A Juventus brazil szélső védője, Alex Sandro a klub hivatalos csatornájának adott interjút, s a beszélgetés során szó esett az Atalanta elleni kupacsatáról, valamint a csapat előtt álló megmérettetésekről is.
"Idegenben, Bergamóban játszani az Atalanta ellen soha sem egyszerű feladat. Kedd este fontos győzelmet arattunk, de pontosan tudjuk, hogy a játékunknak még javulnia kell." - mondta Alex Sandro a JTV munkatársának.
"Nekem személy szerint is tovább kell fejlődnöm mind a védekezés, mind a felfutások tekintetében, azonban keményen dolgozom, s boldog vagyok, amikor sikerül kiszolgálnom valamelyik csapattársamat vagy én magam találok be.
Szeretnék továbbra is trófeákat nyerni, s úgy hiszem, hogy a megfelelő csapatban vagyok ehhez.
A scudettóért zajló verseny nyílt, s folytatnunk kell a kemény munkát ahhoz, hogy megnyerhessük. A vasárnapi mérkőzés a Sassuolo ellen nehéz erőpróba lesz egy jól játszó együttes ellen, de készen állunk a feladatra. Otthon lépünk pályára, s amikor az Allianz Stadiumban játszunk, olyan, mintha lenne egy plusz játékosunk, köszönhetően a szurkolóknak, akik mindvégig buzdítanak bennünket.
Csodálatos dolog a Bajnokok Ligában játszani, s extra motivációt jelent. Készen kell állnunk a feladatra, s tudásom legjavával akarom segíteni a csapatot.
Üzenetet küldtem Cuadradónak, amiben minden jót kívántam neki. Úgy gondolom, hogy hamarosan visszatér majd közénk."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.