A Fiorentina elleni keret

Serie A logo.jpgA Juventus nehéz mérkőzéssel, a Fiorentina otthonába látogatva folytathatja nagyszerű sorozatát a bajnoki versenyfutásban. A torinóiak jövő heti Bajnokok Ligája-szereplése miatt a firenzei lilák elleni mérkőzés a forduló péntek esti nyitómérkőzésévé lépett elő, s természetesen ezúttal sem lehet más a feladat a címvédő számára, mint a győzelem és a három bajnoki pont begyűjtése.

Massimiliano Allegri keretébe már visszatérhetett Andrea Barzagli és Douglas Costa is, azonban Paulo Dybala, Juan Cuadrado, Benedikt Höwedes és a Sassuolo elleni gólzáporos mérkőzés során megsérülő Blasie Matuidi ezúttal hiányozni fognak a zebramezes együttesből.

A két csapat őszi mérkőzésén a nem túl meggyőző teljesítményt nyújtó, hazai pályán szereplő Juventus Mario Mandžukić fejesével aratott 1:0-ás győzelmet a Milan Badelj kiállítása nyomán tíz főre fogyatkozó Fiorentina fölött.

Az összecsapásnak különös pikantériát ad, hogy a nyáron éppen a Fiorentinától a Firenzében olyannyira gyűlölt és irigyelt olasz rekordbajnokhoz igazoló Federico Bernardeschi első alkalommal léphet pályára egykori csapata otthonában.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Támadók: Higuaín, Douglas Costa, Mandžukić,  Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4813645796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.02.09. 20:20:35

@gomorra21: kapott gólnál az a szívás, hogy az ember mérgében kicsit józanodik.

2018.02.09. 20:22:08

@gomorra21: Hopp, nem fejeztem be a mondatot. Tehát:......még többet kell inni, de ma ne kapjunk gólt.

GGábr81 2018.02.09. 20:26:46

Ha nagyon szomjas vagyok, akkor egy szép akció is gólt ér, vagy egy Buffon bravúr. Hahaha ezek a 0-0 vagy 1-0 meccseken fordul elő.

2018.02.09. 20:36:00

@GGábr81: a nagyon gyenge meccseken 1-1 igen béna mozdulat, akció, vagy egyéb dolog felejtésében is sokat segít.

pott70 2018.02.09. 20:41:30

És a lányomék elüldöznek a tv elől,mert valami hülye filmet néznek...
Beszélgessünk csak diszkriminácioról,meg elnyomásról,meg ilyesmi..
Mehetek valami egérmozi elé szurkolni!

2018.02.09. 20:43:40

@pott70: Ne máááár. Mutasd meg, ki az úr a házban! :-P

Gyori_Juventino 2018.02.09. 20:43:48

@pott70: Eléggé rosszul szocializálodott a családod melletted ,ha ilyenkor egy filmet választanak. :D

pott70 2018.02.09. 20:52:13

@Gyori_Juventino: Jogos,vannak hiányosságok sajnos.:(

Rikoo 2018.02.09. 20:55:01

Nagyon jó látni, hogy Marci a pályán van.:))

Ádám.84 2018.02.09. 20:56:12

Tud vki Digisportos linket?

4D 2018.02.09. 21:08:06

Ez miii? A juve logót rúgta telibe

Alex8610 2018.02.09. 21:08:56

Ez butaság volt emellett nemis értem minek kell hátul passzolgatni egyfolytában

Rikoo 2018.02.09. 21:08:56

Videóbíró b+...

Shankin 2018.02.09. 21:09:43

Mennyi eszed kell legyen, hogy végig hátul a kezed, majd a rúgás pillanatában kinyújtod oldalra...

Alex8610 2018.02.09. 21:11:24

Omg mekkora balfaszkodas megy itt. Les volt akkor vagy mi?

Gyori_Juventino 2018.02.09. 21:11:27

@Shankin: Reflex és egyszerű mozgás és ide nem kell sok ész...

giorgio007 2018.02.09. 21:12:36

@Rikoo: Csak még egy jó passza sem volt :D

Shankin 2018.02.09. 21:12:51

@Gyori_Juventino: Legalább 20 év foci után meg lehetne szokni.
Nem semmi, hogy 3 percig kellett nézni egy lest.

Lord Viktor 2018.02.09. 21:12:54

Mehet a bundázás megint. :D Rászóltunk a bíróra, hogy ezt nem kéne. :D

pott70 2018.02.09. 21:15:32

Annyira jó volt ez a tizi-nemtizi szitu,hogy láttam Khedirát a pályán állni,mert előtte 20percig a nevét biztos nem hallottam.
Egyébként meg gyerünk már!!!

danimester1 2018.02.09. 21:16:10

A Sass lenullázása a fejükbe szállt?Igen sovány eddig!

epaska 2018.02.09. 21:16:29

Most mindennemű viccet félretéve...Khedirának eddig hány labdaérintése volt?

Leram7 2018.02.09. 21:22:25

Ez a foci unalmas és nézhetetlen.

pott70 2018.02.09. 21:22:43

@epaska: Kettő,de azok se voltak jók.Nem ér rá,zárnia kell a passzsávokat...

Rikoo 2018.02.09. 21:27:42

@giorgio007: Hát én egy eladott labdára emlékszem tőle, de a játékban ő van benne leginkább.

Patricco 2018.02.09. 21:33:30

Mint egy kiscsapat...

danimester1 2018.02.09. 21:36:44

Vazze a Verona gurított nekik egy 4est! Mi meg pöcsölünk,töketlenkedünk....

Fabio83 2018.02.09. 21:37:27

Khedirának szeretném küldeni Kerouac: Úton című művét!

Gyori_Juventino 2018.02.09. 21:39:28

Khedira Mandzsu le és Benta Costa be

Rikoo 2018.02.09. 21:39:44

Lichti borzalmasan visszafejlődött..

Lord Viktor 2018.02.09. 21:40:05

@Patricco: akármilyen szar ez a csürhe, ellenünk mindig felszívják magukat, mintha valami rangadót játszanának. Kicsit a Torinóra emlékeztetnek, mi mindkettőt leszarjuk. :D
Győzzük le őket, ennyi a lényeg.

epaska 2018.02.09. 21:41:06

Ha 2-0 volna a meccs állása, egy szavunk se lehetne...
Horsehead-et kb. a 30. perctől követtem. Nem ért labdába.

Watakuki 2018.02.09. 21:43:59

Ugyanaz a csapat mint a Sassuolo ellen, mégis megint ez a szerencsétlenkedés :/

2018.02.09. 21:44:36

@Lord Viktor: Az eddig látottak alapján semmi győzelmi esélyünk nincs. Valamit változtatni kell...akarom mondani mindent. Ez eddig egy nagy ***.

Rikoo 2018.02.09. 21:45:51

Kiváncsi vagyok mi lesz a BL-ben. Továbbra is úgy érzem benne van a kiesés, sajnos.

Juventino86 2018.02.09. 21:46:26

Azt a szezonnak erre a szakaszára be kell látni sajnos, hogy Bernardeschi halott hús... :( Komoly meccsen nem nagyon tud hozzátenni. Ennek ellenére a pályán hagynám. Lehoznám Khedirát, és akkor jönne Costa, és menne a 4-4-2 két támadó szélsővel. Nehezebb meccseken Berna mezőnyben alig vehető észre. Én Khedirát kedvelem, de szerintem labdához se ért...
Változtatni kell, forza Juve!

Sischo 2018.02.09. 21:50:18

Nemtudom szerintem nagyon latszik a csapaton hogy nem adnak bele mindent es ez igy is volt tervezve. Majd a masodik felido kozepetol jobban megnyomjuk.

Mondjuk lehet csak ilyen optimista vagyok de sztem a Tottenham ellen sporolunk aztan ott majd mindenki csak nez h mennyire porog a csapat.

Gyori_Juventino 2018.02.09. 21:50:26

@Rikoo: Nemár pánikoljunk ilyenkor , hogy mi lesz a Tottenham ellen. Fejben már odakészülünk, mindneki óvatos megfontolt nem akar lesrülni. Ennyi a történet. Teljesen más meccs lesz és máshogyan fogunk pörögni koncentrálni is .
A másik dolog : Sokkal több területünk lesz focizni.

Rikoo 2018.02.09. 21:51:09

@Juventino86: Kb. ő most itt a legkisebb probléma ezen a meccsen.
Alapból Lichti oldalán van, vagyis még a labda se jut fel hozzá.

Rikoo 2018.02.09. 21:51:59

@Gyori_Juventino: Én már a sorsolása óta mondom, hogy benne van a kiesés. 50-50-re teszem a párharcot.

GGábr81 2018.02.09. 21:52:02

Na eddig fárasztottuk őket. Most meg el kezdünk játszani. Kitömjük őket. VAR-t meghekkeltük, sima lesz. No para

Juventino86 2018.02.09. 21:53:03

@Rikoo: Lichti nem volt szerintem annyira vészes. A kapufánál ugye nehezen tudott volna bármit is tenni, hiszen lendületből vitték rá a ladbát. Én Bernán kívül két gondot látok. Khedira sajnos nagyon passzív, és mivel Mandzu játszik a balszélen, nincs szélessége a játékunknak.

Gyori_Juventino 2018.02.09. 21:56:39

@Rikoo: Szerintem angolok ellen fogunk a legjobban focizni nagyon sok területünk lesz ellenük.

Rikoo 2018.02.09. 21:57:23

@Juventino86: Lichti borzalmasan visszafejlődött, játékban semmit nem tesz hozzá. Védekezésben pedig önveszélyes.
Bernardeschi játékban sincs csak akkor, ha bemozgott középre a szélről.

Juventino86 2018.02.09. 21:58:44

@Rikoo: Visszafejlődött, ez igaz. De eddig komolyat ma nem hibázott.

Rikoo 2018.02.09. 21:59:00

@Gyori_Juventino: A Tottenham szervezett csapat, nem általánosítanék az ő esetükben. Nagyon veszélyes csapat a Juventus szempontjából.
Citynek, Liverpoolnak, Chelseanek jobban örültem volna.

Patricco 2018.02.09. 22:04:46

Allegri nagyon feltuzelte a sracokat...

Juventino86 2018.02.09. 22:06:59

Megkövetem és elnézést Bernától. Gyönyörű!!!!

Rikoo 2018.02.09. 22:07:33

Hát Bernardeschi nem lesz kedvenc Firenzében!:D

patrik1112 2018.02.09. 22:08:40

Na most le is fujhatnak. Bravo Berna!

danimester1 2018.02.09. 22:09:48

Ferike szééép volt!!Gyerünk még egyet!!!Forza!!!

Watakuki 2018.02.09. 22:10:04

Dybala who? :D

Nem fogta nagyon vissza magát az ünneplésnél...

malloy_ 2018.02.09. 22:16:20

Én is szeretem Marcit. De sajnos már nagyon gyenge. Nem lehet Matuidivel egy lapon említeni.

Patricco 2018.02.09. 22:16:24

Khedira semmi penzert ne menjen le

Juventino86 2018.02.09. 22:17:30

4-2-3-1 Costa középen

Patricco 2018.02.09. 22:17:32

@malloy_: Khediranal szarabb nincs

malloy_ 2018.02.09. 22:20:41

@Patricco: Ez így van. Ezt soha nem is vitattam!

danimester1 2018.02.09. 22:29:04

Miért nem Khedira jött le!?!?

Rikoo 2018.02.09. 22:30:11

Ha van meccs amikor a favágó Sturarot kellett volna becserélni akkor az ez.

Génmanipuláltházikecske 2018.02.09. 22:30:32

@danimester1: Mert ő Allegri taktikájának része. Bele tud állni a passzsávokba.

Fabio83 2018.02.09. 22:33:01

Ha most leírnám a meccsel kapcsolatos gondolataimat, akkor bannolnák.

Dybala2379 2018.02.09. 22:33:45

Mandzu valami ultrafos ma. Egy jó passzára nem emlékszem..

patrik1112 2018.02.09. 22:36:14

Chiellini micsoda zsuga

Rivendell 2018.02.09. 22:37:16

Ez a kis betancour nagyon jól szállt be...testcseleket és előre játékban

Juventino86 2018.02.09. 22:37:29

Chiello hatalmas passzt adott. Higu meg ezeket a helyzeteket azért be szokta verni.:)

Rikoo 2018.02.09. 22:37:34

Gyönyörű befejezés. Vérprofi a csapat...

Juvetto 2018.02.09. 22:37:52

Ez a JUVENTUS, faxxopókáim!!!

Sischo 2018.02.09. 22:38:32

Hat akkor ez ennyi. Amennyi kell :)

epaska 2018.02.09. 22:46:45

Kiváncsi vagyok khedira statjaira. Szerintem Bentancur 15 perc alatt felülmúlta. Szörnyű amit művel.

Sischo 2018.02.09. 22:48:24

Megint kezdunk nagyon osszeallni. csapategyseg, jatek, vedelem es taktika. Varom nagyon ezt a keddi meccset kivancsi vagyok mit hozunk

epaska 2018.02.09. 22:56:19

@Sischo: Azért ne szálljunk el. Ez a meccs nem rajtunk múlott. Köszönetet lehet mondani a VARnak meg a kapufának.

GGábr81 2018.02.09. 23:00:41

@malloy_: nem tudom mit láttál Marcival kapcsolatban, de valóban nem lehet Matyival egy lapon említeni. Az első félidőben a Juve legjobbja volt. Milános haverom is ezt mondta és ha már megnéztem Khedira statisztikáját, gyorsan megnéztem a csapat osztályzatait is. A Sofa is úgy látta, hogy 7-es osztályzattal a kis hercegünk a legjobb volt.

danimester1 2018.02.09. 23:04:06

Innen már nincs vissza út!A nyomás a nápolyin és a Lazio elkapja őket!

Rikoo 2018.02.09. 23:05:14

A gálakezdő lehet, hogy gyengült idén, de a keret határozottan erősödött. Bernardeschi és Douglas Costa is meccseket döntenek el.

GGábr81 2018.02.09. 23:08:38

@epaska: Ha a tizit megadják, még be is kell rúgni. De ha bemegy, vagy a kapufa bemegy akkor maximum váltottunk volna. A főkor is vissza állt volna, teljes más lett volna a játék képe. De a fociban nincsen ha. Mac taktikája megint bejött. Azért nem csak anti foci volt. Kemény, dolgos, taktikus bekkelés volt. Nem szép, ellenben eredményes.

GGábr81 2018.02.09. 23:09:54

@GGábr81: mármint a félidei statot mondom.

GGábr81 2018.02.09. 23:17:46

@Rivendell: valóban. Bekúr régen játszott ilyen jól. Jó lenne, ha ezt konstans tudná. De mindenképpen megemlíteném, hogy Costa is egy àllat volt. Nagyon fickándozott. Nem igen tudták szerelni. Csak azt a hibát követte el, hogy Mandzsunak is passzolt, mert ő rendre megakasztotta a támadást.

CsakÚjváros 2018.02.09. 23:28:42

Ugyanaz a forgatókönyv (hozzászólások) mint az előző fordulóban....mindenki tetű,xar a meccs végén meg.....na hagyjuk.... :D Ami xar az a végén is xar. Vagy nem??? :D :D

pott70 2018.02.09. 23:32:33

@GGábr81: Marchisiora vonatkozólag mélyen egyetértek Veled!Szerintem is egyik legjobb volt.

Rikoo 2018.02.09. 23:35:51

@juve1986: Ez a komment nálam kulcsfontosságú. Most már értem sokan miért írnak hozzád hasonló kommenteket folyamatosan.

niccolo 2018.02.09. 23:39:39

Buffon kapuját megint nem vették be 11esből! ;-)

hurbiny3k 2018.02.09. 23:48:45

@Rikoo: Pedig pont ma indokolatlan a kritika.. Aki már kicsit is kiismerte Allegrit, számíthatott is rá.. És így megvan az oka annak is, hogy miért nem álltunk le a Sass ellen.. Előre engeszteltünk a mai fos játékért.. Összegezve, igazi Maximus győzelem, minimál erőbedobással, pihentetve, a kést lassan forgatva a violákban.. :)

Nathas 2018.02.10. 01:07:35

Felvettem és most megnéztem a meccset, hááát... Mandzukiccsal, Khedirával és persze Lichtivel mondjuk nem is vártam tűzijátékot, pedig ez a Fior teljesen átlagos csapat.
Berna és Buffon mondjuk jók voltak. Nekem úgy tűnt, hogy Federico éli az ilyen éles szitukat.
A cserék mindannyian egészen jól szálltak be.
@epaska: kollégával értek egyet, ebből jól jöttünk ki, de ennyi.

babo0410 2018.02.10. 02:04:20

Nem tudom egyesek mit vártak egy fontos BL meccs előtt? Majd nekik rontunk? Ráadásul az első félidőben próbáltunk nem magunkból kiadva mindent, de nekik menni. Aztán a félidő vége előtt persze kissé visszavettek, ami érthető volt, hiszen jövőhéten sokkal fontosabb meccsünk lesz. Aztán a második félidő szerintem nagyon jó volt. Én az elsőt is élveztem, de a második az kifejezetten tetszett. Nem adtunk ki magunkból mindent, de nyertünk 2 góllal.
A másik fele, meg a Fior se engedett túl sokat, jól szűkítették a játékteret. A Fior jó csapat, ellenünk meg mindig jó meccset játszanak. Mindig gondot okoznak nekünk. Ahogy most is.
Ennek ellenére nyertünk, és ennek örülök.

gomorra21 2018.02.10. 10:18:22

@CsakÚjváros: Az ilyen hozzászólást következőleg írhatnád csupa nagybetűvel. Felkiáltójelből is használhatják többet.

2018.02.10. 13:04:02

@CsakÚjváros: Kedves Újváros! Mit nem értesz azon, hogy az első félidőben egészen szégyenletesen játszottunk, a másodikban kicsit feljavultunk, gólok is estek (Bernáé egészen kiváló volt), megnyertük a meccset, amihez kellett a javuló játék és nem kis szerencse is, ezek miatt a szurkolók szájíze sokkal, de sokkal jobb a meccs végén, mint mondjuk a "bűnrossz" első félidő után?!? EMIATT más a reakciójuk is. Értelmes ember - nyilván, hogy - máshogy viszonyul egy eredménytelen és sz@r játékhoz, mint kicsit jobb és eredményes játékhoz, nem? Ugyanígy, ha valaki rosszul, vagy jól játszik. No offense, de már sokadszor írod le ezirányú értetlenségedet, pedig ezek teljesen normális és átlagos emberi reakciók.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása