Gianluigi Buffon a minap közölt interjúban arról beszélt, hogy jövőjéről még a szezon vége előtt dönteni fog a Juventus vezetőségével megtárgyalva a kérdést, illetve a csapatkapitány arról is biztosítani kívánt mindenkit, hogy nem kíván teher lenni senki számára.
Az Öreg Hölgy csapatkapitánya Maurizio Costanzóva beszélgetett egy hosszabb interjúban, amelynek egyes kivonatait a Canale 5 korábban közölte.
„Nem lehetek hamis elvárások forrása, illetve nem nyilatkozhatok hazugságokat. Az igazság az, hogy az elnök úr és köztem szóbeli megállapodás létezik a visszavonulásom tekintetében, és a szezon vége előtt le fogunk ülni beszélgetni.
A találkozó során meglátjuk, hogy milyenek az adott körülmények, és hozunk egy végleges döntés. Egy játékos soha nem hagyna fel a futballal…
A világbajnoki selejtezőből való kiesés? Nehéz napok voltak, mivel a karrieremet a világbajnokságon akartam befejezni. Ez tökéletes megoldásnak tűnt, a tökéletes utolsó megmutatkozási lehetőség lehetett volna. Sajnos nem így alakultak a dolgok, de azt is hiszem, hogy negyvenévesen ki kell mondani bizonyos dolgokat, mivel jó döntés kicsit hátrébb lépni.
Ugyanakkor érzéketlen sem kívánok lenni, és mivel a csapataim számára mindig stabil pontot jelentettem, nem kívánok teherré válni. Negyvenévesen nem kell megszólalni, ebben a korban hagyni kell másokat szóhoz jutni.”
Az interjú során felmerültek fájó pontok is, így például a calciopoli okozta visszalépése a Serie B-be.
„Ez fájdalmat okozott. Nem nagy fájdalmat, hanem óriási fájdalmat. Indokolatlanul beszennyeztek, méghozzá két alkalommal, ráadásul olyan tekintetben, ami számomra alapvető fontosságú: a fair play tekintetében.
A leginkább a fogadási botrány fájt, ez nem is kérdéses. Két gyáva ember célba vett egy sportolót, és egy olyan személyt, aki mindezt nem érdemelte meg. Nem táplálok bosszúvágyat senkivel szemben sem, de dühös lennék, ha ismét találkoznom kellene bizonyos emberekkel.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Paris Hamilton 2018.02.15. 09:50:35
2018.02.15. 10:06:05
bianconeri83 2018.02.15. 11:04:41
Én amúgy úgy érzem, hogy nem fogja folytatni. És ha ő így látja, el kell fogadnunk, akármennyire is nehéz...
Jamal Jamal 2018.02.15. 11:07:48
"méghozzá két alkalommal, méghozzá olyan tekintetben,"- itt szóismétlés van, bocs csak az agyam nincs hozzászokva :)
ON!
Évek óta ezt hajtogatja/hajtogatják, de az utóbbi meccsen hozott is, vitt is.
Nem ez alapján kell eldönteni. Védjen még ha jobb mint Szcsesny, de ha a lengyel tud jobbat (ezt már azért láthattuk a szezonban) akkor legyen.
Ahhoz képest hogy a liga milyen pofonokkal osztotta a Juventus-t csoda hogy maradt, nekem már ez is ajándék volt.
Rocky80 2018.02.15. 11:41:24
Látjuk hogy van pénzügyi lemaradásunk a topklubokhoz képest, legalább felzárkóznánk.
2. Ilyen ember kevés van, de nekünk elsősorban mint kapust kell pótolnunk, az emberként betöltött szerepe meg pótolhatatlan.
Rikoo 2018.02.15. 16:48:16
Nekem teljesen mind1 milyen posztot kap a klubnál, de neki a Juventusnál kell maradnia és az olasz szövetségnek és válogatottnak segítenie.
Kiváncsi lennék mit szólna egy olyan BL győzelemhez ahol már nem ő a kezdőkapus, de mégis a keret részét képezné, mint játékos.