José Mourinho nemrégiben számos olasz futballal kapcsolatos kérdésben nyilatkozott, és természetesen a Juventus csapata is szóba került.
Az Inter utolsó sikeredzője történelmi triplázást ért el a 2009/2010-es szezonban, azonban azóta a nerazzurro milánói szurkolóknak nem sok öröm jut osztályrészül, bár azóta már tizenkettedik edzőnél tartanak Luciano Spalletti személyében, és a tulajdonosi háttér is megváltozott.
„A VAR? A csapatom egyik meccsén használták a rendszert, de nemigen volt tetszésemre, mivel egy gólunkat érvénytelenítették egy térd milliméteres leshelyzete miatt.
Ettől még szeretném, ha elterjedne a futballvilágban, azonban még nem sikerült megtalálni a megfelelő alkalmazási módot.” - mondta a Manchester United mestere a Rai Sport számára.
„Az Inter? Ezeket a trófea nélküli éveket el kell fogadni. Nagy szurkolója vagyok a csapatnak, és ezért ez számomra is fájdalmas, azonban a Juventusnak is lesznek ilyen időszakai. Nem lehet folyamatosan nyerni.
Próbálom megnézni az Inter összes meccsét, de ha ez nem lehetséges, akkor legalább az eredményt megnézem.
A Juventus? A Juventus mindig a Juventusért játszik. Sokan nem számítottak arra, hogy kiejtik a Tottenhamet, de engem nem lepett meg. Számítani kell a győzelmükre, még ha úgy is tűnik, hogy nem futballoznak.
Egy United-Juve párosítás a negyeddöntőben? Először meg kell vernünk a Sevilla csapatát.
A kapcsolatom Antonio Contéval? Voltak gondok közöttünk, de Antonio és én is a helyes utat követtük.
Az olaszországi visszatérés tekintetében nemleges válasszal kell szolgálnom, és ez nem azért, mert nem kedvelném az ország atmoszféráját, hanem inkább azért, mert Olaszországban nagyszerű mesterek vannak, és nincs semmi szükség külföldi edzőre.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Watakuki 2018.03.12. 19:13:38
mrdel 2018.03.12. 21:53:26
rockitbaby 2018.03.13. 07:06:05
2018.03.13. 08:00:49
mrdel 2018.03.13. 08:34:26
babo0410 2018.03.13. 12:55:03
rockitbaby 2018.03.13. 13:54:43
Rivendell 2018.03.13. 16:56:32
Rivendell 2018.03.13. 16:57:54
Rikoo 2018.03.13. 17:01:03
rockitbaby 2018.03.13. 20:45:06
Leegyszerűsítve a történetet, de tömören így jutottak oda, ahol most vannak. Mi ugyan nem tripláztunk, de görcsösen ragaszkodunk az idősekhez. Chiellini is Barza is hosszabbít, holott realitás talaján mozogva Barza már át kellene, hogy adja a stafétát akár Caldara-nak, akár Rugani-nak. A keretben 5 játékos van 25-27 között a legjobb korban, négyen vannak ez alatt - ebből kettő is 24 éves -, a többiek 30+. Hevenyészve összerakott statisztika, könnyen lehet, hogy mindenhol +/- egy-két embert lehetne még írni, de nem a pontosság volt a cél, hanem a szemléltetés.
Ha nem kezdünk el hirtelen okosan fiatalokat beépíteni, akkor hamar olyan gondokkal találhatjuk szemben magunkat, mint Milánó csúnyábbik fele.
mrdel 2018.03.13. 22:41:14
Roli984 2018.03.13. 23:30:33
Nálunk a korral folyamatosan csökkennekna fizetések. Ha jól emlekszem most épp Buffi fizetése csökken radikálisan. Szerintem kellenek a 30 feletti jatekosok.