A játékosokat a csapat veterán kapitánya, Gigi Buffon képviselte a Tottenham Hotspur elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt megelőző sajtótájékoztató alkalmával. A Juventus a torinói első mérkőzés csalódás keltő 2:2-es döntetlenje után Londonban próbálja majd kiharcolni a továbbjutást, ehhez azonban feltétlenül be kell vennie az ellenfél kapuját.
"Nagyon izgalmas kihívás előtt állunk, egyfelől mert a labdarúgás egy ilyen történelmi színházában játszunk majd, másfelől azért, mert erős ellenféllel nézünk majd szembe, s a csatában némi hátránnyal indulunk. Néha azonban előnnyel játszani nehezebb lehet a hátránynál." - mondta Buffon az összecsapásról a kedd esti sajtótájékoztatón nyilatkozva.
"Eszembe sem jutott, hogy esetleg ez lehet az utolsó Bajnokok Ligája-mérkőzésem. Nem utolsósorban azért, mert természetemből fakadóan optimista vagyok, bízom benne, hogy nem ez lesz az utolsó ebben az évben számomra és a Juventus számára, s még számos fontos mérkőzés vár ránk!
Úgy gondolom, hogy a Spurs egyértelműen számos kiváló tulajdonsággal, valamint kipróbált és megbízható játékkal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy szeretnek támadólag előremozogni, mindamellett fizikálisak és technikásak is. Ugyanakkor olyan stílusuk van, amely lehetőséget enged az ellenfélnek arra, hogy teret és lehetőséget találjon a gólhelyzetekre. Ezért úgy hiszem, hogy a szurkolók élvezetes és nagy mérkőzésre számíthatnak. A hatékonyabb csapat fog győzni és jut majd tovább a következő fordulóba.
Nem hiszem, hogy a két kapott gól véletlen volna, annak ellenére, hogy szilárdak és masszívak maradtunk a védelemben, ami az erősségeink egyike, s ez így volt még a szezon elején is, amikor sok kritikát kaptunk. Néha figyelembe kell venni az ellenfelet és az ellenfél játékát is. A Spurs nagyon jó támadásban, valóban ebben rejlik az erejük. Amikor olyan játékosokról van szó, mint Kane, Alli vagy Eriksen, igazán nem szégyen gólt kapni, de el kell ismerni, hogy két kapott gól már talán túl sok.
Szerintem természetes, hogy némi pesszimizmust tapasztalhatunk, amikor a Juventust egy kis balszerencse éri. Egy rossz lépés, és az emberek már a legrosszabbtól tartanak, s kritizálnak anélkül, hogy tekintettel lennének az ellenfélre, hogy ott van a pályán egy másik csapat is, amely igazán jó teljesítményt nyújt. Amikor sarokba szorítanak, az csak még jobb teljesítményre sarkall bennünket."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Barolo4 2018.03.07. 14:19:12
ToTTy-Juve 2018.03.07. 14:38:15
GabrieleGrande 2018.03.07. 14:52:18
pedronegroo 2018.03.07. 15:16:45
Jó meccsre és továbbjutásra számítok!