Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus 25 millió eurós ajánlat megtételére készül az Atalanta középpályásáért, Bryan Cristantéért, aki iránt az Inter, valamint több a Premier League-ben szereplő csapat is érdeklődik.
A La Stampa napilap úgy tudja, hogy a Juventusnál úgy látják, a játékos megfelelő igazolás lenne a jövő szezon keretének kialakításához.
Cristante jövő hónapban tölti be 23. életévét, s nagyszerű szezont produkál, hiszen 33 alkalommal lépett pályára az Atalanta mezében, s ezalatt tíz találatot és két gólpasszt jegyzett.
A zebramezesek vasárnap és jövő szerdán is megmérkőznek a bergamói együttessel, így a klub igazgatóinak kiváló alkalma nyílik majd arra, hogy élőben is felmérjék átigazolási célpontjukat.
Cristante az AC Milan ifjúsági akadémiáján nevelkedett, majd a játékjoga 2014-ben 5.2 millió euro fejében a Benfica tulajdonába került. 2017 januárjában azután az Atalanta kikölcsönözte az ifjú középpályást, s 4 millió eurós kivásárlási opciót is szerzett, amellyel minden bizonnyal élni kívánnak majd.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Spider81 2018.02.25. 12:30:52
jeneiPALI 2018.02.25. 12:45:39
2018.02.25. 13:07:44
2018.02.25. 13:41:49
m.martin91 2018.02.25. 13:54:23
Gyori_Juventino 2018.02.25. 15:01:34
babo0410 2018.02.25. 15:30:28
Csak azért, mert olasz, nem kell köpködni. Igen is, most van pár nagyon jó kis olasz tehetség, akikre érdemes odafigyelni.
Cristante se rossz, de sose éreztem, hogy igazán nagy csapatba való lenne. De cáfoljon rám.
Il Principino 2018.02.25. 15:47:57
Aki olasz,hosszú távú megtérülő befektetés lenne és Juve szint az elérhetetlen..
pl.:Verratti-Insigne-Donnarumma (talán még Belotti)vonal
A felsoroltakat pedig felesleges idehozni,rengeteg olasz és külföldi csikónk van itt ott kölcsönben,rájuk se várna jobb sors itt perpill :)
bulldeuz 2018.02.25. 16:15:55
Egyre erősebb az érzésem, hogy Allegri az, aki ezeket a tüzes, dinamikus játékosokat elutasítja. Nem hiszem, hogy véletlen, hogy Conte alatt Marotta hozott ilyen játékosokat, míg jelenleg úgy kerüljük ezeket, mint ördög a tömjén füstöt.