rivendell 2018.03.14. 18:30:03

Pirlo a végén nem volt olyan körülményes,mint dybala

Rivendell 2018.03.14. 18:31:54

Na végre...ezért kell Costa....lasztival lefutott mindenkit,kezd belekötni a kis brazil,jó lesz ő jövőre ha rendezzük a kp-t

patrik1112 2018.03.14. 18:32:12

Costa mekkorat futott..

Rikoo 2018.03.14. 18:32:22

Gooool
Végre, ezt várom Douglastól, Higuaín pedig igazi profi befejező!

danimester1 2018.03.14. 18:32:23

Costa gyorsaságát le tudta követni Higuain...Nem semmi!

Juventino86 2018.03.14. 18:32:33

Bravó!!!! Costa nagyon kell amúgy ebbe a csapatba.

Rivendell 2018.03.14. 18:33:57

@danimester1: mert keresztbe futott a pályán....

Apuleius 2018.03.14. 18:34:23

Nagyon szép támadás, szép gól! Így tovább!

Rivendell 2018.03.14. 18:34:36

Mi lesz itt,ha jön Cuadrado is..ugye bevethető lesz a köv BL fordulóra?

epaska 2018.03.14. 18:35:26

Elképesztő, mennyire gyors ez a Costa, Dybala pedig senkit nem tud lefutni

ForzaJ 2018.03.14. 18:35:33

@Rivendell: az mekkora lenne!:) costa balon cuad jobbon, és középen dybala :)

giorgio007 2018.03.14. 18:35:46

Azt tök durva volt az előbb, h Dyb lépéselőnyben kapta a kiugratást Licht-től, és nem tudta lefutni a tőle másfél fejjel magasabb védőt :O

Rikoo 2018.03.14. 18:36:25

@Rivendell: Neki, talán az egész szezonjának vége van.

NagyonJuve 2018.03.14. 18:37:40

Lefagyott a stream és pont nem láttam a gólt! Szétba... az ideg.

Rivendell 2018.03.14. 18:38:06

@Rikoo: az nem Berna akinek lőttek?

Rivendell 2018.03.14. 18:38:46

@NagyonJuve: nem a net lassú...Costa hibája

Rikoo 2018.03.14. 18:39:00

Ami sajnálatos dolog, hogy Benatia megint gyengén játszik, már egy jó ideje vége van a jó formájának. Mellette Lichti sem túl bíztató.

Rikoo 2018.03.14. 18:43:05

@Rivendell: Ha Bernardeschit műteni kell akkor neki egészen biztosan vége, de Allegri szerint az ő helyzete bíztatóbb.

NagyonJuve 2018.03.14. 18:50:41

@Rivendell: Costa túl gyors? Nem fogja a net?

Rivendell 2018.03.14. 18:56:52

@Rikoo: hát ez nem túl jó hír

Rikoo 2018.03.14. 19:02:52

Bíztató, hogy van tempó a meccsen, így lehet igazán hozzászokni a BL-hez.
A gól is szép volt, Pjanic pedig nagyon jól nyomja, Matuidi is jó mellette, de még így is lyukas a középpálya.
Mandzukic szerintem átlag alatti teljesítményt nyújt, kezd leépülni az élfutballhoz képest.
Dybala sajnos gyenge az olyan meccseken, ahol ilyen sok terület van, nincs meg a gyorsasága. De még így is kell ő a csapatba, fontos láncszem.

.Bulldeo 2018.03.14. 19:09:55

@Rikoo: hát igen, Mandzukic helyett egy plusz középpályással sokat erősödnénk.

2018.03.14. 19:14:19

Matuidi nagyon jól játszik ma. A Tottenham elleni teljesítménye után ez azért most jó hír.

Fabio83 2018.03.14. 19:15:03

De jó! Nem akartam én lenni az első fikázó, de Mandzukic ktitikán aluli, mint aki be van drogozva.

The king of alibis 2018.03.14. 19:16:50

A horvát a legnagyobb fék ebben a csapatban. Remélem a nyáron elhúz a tuniszi bohóccal együtt.

danimester1 2018.03.14. 19:18:05

Jön Sandro!Szerintem Mandzu jön l3.

Rikoo 2018.03.14. 19:19:50

Hát ez gyengusz volt Mario..

Rikoo 2018.03.14. 19:23:28

Asamoahval hosszabbítani kellene, jól nyomja ma is.

Matteo89 2018.03.14. 19:24:06

@Nattorio: Jó hogy írtad, mert máris eladta a labdát.

danimester1 2018.03.14. 19:24:34

Kellene még egy gól attól függetlenül hogy nem veszélyesek a bergámóiak.

Apuleius 2018.03.14. 19:25:26

@Rikoo: Meccsek óta remekül teljesít, én is pont azon gondolkodtam, hogy vétek lenne nyáron elengedni.

2018.03.14. 19:32:18

@Matteo89: Igen, tipikus. :D De azért még mindig ő és Costa a legjobb ma. :)

The king of alibis 2018.03.14. 19:32:24

Mai napig nem tudom még felfogni, hogy tudtok idegenben kiejteni a Tottenhamet. A mai színvonal, úgy amblock az egész szezonunk színvonala a magyar bajnokságot verdesi.

danimester1 2018.03.14. 19:33:51

Ki akarjuk védekezni az 1:0-át?

Génmanipuláltházikecske 2018.03.14. 19:34:30

@The king of alibis: A Premier Leauge a világ legjobb bajnoksága.

Apuleius 2018.03.14. 19:35:45

Mi a búbánatért Barzaglit küldjük be a végén? Fel nem tudom fogni...

Apuleius 2018.03.14. 19:37:43

@The king of alibis: Higuaín gólja után majdnem leírtam, hogy "Ezzel meg is van a végeredmény", aztán inkább nem borzoltam a kedélyeket :-)

Rikoo 2018.03.14. 19:38:17

Gooooool. Végre Matuidi!!

Apuleius 2018.03.14. 19:38:55

Na, ez tetszetős volt. Megvan a győzelem!

Apuleius 2018.03.14. 19:40:02

Allegri miért idegeskedik Benatiával? Ő fizeti a mezeket?

Juventino86 2018.03.14. 19:40:04

Ds nagy labda, Higu gólpassz, Matu jó befejezés. :) gratula!!!!

Trieszt120506 2018.03.14. 19:41:20

alig hiszem el, amit Higuaíntól látok az elmúlt meccseken..

danimester1 2018.03.14. 19:41:41

Amilyen szimpatikus kis csapat ez az Atalanta,ma pont olyan undorítóan játszanak és viselkednek.Nem kérdés ki a jobb és megérdemelten nyerünk.

preczol 2018.03.14. 19:41:58

Ez nagyon szép volt! Dybala, Higu meglátása gyönyörű, Matuidi gólja szenzációs. Még-még

Rikoo 2018.03.14. 19:42:40

De Sciglio mekkora zsugát adott ballal a gólnál.:D

danimester1 2018.03.14. 19:43:08

Ezek szerint tényleg akarjuk Cristante-t!?

Génmanipuláltházikecske 2018.03.14. 19:43:19

Négy pont előny, és még egy Napoli elleni párharc. Ennél optimálisabb nem is lehet.

danimester1 2018.03.14. 19:44:28

@Rikoo: Pirlo-s megoldás...Szép volt tényleg.

danimester1 2018.03.14. 19:46:12

@Génmanipuláltházikecske: Azt hisze.34 vagy 35.-ik fordulóban,így már remélem tét nélküli lesz!

Génmanipuláltházikecske 2018.03.14. 19:52:54

@danimester1: 34. jól mondod. Sajnos (papírforma szerint) Csak a Milán viccelheti meg a kukásokat. Majd meglátjuk.

MdewC 2018.03.14. 19:52:55

Szép volt!!! :)))

m.martin91 2018.03.14. 19:54:38

A mérkőzés legnagyobb momentuma volt, mikor Benatiáról leszakították a mezt, aztán kapott egy sárgát.

Apuleius 2018.03.14. 19:57:09

@m.martin91: Meg is érdemelte, jobban is vigyázhatott volna a mezére :-)

.Bulldeo 2018.03.14. 20:00:48

Jó kis meccs volt ez. Csak ki kell kapni Khedirát, és egyből tetszetősebb a játékunk. Most a labdát sem szórtuk el olyan ipari mennyiségben, mint ahogy szoktuk. A három cserébe Marchisio vagy Bentancur be kellett volna, hogy férjen, sőt, Mandzukic helyett az egyik mehetett volna a kezdőbe.

CsakÚjváros 2018.03.14. 20:33:21

Mekkora xar csapat ez....sorozatban 12 meccse nem kap gólt,28 meccs alatt 15-öt,Amikor meg szorul a hurok a bl-ben 2 perc alatt fordítanak,én inkább a liverpoolt nézem.... :D :P

Il Principino 2018.03.14. 20:43:54

Szép és magabiztos győzelem egy bátran letámadó,de erejével a 2. félidőben elfogyó Atalantával szemben!
Mandzu nagyon nincs formában,kár hogy nincs még egy egészséges szélsőnk Costa mellett és ez Mandzu szégyene amikor egy bal hátvédnek kell beállnia,mentségére szóljon,hogy nem az a posztja a horvátnak sem!Ahogy Barzaglit sem szeretném jobb hátvédként látni többet a bl-ben..DS meg ne sérüljön,mert akkor végünk!Chiello-Higany-Pjanic-Asamoah-Matuidi voltak a legjobbak ma :)

MaRcika 2018.03.14. 21:16:56

@Il Principino: Asamoah t nem szabad év végén elengedni
Legjobbak között volt ma szerintem is.
Egyik kedvencem a fickó valami különös magyarázat nélküli oknál fogva :)

Il Principino 2018.03.14. 21:25:33

@MaRcika: Nekem is,amióta Conténál alapember lett :)

Juventino86 2018.03.15. 11:01:27

@MaRcika: @Il Principino: CSatlakozom hozzátok, én is nagyon bírom Asamoah játékát. Az a helyzet, hogy ha új balvédőt akarnánk venni, az elérhető játékosok mind rosszabbak, mint Asa. Hosszabbítani kell vele.

Il Principino 2018.03.15. 12:14:57

@Juventino86: Így van!Azt csípem benne,hogy nem pofázik,nem rinyál,ha lehetőséget kap teszi a dolgát,ahogy ez a mez megkívánja :)

Juventino86 2018.03.15. 12:15:58

@Il Principino: Pontosan! És már nagyon sok éve játszik nálunk, szerintem kötődik a klubhoz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása