A bajnoki versenyfutás következő állomásaként a Juventus vasárnap délután a Sassuolo együttesét fogadja az Allianz Stadiumban, s a címvédőnek természetesen ezúttal sem lehet más célja, mint a győzelem és az érte járó három pont begyűjtése.
Douglas Costa kiesésével tovább nőtt a Juventus hiányzóinak listája, amelyen ott szerepel Juan Cuadrado, Benedikt Höwedes és Paulo Dybala nevei is, így a támadórészlegbe meghívót kapott a hétközi edzőmérkőzésen két találatot is jegyző 20 esztendős tehetség, Ferdinando Del Sole is.
A szombati sajtótájékoztató során Massimiliano Allegri mester megerősítette, hogy a megfogyatkozott támadósorban bizonyosan kezdőként lép majd pályára a mindeddig kevesebb lehetőséghez jutó Federico Bernardeschi is.
A két csapat szeptember közepén vívott első mérkőzésén Matteo Politano találatával, valamint Paulo Dybala mesterhármasával alakult ki a Juventus győzelmét jelentő 3:1-es végeredmény.
A Juventus 21 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny
Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Rugani, Lichtsteiner
Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur
Támadók: Higuaín, Mandžukić, Bernardeschi, Del Sole
A 15:00-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 1 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
patrik1112 2018.02.04. 15:26:01
patrik1112 2018.02.04. 15:27:54
danimester1 2018.02.04. 15:28:24
danimester1 2018.02.04. 15:31:12
Gyori_Juventino 2018.02.04. 15:33:47
babo0410 2018.02.04. 15:37:19
Közben Khedira dupla. Nem csinál semmit. 3x lőtt kapura, mind kaput talált, és kétszer be is ment. Tudjátok mit? Nekem elég az, ha csak belődözi a helyzeteit. :D
Egyébként meg 96%-osan passzol (tudmom mind alibi hátra passz :D), és Chiellini után ő van legtöbbet játékban a maga 38 labdaérintésével.
Rikoo 2018.02.04. 15:39:32
patrik1112 2018.02.04. 15:41:49
Rikoo 2018.02.04. 15:42:03
The king of alibis 2018.02.04. 15:43:07
babo0410 2018.02.04. 15:43:27
Közben Pjanic micsoda gól. Kár, hogy a streamem ennyit késik.
The king of alibis 2018.02.04. 15:43:53
Rikoo 2018.02.04. 15:44:45
patrik1112 2018.02.04. 15:46:36
Rikoo 2018.02.04. 15:48:57
Gyori_Juventino 2018.02.04. 15:49:51
babo0410 2018.02.04. 15:49:58
Ha kérhetem a csapatot akkor ne álljunk le a 2. félidőben sem, nem bánnék egy 6-0 v. 8-0-t. Legalább egyszer verjünk el vkit nagyon. Mint látjuk, akkor se kell nagyon megerőltetni magunat a fiúknak, ha gólokat akarnak lőni.
The king of alibis 2018.02.04. 15:50:06
babo0410 2018.02.04. 15:53:48
Patricco 2018.02.04. 15:56:49
Juventino86 2018.02.04. 16:04:08
babo0410 2018.02.04. 16:04:19
patrik1112 2018.02.04. 16:04:38
Rivendell 2018.02.04. 16:05:21
The king of alibis 2018.02.04. 16:06:09
Gyori_Juventino 2018.02.04. 16:06:57
babo0410 2018.02.04. 16:07:26
The king of alibis 2018.02.04. 16:09:52
Rikoo 2018.02.04. 16:11:03
The king of alibis 2018.02.04. 16:16:23
patrik1112 2018.02.04. 16:19:09
Rikoo 2018.02.04. 16:19:29
Tony. 2018.02.04. 16:21:13
patrik1112 2018.02.04. 16:22:00
Mitya10 2018.02.04. 16:23:38
Gyori_Juventino 2018.02.04. 16:25:39
Végülis minden meccsen lehet negatívat írni. ÉLjen a negativ depressziós látásmód, mert az olyan magyaros :D
Gyori_Juventino 2018.02.04. 16:27:20
Gyori_Juventino 2018.02.04. 16:29:26
patrik1112 2018.02.04. 16:34:44
danimester1 2018.02.04. 16:36:33
babo0410 2018.02.04. 16:39:43
The king of alibis 2018.02.04. 16:42:15
7777777777777777777777777777777777777777
danimester1 2018.02.04. 16:43:54
danimester1 2018.02.04. 16:47:09
babo0410 2018.02.04. 16:47:29
Rikoo 2018.02.04. 16:48:24
És még a bevétel is 2 millió euró a meccsen. Jó kis délutáni móka ez.:D
Mitya10 2018.02.04. 16:51:08
Nem ide : Orsolini mióta van a Bolognànál? Lemaradtam vmiről? :D
m.martin91 2018.02.04. 16:57:30
GGábr81 2018.02.04. 17:20:58
Rikoo 2018.02.04. 17:41:34
Rugani és Khedira cseréje inkább csak elővigyázatosságból történt.
Rikoo 2018.02.04. 17:42:53
Rugani, Khedira, Douglas Costa és Barzagli jelen állás szerint bevethető állapotban lesznek. Bár utóbbi még nem biztos.
Apuleius 2018.02.04. 18:44:34
www.fullmatchesandshows.com/2018/02/04/juventus-vs-sassuolo-highlights/
pott70 2018.02.04. 19:02:40
Lehet ám,hogy némileg elfogult is vagyok Vele,de egye penész,ezt bevállalom így szurkolóként!
Juventino86 2018.02.04. 19:07:53
Mondjuk Allegri utalt rá, hogy formációváltás van készülőben. Kíváncsi vagyok, mit agyal ki a mester, szerintem egy 4-4-2 van készülőben, Costával és Bernával a két szélen.
m.martin91 2018.02.04. 19:16:18
Juventino86 2018.02.04. 19:17:15
m.martin91 2018.02.04. 19:32:23
2018.02.04. 19:34:25
@m.martin91: valószínűtlen, hogy ott is ezt a formát tudjuk hozni.
@Dybala2379: hát erre rá.....de én azt mondom, ezt utólag is érdemes lenne visszanézned (csak ne nézd meg, mikor estek a gólok, úgy nagyobb poén) :-)
Juventino86 2018.02.04. 19:45:39
Rikoo 2018.02.04. 19:46:17
Dybala2379 2018.02.04. 19:59:29
Juvetto 2018.02.04. 20:44:46
(Persze rögtön nyomják az okos kommenteket mindenfelé, hogy ebből látszik, mennyire gagyi az olasz bajnokság... :D )
Az utolsó 100 komment: